Új Néplap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-15 / 164. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Megújult játszótéren pihennek a nyáron $ Szabina Kirával (jobbra) és Enikővel gyakran jön kijátszani a nemrégiben felújított korszerű játszótérre. A lányok nagy örömmel töltik itt a nyár nagy részét. ÚN Eltűnés miatt kereste a rendőrség JÁSZLADÁNY A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt kereste azt a 16 éves szolnoki lányt, akit a Készenléti Rendőrség járőrei hétfőn délután, 16 óra 40 perckor Jászladányon ellenőriztek. A rendőrök a fiatalt előállították a Jászladányi Rendőrőrsre, majd meghallgatását követően egy szolnoki gyermekvédelmi intézetbe vitték, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. Új Mélyszegénységben élőket segítenek NŐK A tanulást és a közösségfejlesztést tűzte ki célul az a program, mely november végéig próbálja Szolnokon a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű embereket felzárkóztatni és integrációjukat elősegíteni. Az erről tartott tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, a telepprogram komplex, azaz szociális, közösség-fejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemeket is tartalmaz, összköltségvetése pedig csaknem 144 millió forint. J.Zs. Körözöttek kerültek rendőrkézre Jászkunság A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap arról tájékoztatta szerkesztőségüket, hogy az illetékességi területén az azt megelőző 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Arról is tájékoztattak, hogy ugyanabban az időszakban a megye rendőrei kettő férfit és egy nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. ÚN Korábban eltiltották a vezetéstől JÁSZBERÉNY Járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt egy örkényi lakos ellen indított eljárást a Jászberényi Rendőrkapitányság. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járőrök hétfőn 15 óra 42 perckor Jászberény külterületén ellenőrizték a pótkocsis tehergépkocsival közlekedő férfit. A rendőrök az igazoltatáskor megállapították, hogy a 42 éves férfit a hatóság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök a jogsértőt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. ÚN 2015. JÚLIUS 15., SZERDA Jász-Nagykun-Szolnok megye nincs kitéve migrációs nyomásnak Ötvenöt személyt fogtak el Az országos sajtóban is hónapok óta vezető hírként tálalják, mi történik az ország déli határszakaszán, hányan lépik át a határt naponta illegálisan, avagy engedéllyel. Szolnok megyének ugyan nincs közvetlen kapcsolata más országgal, kíváncsiak voltunk, a bevándorlás, a menekültáradat mennyiben érinti a térséget. Munkatársainktól unneplap@unneplap.hu JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Térségünk egyike annak az öt megyének, amely sem külső, sem belső határral nem rendelkezik, ezért itt az úgynevezett „áthaladó migrációval” kell számolni - fogalmazott Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az illegális bevándorlók kiszűrése a rendőrök napi faladatának része, gyakran a társhatóságokkal közösen (Nemzeti Adó és Vámhivatal, a kormányhivatal közlekedési felügyelősége, a munkaügyi hivatal, a polgárőr szövetség) végzik. A megyei főkapitánysághoz tartozó Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, amelynek intézkedési területe a folyó egész magyarországi szakaszára kiterjed, több illegálisan hazánkba érkező személy felderítésében és elfogásában is részt vettek. Az év első öt hónapjában a rendőrök hét esetben 55 személyt fogtak el, állítottak elő a határrendészeti kirendeltségekre. A főkapitányság az elmúlt esztendőben idegenrendészeti jogszabályok alapján a személlyel szemben intézkedett személyi szabadságot korlátozva. A migránsok bűncselekményt nem követtek el. A megyénkhez tartozó vízirendészeti főkapitányság rendőrei igen aktívan részt vesznek az illegális bevándorlók kézrekerítésében nem csak a Jász-Nagykun-Szolnok, hanem Csongrád megyében is, tudta meg lapunk, így történhetett, hogy az egyik vízi rendészeti őrs parancsnoka felfigyelt öt felnőttre és a velük utazó kilenc, idegen nyelven beszélő és feltűnően viselkedő gyermekre egy autóbuszon Mórahalom közelében. Azonnal szolgálatba helyezte magát és ellenőrizte a gyanús utasokat. A tizennégy koszovói határsértőt a hadnagy előállította a szegedi határrendészeti kirendeltségre. Szintén öt koszovói utazott a Debrecen-Budapest között közlekedő vonaton, amikor a készenléti rendőrség járőrei ellenőrizték őket. Az öt migráns nem rendelkezett megfelelő iratokkal, illetve egy korábbi rendőrségi intézkedés során menekülti státuszt kértek Debrecenben, így miután előállították őket a Szolnoki Rendőrkapitányságon, a debreceni befogadó szállásra szállították őket. Szintén több mint egy tucat koszovói határsértőt fogtak a vízi rendőrök, akik Mórahalom belvárosában tartózkodtak. Gyanús viselkedésükre figyeltek fel a szolgálatban lévő vízi rendőrök, és igazoltatták őket. Miután nem voltak megfelelő papírjaik, őket előállították Szegeden, a határrendészeti kirendeltségen. SZOLNOK Néhány nappal ezelőtt, július 1-jén újjáalakult a Széchenyi városrészen működő polgárőrség. Tizenhárom fő vesz részt aktívan a városrész békéjének megőrzésében. Autóval, biciklivel, illetve gyalogosan igyekeznek fenntartani a rendet, ami nem egyszerű, mert az utóbbi időkben elszaporodtak a rongálások. Képünkön a lakótelep polgárőrségének néhány tagja a szolgálati autójuk mellett. Olykor rémhírek is terjednek az egyes településeken Megyénkben egyébként időről időre felröppennek hírek arról, hogy migránsokat akarnának betelepíteni egy-egy településre vagy annak környékére. Az utóbbi hetekben például elterjedt a hír Szolnokon, hogy a Széchenyi-lakótelepen illegális bevándorlók számára tábort hoznak létre. A polgármesteri hivatal sajtószóvivője, Pókász Endre azonban határozottan cáfolta ezt, kijelentve, hogy semmi alapja nincs a szóbeszédnek. Más településekről is hallani hasonló híreket. A kunszentmártoni önkormányzat például komoly ellenállást tapasztalt, amikor bejelentette a lakosoknak: idegenrendészeti őrizetre alkalmas objektumot építenének az ipari park területén. A képviselő-testület komolyan gondolta elhatározását: a területet írásban ajánlotta fel a Belügyminisztériumnak. Bár annak esélye, hogy az építkezés megvalósuljon, csekély volt, már maga az ötlet is kicsapta néhány lakosnál a biztosítékot. Egy állampolgár népszavazás kiírását is kezdeményezte, hogy így próbálja megakadályozni a „menekülttábor" felépülését. Végül a Belügyminisztérium arról tájékoztatta a kunszentieket, hogy a választásuk nem rájuk esett (hiszen több település is ajánlott fel területet e célra), így egyelőre biztosan nem lesz idegenrendészeti objektum a városban. Megkérdeztük: Mit szól a kerítésépítéshez a határon? Horváth Mónika, Karcag: - Véleményem szerint hiába emeljük az országhatár köré most ezt a kerítést, a menekültproblémát nem fogjuk tudni ezzel sem kezelni, sem pedig megoldani. Azokkal értek inkább egyet, akik szerint ebből a több tízmilliárdból a rendőrséget, illetve a határőrséget kellene létszámban és felszerelésben is fejleszteni, megerősíteni. Nagy Lajos, Kisújszállás: - Szerintem átmenetileg ez a most épülő kerítés megoldás lehet a határ menti települések problémáira és a hazánkba betóduló többezres migráns megfékezésére. Bár nem olcsó ennek a kivitelezése, de legalább valamit már teszünk a menekültáradat ellen, illetve a határ közelében élő magyar családok vagyona és a biztonsága érdekében is. Görög Lajos, Szolnok: - Véleményem szerint kell a kerítés! Komoly gondot okoz a menekültáradat. Napi szinten utazom, Kisújszállásnál szállok vonatra és látom, hogy tele van velük a szerelvény. Szerintem Brüsszelbe kellene küldeni őket! A külföldi magyarokat és magyar kötődésűeket kellene csak szerintem beengedni az országba, a többieket vissza kellene fordítani. Ficere Istvánná, Szolnok: -A kerítés szükséges rossz, bár pénzkidobás. Mélységesen sajnálom a menekülteket, a napokban segítettem is Pesten egy hétfős csoportnak eljutni a Keletibe, jegyet is vettem nekik, de azt gondolom, inkább ott, a hazájukban kellene rajtuk segítenünk. Ezek az emberek önhibájukon kívül soha nem fognak tudni igazán beilleszkedni, az európai soha nem lesz az ő kultúrájuk. Felnevelték a csirkéket a közmunkások SZELEVÉNY Négyszáz darab csirkét neveltek fel a közfoglalkoztatottak a községben. Pánczél Ferenc polgármester elmondta, a szárnyasokat a Belügyminisztériumtól rendelték meg, a naposcsibéket a bíróság által elítéltek nevelgették az első hetekben, Szelevényen pedig a START-közmunkások gondozták a Svájger-majorban. A húshibrid fehér csirkék Baracskáról érkeztek, felnevelve pedig átlagosan 2 kiló 40 dekásak voltak. A húst az önkormányzat a közmunkások és a lakosok között értékesítette. A következő csirketurnus várhatóan augusztus 18-a körül érkezik. J. Zs.