Katolikus gimnázium, Szombathely, 1880
Quaestiones peirpefuae és a bűnügyi peilendfaiüás. Cicero bűnügyi remek beszédeinek figyelmes olvasása alkalmával még kimerítő jegyzetek használata mellett is igen gyakran érezzük szükségességét azon intézmény összefüggő ismeretének, mely míg a római nép műveltségi állapotáról nyújt kétségbevonhatlan tanúbizonyságot, addig azt is kimutatja, hogy nyilvános és szóbeli tárgyalásai által az a szónokok gyakorló iskolája és a szónoki művészetnek hatalmas rugója volt azon tökélyre való emelkedésében, amelyre Cicero által jutott. A nagy szónok neve elválaszthatlan a quaestiones perpetuae történetétől nemcsak azért, mert szervezeteket, illetve eljárásaikat szemlélhető világításba helyezi ragyogó ékesszólásával és azokhoz a legmegbízhatóbb adatokat szolgáltatja örökbecsű műveiben, hanem ezen intézmény virágzásának kora is összeesik Cicero ügyvédi szereplésével, kinek halála után annak hanyatlása is nemsokára bekövetkezett. Értekezésem célja tehát a quaestiones perpetuae keletkezésével, szervezetével és Cicero korának bűnügyi perrendtartásával megismertetni az olvasót. Róma legrégibb történetének csupán hiányos vázlatát ismerjük. A források segélyét tekintve nem is lehet ez másképen. Nemcsak az egykorú feljegyzések, hanem az annalisták művei is elvesztek és ami a későbbi írók tudósításait illeti, ezek annyira nem biztosak és egymásnak ellentmondók, hogy legtöbb esetben az eredeti kép árnyrajzával kell megelégednünk. Niebuhr ismeretes állítása szerint ezen bizonytalanság oly nagy, hogy azon írók elbeszéléseit nem történetnek, hanem csak mythosoknak tekinthetjük. Állításának igazságát különösen akkor tapasztaljuk, midőn az alkotmánynyall szorosan összefüggő bűnügyi eljárás történetére vonatkozó adatokat veszszük vizsgálat alá. A források hiányossága mellett tehát nem akarván újabb hypothesisekhez folyamodni, a legtöbb hitelt érdemlő Források: Cicero beszédei. Graevii Thesaurus antiquitatum Romanorum. Volumen secundum. Venetiis. MDCCXXXII. L. G. Madihn, Vicissitudines cognitionum criminalium apud Romanos. Halae. 1772. Dr. Gustav Geib, Geschichte des römischen Criminalprocesses bis zum Tode Iustinian’s. Berlin. 1842. Dr. Otto Ernst Hartmann, Ordo iudiciorum. I. Th. Göttingen. 1859. A. W. Zumpt, Der Criminalprocess der römischen Republik. Leipzig, 1871.