Új Néplap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-21 / 271. szám
HIRDETÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK ÚJ NAPJp ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 06-40/510-510-ES HELYI TARIFÁS SZÁMOT. KOLLÉGÁINK KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK RENDELKEZÉSÜKRE. EGY PERCBEN Népszerűsítik a hazai mézet JÁSZBERÉNY A méz világpiaci keresletének álladó változásaira a termelők akkor adják a legjobb választ, ha megtesznek mindent a hazai mézfogyasztás bővüléséért - mutatott rá Molnár György, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke. A legfőbb cél, hogy az egy főre jutó éves mézfogyasztás átlaga emelkedjen. - Nem kerülhető el, hogy minél nagyobb figyelmet fordítsanak a termelők, a termelői közösségek a mézfogyasztás népszerűsítésére. Nem véletlenül alapítottuk meg idén a Jászsági Mézlovagrendet - mondta. ^4 Soros fenyeget és támad MAGYARORSZÁG Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros egy interjúban egyebek mellett arról beszélt: eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió erőteljes választ adjon arra, ahogy a magyar kormány a „civil társadalommal” bánik. ► Büszkék lehetünk MAGYARORSZÁG Ma már egy olyan országban élünk, amely büszke nemzeti értékeire és nemzeti alkotóira; sokáig kellet erre várni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Makovecz Imre, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészről elnevezett budapesti központ és archívum hétfői megnyitóján. ► 7 Jó reggelt! A feledékenységnek biztosan vannak fokozatai. Leszámítva a már betegség kategóriába tartozó eseteket, talán a legszínesebb történetet egy német férfi produkálta, épp két évtizede. Feljelentést tett ugyanis 1997-ben a frankfurti rendőrségen, miszerint ellopták az autóját. A napokban a német rendőrök találtak rá a kocsira egy lebontásra váró régi ipari épület garázsában. Ezzel együtt az is kiderült, hogy a tulajdonosa parkolt vele oda, csak kiment a fejéből. Húsz éven át meg volt győződve róla, hogy a verdája a tolvajok prédájává vált. Még talán a tehetetlen rendőrségről is megvolt a markáns véleménye, így viszont lett egy jó old timere. S. S. Felállították Szolnok karácsonyfáját a főtéren SZOLNOK Tizenkét méteres város karácsonyfája díszíti a megyeszékhely főterét, a Kossuth Lajos teret tegnaptól. Eredetileg 17 méteres volt a selyemfenyő, amit egy Tinódi utcai lakos ajánlott fel, de ennek körülményes lett volna a szállítása, valamint a felállítása, így levágtak belőle 5 métert. A levágott ágak sem mennek veszendőbe, mert a tér díszítéséhez használják majd fel. A városban egyébként még öt helyen - a Lengyel Antal téren, a Széchenyi és a Tallinn városrészen, a Szentlélek téren és a tiszaligeti lejárónál állítanak és díszítenek fel hasonlóan hatalmas karácsonyfákat. A Kossuth téri díszítése ma kezdődik és holnap is tarthat még. A fenyőt januárban bontják le, majd feldarabolják, és a rászorulók között osztják szét. Cz. N. A hatalmas fa állítása nagy pontosságot és figyelmet követelt meg a munkásoktól Új sportcentrumnak készítik elő a terepet SZOLNOK Javában dolgoznak már a munkagépek a jelentős megújulás előtt álló, Véső úti sporttelepen, megkezdődtek a bontási munkálatok. A leendő Szolnoki Atlétikai Centrumról, a beruházás részleteiről a helyszínen tegnap tartott sajtótájékoztatót Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármestere. - Ez a sporttelep az uszodával együtt a MÁV tulajdonaként működött, így az elmúlt néhány évben az egyik fő feladatunk az volt, hogy városi tulajdonba kerüljön. ► 3 A minőségi szakképzést támogatják BUDAPEST A minőségi szakképzés amellett, hogy felkészíti a tanulókat arra, hogy a felgyorsuló világban is megállják a helyüket, azt is jelenti, hogy a 21. századhoz illő környezetben tanulhassanak. Ezért a kormány idén tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola új épületének átadóünnepségén. A szakképző intézmények állagmegóvására éppen ezért 10 milliárd forintot különített el a kormány, tette hozzá. MTI ----------------------------- - Tűzoltók vágták ki az autóroncsból JÁSZKUNSÁG Összeütközött két teherautó a 44-es főút és a 442-es út kereszteződésénél, Kunszentmártonnál, tegnap délután. A tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki. Este pedig a 4-es főúton, Kenderesnél ütközött össze egy teher- és egy személyautó. A mentők a személyautó vezetőjét ellátták. Cz. N. Új székházba költöztek JÁSZBERÉNY Dr. Polt Péter legfőbb ügyész tegnap átadta a Jászberényi Járási Ügyészség Jászberényben felépült új székházát. Az épülettel megszűnik az ügyészek eddigi zsúfolt, a munkavégzést megnehezítő elhelyezése. Képünkön dr. Polt Péter (balra), dr. Varga Árpád megyei főügyész és a járási ügyészséget vezető dr. Kovács Lajos az avatón. ► 3 Fotó: B. Cs, Februárban választ Újfalu RÁKÓCZIÚJFALU Február 4-én választhatnak új polgármestert a helyiek, így döntött nemrég a választási bizottság. Az időközi választás kiírására azért van szükség, mert a korábbi polgármester, a 2008 óta regnáló független Papp János október 19-én, a képviselő-testületi ülésen lemondott posztjáról. A mintegy kétezer lelkes település vezetője - akit a Szolnoki Törvényszék szeptember 14-én egy 2014-ben elkövetett csalás miatt 1 év fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélt, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette egészségügyi indokra hivatkozva távozott tisztségéből. ► 3 9 770865 915023 17271 SZERKESZTŐSÉG:" E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 30/378-0230 MA HOLNAP . hU, 812 Ma egy melegfront érkezik térségünkbe, amely erős szelet is hoz. A csúcshőmérséklet ma még 10 fok alatt marad, de holnaptól javul az idő. ► 13 dog névnapot Olivér nevű olvasóinknak!