Polgári leányiskola, Szolnok, 1918
Jelentés az 1918-19. tanévről. Az iskolai munka rendben, zavaró körülmény nélkül vette kezdetét augusztus 31-én a tantestület értekezletével a már megállapított tervek alapján. Még nem sejtettük, hogy nagy vihar közeleg, amely a lelkeket és a vetéseket pusztulással fenyegeti, tönkre teszi A beiratkozások szeptember 26-áig tartottak ; e napok délutánján voltak a javító és felvételi vizsgálatok. Az első osztályba 186 tanuló jelentkezett, miért is az első C osztály megnyitásához kellett engedélyt kérnünk, amelyet a nagy méltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 166 380—1918. IV. a. szám alatt adott meg. A tanítást szeptember 11 én kezdettük meg s csak november 3-áig folytattuk, amikor a spanyol járvány miatt meg kellett szakítanunk január 3-ig. Ez időtől fogva csak április 26-áig tanítottunk, mert ekkor a vörös terror csapatok foglalák el az iskola épületét. A tantestület iskolai és társadalmi tevékenységét nagyban és hátrányosan befolyásolták az október 31-ével kapcsolatos és az azt követő politikai események. Az alakulóban levő nevelő munkások szövetségébe a tantestület is belépett, részt vett az iskola helyiségeiben tartott értekezleteken, de idegennek érezve az új eszmeáramlatot, annak terjesztésében közre nem működött. Az egymást rohamosan követő izgalmas politikai események lehetetlenné tettek minden társadalmi munkásságot. Az iskolai munkát is folytonos igazgalmak zavarták, a tanítás szellemének megváltoztatása, a régi tradíciók eltörlése, a kiadott rendeletek és tervek nagy lelki válságokat idéztek elő. A tantestület egészségi állapota általában jó volt, kivéve Nimicsevics Erzsébet tanárnőt, ki betegsége miatt január 7-étől a tanév végéig szabadságon volt. Helyettesítését részben a tantestület, részben Cira Károly és Grünwald László polgári fiúiskolai tanárok látták el április 1-ig amidőn a közoktatásügyi népbiztosság kiegészítvén a vallás és közokt. miniszter urnak 166.380—1918 számú rendeletét, a helyettesitéssel Dr. Bakosné Ellmann Erzsébetet bízta meg, ki e feladatát is kitűnő képzettségének megfelelőleg látta el. De a Gondviselés kifürkészhetetlen akarata folytán nem érhette meg az iskolához leendő állandó alkalmazását, mert a város ostroma folyamán május 14-én az utcán halálosan megsebesült s május 17-én kiszenvedett, családjának mérhetetlen fájdalmára és gyászára és az iskola nagy vesztesége.