Új Néplap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-30 / 151. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Tizenöt településen új eszközöket is beszerezhetnek a pályázati támogatásból Megújulnak az orvosi rendelők Idén is jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a Magyar Falu Programnak köszönhető­en. A napokban kiderült, négy megyei kistelepülés nyert pá­lyázati pénzt orvosi rendelő fejlesztésére és tizenöt köz­ség gazdagodhat orvosi esz­közökkel. A támogatás az öt­ezer fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések egészségügyi alapellátásá­nak biztosítását, feltételeinek javítását szolgálja. Munkatársainktól unneplap@unneplap.hu JÁSZKUNSÁG Rákócziújfalu kö­zel hárommillió forintot nyert a Magyar Falu Programban orvo­si eszközökre. Az egészségház­ban a védőnő, a fog- és házior­vos dolgozik együtt. - A pályázat benyújtása előtt egyeztettünk a szakemberek­kel, hogy mire lenne szükség. A védőnő kérésére hallásvizsgá­ló készüléket vásárolunk. A ren­delőbe új orvosi ágy, gyógyszer­­szekrény és defibrillátor is ke­rül, valamint fogorvosi felada­tok ellátásához szükséges esz­közöket is beszerzünk - mondta Varga József polgármester. Hoz­zátette, amint a támogatási ös­­­szeg megérkezik, el is kezdik az eszközök vásárlását. A falu egészségháza is felújí­tásra szorul, ugyancsak a Ma­gyar Falu Programban nyerte a település a korszerűsítésre for­dítható összeget, tizenegymil­lió forintot. - Probléma van a fűtéssel, a kazánt szeretnénk kicserélni, il­letve csapadékos idő esetén a víz a bejárathoz folyik, ezt is meg kellene oldani. Klimatizálnánk is az épületet, de a festés és a burkolatok cseréje is a tervek között szerepel. Nincs nagyon rossz állapotban az épület, eze­ket a munkálatokat önerőből vi­szont nem tudná fedezni az ön­­kormányzat. A felújítás várha­tóan a jövő évre fejeződhet be - részletezte a polgármester. A tiszainokai orvosi rendelő épülete is nagyon rossz állapot­ban van. Az önkormányzat ti­zennyolcmillió forintot nyert a felújításra. - A konvektorok kiesnek a falból, a külső vakolat is mál­­lik, nagyon ráfér az épületre a korszerűsítés - mondta Kiss Er­zsébet Eliza, a falu vezetője, aki­től megtudtuk, fűtéskorszerűsí­tésre, nyílászárócserére és hom­lokzati szigetelésre lesz elegen­dő az összeg. - Reméljük, hogy korszerűbb körülmények közé könnyebben csábíthatunk orvost is - mond­ta. Hozzátette: igyekeznek még idén megvalósítani a beruhá­zást. Vezsenyen tavaly már sike­rült felújítani az orvosi rendelőt, most pedig jó pár orvosi eszköz­höz is hozzájuthatnak a nyertes pályázatnak köszönhetően. - Több mint ötven tételt tu­dunk beszerezni a pályázati for­rásból - mutatott rá Szabó Fe­renc polgármester. - A listánk­ban nemcsak a háziorvosi vizs­gálatokhoz szükséges eszközök szerepelnek, hanem olyanok is, melyeknek a védőnő is hasznát látja. Nagykörűben a nyertes pályá­zat legjelentősebb beszerzésé­nek a transztelefonikus EKG-ké­­szüléket tartják. Mint ahogy a település polgármestere érdek­lődésünkre elmondta, ez egy na­gyon modern berendezés, és leg­főképpen életmentő. - Az orvos a helyszínen tud EKG-t csinálni, melynek ered­ménye azonnal megjelenik a me­gyei kórházban, illetve a nagy egészségügyi centrumokban. A központ egészségügyi szak­­személyzete (asszisztens és kar­diológus szakorvos) folyamatos telefonos kapcsolatban van a be­teggel, illetve a regisztrátumot küldő személlyel, kikérdezi a panaszait, és azonnal értéke­li az EKG-felvételt. Szintén na­gyon fontos eszköz, amelyik a vérrögképződéssel járó betegsé­gek, illetve állapotok diagnosz­tizálását, adott esetben kizárá­sát segíti elő - vázolta röviden Túri Tibor. Mindezek mellett természetesen minden, a pályá­zat segítségével, a közeljövőben beszerzett eszköz is nagyon fon­tos a település egészségügyi el­látásának szempontjából.­­ Kuncsorba orvosieszköz-fej­­lesztésére közel hárommillió fo­rint támogatást kapott - tudtuk meg Stassné Ullár Hajnalka pol­gármestertől. Hozzátette, a for­rást az orvosi rendelő egészség­­ügyi ellátórendszer eszközeinek fejlesztésére kívánják fordítani. - Elsősorban az egészségügyi alapellátás biztosítása, a feltéte­leinek javítása a cél. A megfe­lelő orvosi és számítástechni­kai eszközök beszerzésével ér­hetjük el ezt - mondta a köz­ség vezetője. A település orvo­sával egyeztetve a tervek között egyebek mellett számítógép, or­vosi- és nővértáska, szűrő au­diométer, véralvadásmérő mű­szer, vizeletanalizátor, valamint EKG-öv szerepel. Jászboldogháza önkormány­zata a Magyar Falu Program­ban a már meglévő egészség­ház egy részének belső felújí­tására nyújtott be pályázatot. Szűcs Lajos polgármester érdek­lődésünkre elmondta, az épület egy része már régóta üresen áll. A rendelőnek ezt a kihasználat­lan részét újítják fel a megítélt több mint tizenhárommilliós tá­mogatásból, és állítják újra az egészségügy szolgálatába. Ter­veik szerint a kivitelezés jövőre valósul meg. A program kereté­ben közel hárommillió forintból új orvosi eszközöket vásárolhat­nak Alattyánon. Egymilliót for­dítanak az orvosi rendelő esz­közállományának gyarapításá­ra, félmilliót a védőnői szolgá­lat, másfél milliót a fogorvosi el­látás kap, részletezte Huszár Ar­nold polgármester. Az alapellá­tás színvonalát új bútorok, orvo­si gépek és eszközök beszerzé­sével emelik a településen. Jász­­szentandrás szintén közel há­rommillió forintból orvosi, vé­dőnői és fogorvosi vizsgálatok­hoz szükséges eszközökkel gya­rapodik. Ezenfelül kicserélik a padokat az orvosi rendelőben - tájékoztatott Kolláth Bálint pol­gármester. A Magyar Falu Prog­ramban Jászjákóhalmának va­lamivel több mint 2,5 millió fo­rintot ítéltek meg orvosi eszkö­zök beszerzésére. Berekfürdő is nyert egymil­lió forintot orvosi eszközökre. Molnár János polgármestertől megtudtuk, magasabb összeg­re pályáztak, de végül egymil­lió forintot nyertek orvosi esz­közök beszerzésére. Az összeg­ből a védőnőnek vásároltak esz­közöket. Rákócziújfaluban az orvosi rendelő külső felújítására és eszközbeszerzésre is nyertek támogatást - mondja Varga József polgármester Fotó: Mészáros János Lecserélik a bútorokat a váróteremben A Pest megyei Kőröstetétlen is sikeresen pályázott a Magyar Falu Programban. - Nagy öröm, hogy mi is nyer­tünk a pályázaton. Igencsak elé­gedettek vagyunk, hiszen min­den igényt kielégítenek majd az új eszközök - tájékoztatta lapunkat a kisközség polgár­mestere. Pásztor Imre elmond­ta, az orvosi rendelő új karton­szekrényt, gyógyszerszekrényt és nyomtatóval ellátott számító­gépet kap. Mindemellett új bú­torzat kerülhet a váróba, de szé­kekkel, orvosi asztallal, vala­mint hallásvizsgálóval is gyara­podik az eszköztár. SZOLJON.hu 2020. JÚNIUS 30., KEDD A fél- és egyéves bérletek ügyében még keresik a megoldást Holnaptól fizetős lesz a parkolás (Folytatás az 1. oldalról) SZOLNOK Amióta azonban egy­re több munkahelyen vissza­áll a normál rend, egyre töb­ben érkeznek a városba autó­val, olyanok is, akik a fizetős időszakban nem személygép­kocsival járnak, a közterületi parkolók mindennap megtel­nek. Holnaptól azonban már nem lehet ingyenesen parkol­ni, a járványügyi veszélyhely­zet megszűnésével Szolnok közterületi parkolóiban júli­us 1-től ismét díjat kell fizetni. Ahogy azt az NHSZ Sounok Zrt.-nél érdeklődésünkre el­mondták, a fizetőparkolási rendszer valamennyi zónájá­ban, a vásárcsarnok sorompós parkolójában újra a vonatkozó önkormányzati rendeletben foglalt szabályok érvényesek. Július 1-től a Hetényi Géza kór­ház, a társaság által üzemelte­tett sorompós „látogatói” par­kolója is csak díjfizetés elle­nében vehető igénybe a koráb­bi szabályoknak megfelelően. A közterületi fizetős parkolók ismét érmével vagy mobiltele­fonnal fizetett parkolójeggyel, valamint - az V. zóna kivételé­vel - parkolóbérlettel vehetők igénybe. A parkolóbérletek már hétfőtől megvásárolhatók személyesen az ügyfélszolgá­laton vagy az NHSZ ügyfélka­puján keresztül, a megszokott módon.­­ A korábbi időszakra bér­lettel rendelkező, rendszeres bérletvásárlók részére július 15-ig hosszabbítjuk meg a tü­relmi időt az új bérlet vásárlá­sára. Felmerült továbbá, hogy mi lesz az előre megvásárolt fél-, illetve egyéves bérletek­kel. Az érintett autósoknak egyelőre azt tudjuk mondani, hogy keressük a megoldást. Figyeljük, hogy más városok­ban mit terveznek a kompen­záció tekintetében, illetve az önkormányzattal is tárgyalást kezdett társaságunk vezetése, keresve a legjobb megoldást - mondta el a kérdéssel kapcso­latban Kiss Zsófia, a társaság marketingasszisztense. A parkolás díjfizetésének visszaállításával együtt hol­naptól elkezdődnek a fize­tőparkolók gépi úttisztítási munkái is, az NHSZ kéri az autósokat, hogy vegyék figye­lembe a hétvégi munkákra vo­natkozó, KRESZ-táblával jelölt megállási tilalmakat. R. Á. SZOLNOK Az utolsó simításokat végzik az útfestők a Miller-főcsa­­torna melletti kerékpárúton. A térség rekreációs és sportterülete­it csaknem három kilométer hosszú bicikliút kapcsolja be Szolnok eddig meglévő hálózatába. Fotó: Csabai István Folytatódik a fizetőparkolók gépi úttisztítása is

Next