Szózat, 1922. március (4. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-24 / 69. szám
19. MÁRCIUS 24 PÉNTKK M Míi'Kárpátok Képviseül kb fsgstik el Besti múltat MweMih a tertomftnygrillis összehívását Dr. Benes miniszterelnök tegnap délután fontos tárgyalásokat folytatott az Erdős-Kárpátok magyar pártjainek képviselőivel. A tárgyalások folyamán Árky kijelentette, hogy a magyar pártok elsősorban alkotmányos szervezetet követelnek, idértk vita fejlődött ki, melynek keretében a magyarok parafletosztályok felállítását kívánták az ungvári magyar középiskolán, a kereskedelmi akadémián és a rutén elemi iskolákban. Dr. dénes miniszterelnök bejezetítette, hogy a jövőben az iskolaügy fejlesz- ■ kése ne arányossági kulcs alapján, fog történni. A ffiniszterelnök annak a véleményének adott kifejezést, hogy miután a magyarok a lakosságnak csak 17%-át teszik, az iskolásgyermekek pedig csőik 15 %át, jogosan csak ennek a számnak megfelelő számú iskolát követelhetnek. Ezzel szemben a magyar pártok utaltak arra, hogy a magyar lakosság nem ismeri el a népszámlálás helyességét, és kulturális fölényénél fogva is jogot támaszt arra, hogy a mozadékarányt meghaladó számú magyar tanítási nyelvű iskolát követelhessen. A miniszterelnök megígérte, hogy ebben az ügyben folytatni fogja a tárgyalásokat. Prágában tegnap éjszaka az Erdős-Kárpátokniameninyi politikai pártjának képviselői értekezletet tartottak és nemzetiségre való tekintet nélkül egységes határozatot hoztak, amelyet ma fognak a miniszterelnöknek átadni. Tekintettel arra, hogy a válság tisztán politikai jellegű és a kormány részéről előterjesztett pro-gramm csupán gazdasági, kulturális és szociális in-tézkedéseket tartalmaz és komoly kérdéseket, mint például a politikai válság megoldásának kérdését, egyáltalán nem érint, tekintettel továbbá arra, hogy a programmot az Erdős-Kárpátok autonóm tartományi gyűlésének közreműködése nélkül hajtják végre, az Erdős-Kárpátok politikai pártjai, mint az autonóm tartomány politikai szervei, a kormányprogrammot nem tartják kielégítőnek és azt a politikai válság megoldására alkalmatlannak vélik, mert a válság okai továbbra is fennforognak. Ezek a következők: a) az Erdős-Kárpátok polgárait az ország törvényhozásában és közigazgatásában minden politikai joguktól megfosztották; b) 1t tartomány közigazgatása oktroj útján történik. A törvénytelen állapot megszüntetésének csupán egy módja van: az Erdős-Kárpátok valamennyi politikai pártjának részvételével előkészített autonóm tartománygyűlés egybehivánt. A rangyer-ruténpárt a genovai kozifferenslMmz fortraS Jegolvpalatért A kárpátalji politikai pártok vezetőinek a cseh kormánnyal folytatott tárgyalásairól dr. Ratkafalvy Miklós, a magyar ruténpárt elnöke a következőket mondotta: — A rután népén az Erdős-Kárpátok területén lakó nemzeti kisebbségek törhetetlenül ragaszkodnak a békeszerződés edlen biztosított jogaikhoz, ami a cseh kormánynak érthető okokból kellemetlen, ennélfogva gazdasági előnyök csillogtatásával próbálják a ruténeket megpuhítani. Végső célja a cseh kormánynak csak az, hogy rábírja a rutén népet arra, hogy mondjon le autonómiájáról és olvadjon be nemzetiségileg és politikailag a cseh államba. Miután a cseh kormány a békeszerződés idevonatkozó rendelkezéseit évek óta flagránsul megsérti és a kisebbségi jogokat lábbal tiporja s miután másrészt a rutén népet és a magyar kisebbséget ostromállapottal, statáriummal, cenzúrával és a zsarnokság összes eszközeivel gúzsba köti és elnémítja, mi, a rutén népnek Magyarországon és a külföldön élő fiai a rutén politikai pártba tömörültünk és kötelességünknek tartjuk az illetékes hatalmak és az egész világ figyelmét ismételten a cseh kormány hitszegő magatartására ráirányítani és ezért a rutén párt elhatározta, hogy a horvát blokkal karöltve memorandummal fog fordulni a genovai konferenciához. Soha sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Erdős-Kárpátok területe nincs bekebelezve Csehországba, hanem csak mint autonóm egységnek unióra lépését ismerte el a békekonferencia, de ugyanakkor a Millerand-féle kísérőlevélben megadta a jogot a lakosságnak arra, hogy tartománygyűlése az állami hovatartozás kérdésében döntsön. Ezt a kérdést akarja a cseh kormány mindenáron önkényesen és a szerződés megsértésével kikapcsolni. S erről a kérdésről akarja az egész világ figyelmét elterelni, ezért állandóan port hint az európai közvélemény szemébe, s az önrendelkezési jog magadása helyett több rendőrt, több kvalifikáció nélküli cseh tisztviselőt, cseh frankfiókokat, cseh iskoláikat, földosztást, még társhiadót és még szorosabb bilincseket ígér s rutén népnek. Ezzel szemben a rutén népnek az Erdős- Kártpátok területén kívül élő fiai teljesíteni fogják kötelességüket. fijMételi Mzotlst nliMumg németprsztofter Két Bői poliakai körükben belpolitikai Vetisigit tartanak A Poincaré politikája ujabban jelentérjenyen kezdi éreztetni Itatását Zaülöuösoo a békeszerződéseknek kihitéletlen megtorlásig terjedő betűszerinti végrelajtásában. A canaresi konferencia összeillésekor az a remény kecsegtette Európa közvéleményét, hogy a bosszú és pusztítás politikáját a békés megértés és okos előrelátás politikája fogja fölváltani és a konxo ruban gazdaságilag tömi szélére került Európa elérkezik végre a garkitógi újjászületés pontjához. Mint tudvalevő, a cannesi konferencia eredménytelenül oszlott széjjel és utána a jóvátételi bizottságok megkezdettek a háborúban vesztes központi hat imákkal szemben hóhéri munkájukat. Hosszú időn keresztül Németország ellen folyt a hajsza, de rövid vénásig héttel ezelőtt megindult az ultimátumhadjárat Bulgária és Magyarország ellen is. Németország a napokban kapta meg a jóvátételi bizottságnak ultimátumát, amelyben a bizottság olyan fizetések teljesítését követeli Németországtól, amelyek még tárgyalás alapját sem képezhetik. Egészen bizonyos, hogy az adókkal amúgy is túlterhelt német nép ezeket az újabb fizetéseket teljesíteni nem tudja és bizonyos az is, hogy az egész világgazdaságot veszélyeztetné, ha Németországot felelőssé akarnák tenni teljesíthetetlen feltételek végre nem hajtásáért. A jóvali HcM bizottság határozata így szól, hogy Németország az 1922. évben készpénzben 720 millió aranymárkát fizessen meg és 1150 millió arnymárka értékű dologi teljesítményt rójjon le. A jóvátételi bizottság többbeik között ezeket a föltételeket állította föl. A német kormány a lehető leghamarabb dolgozzon ki pótedótörvényt s e törvény által az 1922—23. költségvetési év folyamán hajtson be legalább hatvan milliárd papírmárkát azokkal az adójövedelmekkel egiytíti, amelyeket a költségvetés előír. Ezt a törvényjavaslatot 1922 május 31-ike előtt el kell fogadni és érvénybe kell helyezni és 1922 december 31-ike előtt biztosítani kell negyven milliárd papírmárka értékű pótadó bevételt. Végül április 30-áig programmot kell felállítani a tőkekivitel megakadályozására, a külföldre szállított devizák ellenőrzésére és általános programmot annak biztosítására, hogy a német kivitel ellenértéke visszakerüljön. A határozat kimondja még, hogy ha a jóvátételi bizottság valamely későbbi időpontban azt tapasztalná hogyNémetország a részletesen kifejtett feltételek teljesítésében hanyagságról tanúskodnék, az újjáépítési folyamatot érvénytelennek nyilvánítanák és az érvénytelenné nyilvánítás napján ismét érvénybe lépne az a fizetési tervezet, amelyet Németországgal 1921 május 26-én közöltek. Berlin- március 23. A birodalmi gyűlés hangulatáról jelentik a lapoik, hogy a jóvátételi jegyzék tartalma miatt keletkezett első megdöbbenés után nyugodtanb fölfogás lett úrrá. A német nemzetiek és a népi pártiak a Wirth-féle politika összeomlását látták benne, a többi párt azonban lényegesen tartózkodóbb, bár szintén arra az álláspontra ívei vízhednek, hogy a jóvátételi bizottság döntése nem marad belpolitikai hatás nélkül. Részleges vagy teljes kormányválságra azonban semmi ok nincsen. Berlin, március 23. Ma délután a birodalmi gyűlés épületében a birodalmi kancellár a politikai pártokkal tanácskozott a jóvátételi bizottság jegyzéke folytán keletkezett parlamenti helyzetről. A kancellár kijelentette, hogy a kormány csak a jóvátételi bizottság válasza teljes hivatalos szövegének átadása után lesz abban a helyzetben, hogy a jegyzékkel szemben állást foglaljon és arról a birodalmi gyűlésen felelős helyről nyilatkozatot tegyen. Valamennyi párt megegyezett abban, hogy a jóvátételi kérdést a parlamentben csak ekkor intézzék el, ha a kormány abban a helyzetben lesz, hogy végleges nyilatkozatot tegyen. A birodalmi kancellár ezt a jövő hét keddi ülésére tűzte ki. London, március 23. Az esti lapok igen élénken foglalkoznak a márka föltűnő zuhanásával és azzal az ideérkezett jelentéssel, hogy a német kormány lemondani szándékozik. A lapok rámutatnak arra, hogy a jóvátételi bizottság feltételeit Berlinben teljesen elfogadhatatlanoknak tekintik. GsonSta Ailsgyaz’oz’szeg nem onszeg Egéss Magyaropszda m*nyország Százat VÖP.2 MÁRCIUS 13 .Amikor Petőfi az aszódi gimnáziumba járt Petőfi ünnepi esztendejét megkezdte a Petőfi Társaság nagygyűlése és úz, nepáli, hosszú sora idézi majd föl a szabadság és szerelem legnagyobb költőjét. Bneemlaket állított már neki a neminet, a szávakiben élő emléke Ivat, most az ünneplés esztendejében iradalmias kulturemlék alapítását tervezik Petőfi lelki fejlődésében a legbologabbib volt az a három esztendő. Sínk az aspódi evang. gimnáziumban töltött e. Tudós Korén János volt akkor ez intézet rektora és miaszcvilekről fölkeresték a jóhibű intézetet a tanulók. Az öreg Petrovics akikor még jómódú ember volt. Tehetséges fiának iskoláztatására szívesen költött. Mikor az aszódi iskolát ajánlották neki, oda iratta be a fiát és man volt oka megbánni Három esztendeig járt itt akis Sander, égészen a gimnázium negyedik osztályáig. Szorgalmasan olvasott, tanult, már verselgetett is, élete gondtalan, felhőtelen. Hazulról jómód támogatta, az iskolában az elsők között ült Csupa béke és harmónia volt az aszódi élet. . Az aszódi gimnázium akkor még csak négyosztályos volt. Azért kellett az ötödikbe Sándornak Splitecre mennie, ahol életének első nagy válságát küzdötte végig. Az aszódi gimnazium még azután is sokáig négyosztályos maradt. Csak egypár ével ezelőtt fejlesztette ki az aszódiak á 1 lombkészsírt nyolcosztályossá, minden külső segítség nélkül. Akkor vette föl, nagy tanítványa után, a Petőd nevet. De a föginmázlum ma is még azokban a szzű- és épületekben szorong, amelyek már a régi algimnáziumnak is alig feleltek meg. Most, a Petőfijubileumi esztendejében, úgy akarnak ott méltó kulturemléket emelni, hogy Petőfi gimnáziumát modern, jiany intézetté fejlesztik ki. Az élőmunkálatok már megkezdődtek. Kilátás van rá hogy az iskola egy ottani nagybirtokuk hazafias készségéből Aszód (könnéi) határában buszhokingi területet kap. Erre emelnék az uj iskolai épületet és az iztemdhnt, mely villaszerű épület tdkbl elosztva, egy-egy villában busz tanulót helyezne el egy bentlakó tanár vezetése alatt. A be nem épített területet sportterdinek és kertnek rendeznék ide. A fővároshoz ilyen közel, egészséges vidéken, kétségtelenül nagy jövője várt egy ilyen módéra iskolai berendezkediknek. Petőfi nevének varázsa talán megteszi azt a csodát, hogy ebben a mi testi és lelki meglepettségünkben is föl tudjuk ertvetni ezt a kulturemléket a négy köze halhatatlan dicsőségére. Mert emberfölöttinek, sőt lehetetlennek látszik a vállalkozás, ha azt nézzük, amit elvesztettünk, de ez lesz a magyar hazaszeretet erőpróbája Ezzel mutatjuk meg, hogy tudunk-e már valamit tenni a jövőért. Csak aki sohasem hallotta Petőfi nevét, aki* met a szívét sohase hatotta meg Petőfi egy-egy kör*teménye, csak az van fölmentve az áldozat alól A némalét létkérdése az ma, hogy a kar-e, tud» teremteni ma a magyar kultúrának. ff. J. — Az időjárás. A« városon kifejlődött alpi^ depresszió csak kevéssel mozdult keleti irányban tőle , északnyugat és északkelet felél légnyomás maximumok vannak. Az idő a kontinensen, a délkeleti részeket, kivéve, igen hűvös (Pária —1 fok; Berlin —4 fok, Pintik —1 fok), ha igenikint vihars azonkívül legtöbb helyen havazik. Hazánkban i hóraértséklet nagyosbbiéeztre magasabb volt a rendes nél. Az eső az utóbbi 24 órában is általános és többnyíre számottevő (10—20 mm.), 20 mm.-t meghaladó éook voltak a nyugati részeiken. Prognózusi Változékony, jobbára csajladékoerdő, későbbi hó sülyedéssel. — Szerenád a kormányzó aats: A jó hírnévnek Örvendő Fővárosi Iparos Dalárda Egyesület kezdeményezésére az ország összes iparos dalosegyesületei monstrehangversenyre gyűlnek össze Budapesten, március 26-án. A hangverseny a fővárosi Vigadóban délelőtt 10 órakor lesz, azonban a hatalmas tömegű ás országossá egyesített iparos dalkör hódolni kívánt kormányzó ströfőinél jóságának is ás a hangversenyt megelőző este lampionos szerenáddal tiszteleg a kormányzó ur örömáltósága előtt. — Az osztrák korona — Nyugat..Magyaromé, gon. Bécsből jelentik. A pénzügyminisztérim» az osztrák pénzügyi törvényeknek «z elcsatolt Nyugat- Magyarországiban való végrehajtásáról rendeletet adott ki, amely idmondja, hogy április ólasejétől kezdve valamennyi közintézmény az osztrák koronát tartozik bevezetni és ugyancsak ettől a naptól kezdve az egész belföldi kereskedelmi forgalomban az árakat mi a magyar, hanem osztrák koronában UU menje Utm. 5