Állami gimnázium, Szolnok, 1893

I. A görög nyelvet helyettesítő tantárgyak, különösen a rajz. »Minden halad, nekünk is haladnunk, mozdulnunk kell, akár akarjuk, akár nem, s nehogy hátrafelé nyomattassunk, lépjünk előre.« Gr. Széchenyi István: Az iskola éltető eleme az élet; kell tehát, hogy az iskola az életben gyökerezzék; az élet alkotja a kor szellemét és ha a kor művelődési viszonyai, igényei változnak, az iskolának is e viszonyokhoz alkalmazkodnia, ez igényeket kielégítenie kell. Nézzük, mennyiben történt ez a mi középiskoláinkkal. A középkor korábbi századainak iskolája a népvándorlás romboló harczainak, a barbárság érzéki hajlamai és az egyház ■kölcstanai közti viszálykodásoknak, a keresztes hadjáratok tarizmusának, majd a fejedelmek által a hűbérurakkal és a mai hatalommal folytatott küzdelmeknek hatása alatt hadi­zemben nevelte az ifjúságot. A tudományos képzést háttérbe ozta a testgyakorlat és fegyverforgatás, a lovagjáték és va­­­yekkel a bátorságot és kitartást, a szabadság és ön­tetét tartották ébren a fiatalságban. Csak későbben, korszakában, fejlődik a tudományos élet, midőn előkelők sarjai, valamint a papi pályára készülő kolostorok gymnasiumait, nem annyira azért, t. ismeretek alapján az akkor még fejletlen ’activ munkásságukkal gazdagítsák, mint ’mi életben kimagasló szerepükre kellő­­"gal bírjanak. Ezt pedig az ó­kori mű­­"1%. A classicismus nyomán a történelem elismerésre méltó­­ annyira alkotó és feltaláló

Next