Katolikus gimnázium, Szombathely, 1940

Változások a főigazgatóságokban. A katolikus középiskolai főigazgatóság átszervezésével kap­csolatban Berkes Ottó, dunántúli katolikus főigazgató 1940. szep­tember 1-én nyugalomba vonult. Több mint egy emberöltőt töltött pedagógiai munkásságban: 41 évig tanított s ezalatt mint igazgató 30 évig vezette fáradságot nem ismerő odaadással és szeretettel a csornai premontrei rend keszthelyi gimnáziumát. Sok pedagógiai érdem nyert jól megérdemelt elismerést és jutalmat, amidőn a bíboros hercegprímás ő főmagassága mint a katolikus középiskolai főhatóság elnöke 1935. október 18-án katolikus középiskolai fő­igazgatóvá nevezte ki. Berkes Ottó a munka és a szív embere volt; működését szeretet, jóindulat, megértés és segítésre való önzetlen készség jellemezte; ha hivatalos minőségben érkezett is, közvetlen modora és kedves egyszerűsége elfödte alárendeltjeinek szeme elől a hivatalfőnököt, azok szerető gondozójukat és jóindulatú vezető­jüket látták benne. Nyugalomba vonulásával csak a hivatalfőnök távozott el körünkből, emlékezetünkben és szeretetünkben azon­ban továbbra is közöttünk marad a jóbarát. Dr. Liber Béla, a szombathelyi tankerület első főigazgatója teljes szolgálati idejének kitöltésével 1940. december 31-én nyuga­lomba ment. Amikor átvette a tankerület vezetését, arra kérte munkatársait, hogy a rájuk bízott ifjúságot saját példamutatásukkal neveljék vallásos, hazafias és kötelességüket teljesítő ifjakká. Ezt az elvet dr. Liber Béla gyönyörűen megvalósította a saját szemé­lyében. Magához szigorú, mások iránt megértő és előzékeny volt; cselekedeteit önfegyelem és igazságszeretet vezérelte. Nemes lelke nem ismerte a részrehajlást, ténykedéseit mindig a tanügy érdeke irányította. Az egyházi hatóság alatt álló iskolák feletti főfelügye­leti jogot mindig finom tapintattal gyakorolta, így jó emléket hagyott maga után. Őszinte szívvel kívánjuk, hogy a megérdemelt nyugal­mat jó egészségben sokáig élvezhesse. Dr. Balogh Ányos tanügyi tanácsost, a szombathelyi tankerületi katolikus autonóm középiskoláinak általános tanulmányi felügyelő­jét, kormányzó úr ő főméltósága a szegedi tankerület kft. főigazga­tójává nevezte ki. Kitartó szorgalom, lankadatlan munkakedv, lelki-

Next