Új Néplap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-13 / 10. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP A fagyos idő miatt fokozottan figyelnek a külterületen lakó idősekre a polgárőrök Ha kell, bevásárolnak és fát is vágnak a tanyákon élőknek Az előrejelzések szerint hamarosan beköszönt az igazi téli időjárás, a megyei települések ezért kiemelt figyelmet fordítanak a külterületeken élő idősekre. Főként a helyi polgárőrök vesznek részt a munkában, de akad olyan település is, ahol a közfoglalkoztatottak dolgoznak a tanyákon élők védelme érdekében. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu JÁSZKUNSÁG - Nagyon örülnek, amikor kimegyünk hozzájuk! Nem feltétlenül a konkrét segítség miatt, leginkább az irántuk tanúsított figyelmességért és a beszélgetésekért hálásak - mondta Kolozsi József, a törökszentmiklósi polgárőrök vezetője arról, miként fogadják kollégáit a külterületeken élő idősek. A város körüli tanyavilág nagyon kiterjedt, sokan élnek külterületeken. Törökszentmiklóshoz tartozik Surjány, Bartapuszta, Szakállas, Óballa, de még Tiszatenyő felé is akadnak külterületi ingatlanok. Ennek ellenére egy héten legalább egyszer mindenkit meglátogatnak. Azokat a házakat mindig ellenőrzik, ahol nem füstölnek a kémények - Ha szükség van rá, fát vágunk, bevásárolunk, akár a gyógyszert is kiváltjuk annak, aki ezt igényli, de még akkor is gyakran segítünk, ha nem kérik. Nemrég például tartós élelmiszerekből álló csomagokat osztottunk ki az érintetteknek - sorolta a segítségnyújtás formáit a több mint hetven tagból álló egyesület vezetője. Hozzátette, a külterületi szolgálatot nagyban segíti az a terepjáró, melyet két éve kaptak az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Telefonon is bármikor hívhatják az egyesületet Tiszajenőn sok egyedül élő idős lakik nehezen megközelíthető, külterületi részeken, így ott még lóval is rendszeresen járőröznek a polgárőrök, hogy be tudjanak avatkozni, ha valaki segítségre szorul. A helyiek telefonon is bármikor hívhatják az egyesületet. A téli időszakban egyik önként vállalt feladatuk, hogy segítenek a szociális tűzifa felaprításában és kihordásában, ezt idén is megtették. Rákóczifalván kevés külterületi ingatlan van, így nincsenek annyira elzárva a közösségtől az egyedül élő idősek. A hó sem szokott gondot okozni, olyan viszont előfordult korábban, hogy egy nagy esőzés után a sár és a pocsolyák miatt egy idős hölgy nem tudott bevásárolni, így a polgárőröktől kért segítséget - számolt be róla Jámbor Sándor, a helyi polgárőrség elnöke. Hozzátette, a koronavírusjárvány második hullámában gyógyszerek házhoz szállításában még nem kértek tőlük segítséget, de ha szükség lesz rá, számíthatnak rájuk a lakosok. Hétvégén hajléktalanokat mentettek a Jászságban - Télen fokozottan figyelünk a településen élő idősekre és egyedülállókra - mondta Pap János, a Jánoshidai Polgárőr Egyesület elnöke. - Hétvégén két hajléktalan ellátásában is közreműködtünk. Egyiküknek a polgárőrirodában adtunk ideiglenes helyet. A férfi Egerből indult el és Jászladányra szeretett volna eljutni. Pénteken éjszaka találtuk meg a buszmegállóban, nem hagyhattuk kint a hidegben, nehogy megfagyjon. Egy éjszakára az irodában biztosítottunk neki szállást, másnap továbbindult Jászladányra. A másik fedél nélküli ellátásában a mentők segítségét kértük, akik kórházba szállították a férfit - idézte fel az elnök. Hozzátette, a település külterületén két-három tanya található, melyeket szintén fokozottan figyelnek. Közben már Jászágon is felkészültek a hideg, téli időszakra. Felvettük a kapcsolatot a település szociális szakembereivel és a tanyagondnoki szolgálattal, hogy amennyiben szükség van a polgárőrök segítségére az idősek ellátásában, akkor jelezzék felénk. Eddig még nem érkezett megkeresés, de ha bármi gond lenne, állunk rendelkezésre - mondta érdeklődésünkre Szántóné Lőrincz Piroska, a jászágói polgárőr egyesület elnöke. A bereki gyógyvízből is visznek annak, aki kéri - Tagjaink nemcsak télen, hanem az év minden szakában rendszeresen felkeresik a település határában és a tanyaközpontban élőket, de a faluban lakó idős, egyedülálló embereknek is rendszeresen segítünk - hangsúlyozta Vígh Győző, a Berekfürdői Polgárőr Egyesület gazdasági vezetője. Elmondta, télen, ha valamelyik házról tudják, hogy ott fával fűtenek, és reggel nem füstöl a kémény, bemennek, és megnézik, nem esett-e baja az ott lakónak, esetleg a fűtéssel van-e problémája. Az üdülőrészen is rendszeresen járőröznek, mert ott többen laknak télen is. - Aki kéri és hét elején leadja részünkre a listát, annak péntekenként bevásárolunk, Berekfürdőn vagy Karcagon, a nagyobb élelmiszerláncokban, de a gyógyszer kiváltásában is közreműködünk - ismertette legújabb akciójukat. A gazdasági vezető hozzátette, a tanyákon élőknek a téli tűzifa összevágásában és behordásában is segítenek a polgárőrök, ráadásul aki szeretné, annak kannában a bereki gyógyvízből is rendszeresen visznek meleg vizet. Lóhátról és fogatról is figyelik a térséget Hat vizsgázott lovas polgárőrünk van nyolc lóval, a két kettes fogatot is beleszámítva. A tanyavilágot és az üdülőkörzetet a rossz útviszonyok miatt ők tartják szemmel - tájékoztatta lapunkat a nagyrévi polgárőr egyesület vezetője, Eörsi Rita. - Az egyedül élő lakosokra külön próbálunk odafigyelni, hogy füstöl-e a kémény, és az esetleges havazás esetén ki tudnak-e jönni a házakból. Együttműködünk a tanyagondnoki szolgálattal, ők intézik a gyógyszer vagy élelmiszer beszerzését, de igény szerint ehhez mi is csatlakozunk - fogalmazott. Tiszaföldváron szórólapok segítségével tájékoztatják a polgárőrök a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) tagjait az aktuális koronavírushelyzetről. Hetente legalább egyszer mindenkit meglátogatnak a tanyavilágban Ezeket a családi házakat érintve tervezik meg az éjszakai járőrútvonalakat is. Biztonságban érezzük magunkat. Ha véletlenül történik valami, megvan a telefonszám, hívjuk őket, és jön a segítség. A feleségemnek azt is felajánlották, hogy elviszik orvosi kezelésre, de eddig még nem volt rá szükség - mesélte a tiszaföldvári Szaszkó János, aki ugyancsak a mozgalom tagja. - Éjjel-nappal hívhatnak minket, és ezt tudják az idősek is. Azért vagyunk, hogy segítsünk. Szolgálati idő után például vágtunk már fát vagy veszélyes lugast is - mondta Kecse László, a tiszaföldvári polgárőr egyesület vezetője. Hozzátette, amikor nagy mínuszok vannak, különösen figyelnek azokra, akikről tudják, hogy anyagilag gondba ütközik a fűtés kifizetése. Kecse László járási koordinátor (jobbra) és Tadanai János tiszaföldvári polgárőr gondosan megtervezik a járőrözés útvonalát Fotó: Nagy Balázs Kőröstetétlenen közfoglalkoztatottak segítik a munkát Felkészült az elkövetkezendő napok kedvezőtlen időjárására a kőröstetétleni önkormányzat is. A mintegy nyolcszáz lelkes községhez jelenleg hat tanya tartozik. Pásztor Imre polgármester lapunkkal azt közölte, náluk a közfoglalkoztatottak segítenek abban az esetben, ha probléma adódna a külterületeken. Olyan személy nem él a tanyáinkon, aki ne tudná ellátni magát. Mégis, ha bármi történne, rendelkezésre állunk. A hómentesítéshez például felszereltük már a traktorunkat, ezzel végezzük majd a külterületekhez vezető dűlőutak takarítását -részletezte a településvezető. Pásztor Imre hozzátette, a közmunkásokon túl ő maga is hadra fogható lesz, ha az időjárási körülmények úgy kívánják. Hangsúlyozta, telefonon tőle is kérhetnek segítséget a helyiek. SZOLJON.hu 2021. JANUÁR 13., SZERDA