Szózat, 1923. július (5. évfolyam, 146-171. szám)
1923-07-01 / 146. szám
Szerkesztőség és kiadóbiTatal. VL. Rózsa-utca Al. (Podmaniczky-u. satok) Telefon: Szerkesztő iség .léssel 63—52, József «4—60, kiadói Avata]: József 63—51 FiókJa adékiTatal:V. városház-utca 10. Tel.: 77—II. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐI ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre.. . .......... -re-*) kor. Egy hónapra. .......... 1000 kor. Egyes szám ........... 80 kor. Külföldre egy hónapra..........3000 kor. Wienben hétköznap egyes pld. 1500 o. K Vasárnap egyes példány .... 2000 o. K. V. ÉVFOLYAM 146. SZÁM VASÁRNAP A BUDAPEST", 1923 JULIUS 1 Jog és erkölcs írta? Zsilinszky Endre Az életnek minden formája és megnyilatkozása csodálatos analógiákat mutat. Veszedelmes ugyan ezekre az analógiákra valóságos természeti törvényeket építeni, mint ahogy a legkiválóbb elméknek sem sikerült a természet törvényeit a társadalomra alkalmazni, hogy annak gyakorlati haszna is legyen s amellett igaz is legyen. Nagyon furcsa eredményekre jutnánk, ha Herbert Spencer természettudományos szociloógiája alapján próbálnánk berendezni a társadalmat és sok gyöngébb elmét, vitt a teljes kótyagosság deklariumába ennek az egész természettudományos iránynak erőszakolása és rossz alkalmazása. Mégsem, árt néha rámutatni bizonyos analógiákra a természet és a társadalom világa között, mert ez éppen a jövőt illetőleg legalább is világosabbá teszi és tágabbá a látóhatárt körülöttünk. A föld geológiai korszakai, a növény- és állatvilág fejlődési korszakai és a történelem korszakai világosan megegyeznek abban, hogy a fejlődés ■nem egyenes vonalban és nem logikai egymásutánban és egymásból folyván, történik. Ez az egyenes vonal, a szoros •egymásután és egymásbólvalóság csak rövidébe-hosszabb «5 .diákra vonatkozóan áll *1« ezek az elkülöníthetőfejlődési szakok egymásból sokszor valami nehezen magyarázhatók, mégsem fejthetők. Mert az életnek bizonyos vonalai e határköveknél megszakadnak s csak egyes életvonalak mennek át az uj korszakba és viszontuj életvonalak keletkeznek, amit ha mind összevetünk, azt mondhatják, az élet fejlődése lökésszerűen és nem láthatatlan egymásutánban történik, ott, ahol ezek között a korszakok között beáll az Istentől rendelt és soha át nem hidalható cozma. Aki Európa és az egész civilizált világ mai belső és külső forrongását figyeli kell, hogy érezze: a nagy háborúval lezárult egy zárt korszak és egy újabb zárt korszak kezdődött: más társadalmi atmoszféra, más lehetőségek, más eszmék, sőt más emberek. S ezt elsősorban a politikusnak kell éreznie, akinek feladata, bármennyire is ragaszkodik a régi magyar politikai felfogás az élet és a politika jogászi szemléletéhez, mégsem más egészben véve, mir az új életformák teremtése, vagy a régi életformák alkalmazása a való életre. Semmi sem bizonyítja jobban, menynyire érett vagy legalább is érik a mai társadalom bizonyos általánosabb természetű megújulásra, egy gyökeres és átfogó reformra, mint az az egyre jobban széleskedő ellentét, amely eszünkben és szívünkben oly sokszor szembeállítja a jogot az erkölccsel. Ahol kirívó ellentétek merülnek fel jog és erkölcs között, ott az életformák elvénkedtek. Ahol a dogmákká és átnevelt szokássá merevült közerkölcs szembekerül az ép és egészséges, emberi szívből közvetlenül fakadó életteljes erkölcsi érzéssel, ott is súlyos bajok vannak. Ahol az elvémhedt jogi formák leteperik az erkölcsöt, ott közel jár a halál. Ahol az erkölcs nem hagyja magát és utakat keres a maga győzelméhez, ott aj élet szárnyait bontogatja a jövő. Ahol az erkölcs megtalálja a helyes,és megfelelő utat arra, hogy a jogot a maga képére újjáformálja, ott már megkezdődött a diadalmas újjászületés. íme, pár példa: A földbirtokreform előkészítő megváltási tárgyalásain nincsen kimondva a kötelező ügyvédi jogvédelem, tehát a földbirtokot te. az igénylő is tetszése szerint fogad vagy nem íri".ad ii. védett cs. tt. honoráriumra szabadon jegyezkedhetik. Az ügyvédnek tehát joga van annyit kérni munkájáért, amennyit akar, ebben senki sem gátolja, legfeljebb az ügyvédi kamara erkölcsi ellenőrzője. Ha azonban az ügyvédi kamara erkölcsi ellenőrzését azzal a — hogy szépen fejezzük ki magunkat — liberaizmussal mérjük, amellyel az ügyvédek kommunista és egyéb forradalmi múltját elbírálta, tulságos gyakorlati jelentőséget ennek az ellenőrzésnek nem igen tulajdoníthatunk. Így áll aztán elő az a vérlázító helyzet, hogy az eredmény szempontjából semmi, vagy a semminél csak egy hajszállal több munkáért az ügyvéd felvehet egy teljesen vagyontalan rokkanttól vagy hadiárvától és nincstelentől a maga mondjuk három holdból álló utas birtokocskája után 75 kg. bűzét, mai érték szerint több mint 30.000 h-át. Olyantól, aki a legkisebb részben sem az ügyvéd munkája következtében kapta a földjét s aki annyira szegény, hogy ki sem tudja fizetni kapott földecskéjét hanem el kellett halasztani a vételár megfizetését tíz esztendőre. De ez a 30.000 korona fejenként a falu legszegényebbjeitől még a kedvezőbb esetek közül való, ígért történt ilyen szerződéskötés Hajdú megyében, Debrecen mellett egy községben ügyvéd és földigénylők között holdja után egy mázsa gabonára is, amikor tehát egy háromholdag új törpebirtokos 120.000 koronát fizetne M a® ügyvédnek — semmiért. A jog tehát betű szerint megengedi, hogy egy szegény falu legszegényebb néprétege sok milliót adjon oda a fiskálisnak abból az alkalomból, hogy a kisemberek legkisebbjei a falun földnélküli munkásokból törpebirtokosokká lépnek elő. Mert csak ennyit lehet elmondani, ebből az alkalomból, de sem az alkalmat nem az ügyvéd teremtette, sem a földet nem ő verekedte ki Nyilvánvaló, hogy iett nemcsak a bensőséges erkölcsi érzés, de a nagyon limitált mértékű szokást a közerkölcs is a legszűkebb marokkal mért szociális igazság is súlyos csorbát szenved egy törvényben biztosított jog csapásai alatt. Sok ilyen győzelme a jognak az erkölcs felett, és ítész egy újabb egyetemes meghasonlása a népléleknek önmagával. Egy másik példa. Egy októbrista képviselő — neve nem díszítené e hasábokat — bevádolja a magyar törvényhozást s a magyar kormányt az ellenséges külföld előtt, hogy elmulasztja elfogadni a felénk nyújtott baráti vagy jószomszédi jobbot és önző politikai érdekből tudatosan tartja izolálva csonka országunkat egy ellenséges tenger középpontjában. Kardot csörtet ,a nemzeti közvélemény és imperialista álmokat dédelget mondja, holott könnyű volna megegyezni, szomszédainkkal, csupán az árat kellene megfizetni. .Az ár pedig .... in....................... ............ jBwiiiiiejM mii iijimMMijiwpr' i Rontás Irta: Quintus Gyerekkoromban, ha az utazói én valami cifra rongyot vagy ilyesmit találtam és föl akartam venni, a dajkám rámlkiátott: - Pika! Ne vedd föl, rontás. A rontás pedig igen régi babonás hit. Más valakit betegséggel-nyavalyával meg lehet a magunk szabadulásával rontani úgy, hogy a betegséget varázslattal magunkról valami tetszőn rongyra pénzdarabra átiffázzuk és azt eldobjuk. Aki megtalálja és fölveszi, megszerzi vele magának azt a betegséget. Szóval megrántjuk. Most pedig elmondom, miért jut nekem eszembe most ez a gyermekkori csekély dolog. * Én nem szeretem a nagy poéták, írók és mindenféle művész-gének hirtelen fölédezését. Nem hiszek az efféle csodákban. Az igazi lángész nem úgy jelenik meg köztünk, mint teszem a hasfájás, hirtelen. Az is csak agy, JefansyTV mint minden, ami jó és emberi. Napóleont sem úgy fedezte föl valamelyik pesti Szerkesztő, hanem úgy lett magától, egymásután, lassan. Én eddig azt tapasztaltam, hogy az a csodaíró és művész, akit így hirtelen fölfedeztek'' valamelyik újságban, mind elbizakodott, megakadt és egy se vált be genienek. Nekem is volt ugyan, mint szerkesztőnek csekélyke „fölfedezésem“, de hallgattam bele. Hadd nőjjön szegényke , magától nagyra, így gondoltam. Azt hiszem, jót is tettem vele, lett belőle valami. Herczeg Ferencnek hívják. Igaz, hogy például, a bölcsesség nagy istennője, Pallas Athéne hirtelen pattant ki a dicső Zeusz fejéből, de ám ez is úgy történt, hogy a aus Hephaistos, ötnaposnak ez a sánta és kormos kritikusa előbb jól fejbevágta a kalapácsával kedves édesapját. Azt hiszem, ha fejbevágás helyett jól hisbadicsérte volna, ahogyan némely pesti újság szokta, akkor, Zeusz kedves leánya semcsinálta volna meg azt a dicső karriert, amit pedig így megcsinált. Megmérgezte volna az idétlen dicsőség, mint annyi sok jobb sorsra érdemes, kezdő fiatal írót is elpusztított, nagy kárára önmagának is, a nemzeti műveltségnek is. Ezért lel engem a hideg, amikor hirtelen „fölfedez“ valamelyik újság valami új génjét, persze mindig rongat magának. Szegény ördög! Most az „Az Est“tegnapi száma fedezett föl egy új üstököscsillagot a borult magyar égen. Kezdő poétát. Megteszi „Ady-tanítványnak, aki mégis külön egyéniség és „valami sajátságos barokk pompa és zsúfoltság jelentkezik benne, melynek ő az őső magyar képviselője“. Nagy kincs, akit ad, mondja. Legnemesebb arany vaslita. És még fiatal. Alig huszonnégyéves. Verseiben művészetté váltan él a hazai föld sze, lelke pedig „a Hargita rét erdőzugása, az Olt ezüst bánata'“. Már ez is milyen gyönyörű. Vörös férfit erdőzugás és' ezüst bánat.’Oh, milyen boldog ember lehet az, akinek sok ilyen bánata van! Most lássuk a barokk pompát. A fiatal költő tavaszvárásst kezdi így: Tér isti doll csóréit a szél S e hóba gyöbadt bokrán át Kullogod vemhesen, ledér Napfény táncol — és részegen Csillogtak ifji bokák. Vérizü a dal? Szerély. Miért vérizu? És Gsorditja, a szél. Talán sajtóhiba: ordít helyett? Vemhes a napfény és ledéren — kullog. Hé, busz: miféle bofcáik csillognak és hol?. Vigyen el ördög, ha értem. De lehet,, hogy éppen azért szép, amint Ignoras próféta mondta: „ No de talán a második szakasz!? Már elfullad a föld s remeg, a szeretőt váró kamasz S boglyas hatjába szörnyeteg Rózsacsokorral rázuhan Az üszkös szájú Tavasz. A föld mint kamasz, szép hasonlat, kár, hogy tótágast áll. Hiszen a termékenyítő napsugár a hímnemű, a Föld pedig a nőnemű lény. És a nő lenne a kamasz? Szörnyeteg rózsacsokor? Igazán nj. És rázuhan? És üszkös ,szája van a Tavasznak. Szegény. Mit evett? — A versnek ezzel vége van. Az ember úgy érzi, mintha a költőborjúvá varázsolta volna át,, és valami új kaput mutogatna neki. Nem nagy megtisztelés. Most, búzaföldeken jár a költő. Oh pattanó föld, izmos búzák. Oh vér és csók és szomorúság! • «’* Tenyered medrét merd a Fénybe, te, e, e éh Far,kőid szemedbe, mint e rózsát (fi Csókold, a karod, lábad végig Mini illattal teli drága korsót stb. Versek szédületéről is énekek így kezdi: Már alig gyűröm barbár versi áfák Fogai közé, finom, ejtett, Sziromként, gömbölyű,mulatós Virágzását a testednek. Ennyi elég is belőle, mivel a második szakaszban már „a szoros szavak, szipán- pirulva drága, álomszép kelyhek busán kibuggyant olajai csordulnak fájva“«