Katolikus gimnázium, Szombathely, 1921

I. Az iskolai év története 1. Személyi változás. A tanárok közül, akik a múlt is­­kolai évben működtek az intézetnél, ketten távoztak. Peér Leó hittanár a premontrei kanonokrend főpapjának rem­delkezése szerint Jánoshidára került házfőnöknek és plébá­­nosnak, Erdélyi Irén tanár pedig Türjére plébánosnak és szőlészeti felügyelőnek. Helyükbe a keszthelyi premontrei főgimnáziumból jött Dr. Gótzy Mihály hittanár és Horváti­ Antal tanár. 2. Az iskolai év lefolyása. Az I. osztályra jelentkezett tanulók felvételi vizsgálata a bizottság előtt aug. 29-én volt. Augusztus 30. és 31*én javító, különbözeti és magánvizsgá­­latokat tartottunk, szeptember 1, 2, 3*án pedig volt a tanu*­lók felvétele és beírása. Szept. 4*én „Veni Sancte“*vel és ünnepéllyel nyitottuk meg az iskolai évet, ekkor olvasta fel és magyarázta meg az igazgató a tanulóknak az intézet Fe­­gyelmi Szabályait. Az előadások szept. 5*én kezdődtek s a karácsonyi és húsvéti szünet, valamint a Rendtartásban megállapított egyéb szünetnapok betartásával egyhuzamban folytak a VIII. o.*ban máj. 9*ig, az I—VII. o.*ban jún. 15*ig. A karácsonyi szünet a nm. VKM. rendelete értelmében dec. 21*től jan. 9*ig tartott. A VIII. o. tanulók osztályvizsgálatai máj. 9— 13*ig vol­­tak, az írásbeli érettségi vizsgálatok máj. 15—17*ig, a szó*­beliek a tank. kir. főigazgató úr elnöklése mellett jún. 10, 12, 13, 14*én voltak. Az I—VII. o.-ban az összefoglalásokat jún. 16—23*ig tartottuk, ugyanezeken a napokon voltak a magánvizsgál­­atok is. 3. Vallászerkölcsi és hazafias nevelés. A téli hónapok kivételével az ifjúság naponkint járt szt. misére a székes* egyházba. Rossz idő esetén s a téli hónapokban ünnep* és vasárnapokon az intézetben volt a szt. mise. Ugyanitt voltak egész évben ünnep* és vasárnapokon az exhortációk. Az előadások imával kezdődtek és fejeződtek be a magyar Hi* szekegy hozzáadásával. A hazáért való imát, melyet a nagy* mélt. püspöki kar állapított meg, a tanulók a hittani órákon és vasár- és ünnepnapokon az exhortáció után mondták el. Általános gyónás négyszer volt az intézetben, a Mária*kong* regáció tagjai pedig havonkint végezték gyónásukat. A hús* véti lelkigyakorlatokat Dr. Gótzy Mihály hittanár vezette Dr. Pap László tanár közreműködésével. Ápr. 2-án kezdődtek és ápr. 5-én közös szt. áldozással fejeződtek be.

Next