Szózat, 1922. október (4. évfolyam, 225-250. szám)
1922-10-01 / 225. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. RÓZSA UTCA 111. (Podmaniczky utca sarok) TELEFON: Szerkesztőség: József 63—52, József 114—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre________ 560 korona Egy hónapra_________ 200 korona Egyes szám ...____.... 10 korona Külföldre az előfizetés ennek kétszerese Fegyverfogás a drágaság ellen Irta: Zsilinszky Endre A drágaság lassan egész közéletünk és politikánk legégetőbb központi problémájává dagadt. Azaz hogy nem is lassan, hanem olyan iramban, amint az árak napról napra a magasba szöknek. És minél jobban súlyosodik a helyzet, annál inkább, és annál többen ábrándulunk ki minden toldás-toldásból, minden kuruzslásból, ami ezen a téren idáig történt. Toldás-toldás volt, például a Devizaközpont felállítása egymagában, mert rajta kívül még egy egész sor intézkedésre lett volna szükség ahhoz, hogy a korona árfolyamának megállításával párhuzamosan a drágaság rohamát is megállítsuk. Kuruzslás és pedig rosszhiszemű kuruzslás mindaz, amit a liberális és szocialista oldalról ajánlgatnak a drágaság letörésére, mert hiszen főleg a liberálisoknak, kik a kapitalizmus legélén haladnak, éppenséggel nem a drágaság fáj, hanem politikai hatalmuk elvesztése s ők azt akarják visszaszerezni. A kormány beavatkozása a valutaspekulációba annyit mindenesetre elért, hogy a korona egy bizonyos ponton félig-meddig megszilárdult. A naiv honpolgár, aki be volt állítva arra a gondolatra, hogy a drágaság csakis a korona teremiásával függ össze, bizonnyára csodálkozva látja és eltűnődhet azért, miként emelkednek az árak a korona relatív megjavulása és megszilárdulása óta is. Mi azonban nem csodálkozunk, mert a drágaság kérdését elejétől fogva sokkal bonyolultabb jelenségnek látjuk, semhogy egyes egyedül a korona kurzusának ingadozására vezetnék vissza. Mikor a korona augusztus 3-án a legmélyebben, 17%-on állott Zürichben, a búza ára 7500—7600 korona volt. Most ellenben, mikor a korona átlag 21-ért felül van, a búza ára, ahelyett, hogy 6000 koronára szállott volna alá, 10.000 korona fölé emelkedett. Mindezzel korántsem akarjuk azt állítani, hogy a korona nemzetközi árfolyama nincs hatással a drágaságra, hiszen nemrégiben az élén jártunk a bankok bűnös spekulációi és a kommerciális infláció ellen indított hadjáratnak; csupán ,azt hangsúlyozzuk, hogy ekként nem áll egyedül, tehát a drágaság ellen teendő intézkedések sem merülhetnek ki azzal, ami eddig koronánk megszilárdítására történt. A drágaság sokféle okai közül ezúttal nem akarunk azokkal foglalkozni, amelyek ■kívül állanak a magyar állam és társadalom befolyása körén, a külső gazdasági és politikai okokkal, amelyek között ott szerepel Trianon és a jóvátétel fenyegetése és a kisaktant praktikái és a márkin leromlása és még sok egyéb. De akinek szeme van, látja, hogy a drágaságnak az a foka, melyet elértünk idáig, igen nagy százalékában sem világpolitikai, sem világgazdasági, de még államunk határainbelül érvényesülő általános nemzetgazdasági törvényszerűségekre sem vezethető vissza. Ezekre tehát még kell találnunk, ha a pokol fenekéről halásszuk is elő, a megfelelő orvosszereket. A liberális közvéleménygyárak minden erejüket megfeszítik, hogy a búzát és a magyar gazdát állítsák oda a nemzet lelkiismeretének bírói széke elé vádlottként, mint aki egyedül felelős minden nyomorúságunkért. Itt felvetődik az a kérdés mindenekelőtt, alkalmas-e a búza a pénz helyett általános értékmérőül és még ha alkalmas volna is, lehet-e a búza árának esetleges mesterséges leszorításával a többi mezőgazdasági és ipari cikkek árait is automatikusan lenyomni. Mert ha erre a második kérdésre igennel felelhetünk, úgy azt meg kellene tennünk. És egészen bizonyos, egyetlen gazda, a legortodoxabb agrárius sem húzódoznék tőle. Akármennyire elfogadjuk igazságul azt, hogy ,a kenyér a legelső és legnélkülözhetetlenebb élelmicikk, mégsem lehet elvitatni, hogy bizonyos életstandárdon belül és főleg a városokban a kenyér nem főtápláléka a lakosság vagyonosabb rétegeinek. A gazdagoknak pedig éppen nem. A pénznek, mint értékmérő eszköznek egyetemességéhez semmi esetre sem lehet mérni a búza értékmérő egyetemességét. De a kérdés lényege nem itt van. Hanem abban a tényben, hogy csak nagyon naiv, vagy nagyon rosszhiszemű emberek hihetik el azt, hogy a búza átalakulása, az ok és minden más cikknek az ára: az okozat. Pedig ezt a badarságot igyekeznék belesugalmazni józanságát könnyen elvesztő közvéleményünkbe a túlsó oldalról. A búza árát felsrófolja a gazda és mindenki ehhez mérten emeli a maga áruját — hangoztatják odaát. Már az sem igaz, hogy a gazda nyomja fel a búza árát. Az iniciativa még ebijen sincs a gazda kezében, hanem 4. Lia a Hörse kezében. De,ettől el is tekintve, aki csak Jussén ismeri a gazdasági élet bonyolult oksági összefüggéseit, az egy percig sem fogja elhinni, hogy csak a búza ára van hatással a többi cikkek áralakulására, de megfordítva nem. Ha az egyik serpenyőbe tesszük azt az átalakító erőt, amit Magyarországon a búza képvisel a többi cikkekre, a másik serpenyőbe pedig mindazt a többi cikket rakjuk, amelyek viszont a búza áralakulására hatnak, egészen kétségtelen, hogy ez az utóbbi hatóerő sokkalta nagyobb. Egyébként pedig vasárnapról vasárnapra minidig kimutatjuk, hogy nem a mezőgazdasági cikkek áremelkedésének megfelelőleg, de azokénál sokkalta nagyobb arányokban emelkednek az iparcikkek árai. Tehát még csak a párhuzamosságot sem lehet a búza és mondjuk a cipő átalakulása között konstatálni, még kevésbé lehet ép ésszel elhinni, hogy a cipő egészen ártatlan a búza drágaságában, de a búza egyedül bűnös annak a cipőnek drágulásában, amely a búzához képest geometriai haladványban emelkedő tendenciát mutat. Íme egy nagyon konkrét kérdés:két héttel ezelőtt a búza ára 8500 korona volt, azóta tehát kikerekítve 20% dial emelkedett. Két héttel ezelőtt egy ismerősöm cipőt akart készíttetni régi mesterénél, az akkor 11.000 koronát kért érte, most ugyanazt a cipőt már csak 18.000 koronáért hajlandó elkészíteni, az áremelkedés tehát 65%. Hol itt az arány? Pedig ebben az esetben tekintetbe kell venni még az iparos és vevők között fennálló hosszú évtizedes kapcsolatot és azt is, hogy ez a cipész a rendesebb és tisztességesebb iparosok közé tartozik. Vájjon mit kérhet hasonló esetben egy kevésbé tisztességes iparos olyantól, kit nem ismer, kit jobban ki lehet használni? Hogyan lehet tehát a búza 20 százalékos emelkedésének rovására .érini egyedül a cipő 65— 80—100 százalékos emelkedését? De, hogy az általános drágulás mennyire nem vezethető vissza a búzára, sőt még általában a nyers mezőgazdasági terményekre sem, klasszikusan igazolja a Hegedűs-féle olcsósági hullám időszaka. Ki lehet mutatni számszerűen, hogy ugyanakkor, amikor az élőállat ára 100%-kal esett, ugyanakkor a mészáros húsárai csak 40—50%-ot, a vendéglős árai pedig 5—10%ot, a többi iparcikkek még ennél is kevesebbet estek. A legnagyobb igaz- ságtalanság tehát és a leggyalázatosabb izgatás a magyar gazdatársadalom ellen, minden ódiumát az általános drágaságnak azokra fogni, akik abban mindenesetre a legkevésbbé bűnösek a termelőrétegek közül, a magyar gazdákra. Mindezek alapján azoknak, akik a magyar gazdatársadalom ellen sürgetnek ármaximálást és egyéb rendszabályokat, azt üzenjük: nem oda Budai Igen, szigorú rendszabályokat kívánunk, sőt követelünk mi is, de az egész társadalommal szemben, az egész társadalom minden árdrágító tendenciájának irgalmatlan letörésére. A magyar gazdát azonban megnyomorítani más, kevésbé magyar, kevésbé keresztény, a nemzet életének kevésbé a gerincét alkotó, a nemzeti eszmét és a magyar faji erőket magukban sokkal kevésbé képviselő rétegek javára, nem fogjuk engedni. Ez nunc venno . . . Akkora mértékű faji, nemzeti, állami katasztrófa után, aminő bennünket ért, nem segíthet más, mint a spártai önmegtartóztatás. Bele kell nyugodnia mindenkinek vannak is, aki tisztességes munkával szerzett jövedelméből él ma is úgy, mint békében, de különösen ama jóval többeknek, akik mások törvény által meg nem fogható kirablásának árán jutnak gyalázatos milliókhoz, ma minden jólétben tobzódás, mindezt luxus, minden átlagos mértéket meghaladó életstandard másoknak, a szegénységbe és nyomorba sülyedt millióknak rovására megy. Sőt a magyar faj és a magyar nemzet életének és jövőjének rovására. Ezt pedig megengedni nem lehet. Vállalja ki-ki, de különösképpen azok, kiknek legfőbb részük Van mai nyomoruk ■ Ságunkban, államunk és nemzetünk megcsonkításának és kétségbeesett helyzetének következményeit, éljen ki-ki a békeidőkhöz képest összehúzódva, szerényen. Aki pedig erre nem hajlandó, azt kényszeríteni kell, ha még úgy üvöltenének is ellene a liberális szabad, csapatok. Nem azt a világot éljük, hogy szabadjára lehetne engednünk züllő társadalmunkat és gazdaságunkat, igenis céltudatos és ha kell, irgalmatlan állami beavatkozást követelünk. S e ponton csodálkozásomat kell kifejeznem azon, hogy olyan kiváló közgazdasági elme és olyan nagy készültségű politikus, mint Gratz Gusztáv, még ma is a belpolitikai liberalizmus mellett foglal inkább állást, ugyanakkor, amikor elismeri, hogy a külpolitikai liberalizmus helyessége vagy helytelensége egy államban nem elvekből, hanem az illető állam helyzetéből kell, hogy folyjon. Ha van ország, ahol nincs helye a laisser faire elvének éppen az ország helyzeténél fogva, akkor az Magyarország. Hála Istennek, egyre szaporodnak a hangok és pedig mindenfelől, amelyek határaink gazdasági lezárását kívánják. A koronát sem tudjuk máskép feljavítani, minta kereskedelmi mérlegünket megjavítjuk. Ez azonban csak akkor történhet, ha egyesegyedül a valóban feleslegeset engedjük át ahatáron és ha csak a valóban nélkülözhetetlen cikkeket engedjük be a határon. Ezt pedig csak az államhatalom állapíthatja meg. De addig, amíg az export-import óriási konjunkturális hasznai- tlra IQ korona