Új Néplap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-22 / 94. szám

2 Fejleszteni kell a munkaadók alkalmazkodó­képességét gazdaság A hazai cégek egy­negyede nem tagja semmi­lyen érdekképviseleti szerv­nek - hívta fel a figyelmet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége (J­SZM MGYOSZ) keddi, a szolnoki Hozam Klub­ban megtartott workshopján. Forgács László, a megyei szer­vezet elnöke elmondta, informá­ciós kampányuk egyik állomása a szolnoki (ezt követően a jász­berényi), melyre a gazdasági élet szereplőin kívül kormányzati szervek képviselőit, polgármes­tereket is meghívtak. A szolnoki rendezvényt visszafogott érdek­lődés kísérte; megnyitó beszédé­ben Szalay Ferenc polgármester is rámutatott, hogy vannak hiá­nyosságok a közös gondolkodás és a megyei cégek társadalmi felelősségvállalása terén. A MGYOSZ a munkaadók érdekének képviselete mellett fontosnak tartja a fejlesztésüket is, javítva ezáltal a vállalatok alkalmazkodóképességét a gyorsan változó gazdasági kör­nyezetben. Szó esett a vállalati szektorok lobbizásáról is, mint érdekérvényesítési lehetőségről, melyhez sajnálatosan negatív kép kapcsolódik hazánkban, a vállalatoknak pedig több mint 60 százaléka nem is élt e lehető­séggel az elmúlt évben. ■ К. B. Sokan megszólaltak a Kun-Mediátor ügyében • Folytatás az 1. oldalról A jelenlévőket arra kérte, te­gyék meg mihamarabb a rend­őrségi feljelentést és egyben a cég ügyvezetője felé is nyújt­sák be követelésüket. - Felháborítónak tartom, hogy éveken át ilyen bűncselekmény, illegális befektetés történt Kar­cagon - mondta lapunknak tegnap Varga Mihály nemzet­­gazdasági miniszter. - Remé­lem, hamarosan megtalálják az elkövetőt és a magyar igazság­szolgáltatás elítéli. Nekem soha semmilyen megtakarításom, befektetésem a cégnél nem volt, aki ezt a rágalmazást rólam ál­lítja, a bíróságon is felel ezért. ■ MEGYEI KORKÉP Hamarosan talán ismét lesz állatorvosi ügyelet a megye­­székhelyen. Az önkormány­zat szükség esetén anyagi segítséget is nyújt ehhez. Munkatársainktól­ ­ Megkezdődtek az egyezteté­sek az állatorvosi kamarával. Remélem, hamarosan jelent­kezik elegendő orvos ahhoz, hogy elindíthassuk a hétvégi ügyeletet - mondta el lapunk­nak Szalay Ferenc. Amint a polgármestertől megtudtuk, a közelmúltban egy szolno­ki hölgy kereste meg, akinek kutyája hétvégén lett rosszul. Mivel nem talált a megyeszék­helyen ügyeletes orvost, Ceg­lédre kellett vinnie kedvencét. - Bár az állatorvosi ügyelet megszervezése nem önkor­mányzati feladat, a panaszt teljesen jogosnak érzem, s konzultálva a szakhatósággal, megtettem a szükséges lépé­seket, hogy egy jól működő ügyeleti rendszer álljon föl a lehető leghamarabb - emelte ki Szalay Ferenc. - Jelenleg az állatorvosi kamara hivatott megszervezni az ügyeletet or­szágszerte, ám ez az orvosokra nézve nem kötelező. Munka­társaim megkezdték a konkrét megbeszéléseket a kamarával, s ha az ügyeleti struktúrához anyagi forrásokra lesz szük­ség, akkor az önkormányzaton nem múlik majd. A legfon­tosabb, hogy mindig legyen olyan állatorvos Szolnokon, akihez hétvégén is fordulha­tunk probléma esetén. Az állatorvosok reményked­nek, hogy mielőbb megoldás születik az ügyben, mert az tény, hogy ellátás nélkül nem maradhatnak az állatok.­­ Jó ötletnek tartom a kezde­ményezést, ha megoldható a fi­zetett ügyelet, akkor biztos va­gyok benne, hogy sokkal több állatorvos vállalna munkát hétvégén - mondta el dr. Ba­­na Péter, szolnoki állatorvos. - Ugyebár eddig is azzal volt a gond, hogy legtöbben azért nem vállalták, mert volt olyan hétvége, amikor senki nem nyitotta rá az ajtót, ettől füg­getlenül azon a napon is bent kellett ülnie, teljesen ingyen. Remélem, mielőbb lesz erre a helyzetre megoldás - nyilat­kozta dr. Bana Péter. Dr. Koska Gábor, a karcagi járás egyik állatorvosa minden hónapban két hétvégi állator­vosi ügyeletet vállal, mindezt teljesen ingyen. - Igazából a járásban körül­belül négyen vagyunk állator­vosok, és magunk közt feloszt­juk, ki vállalja a hétvégi ügye­letet - kezdte dr. Koska Gábor. - Bár pénzt mi sem kapunk érte, de felesküdtem arra, hogy az állatokat megmenteni, úgy gondolom, egyik sem ma­radhat ellátás nélkül, ha arra szorul. Egy hónapban kétszer vállalok ügyeletet, ettől függet­lenül akad olyan hétvége, ami­kor senki nem keres, de van, amikor sürgős ellátásra szorul egy állat. És ezekért az esete­kért, úgy gondolom, kötelesek vagyunk szolgálatot teljesíteni. Nem egyszer fordult már elő, hogy sürgősségi beavatkozást kellett véghez vinnem, főleg házi kedvenceknél, de nem rit­ka az sem, amikor gazdasági haszonállatokhoz hívnak ki - mondta el lapunknak dr. Kos­ka Gábor. A kétségbeesett állattulajdo­nosok gyakran a szolnoki állat­otthonhoz fordulnak segítsé­gért. - A visszajelzések alapján szükség van hétvégi állatorvo­si ügyeletre - foglalta össze a tapasztalatokat Tarpai Enikő, a szolnoki állatotthon megbízott vezetője. - Gyakran előfordul, hogy az állattulajdonosok ben­nünket keresnek meg, kérnek tanácsot, hová, merre vigyék kedvencüket hétvégenként, amikor azok megbetegszenek. Ilyenkor mi megpróbálunk se­gíteni a bajban lévőknek alap­vető információkkal, olyan ta­nácsokkal, amelyekkel rövid ideig képesek orvosolni a ku­tya problémáját, vagy elmond­juk nekik, hová kell vinni azo­kat ilyen helyzetekben. Állatorvosi ügyeletet szeretnének kezdeményezés A szolnoki önkormányzat szükség esetén anyagi segítséget is nyújt Gyakran előfordul, hogy hétvégén is szükség lenne állator­vosi ellátásra a megyeszékhelyen. Felvételünk illusztráció. Az ügyeleti díj motiváló lehet­ ­ a magyar Állatorvosi Kama­ra Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Területi Szervezet elnöke­ként Szalay Ferenc polgármes­ter úr kezdeményezését nagy­szerűnek és gálánsnak tar­­­­tom- nyilatkozta dr. Meny­hárt Péter. - A hétvégi ügyelet vállalása tagjainknak önkén­tes, nem kötelező. Ennek oka az, hogy az államtól sohasem kaptunk az ügyeletért díja­zást. Ahol kollégáink az ügye­letet önként vállalják, ott a ka­mara a megszervezésben se­gít. Az ügyelet díjazása moti­válhatja a kollégákat arra, hogy ügyeletet vállaljanak. Ez a díjtól és a kollégák hozzá­állásától függ. Bízom abban, hogy a polgármester úr kezde­ményezésére sikerül az állat­orvosi ügyeleti rendszert Szol­nokon kiépíteni, mert így a hétvégi betegállat-ellátás biz­tosítható lenne és talán az or­szágban több polgármester is követné a szolnoki példát - mondta el lapunknak dr. Menyhárt Péter. Kellett már orvost hívni az állataihoz? megkérdeztük Válaszadóink kértek már kedvencüknek segítséget a doktoroktól nagy József, Karcag: - Elő­fordult már, hogy hétvégén kellett állatorvost hívnunk a család kedvenc kutyájához. Mivel nem tudtam, éppen ki a városban aznap az ügyele­tes orvos, így elmentem az egyik ismerős magánállator­voshoz és őt hívtam el. Bár nem ingyen, de azonnal in­dult, hogy segítsen a kutyán és ez volt a legfontosabb. KOZÁRY BICZÓ DEZSŐNÉ, MART­FŰ: - Egyik hétvégén a kutyu­­som fulladásos köhögést produ­kált, így el kellett volna vinnem azonnal állatorvoshoz, de saj­nos nem találtam egy olyat se, aki rendelt volna, így mivel a kutya állapota rendeződött, a hét elején vittem el. Jó ötletnek tartanám, ha minden hétvégén lenne kijelölt állatorvos, akihez fordulhatunk a problémával. HARSA PATRIK, TÖRÖKSZENTMIK­­LÓS: - Egyszer régebben, egyik hétvégén a kutyám napszúrást kapott, így azonnal állatorvos­hoz kellett vinni. Mivel én alap­ból magánállatorvoshoz viszem a kutyám, így akkor is így tet­tem. Másnapra már semmi ba­ja sem volt. Azt gondolom, sok­szor megéri a magánrendelés, mert sokkal körültekintőbben bánnak az állatokkal. MUHARI JÁNOSNÉ, JÁSZBERÉNY: - Egy kutyusunk van odaha­za, és volt már szükség állat­orvos segítségére. Egyrészt a szükséges oltásokat kellett be­adni a tacskónknak, illetve amikor az azonosító chipet kapta meg, természetesen an­nak elhelyezését is az állator­vos végezte. Ezt előzetes idő­pont-egyeztetéssel mindig meg tudtuk oldani. 2015. ÁPRILIS 22., SZERDA ■ Az Ön lakóhelyén megoldott az állatorovosi ügyelet? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Épületbe csapódott egy autó Alsószentgyörgyön baleset Hétfőn éjjel, éjfél előtt nem sokkal épületbe csapódott egy autó Jászalsószentgyörgy belvárosában, tájékoztatta la­punkat S. Tóth Anikó megyei kataszrófavédelmi szóvivő. A baleset a Fő út és a Rákóczi út kereszteződésénél történt, az ütközés­ben a kocsiban ülő három fiatal közül kettő könnyebb sé­rülést szenvedett, és az épületet ellátó gázvezeték is megrongálódott. A sérülteket a mentők ellátták, az jászalsó­­szentgyörgyi önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet, és biztosították a helyszínt, ki­egészülve a jászberényi hivatá­sos tűzoltókkal. Az ütést kapott vezeték eldeformálódott, kis mértékben szivárogni kezdett a gáz. A gázszolgáltató meg­állapította, hogy a kötéseknél lazult fel a szerelvény. A szivár­gást megszüntették, a környék lakóit az intézke­dés nem érintet­te, de a tűzoltók ellenőrizték, hogy az ablakokat be­csukták-e a lakók, így minden lehetőségét kizár­ták annak, hogy a káros anyag a lakóterekbe kerüljön. Az autó elszállításáról a tu­lajdonos gondoskodott, a men­tés idején fél pályán haladt a forgalom. ■ ■ A vezetékből kis mértékben szivárogni kezdett a gáz.

Next