Új Néplap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-13 / 10. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Kisboltok világa Szathmáry István unneplap@unneplap.hu Egy falusi kisbolt több mint üzlet, inkább intézmény. Az alapvető létszükségleti cikkek beszerzésén túl közösségi és hírszolgálati központ, és legalább egy helyi család megélhetési forrása. Persze hozzátehetjük, hogy a főleg reggelente forgalmazott féldecis üvegekkel gyakran kapuk, és nem bástyák az alkoholizmus elleni küzdelem frontján, de ennek megoldását nem náluk kell keresni. Gyakran a puszta túlélést és így a többi árucikk folyamatos kiszolgálásának lehetőségét is jelenti számukra ez az üzlet. A kisboltok múltja is tiszteletre méltó, már akkor megvoltak, amikor a bevásárlóközpontok még ötletként sem léteztek. Nem csak magánvállalkozásként lehetett velük találkozni, voltak jelentős gazdasági háttérrel, szélesebb összefogással működő formáik is, mint régen a vidék kereskedelmét sikeresen működtető Hangya Szövetkezet boltjai. Sajnos a falvak népének fogyása, öregedése, és szerény anyagi lehetőségei miatt egyre nagyobb veszélybe kerül a kisboltok léte is. A templom, az iskola és a kultúrotthon eltűnése után ők következnek, ami előrevetíti a település megszűnését is. Bár akadnak az élhető vidéket támogató elképzelések, melyek környezetükkel együtt ezeket az emberi léptékű vállalkozásokat is segítenék, eddig nem történt olyan áttörés, ami megnyugtatóan rendezné a vidék gondjait. Például az itteni élet feltételeinek vonzóvá tételével megállítaná az elvándorlást, megteremtve ezzel a kisboltok létezésének a biztos feltételeit is. Egy falusi kis ABC több mint üzlet, inkább intézmény... Közeleg az időközi választás Miklóson TÖRÖKSZENTMIKLÓS Mivel az október 13-i önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki Törökszentmiklós 1. számú választókerületében, ezért a voksolást január 19-én, vasárnap megismétlik. A képviselői helyért a Fidesz-KDNP dr. Pataky Tibor jogászt indítja. A jelölt szombaton tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a nagyobb köztisztaság, a közlekedés biztonságosabbá tétele és a helyi strand fejlesztése is fontos részét képezi a programjának. - Azt szeretném elérni, hogy élhetőbbé váljon ez a választókerület, és a választópolgárok számára minél jobb körülményeket tudjunk biztosítani, nem csak az itt élőknek, hanem minden törökszentmiklósi lakosnak. Azzal is nyer a város, ha olyan képviselője lesz a választókerületnek, aki jogi végzettségével, szakmai tapasztalatával, nemzetközi kapcsolatrendszerével tudja segíteni a képviselő-testület munkáját és hozzájárulni a város fejlődéséhez, emellett aktív a civil életben is - mondta a képviselőjelölt. Az időközi voksoláson az 1. számú választókerületben dr. Pataky Tiboron kívül Mészáros Zoltánná Dancza Anikó, az Otthonunk Szentmiklós Egyesület jelöltje indul. A voksolás eredménye nagyban meghatározza majd a testület működését, a jelenlegi összetétel szerint ugyanis az Otthonunk Szentmiklós Egyesület hat, a Fidesz-KDNP öt fővel képviselteti magát. Molnár-Révész E. Közösen szedték az ártér szemetét SZOLNOK Környezetbarát emberek gyűltek össze tegnap délelőtt a megyeszékhelyen, a Zagyva árterében. Célul tűzték ki a Kaán Károly út folytatásában, egészen a hídig az út két oldalán lévő fás területek megtisztítását. A lelkes civilek több zsákra való szemetet gyűjtöttek össze. Az akcióról készült képgalériánkat keresse a Szoljon.hu hírportálon! Fotó: Kiss János 2020. JANUÁR 13., HÉTFŐ Évindító gyalogtúrára vállalkoztak SZOLNOK/TISZA-MENTE A Magyar Szabadidősport Szövetség őszi-téli programsorozatának keretében szerveztek évindító gyalogtúrát szombaton a Tiszaligetben. „Egy kis mozgás mindenkinek kell” mottóval buzdították a mozogni vágyókat egy kis téli kikapcsolódásra. A felhíváshoz csatlakozott a Szolnoki Sportcentrum nordic walking csoportja, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség, illetve a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete is. Fotó: Kiss János Megyénkben is drasztikusan csökkent az üzletek száma Mentőövet dobnának a falusi kisboltoknak (Folytatás az 1. oldalról) JÁSZKUNSÁG - A klasszikus kereskedői fogásokkal igyekszünk több vásárlót vonzani, például akciókkal. Jelentősebb profitot nehéz kitermelni, jelenleg a bevétel a fennmaradáshoz elegendő - mondta a körülményekről a mesterszállási bolttulajdonos. Ráadásul a településen közben az egyik sarki csemege is újranyitott, így jelenleg összesen három bolt közül választhatnak a vásárlók, tehát a csekély forgalom is szétoszlik. Vagyis Mesterszálláson már a helyi verseny is éles. Takács György pedig Kétpón és Kuncsorbán működtet vegyesboltokat a kilencvenes évek eleje óta. Azt mondta, számos nehézséggel kellett szembenézniük az idők során, ám még mindig kitartanak. Vegyesáru-kereskedéseiben klasszikus kínálatot tart. Ha szükséges, személyre szabottan rendelnek termékeket a vásárlóknak, így például az ételérzékenységgel küzdők igényeit is ki tudják szolgálni. A kis lélekszámú településeken a vásárlók létszáma nem annyira magas, ám igen ragaszkodók és hűségesek. A környékbeli multikkal nehéz felvenni a versenyt, de igyekszünk - hangsúlyozta a tulajdonos. Ezek a kisboltok még küzdenek a fennmaradásért, ám az évek során egyre több üzletre került lakat megyénkben is. A KSH adatai szerint míg 2010-ben összesen 5563 kiskereskedelmi üzlet működött a megyében, addig 2018- ban már csak 4558, ami kilenc év alatt több mint ezer bezárt egységet jelent. A problémát a szintén drasztikusan csökkenő forgalom okozza, ha csak a tavalyi évet nézzük júliustól novemberig, már látszik a fogyatkozó bevétel: míg júliusban 32 ezer 206, addig novemberben 31 ezer 246 millió forint volt a megyei kisboltok havi árbevétele... A problémával kapcsolatban Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke azt nyilatkozta az egyik gazdasági portálnak, hogy a kormányzat eltökélt szándéka, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a kistelepüléseken működő élelmiszerboltoknak, melyek közül sok még működési költségeit is alig bírja kitermelni. Egy minisztériumokon átívelő szakértői gárda már hónapok óta intenzíven dolgozik azon, hogy az uniós szabályoknak maradéktalanul megfelelő támogatási formát alakítson ki - mondta az elnök. - Mindenképpen jól jönne a támogatás, hiszen mi is nagyon megérezzük azt, ahogyan a multik az utóbbi években fokozatosan elszívják a vásárlóerőt - válaszolta megkeresésünkre Apró Irén, a tiszatenyői Univer Coop boltvezető-helyettese. - Összesen nyolc-tíz dolgozót tudunk foglalkoztatni, de mindegyikük több ember munkáját végzi el. Sokat kell tennünk azért, hogy egy bolt megmaradhasson egy ilyen kistelepülésen - tette hozzá. A tervezet szerint évente összesen tizennégymilliárd forinttal segítené a kormány a kétezer fő alatti kistelepüléseken működő boltokat. Az, hogy milyen formában, egyelőre kidolgozás alatt áll, hiszen az uniós szabályoknak is meg kell felelnie a támogatásnak. Új Néplap-összeállítás Látogasson el hírportálunkra! SZOLJON.hu Dr. Kállai Mária szerint fejleszteni kell a helyi kiskereskedelmet - Eltökéltek vagyunk a vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezt mutatja az is, hogy folytatódik és bővül a Magyar Falu Program - beszélt a témáról az Új Néplapnak dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, aki szerint fontos, hogy a falusi életformát meg tudjuk őrizni. Ehhez pedig a helyi kiskereskedelem fejlesztése mellett mindenhol elérhető internetre, jó minőségű utakra van szükség, vagyis arra, hogy a közszolgáltatások minősége ne legyen rosszabb, mint egy városban. Az idei költségvetésben százötven milliárd forintot szavaztunk meg ezekre a célokra és az otthonteremtést kiemelten segítő falusi csokra. Szandaszőlősi lakosként magam is előnyben részesítem a helyi termelőket, a kisboltokat, rendszeres vásárlójuk vagyok - tette hozzá dr. Kállai Mária.