Szózat, 1924. szeptember (6. évfolyam, 192-215. szám)
1924-09-02 / 192. szám
4 „igen, igen, láttuk“, milyen a cseh legionisták bátorsága Szégyen a futás, de hasznos, különösen cseh szempontból Néhány kis eset a mostani cseh nagygyakorlatokhoz A Felvidéken most folynak a katonai nagy gyakorlatok. A vitéz ármádia fegyverei Kassa környékén pattognak, a fenyvesek borította hegyek és vadregényes völgyek az ágyuk pukkanásait visszhangozzák. Klajác úr öntelt büszkeséggel szemléli, hogy vitézei mint verik halomra a láthatatlan ellenséget ... ■MmsanStéoeslegdonista őrnagyok ésgenerálisok — akiknek harmincötéves szolgálati évük van — összebújnak a térkép felett és vörös ceruzával kirajzolják a frontot. Osztanak, szoroznak, — de az egész vonalra sehogy se jut az ármádiából. Fenemód hosszú a határ, sehogyse elegendő a vitéz. Krorác úr segít a bajon: — Semmi baj, uraim! A bátorság segít a hiányokat pótolni. Hiszen láttuk a múltban! S a generálisok hajlonganak. Igen, igen, láttuk!... * Az Ipoly-menti kis határfaluban egy egész század cselákot kvártélyoztak be. Kilenszszászhuszban volt, amikor még csecsemőkorát élte a Republika s amikor még négy-öt magyar baka állt a hid túlsó oldalán. Akkor még semmit se lehetett tudni... „Jobb félni, mint megijedni“ elv alapján tehát egy egész század ütött tanyát a faluban. Úgy őszfelé járt az idő, azt hiszem, október SS-ikát készültek megünnepelni a csetákok , s ez alkalomból mulatságot rendeztek a falusi zsidó kocsmájában. Parancsnokuk valami Pick nevezetű gyerekember volt, akinek minden eshetőségre számítva, állandó rendelkezésére állt egy kocsis, két muli (öszvér) és a tőlem elrekvirált kocsi. A múlik és kocsis az istállómban voltak beszállásolva, a tiszt a tanítónál lakott A kocsis, aki egyúttal a tisztiszolga szerepét is betöltötte, Gömörből való tót gyerek volt s magán-, óráiban előszeretettel udvarolt az én Milka szakácsnémnak. (Ezt csak a történeti hűség okából jegyzem meg.) Koromsötét este volt, az eső csendesen permetezett, híg latyak fedte az utcát,, fedél, alá kívánkozott mindenki. A korcsma és a táncteremmé átalakított magazin tömve volt katonával. A cseh trombibitások éktelen zajára mulatott, táncolt a legénység s illumnált állapotban a zsidó lányainak bókokat mondott a főhadnagy ur, Pick. Nem lehetett még több kilenc óránál. Szobámban éppen a plébánossal szőttük-fontuk a terveket... Akkor még reményekből éltünk, s dátumok járták! — Vitattuk, hogy is lesz és vártuk a napot. A korcsma felőli lárma beszűrődött a szobába s mi ökölbe szorított kezekkel hallgattunk. Egyszer csak hatalmas dörrenés rázta meg az ablakokat! Utána a második ... A mély csendben oly váratlanul hatott a két pukkanás, hogy mi felugrottunk az asztaltól és kirohantunk az udvarra. Szentül meg voltunk győződve, hogy itt vannak a magyarok! Pár percig hallgatóztunk! A korcsmában elült a zsivaj és lárma, a sáros utcán sötét alakok rohantak össze-vissza. S ahogy ott állunk, elrohan valaki előttünk. — Magyart! — magyart... — lihegi kifulladtan és rohan az istállóba. A főhadnagy kocsisa volt, a Gyúró. A plébános és én összenéztünk. A kocsis a musikat ráncigálta ki az istállóból. A kocsi ott állt az udvaron, éppen előttünk, csak a rúd volt kivéve belőle. A kocsis káromkodott. Sehogyse tudta a rudat a helyére illeszteni. Persze szegény ördög ijedtében nem tudta, hogy a rúdnak a kocsi elejében a helye, s ő mindenáron a hátulján vesződött. Egy darabig kínlódott, mi meg nevettünk. Észrevette, hogy nevetjük, elszégyelte magát, karjára kapta a hajtó szárakat s húzta maga után a musikat. Annyi tisztesség volt azonban benn©, hogy a Milkától elbúcsúzott. — Isten vele... maja Milka.,, Nem látunk többet egymás! — Itt a magyari... S eltűnt a sötétben. Egy fertályóra alatt üres volt a falu. Ott hagytak élelmiszert, muníciót, mindent. Pick főhadnagy urnak voltak a legjobb lábai. Legalább is a Gyúró azt mondta, hogy nem érte utól a musikkal. Másnap reggel szállingóztak vissza a faluba egyenként, mert kiderült, hogy a saját katonájuk csinálta a riadalmat. Be volt rúgva szegény és két kézi gránátot nagy vitézen bevágott az Ipolyba. * Ez meg akikor történt, mikor a vitéz ármádia Károly király ellen lett mozgósítva. Tömve volt a falu velük. Lovasság, tüzérek, gyalogság egymás nyakán-hátán, tele hősies elszántsággal, kitűzött cél Budapest és a tisztek tarsolyában a pontosan kidolgozott tervek — a visszavonulásra! Első nap Léva, második nap Zólyom! Láttam, megmutatták! De ez nem fontos! Ehhez a legénységnek semmi köze, ez a hadvezetőség dolga; ellenség elől vissza is kell néha vonulni, ha a parancs úgy kívánja. A visszavonulás ténye még nem jelenti a gyávaságot. Hőstettek így is születhetnek, abátorság itt is ragyoghat! A katonáknak az volt mondva, hogy a magyarok éjszaka kettőkor támadnak. Jöttek a megbízható jelentések: — A berzencei hegyekben rengeteg ágyú van elrejtve! Négy hadosztály áll Vámosmikolánál. A magyarok túlerőben vannak! stb. Igaz, hogy a túloldalon egyetlenegy magyar katona se volt, csak a fináncok járőröztek unottan. De az ijedelem nagy volt. Csendbenmúlt el az éjszaka. Aztán a második, harmadik is. A cseh vitézek már ki voltak merülve és unták a szolgálatot. A tisztek maguk is. Végre a negyedik napon lovas küldöncök érkeztek a faluba. Parancsot hoztak a hadvezetőségtől. A tisztek riadót futattak és felolvasták századaik előtt a kitartásra és bátorságra buzdító írást. A faluban mindenki tudta, hogy most már komolyan lesz valami. Az Ipoly mentén árkokat ásott a gyalogság s a templom tornyába gépfegyvereket cipeltek fel. A dragonyosoik kardcsörgetve kutatták, hol legsekélyebb az Ipoly. Biz az nem volt sekély sehol. Éppen ki volt áradva, ahelyi viszonyokat ismerőse igen tudta volna megmondani, hol amedre. Mire beesteledett, mindenki a helyén volt. Sápadt, ijedt arcok fehérlettek a bokrok között és cigarettájukat idegesen szíva rendelkeztek a biztos fedezékhez lapult tisztek. Tudtuk, hogy az éjszaka valamilesz és éreztük, hogy történelmi napokat élünk. Egy ember nem vett csak tudomást a dolgok folyásáról: Vakarcs Túri János, a szőlőpásztor. Őt nem izgatták az események. Szombat volt s őt az bosszantotta, hogy a szokásos heti elemózsiát nem hozta ki délután az asszony. Pedig éhes volt, az utolsó darab szalonnáját és kenyerét még délben elfogyasztotta. Rosszkedvű volt. Két év óta volt már pásztorsorban, de az még nem fordult elő, hogy az asszony elfelejtkezett volna az elemózsiáról. Éhes volt, s valahogy csak tudtára kellett adni az asszonynak, hogy az ember nem élheta levegőből, még akkor se, ha a faluban háború készül, amiről nem is tudott!... Minthogy a szőlőhegy nem esett a falutól meszszire, úgy vélekedett, legokosabb lesz valami jelet adni, valami érthető módon felhívni az asszony figyelmét. — De hát hogyan? — a rábízott javakat csak nem hagyhatja bitangjára? El nem mehet a faluba mindenszentekig. Tüzet gyújtson? — azt esetleg nem látja az asszony! — Hopp, megvan! •• v Szó ami szó, az öreg Vakarcs előszedte az öreg flintát — (katona volt az öreg, Boszniában meg is sebesült) — jó, kipróbált Werndl puska volt, beletaszított egy ólmos golóbist, feltartotta a csillagos égnek — még célzott is — s lecsettintette a ravaszt. Éktelen pukkanást visszhangzott a hegy. — No ezt csak meghallotta az anyjuhom! — dörmögte. De nagyon éhes volt, s tetszett neki a pukkanás visszhangja, a kilőtt patron helyébe, újat lökött s a puska újra durrant! Harmadszor is. ............ . . ... Aztán csend lett. A cselákok lent a faluban nem értették az egészet. Élőbről várták a támadást , hátul, pukkantak a fegyverek. — Bekerítettek, el vagyunk veszve — súgták ’ ijedten egymásnak. A tisztek is elvesztették a fejüket.* Kétségbeesetten adták ki a parancsot, hogy — ElőrePH Nem volt választás! Bele a vízbe, aztán hősiesen vd küzdve — meghalni. .................. Az utóbbira nem került a sor. Sikerült az egégyv társaságnak átvergődni a folyón, aztán úgy, amint voltak, vizesen, átfázva, az ijedtségtől eszüket vesztve, csendben elvonultak Soy felé. " " . Még két nap mulva is hiányoztak emberek a gya- ’logságtól... Túri Vakarcs Jánost meg előléptettük — bak-"" tornak! Ilyen emberre csak rábízhatjuk éjjeli nyug a ■' dahnunkat.* 1919 február C. Azt mondták, nincs demarkációs vonal. Megyünk előre, megszálljuk Pestet... és verték a mellüket Nagybátorságu cselákos, vitéz legionistiák. Nem volt, aki útjukat állja. A magyar Turulon két lábbal tapostak,Károlyiék... Megszállták Drégelypsilánkot, Biafassagyarmatot,Dejtánt, s tovább készültek. Sokan voltak. Zöldfcatapo®, vigyorgó arcu hagianisiták.. .... A drégelyi hegyről megnézte őket tizenöt honvéd gyerek, a lévai törzs tisztjei és Pállmay százados Tanakodtak, tovább menjenek-e OroszSbó®? Tizenöten voltak... A völgyben fent cseh századok mansolitak. A vasúti állomáson sürögitók-zsorogtak és berendezkedtek — Nahát nem megyünk! Egy tapodtat sie megyünktovább, — mondta Pálmay százados. S a fiúk szemében sie lobogott a büszkeség tüze . — Mi történhet? A kormány tiltja? — Hát tiltsa! . ...És egy óra múlva a Szondi-kápolnánál kattogott az egyetlen magyar géppuska... Golyók csaptak az állomás falára, s a falu alliatt négy magyar fiú olyanlövöldözést csapott, hogy visszhangzottal a hegyek. A holnti szakadék felett két lovas nyargalt Sáj felé... A deffli erőtlen napfényibeli osdliogott s kardjuk... Estére csend lett. A két zászlóaljnyi csatár ész nélkül ürítette ki az Ipoly ámmecső oldalán elfoglalt terültetet és futott gyáván felbomlott osztagaival a tizenöt lévai memiekillilt fia ellőtt). ,V Igen, láttuk! — Bokán láttuk! ' • ! Klofác ur! Nem mindarany, ami fénylink!»«. . ' —lant. 1924 SZEPTEMBER 2 KEDD ! /JSE3k /SKk ! mindenki tudja, hogy a iSeithofferg If 1 |"t|!| "y4r Wimpassingban a legjobb | ill !|| sár- és tornacipőt! | •! N i is„ késziti,melyekből állandó nagy raktáram 1 I W w ÜSö van és olcsón árusítom. § la tornacipő gumitalppal 30—35, 36—40, 40—46 számig’ 60.000, 75.000, 85.000 korona | Tornacipő vastag, vörös gumitalppál . B 30—35, 36—40, 40-46 számig 80.000,' 90.000, 110.000 korona ja Valódi bivalybőrtalpú tornacipők minden színben.az eredeti svéd szoknyatornanadrág kizárólagos készítőjénél, SGHAFER-cégnél A Döbrentei tér 4-6. Tel. :—Tl.Keresk. engedm. Vidékre utánvét. |BrauM ingyen sSSssE faarfMfcgS!