Új Néplap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-27 / 225. szám

HIRDETÉS Keresse mai EGY PERCBEN Derbivel indul a kosárszezon SZOLNOK Hiába Pécsett dobják fel először a labdát, a hazai kosárrajon­gók zömének figyelme Szolnokra sze­­geződik majd, ugyanis az immár Olaj­bányászként (fehérben) futó gárda té­vés meccsen fogadja az Alba Fehér­várt ma este nyolc órakor. Ami jó hír, hogy a bajnok Falcótól érkezett Tóth Norbert biztosan ott lesz a pályán, hogy segítse a Tisza-partiakat, ám a Szegedről igazolt Juhos Levente kéz­törése miatt biztosan kihagyja a sze­zonnyitó presztízstalálkozót. 16 Fotó: Mészáros János Nagyobb lesz a szakadék EURÓPA A Debrecen éppen egy évti­zeddel ezelőtt, a 2009-10-es idény­ben jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, amiben jelen­tős szerepet játszott Michel Platini korábbi UEFA-elnök, aki igyekezett megnyitni a kelet-európai csapatok előtt is a legrangosabb európai ku­pasorozat kapuját. A szövetség ked­di ülésén született döntés viszont el­torlaszolja azt a kaput, a 2021-22-es idénytől ugyanis bevezetik az Euró­­pa-konferencialigát, amely a konti­nens harmadik számú kupasoroza­taként indul útjára. ► 15 Kompenzáció a nyugdíjasoknak MAGYARORSZÁG Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón jelentette be, hogy a tervek szerint november­ben fizetnek kompenzációt a nyug­díjasoknak a nyugdíjprémiummal együtt. ► 7 Jó reggelt! N­em is olyan régen a galambot finom levesalapanyagnak tartották, ma a szárnyast in­kább repülő patkányként emlege­tik. Emlékszem, nagyszüleim a mel­léképület padlásán tartottak galam­bokat. Nagymamám időről időre fi­nom húslevest készített belőlük. Fur­csa, de a leves ízére már nem emlék­szem, az aranysárga színt és az ab­ban úszkáló csigatésztákat azonban ma is látom. Nagymamám megfá­radt, a galambok elfogytak, azóta se készült a családban ilyen leves. De egyébként a környékbeli éttermek­ben sem látni. Napjainkban ismét fel akarják támasztani a háztáji ga­lambtenyésztést, ha sikeres lesz, ta­lán újra megkóstolhatok egy finom, galambból készült húslevest. B. o. Ritkán áll ennyire alacsonyan a Tisza VEZSENY A sokéves szeptemberi vízszint átlaga mínusz hatvan­két centiméter szokott lenni Szolnok térségében. A tegnapi mér­ce mínusz kétszázötvenhét centimétert mutatott, ami huszon­kettővel magasabb a 2003-as, valaha mért legkisebb vízállás­­ nál. Ugyanakkor az utóbbi években egyre gyakrabban mérnek ilyen alacsony vízállást a megyénket ketté­szelő folyón, melyet Vezsenynél örökített meg felvételünk. Képgalériánkat keresse a Szoljon.hu hírportálon. Fotó: Mészáros János Füstölöghet, aki tilosban dohányzik JÁSZKUNSÁG Csak az idei év első félévében több mint hétszáz esetben ellenőriz­te a nem dohányzók védel­méről szóló jogszabályok betartását a megyei kor­mányhivatal. A törvényt éppen húsz esztendővel ez­előtt, 1999-ben vezették be, azóta különböző rendele­tekkel tovább szigorodtak a jogszabályok, legutóbb például 2012-ben. A cél a passzív dohányzás okozta egészségügyi károk vissza­szorítása. ► 2 Chilében végzett kutatásokat BESENYSZÖG Speciális körül­mények: ritka levegő, hideg és erős szél. A besenyszögi születésű dr. Mészáros János Chilében végzett földtani ku­tatásokat, melyekről a helyi általános iskola végzőseinek tartott beszámolót. ► 3 További képek és értékelés: SZOLJON.hu Gyenes Georgina Ostoros Tudjon meg többet Georgináról a 3. oldalon. Példátlan összefogás: megvan a pénz Zente kezelésére PÉCS Egy hét alatt összegyűlt a 700 millió forint, amen­­­nyi a gerincvelői izomsorva­dásban szenvedő Zente ke­zeléséhez szükséges. Szü­lei a Facebookon tettek köz­zé kétségbeesett üzenetet, erre mozdult meg az ország. A másfél éves kisfiú szerve­zete nem termel izomsejte­ket védő fehérjét, és az izmai elsorvadnak. Kétéves koráig kell megkapnia a világ egyik legdrágább, 700 millió forint­ba kerülő génterápiáját. Na­gyon sokan segítettek, sztá­rok, szervezetek, rengeteg ci­vil, celebek és gyerekek. ► 7 Kétezer euró jár a nyelvtanulóknak MAGYARORSZÁG A kormány 90 milliárd forintot fordít a kéthetes külföldi nyelvi tan­folyamokra, amelyeken a ki­lencedik és a tizenegyedik évfolyamra járó diákok ve­hetnek részt - közölte az em­beri erőforrások minisztere tegnap az M1 aktuális csa­tornán. Kásler Miklós emlé­keztetett arra, hogy össze­sen száznegyvenezer diák szabadon választhatóan két­­két hetet tölthet el egy olyan országban, amelynek a nyel­vét tanulja. ► 9 Felavatták az emléktáblát Fotókiállítása nyílt SZOLNOK Elkészült Scheftsik István, a megyeszékhely egykori polgármesterének emléktáblája. Révi Norbert szobrászművész alkotását tegnap délelőtt avatták fel a városháza Hubay Ferenc Díszterme előtti folyosón. Képünkön (balról) Szalóki István kezdeményező, Szalay Ferenc polgármester, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Révi Norbert szobrászművész a leleplezésen. Fotó: Mészáros János SZOLNOK A Múzeumok Őszi Fesztiválja nyitányaként Ádám Adrienn (jobbról a második) fotóiból nyílt kiállítás a Damjanich János Múze­um első emeleti Folyosó Galériáján. A tárlatot Mészáros János, la­punk fotóriportere nyitotta meg. Fotó: Mészáros János 19225 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig­ 56/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 56/516-716 MA HOLNAP 2 4 22 » A ködös, párás reggel után szépen kialakul az idő. Bár hosszabb-rövidebb periódusokra megnöveked­het a felhőzet, csapadék nem várható. ► 13 Boldog névnapot JIPI| Adalbert nevű olvasóinknak!

Next