Szózat, 1922. augusztus (4. évfolyam, 174-199. szám)
1922-08-01 / 174. szám
mt AUGUSZTUS 1 Kum, bevághatják, hogy tévedtek. Amíg Garami Ernő Bécsben a Jövő című lapot fenntartja és ebbe olyan stílusban hat az ország ellen, amilyenben írnak, nem vagyok hajlandó vele szóbaállni. (Élénk helyeslés és taps jobbfelölés a középen.) — Magyarországon nincs száműzetés. Magyarországba mindenki hazajöhet. Nincs akadálya annak, hogy bárki hazajöjjön, de azok nem jönnek haza, akik érzik magukról, hogy bűnösök, akik tudják magukra , hogy ha hazajönnek, itt az ügyész vár reájuk. ■— Ezt azonban én meg nem változtathatom, mert szabadságlevele arra, hogy Magyarország ellen külföldön propagandát csináljon, senkinek ki nem állítok. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Az amnesztia kérdése : "Azt követelte tőlem a szociáldemokrata párt, hogy nyissuk ki a börtönöket és terjesszük ki az általános amnesztiát azokra is, akikre eddig nem terjesztettük ki. Kérdem, miért fáj önöknek újból a kommunisták feje? Hiszen önök a kommunistákkal semmi közösséget nem akarnak vállalni, hát ezzel a követeléssel miért vállalnak újra közösséget? — A kisbűnösök mind kiszabadultak, mert az amnesztiarendelet úgy intézkedett, hogy azok, akik olyan bűncselekményeket követtek el, amelyek öt évnél hosszabb szabadságvesztés-büntetést nem vonnak maguk után, szabadon eresztendők. Az igazságügyminiszter úr most olvasta fel a Számadatokat, amely bizonyítéka annak, hogy 27.000 amnesztia adatott ki. Ugyancsak ez az amnesztia-rendelet biztosítja azt is, hogy azok, akik hosszabb időre ítéltettek el, amennyiben érdemesek rá, amnesztiában részesülhetnek s részesült egyik is másik is közülök. .Amikor az egyik oldalon a 27.000 vörös cselekmény amnesztiába részesült, a másik oldalon felháborodnak afelett, hogy kénytelenek voltunk a másik oldalon még százat sem kitevő számban egyeseket szintén amnesztiában részesíteni, olyanokat, akik bizonyos jogrendellenes bűntényeket követtek el, tisztán azért, mert elhitték magukról, hogy ők vannak hivatva az országban a jogrendet helyreállítani. Miféle igazságérzet az, amely az egyik oldalon 27.000 amnesztiával nem elégszik meg, a másik oldalon ellenben azt kiálltja: feszítsd keresztre azt a 70 embert. Quod um justum, alteri aequum — mondja a latin közmondás. Ha önök nem értik meg a kiengesztelődés politikáját, akkor ne beszéljenek kiengesztelődésről. Egész Európában kivételes hatalommal kormányoznak . Áttérek azokra, amiket a szociáldemokratapárt a kivételes hatalom és a közszabadságok tekintetében mint követelést fölállítottak. Önök beszédeikben újból a kivételes hatalomnak azonali megszüntetését kérik. Én a magam részéről ismételten kijelentem, hogy semmi sem áll távolabb a kormánytól, mint az a törekvése, hogy ok nélkül és céltalanul a kivételes hatalmat meghoszszabbítsa, különösen most, mikor kötelezettséget vállalt arra vonatkozólag, hogy hat hónapon belül megszünteti, illetőleg a kivételes rendelkezéseket megfelelő törvényjavaslatokkal pótolja. Szeretik a kivételes hatalmat úgy feltüntetni, mint magyar specialitást, pedig Középeurópában majdnem mindenütt megvan. Nem akarok Románia, vagy Szerbia példájára hivatkozni, mert ezek Balkán-államok, amelyek kultúra tekintetében hátrább állanak, mint mi, de rá kell hogy mutassak, hogy ezekben az államokban ostromállapot, cenzúra, internálás, bebörtönzés s más olyan rendszabályok vannak, melyek nálunk nincsenek meg. Hivatkozni akarok Németország példájára és hivatkozni akarok CsehoSzlovákia példájára, ahol a szociáldemokraták vannak uralmon, ahol mindenesetre önök szerint is demokratikus uralom van és ahol igenis megvan a kivételes hatalom. Németországban a kormánynak igen széleskörű és a mienknél sokkal messzebbmenő kivételes hatalom áll rendelkezésére, mely nem is a háború idejéhez, hanem általánosságban a rendkívüli állapotokhoz van kötve. Itt több olyan jog is érintve van, amely a magyar kivételes hatalom révén nem érinthető. Hasonló a helyzet Cseho-Szlovákiában. A régi Felső-Magyarországon, az úgynevezett Szlovenszkó területen a régi magyar kivételes hatalomról szóló törvényes rendelkezések voltak érvényben egészen a békeszerződés ratifikálásáig. A ratifikálás után ezeket a magyar törvényeket hatályon kívül helyezték és az egész állam területére szóló hatállyal új törvényt hoztak a kivételes hatalomról, amely nemcsak a háború idejére szól, de — ép úgy mint Németországban — a rendkívüli állapotok idejére. Ez a törvény ennélfogva sokkal szigorúbb a mienknél. A hírlapoknál előzetes cenzúra van, azokat betilthatják, mégpedig nem is a miniszter, hanem már maga a zsupán. A postacenzúra szintén életben van és a statárium rendkívüli veszély címén bármikor elrendelhető, az egyesülési és gyülekezési jog erősen korlátozva van és a lehető legszigorúbb internálás fennáll. Nem áll tehát az, mintha ez magyar specialitás volna. Sajnos, egész Európában olyanok a viszonyok, hogy a kormányok kénytelenek a kivételes hatalomra appellálni, mert e nélkül nem volnának képesek teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek rájuk vannak bízva. Ha van is egy hatalom Középeurópában, ez Ausztria, ahol a kivételes hatalom ismeretlen fogalom, ne irigyeljük ennek a helyzetét, mert abban az államban, ahol a kormány kivételes hatalmát egyetlen pártnak és a naptömegeknek kivételes hatalma helyettesíti, ott a polgári szabadság sokkal rosszabbul van biztosítáta, mint azokban az államokban, ahol a kormányok ugyan kivételes hatalommal bírnak, de ez a kivételes hatalom egyfelől parlamentáris ellenőrzés alatt át, másfelől törvényes szankcióval bír. (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Meggyőződésem szerint azonban elveszti ez a követelés komolyságát, ha olyan alakban jelentkezik, hogy ugyanakkor, amikor itt a plénumban a képviselő urak, a kivételes hatalom azonnali megszüntetését követelik, ugyanakkor, talán még ugyanazok a képviselők is, az egyes bizottságokban ármaximálást, rekvirálást, lakásrendeletszigorítást és Isten tudja miféle követeléseket terjesztenek elő, amelyek csakis a kivételes hatalom alapján eszközölhetők. (Taps a jobboldalon.) Lehetséges a revízió az elbocsátott tisztviselők ügyében . Még három konkrét panasszal kell foglalkoznom, amelyet a szociáldemokrata párt hozzám intézett. Az egyik panasz az, hogy nem engedtük meg a vasutasoknak a szakszervezeti szervezkedést, hogy betiltottuk a „Vasutas“ című lapot és hogy a villamosvasutasok szervezkedése még ma is nehézségekbe ütközik. Végre a harmadik panasz az, hogy a kommunista cselekmények miatt elbocsátott tisztviselők ügyének revízióját a kormány a maga részéről lehetetlenné teszi. A kormány nem hajlandó ma sem ahhoz hozzájárulni, hogy a vasúti alkalmazottak szakszervezet alapján szervezkedhessenek. (Helyeslés a jobboldalon.) E tekintetben a törvény a következőket mondja (Olvassa).: ...Az alkalmazottak körében bármilyen egyesületet és intézményt, a jótékonycilú szövetkezeteket is ideértve, csak a kereskedelemügyi miniszter előzetes engedélyével szabad alapítani. Az alkalmazottak nem lehetnek olyan egyesületek tagjai, amelyeknek törekvései haza, vagy nemzetellenesek, vagy amelyeknek törekvései a kereskedelemügyi miniszter megítélése szerint a vasúti szolgáim érdekeivel össze nem egyeztethető." Szószerint ugyanez van benne a szolgálati radtartásban. Még 1808. évi október 18-án Szterényi József báró, akkori kereskedelemügyi miniszter tiltotta meg a vasúti alkalmazottaknak a szakszervezetbe való belépést, tehát mindenesetre olyan kormány tagja, mely kormánnyal szemben a reakciónak gondolata fel nem vehető. Mi ezt az állapotot örököltük és azon az állásponton vagyunk, hogy az államvasutak körében a fegyelem és a kötelességteljesítés szempontja oly nagy fontossággal bír, hogy veszélyesnek tartanák, ha itt a szervezkedésnek azokat a módjait, amelyek talán privát üzemekben semmi veszéllyel nem járnak, megengednék és lehetővé ! címűk. Ami a villanyosvasutak alkalmazottainak szervezkedésé illeti, itt a kormány kilátásba helyezte, hogy ezt a szervezkedést engedélyezi. Itt azonban a nehézségek más helyen állanak elő. A szakszervezet ideiglenes vezetősége elkészítette ugyan a Magyarországi Villamos- és Helyiérdekű Vasutak Alkalmizottainak Országos Szövetsége alapszabálytervezetét és azt jóváhagyás végett be is mutatta. Kénytelen vagyok azonban rámutatni, hogy a szociáldemokrata szakszervezet azokat a feltételeket, amelyek mellett a keresztényszocialista szakszervezet működik, a maga részéről elfogadni nem volt hajlandó. Ha az egyik szakszervezet működni képes amellett az alapszabály mellett és a kormánynak olyan ellenőrzése mellett, amelyet a kormány szükségesnek tart, akkor nem látom be, hogy ez a másik oldalon hasonlóképen miért ne volna lehetséges. Arra kérem a képviselő urakat, hassanak oda, amennyiben tényleg súlyt helyeznek arra, hogy ez a szervezkedés lehetővé váljék,hogy azok a tényezők, akik eddig mereven elzárkóztak az elől, hogy a kormány az alapszabályokba oly változtatásokat eszközöljön, amelyek az ellenőrzést tényleg lehetővé teszik, azokat szintén elfogadják és abban a percben nem tesznek nehézségek. Nem emlékszem, melyik képviselő úr tette szóvá, hogy a kommunista magatartás miatt elbocsátott tisztviselőkkel sok helyen igazságtalanságot követtek el és hogy az eljárásokat revízió alá kell venni. Bátor vagyok e tekintetben azt a fölvilágosítást adni, hogy folyó évd február hó 20-án minisztertanácsi határozat hozatott, amelynek megfelelően én azután az összes reszortminisztereket hivatalos átiratban értesítettem, hogy ilyen revízió lehetséges, sőt ott, ahol a miniszter a maga részéről meggyőződik arról, hogy akár igazságtalanság, akár pedig olyan vétség, vagy mulasztás fordult elő, hogy nem vették figyelembe a tanúk vallomásait, vagy akár magának a vádlottnak kijelentését, az ilyen revízió lehetővé tétessék. Nem áll meg tehát az, amit a képviselő úr felpanaszolt. " A miniszterelnök kritikája a liberális ellenzékről — Ezzel áttérek a liberális párt kritikájára. Kassai képviselő úr azt mondja, hogy mi felülről csináltunk forradalmat és államcsínyt követtünk el, mert törvényellenesen adtuk ki választójogi rendeletünket és ebben a rendeletben megfosztottuk választópolgáraink tekintélyes részét a választójogától, meghamisítottuk a nemzet szabad akaratát a választásoknál és ezáltal ugyan többséget létesítettünk a parlamentben, de ez a többség és ez a parlament nem munkaképes, mert nélkülözi azt az erkölcsi presztízst, amelyre minden parlamentnek szüksége van, ha azt kívánja, hogy az általa hozott törvényeket a nép széles rétegei magukra nézve kötelezőnek elismerjék. Hosszú okfejtés ez, amely bizonyos premisszákból indul ki. Ezekkel a premisszákkal külön kell foglalkoznom, mert ha ezek megdőlnek, megdől az a következtetés is, amit belőlük levonnak. Itt van mindenekelőtt az, hogy törvényellenesen bocsátottuk ki választójogi rendeleteinket. Én azt hiszem, ez a kérdés a nagy nyilvánosság előtt már teljesen tisztázva van. A képviselő úr nem tudott egyetlenegy új argumentumot sem a maga álláspontja mellett fölhozni, hacsak nem nevezem új argumentumnak azt, amikor azt mondta, hogy Pollner egyetemi tanár nekik adott igazat. Márpedig még ebben az esetbensem áll a dolog úgy, mint ahogy azt a képviselő úr mondta, mert Pollner csak annyit mondott, hogy vagy a Friedrich-féle rendeletet, vagy az 1913-as Tiszafáré választójogi törvényt kell alkalmazni. Én azt hiszem, Kassai képviselőtársam nem köszönte volna meg nekem, ha én Pollner tanácsát követve, az 1913. évi választójogi törvényt alkalmaztam volna. Foglalkozni akarok még a jogfosztás kérdésével is, mert ezzel már több más képviselő úr is előállott. Igaza lenne a képviselő úrnak abban az esetben, ha mi oly szűk választójogot statuáltunk volna, amely tényleg az állampolgárok tekintélyes részét megfosztotta volna választójogától