Szózat, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

2 ­­ lom, akit nem lehet sem visszahivatni, sem letörni. A szerb kormány talán fogát szívja mérgében, azonban kénytelen Jan Seba e kul­­túrtényének minden következményét saját hátán viselni, mert Jan Sebának ez a lépése kétségtelenné teszi a cinkosságot. Kétségte­lenné teszi már csak azért is, mert mindenki tudja, hogy Jan Sebának, a pánszláv gondolat jelenleg való vicinális vezérének összekötteté­sei milyen melegek ugyanazzal a társasággal, mely a szerajevói gyilkosság előkészítésében olyan nagyszerűen ténykedett. Úgy látszik azonban, hogy a kérdés elsimul, elsimul egy nagy és óriási támogatással, melybe belebur­­kolódzik egyrészt a délszláv politika, másrészt pedig a délszláv diplomácia és a sajtó. De ha­sonló hallgatással lapul meg a zsidó sajtó is, amely pedig minden ilyen politikai hadmoz­­dulatna­k nagyszerűen reagál, ha neki nem kellemetlen oldalról indul ki. Úgy látszik, a szabadkőműves zsidó sajtónak kellemetlen volna feltárni és a világ elé mezteleníteni Jan Seba úr kegyeleti tényét, ezért legfeljebb mint epizód jelentkezett csupán a világ nyilvános­sága előtt, mely fölött a kultúrzsidó a tőle megszokott nagy fölénnyel napirendre tért. A magunk részéről azonban nem tudunk ilyen könnyen napirendre térni: megláttuk, észre­vettük és megjegyezzük ennek a cseh-szlovák politikai ügynöknek kegyeleti tényét, mely kifejezi azt az erkölcsi tartalmat, amely a cseh-szlovák politikának egész hajtószerkeze­tét mozgásban tartja, még­pedig elsősorban el­lenünk, Magyarország ellen. Zsidók a főváros nép­fozgalmában Most jelent meg Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Évkönyve, mely dr. Illyefalvi I. Lajos szerkesztésében 1924. év végéig terjedő időre tárgyalja közel 600 oldal terjedelemben a székesfőváros viszonyait. A négy év időköz anyagát egybefoglaló és rend­kívül gazdag tartalmú könyv oly korai idő­pontban jelent meg, aminőre a külföldi sta­tisztikai hivataloknál nincsen példa. Az új év­könyvből vesszük az alábbi adatokat: A zsidók létszáma és a zsidó-keresztény házasságok Míg 1869-ben a zsidók összlétszám­a Buda­pesten 44.747 volt csupán, 1890-ben 102.377, 1906-ban 186.047, 1910-ben 203.687 és 1920-ban 215.512. A zsidóság szaporulata 1874—1920 idő­közben 346,1 százalékot tett ki. Érdekesek azok az adatok, amelyek a ke­resztény-zsidó házasságokról szólnak. 1921-ben a főváros területén 10.819 házasságot kötöt­tek. Ebből zsidó házasság volt 2409. 1922-ben 11.444 házasság közül 2469 volt zsidó. 1924-ben 9892 közül 2154. 1921-ben keresztény zsidóval 614 esetben lépett házasságra. Felekezeten kívül álló izraelitával 7 esetben. 1922-ben a keresztény-zsidó házasságok száma 706, 1923- ban 711, 1924-ben 616. Csökken a születések szám­a A születések az 1915—24 közötti időtar­tamban a következőképpen alakulnak. Az 1915-ös háborús év 17.657 gyermekkel szerepel. Innen azután esik egészen 1918-ig a születések száma, amikor is 14.640 az újszülött. Az 1919-es év 19.325 gyermekkel szerepel. Legtöbb gyer­­mek az 1920. évben születik. Innen kezdve a születések száma ismét csökkenő tendenciát mutat. 1924-ben­ 16.177 az újszülöttek száma. 1915-ben 3145 zsidó gyermek született. In­nen kezdve egészen 1919-ig apad a születések száma. 1919-ben 2266, 1920-ban pedig 3506 zsidó gyerek született. Az 1921-es év 2968-as, az 1924-es év pedig 2577 zsidó újszülöttel szere­pel. A római katolikus házasságokból legtöbb gyerek — 933 — 1924-ben március hónapra esett. Legtöbb zsidó gyerek — 257­­~ ugyan­abban az évben februárban született. A tüdővész Magyarország egyik legveszedelmesebb ellensége, a tüdővész, sajnos, növekvő tenden­ciát mutat. 1921-ben 3563 budapesti ember halt meg tüdővészben. Ebből a zsidók 420 embert vallottak magukénak. A református ,­vallási­ magyarok 431-el, a római katolikusok 2414-el szerepelnek. 1922-ben már 3641 a tüdővészben elhaltak száma, amelyből 2487 római katolikus magyar volt és 400 zsidó. 1923-ban 3820 a The­ halottak száma, amelyben a zsidók 407-el sze­repelnek. 1924-ben a tüdővészben elpusztultak száma 3873, ebből a zsidókra 411 esett. A tü­dő­­vész 1921-ben foglalkozási ágak szerint 253 kovácsot, 128 asztalost, 145 szabót, 570 egyéb iparághoz tartozót, 215 tisztviselőt, 91 vasúti szolgát és 29 különböző napszámos munkát végző embert ragadott el. Legtöbb tüdővészes —­ 381 —­ a 25—29 éves korában pusztult el ebben az évben. Legkevesebb — 168 —1­60 As öngyilkosok 1921-ben 235 férfi és 148 nő öngyilkos volt. 1922-ben 229 férfi és 173 nő. 23-ban 241 férfi és 173 nő. 1924-ben 261 férfi és 190 nő. Az 1­921-es öngyilkosok közül római kato­likus férfi, volt 126, nő 95. Zsidó férfi 45, nő 22. Görög keleti férfi 2, nő nem volt. Ebben az év­ben 181 férfi követett el szegénysége miatt ön­­i gyilkosságot, ugyanebből az okból 119 nő. 1925 AUGUSZTUS 1 SZOMBAT évein túl volt. A következő évben jobbára­­ ugyanezen foglalkozási ágakban pusztít bor­zasztó módon ez a betegség. 1924-ben 280 ko­­­­vács, 126 asztalos, 159 szabó és 604 más ipari munkás pusztult el tüdővészben. Ebben az év­ben 416 tüdővészes 40—49 éves korában halt meg, míg legkevesebben — 16­9-en — 35—19 éves kor között haltak meg tüdővészben. Bu­dapesten legtöbb tüdővészes 1921-ben a VII. kerületben volt: 411. A következő évben a VIII. kerület vezet 454-el, 1923-ban ismét a VII. kerület 439-el és 1924-ben ugyanez a kerü­let 449-el. Általában a VI., VII., VIII. kerü­letet a tuberkulózis fészkének lehet mondani a statisztikai adatok szerint. Legtöbb tüdő­vészes 1921-ben az 1—2 szobás lakásokra esik: 459. Ugyanakkor tüdővészben a 6 szobás laká­sokban 10-en haltak meg. 1922-ben meghalt tüdővészesek közül 534 lakott 1—­2 szobás la­kásban, ugyanakkor a 6 szobás lakásokban la­kókhoz 4 tüdővészben elhalt ember tartozott. 1923-ban az 1—2 szobás lakásokban lakók kö­zül 510, 1924-ben 515 halt meg tüdővészben. A gyermekhalandóság és a zsidó bevándorlás 1921-ben 5 éves koráig 4844 gyermek halt meg. Ebből római katolikus 3505 volt, zsidó 3711. A gyermekhalandóság apad a következő­­ években: 1922-ben 4564, 1923-ban 4422, 1924-ben 3843, 1922-ben 358, 1923-ban 1096, 1924-ben 1068 zsidó vándorolt be és telepedett meg Budapes­ten. Legtöbben Lengyelországból jöttek, ezek­nek a száma 797. Csehországból 65 zsidó ván­dorolt be. Rennes remondását követelik a cseh­s szociáldemokr­aták Másik koalíciónak kell jönnie (A Százat tudósítójától.) Prágában a cseh szociáldemokraták tegnap gyűlést tartottak, amelyen megbeszélték a legutóbbi politikai ese­ményeket. Meissner, aki az ötös bizottságban képviseli a cseh szociáldemokratájsait, Stribrny legutóbbi beszédét nagy politikai hibának mon­dotta. Az lett volna helyes, ha mindkét párt tel­jes élességgel lép fel a klerikálisok ellen. A nem­zeti szocialista párt taktikája híjján van minden komolyságnak. A szónok ezután élesen támadta Benes mi­niszter kivételes helyzetét. Benes megmaradt hivatalában, holott párttársai lemondottak. Az ötös bizottság megbízta­ Benest, hogy tárgyaljon a nunciussal az ünnepnap szabályozása ügyében, tény, hogy Benes ezt nem cselekedte meg. Az ötös bizottság azzal is megbízta, hogy a Vatikán képviselőjével a kettős ünnepnapok újabb beve­zetéséről tárgyaljon. Ennek sem tett eleget. Ha Benes számára túlságosan nehéz a külügyi tárca terhe, akkor kötelessége visszalépni. A valláshoz való viszonyról a szónok azt mondotta, hogy el­lentétben „az állam és egyház szétválasztása“ jelszóval követelni kell az állam elválasztását valamennyi egyháztól. Aki az elválasztást akarja, annak önmagán kell megkezdenie. Bed­yné képviselő annak a meggyőződéseinek adott kifejezést, hogy ismét a szociáldemokrata pártnak kell a kezdeményezést a kezébe vennie. Ha a mostani koalíció nem való az egyházpoliti­kai kérdés megoldására, akkor egy másik koalí­ciónak kell jönnie. A szociáldemokrata párt el­érkezettnek tartja az időpontot az új választá­sokra. r­­ kezik­ Az eszméknek ebben, a zűrzavaros vi­lágában szinte elvesztettük tájékozó képessé­günket. Innen a fogalmak eltolódása. Azt hisszük, hogy sok időnk van, miért is avval pazarlóan bánunk. „Qui habet tempus, habet vitam“ elvéből nem engedünk. Azt gondoljuk, hogy az idő mellettünk dolgozik. Mindent le­hetőleg minden érdeket kielégítő módon aka­runk létrehozni a­helyett, hogy valami elfo­gadhatót a maga idejében nyújtanánk. A nem­zeti lélek ismerete ma is csak másodrendű sze­repet játszik alkotásainkban. Innen van az, hogy elméletileg — mondjuk — igen sok jó törvényünk van, melyek azonban nem gyöke­rezvén a nép lelkéiben, végrehajtatlanul vagy csak fogyatékosan végrehajtva élnek a köz­­tudatban. Egészséges ösztönünkkel helyesen kiérezzük mi a tennivalót, csak következete­sen elkésünk vele- Az azután már csak óvó­­intézkedésnek tűnik fel, azaz szenvedőlegesen védekezünk a fejlődést gátló bajok ellen a­helyett, hogy azokat megelőznék. Már­pedig mikor volt nagyobb szükség arra, hogy ösz­­szes erkölcsi, szellemi és testi erőinkkel nem­zeti újjászületésünk szent­ ügyét szolgáljuk, mint ma, letiprásunk és sanyargattatásunk e szomorú idején! A most említett három irány­ban kell nekünk többet termelnünk, mint a bennünket közrefogó ellenségeink, legalább is abban az arányban, amennyivel azok nálunk számbelileg erősebbek. A nemzet sorsát előrelendíteni hivatott hatalmas tényezők egyike az 1921. évi LIIL főn­váp.wcikk ». testnevelésről. Hihetetelnül el­hanyagolt terület volt ez nálunk és a mai na­pig is az. Pedig a feltámadás erőit ebből kell nekünk kitermelnünk. Idézett törvénycikk 1. szakasza a következőket tartalmazza: ,,A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének meg­óvása, lelki és testi erejének, ellenálló képessé­gének, ügyességének és munkabírásának ki­­fejlesztése által megjavítsa a közegészség ál­lapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét“ Közegészség és nemzeti munkaerő! Vajjon lehet-e ma fontosabb, szükségesebb és idő­szerűbb célkitűzésben egyesíteni minden hasz­nos energiánkat és törekvéseinket, mint eb­ben a kettőben?! Amíg a közegészség terén mélyen lesülyedtü­nk, addig nemzeti munka-­ erőnk éppen a közegészség terén való elma-­­­radottságunk folytán kifejlesztetlenül és ki-­­aknázatlanul hever, tesped tovább- Az önző embernek mások, jelesen pedig a nemzet sorsa iránti közönyével kezeltük eddig feltámadá­sunk eme két legfontosabb feltételét. Ez így tovább nem mehet, ha élni akarunk, össze kell tehát, szednünk minden erőnket, hogy el­­aléltságunkból feleszmélve, számot vessünk önmagunkkal és jövőnkkel. Előbb azért ön­magunkkal, hogy képességeink tudatára éb­redjünk; jövőnkkel pedig azért, hogy tudjunk célt kitűzni és hogy lássuk azt az utat, melyen a cél felé haladnunk kell. Mivel pedig a ma­gyarság jövőjét egyedül az ifjúság nevelése útján­ biztosíthatjuk­ elsősorban, annak kell érdekelni bennünket, hogy ebben az ifjúság­ban milyen erő és képesség lakozik és hogy ezeket jövőnk érdekében miként aknázhatjuk ki? És itt engedjék meg nekem igen tisztelt olvasóim, hogy én most a 19. század elején a Napóleoni háborúk alatti Poroszország pél­dájára nyúlhassak vissza. Midőn báró Stein, a porosz kabinet feje és az akkori nagy idők vezéreinek vezére 1808-ban Wittgenstein her­ceghez írott, levele miatt — mely Napóleon tudomására jutott — a porosz államügyek vezetésétől megválni kényszerült, „politikai végrendelet“-et adott ki, melyben többek kö­zött­ a következőket írja: „A reformok célja az, hogy a népben erkölcsi irányban mindenki szabadon fejthesse ki erejét... .Majd: „A nem­zet belső fejlődése terén legtöbbet a neveléstől és az ifjúság oktatásától várhatunk­ Az Isten, a király és a haza iránti szeretet aggodalmas ápolása avval a reménnyel tölthet el mind­nyájunkat, hogy a jövő nemzedék fizikailag és erkölcsileg erős lesz és így egy jobb jövő küszöbe előtt állunk...“ Várjon nekünk, a­ Poroszországéra, vagy a mostani Németországéra emlékeztető siral­mas helyzetünkben, nem ugyan csak a test­neveléstől, nemzetünk ifjúságának megfelelő — elsősorban erkölcsi és fizikai — előkészíté­sétől kell várnunk sorsunk jobbrafordulását? A testnevelést ezen az alapon képzelem tehát a nemzetnevelés óriási horderejű munkájába belekapcsolni. Igen ám, de a nevelésnek min­dig a nemzet helyzetéhez, ennek ezen helyze­tében felismerhető szükségleteihez kell alkal­mazkodnia. Ezen szükségletek kielégítése pedig kizáróan a nemzet sajátosságainak fej­

Next