Szolnoki Grátisz, 2018 (22. évfolyam, 1-39. szám)
2018-02-23 / 8. szám
MÚLTIDÉZŐ 2. oldal Az ötvenes évek emléke a MÁV vasúti víztornya A modern városképet legalább annyira jellemzik a víztornyok, mint a templomtornyok. Szolnokon, a MÁV területén lévőt 1948-ban kezdték el építeni és az ötvenes évek elején fejezték be. SZOLNOKI CSATA 2. oldal Újra lőporfüst és lódobogás lesz a városban Március 3-án eleveníti fel a város az 1849-es tavaszi hadjárat március 5-én zajló szolnoki csatáját. A helyszín időjárásfüggő: eredetileg a Tisza-partra szervezik a hadijátékot. SPORT 5. oldal Hetedjére kupagyőztes a Szolnoki Olaj Sorozatban nyolcadszor jutott a Magyar Kupa döntőjébe a Szolnoki Olaj kosárcsapata. A debreceni fináléban megszerezte hetedik győzelmét. Ám a Főnix Csarnok parkettájának összepezsgőzését megelőzte egy s más. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Egy héttel ezelőtt tett látogatást a déli műszaki határzárnál szolgáló szolnoki katonáknál dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott és Szalay Ferenc polgármester. A vendégek nem üres kézzel indultak útnak: kérésükre, honvédeink konditermébe vittek erősítő eszközöket. Mintegy két és fél órás az út Szolnoktól a Bács-Kiskun megyei, tompai határátkelőhelyig. Innen pedig már csak néhány kanyar a 2500 lelket számláló Kelebia, ahol a Magyar Honvédség tavaly építette fel egyik katonai bázisát. A helyiek itt is, ott is konténervárosnak nevezik ezen létesítményeiket. Bácsalmáson, Madarason és Hercegszántón is felépült ugyanis egy-egy. Ezen bázisállomások a déli határszakaszon mintegy 175 kilométeres hosszon és négy méter magasan kifeszített műszaki zárrendszer logisztikai központjai. A kelebiai határvédelmi bázison fogadta a szolnoki vendégeket Lippai Péter ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH AIAK) parancsnoka, aki konténerváros-vezetést is tartott a látogatóknak. Mint mondta, a határőrizeti célú ideiglenes kerítés, a vonatkozó kormányhatározat szerint a rendkívüli bevándorlási nyomás kezelése érdekében készült. Az átlagos villanypásztorokhoz hasonló erősségű árammal megvezetett kerítésszakaszok ellenőrzését a honvédség ideiglenes alkalmi kötelékei, a dunántúli és az alföldi, valamint a határra levezényelt rendőrök, látják el. Azzal a mintegy kétszáz szolnoki katonával, akik gyakori váltásban lépnek délen szolgálatba. Az elkészült kelebiai határvédelmi bázis a kor követelményeinek megfelelő színvonalú szállást biztosít a katonák számára. A tábor egyidejűleg 150 ember elhelyezésére és pihenésére szolgál. A katonákat négyfős, elektromos fűtéssel és klímaberendezéssel felszerelt, mintegy 100 elemből álló lakókonténerparkban szállásolják el. A bázison belül étkezde is található, az egészségügyi ellátás biztosítására pedig külön blokk szolgál. A pihenő- és szabadidő eltöltésére egy pingpongasztallal és egy biliárdasztallal, valamint egy dartstáblával felszerelt termet alakítottak ki, de van mosógéppel és szárítógéppel ellátott helyiség, wifis internet és egy mobilbolt is. A megyei kormánymegbízott és a polgármester a játékterem-konténerben egy rögtönzött csocsópartit is lejátszott a szolnoki küldöttséget elkísérő dr. Koller József dandártábornok- Kiss Róbert ezredes páros (MH 86. Szolnok Helikopter bázis parancsnoka, illetve törzsfőnöke) ellen. A párharc döntetlennel zárult. A delegáció útja Kelebiából a védelmi vonalhoz vezetett. Mily’ kicsi a világ: dr. Kállai Mária a kerítés mentén szolgálatot teljesítő Kőhegyi Nóra főtörzsőrmesterrel beszélgetett, s közös témát is találtak a mindkettejük által látogatott nagykállói Kállai Kettős Néptáncfesztiválokkal kapcsolatosan. Egy másik katona arról beszélt, hogy heti, de vannak olyan időszakok, amikor napi rendszerességgel vannak események. Elmondása szerint nagyon gyakoriak a csoportosan, de akár egyénileg kezdeményezett illegális határátlépési kísérletek. Egyes migránsok ráadásul agresszíven viselkednek, s katonáinkat, illetve családjaikat fenyegetik. Aztán a tompai határátkelőn keresztül Mélykútra indult a szolnoki küldöttség. A Tópart úti korabeli Búzakalász tsz-központ (még korábban gazdasági major) főépületében kapott helyet az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis déli határnál szolgálatot teljesítő alegysége. E helyen pihennek és étkeznek a szolnoki katonák. Ottjártunkkor gulyásleves és almás rétes volt a menü. A katonáinkkal közösen elfogyasztott ebéd előtt dr. Kállai Mária és Szalay Ferenc egyaránt köszönetet mondott nekik (is) a határ, az ország, hovatovább Európa biztonságának védelméért. A honvédek korábban elöljáróiknak jelezték, hogy hasznos volna a konditermük felszerelését kiegészíteni. Erről az óhajról szerzett tudomást a két közéleti szereplő, akik a vendégek bordásfalakat, kettlebelleket, s egyéb erősítő eszközöket ajándékoztak a város és a megye nevében. A polgármester beszédében ráadásul azt is felajánlotta, hogy a mélykúti „szolnoki” katonai bázis közelében álló játszótér felújítását kezdeményezi a közgyűlésben, hiszen a park egyik találkozási-kikapcsolódási tere a honvédeknek és az őket gyakorta látogató családtagoknak. Ezt követően a delegáció újabb két és fél órás út után érkezett vissza Szolnokra. XXII. évfolyam, 8. szám 2018. FEBRUÁR 23., PÉNTEK INGYENES, INFORMÁCIÓS HETILAP ___*— .............■ .4 Látogatóban a déli határon, a szolnoki katonáknál •UJ Dr. Kállai Mária és Szalay Ferenc (jobbról) a déli határzár mentén szolgálatot teljesítő szolnoki katonahölgytől, Kőhegyi Nóra főtörzsőrmestertől (balról) és dr. Koller József dandártábornoktól, szolnoki helyőrségparancsnoktól a helyszínen érdeklődtek a körülményekről MPBRISPBiB) HAMAROSAN MEGÚJULHAT SZOLNOK NYUGATI KAPUJA FELÚJÍTÁS Több kilométer Szolnokra vezető út felújítása indul el hamarosan. A program burkolatcseréje a 4-es és a 32-es utakat érinti. A beruházás elsősorban a közlekedésbiztonságot, valamint a régió gazdasági teljesítőképességét növeli. - A kormány célja, hogy az elkövetkező néhány év alatt valamennyi autópálya kiérjen az országhatárra, a megyei jogú városokat pedig gyorsforgalmi utakkal kössék össze a sztrádákkal - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján dr. Kállai Mária kormánymegbízott és Szalay Ferenc polgármester. A 32-es út Abonyt Szolnokkal összekötő néhány kilométeres szakaszán az elmúlt években tönkrement a burkolat. Az út felújítása a szolnoki vasúti híd és az elkerülő felhajtója közötti 3,3 kilométeres szakaszon várhatóan március közepén kezdődik, 200 millió forintból. Nyár elején pedig a 4-es Szolnokot délről elkerülő szakasza is új burkolatot kap. A főúton áthaladó tranzitforgalom jelentős, ezért fontos, a megfelelő aszfaltréteg kialakítása. A két útszakaszon az új kopóréteg mellett a burkolat teherbírása is erősebb lesz. A fejlesztéssel az úttest tartóssága is növekszik. Az elkövetkező időszakban a megyeszékhely környékén nyolc helyszínen kezdődnek útburkolati felújítási munkálatok. A fejlesztések tisztán hazai, költségvetési forrásból történnek - mondta Szalay Ferenc. Dr. Kállai Mária hozzátette, a felújítások a megye egészét érintik, hiszen a következő hónapokban 24 helyszínen indulnak a munkálatok. A sajtótájékoztatón jelen volt Vántsa Zoltán, a Magyar Közút megyei igazgatója, aki ismertette a beruházások költségeit is: a hétfőn megtekintett két helyszín, a 32-es út 3,3 km hosszú szakaszának becsült költsége 200 millió forint, míg a 4-es út 4 km-es szakaszának becsült felújítási költsége 340 millió forint. A Tószegi úti csomópont és a Szent István híd közötti szakasz is megújul SZÓLJON a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál IDŐJÁRÁS PÉNTEK-VASÁRNAP-4/+2 ° C Térségünkben hétvégén felszakadozik, csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél megélénkül, megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +2 Celsius-fok között alakul. HIRDETÉSEK SPORT 4., 5., 6. oldal 5. oldal