Szózat, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-01 / 171. szám
2 lom, akit nem lehet sem visszahivatni, sem letörni. A szerb kormány talán fogát szívja mérgében, azonban kénytelen Jan Seba e kultúrtényének minden következményét saját hátán viselni, mert Jan Sebának ez a lépése kétségtelenné teszi a cinkosságot. Kétségtelenné teszi már csak azért is, mert mindenki tudja, hogy Jan Sebának, a pánszláv gondolat jelenleg való vicinális vezérének összeköttetései milyen melegek ugyanazzal a társasággal, mely a szerajevói gyilkosság előkészítésében olyan nagyszerűen ténykedett. Úgy látszik azonban, hogy a kérdés elsimul, elsimul egy nagy és óriási támogatással, melybe beleburkolódzik egyrészt a délszláv politika, másrészt pedig a délszláv diplomácia és a sajtó. De hasonló hallgatással lapul meg a zsidó sajtó is, amely pedig minden ilyen politikai hadmozdulatnak nagyszerűen reagál, ha neki nem kellemetlen oldalról indul ki. Úgy látszik, a szabadkőműves zsidó sajtónak kellemetlen volna feltárni és a világ elé mezteleníteni Jan Seba úr kegyeleti tényét, ezért legfeljebb mint epizód jelentkezett csupán a világ nyilvánossága előtt, mely fölött a kultúrzsidó a tőle megszokott nagy fölénnyel napirendre tért. A magunk részéről azonban nem tudunk ilyen könnyen napirendre térni: megláttuk, észrevettük és megjegyezzük ennek a cseh-szlovák politikai ügynöknek kegyeleti tényét, mely kifejezi azt az erkölcsi tartalmat, amely a cseh-szlovák politikának egész hajtószerkezetét mozgásban tartja, mégpedig elsősorban ellenünk, Magyarország ellen. Zsidók a főváros népfozgalmában Most jelent meg Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Évkönyve, mely dr. Illyefalvi I. Lajos szerkesztésében 1924. év végéig terjedő időre tárgyalja közel 600 oldal terjedelemben a székesfőváros viszonyait. A négy év időköz anyagát egybefoglaló és rendkívül gazdag tartalmú könyv oly korai időpontban jelent meg, aminőre a külföldi statisztikai hivataloknál nincsen példa. Az új évkönyvből vesszük az alábbi adatokat: A zsidók létszáma és a zsidó-keresztény házasságok Míg 1869-ben a zsidók összlétszáma Budapesten 44.747 volt csupán, 1890-ben 102.377, 1906-ban 186.047, 1910-ben 203.687 és 1920-ban 215.512. A zsidóság szaporulata 1874—1920 időközben 346,1 százalékot tett ki. Érdekesek azok az adatok, amelyek a keresztény-zsidó házasságokról szólnak. 1921-ben a főváros területén 10.819 házasságot kötöttek. Ebből zsidó házasság volt 2409. 1922-ben 11.444 házasság közül 2469 volt zsidó. 1924-ben 9892 közül 2154. 1921-ben keresztény zsidóval 614 esetben lépett házasságra. Felekezeten kívül álló izraelitával 7 esetben. 1922-ben a keresztény-zsidó házasságok száma 706, 1923- ban 711, 1924-ben 616. Csökken a születések száma A születések az 1915—24 közötti időtartamban a következőképpen alakulnak. Az 1915-ös háborús év 17.657 gyermekkel szerepel. Innen azután esik egészen 1918-ig a születések száma, amikor is 14.640 az újszülött. Az 1919-es év 19.325 gyermekkel szerepel. Legtöbb gyermek az 1920. évben születik. Innen kezdve a születések száma ismét csökkenő tendenciát mutat. 1924-ben 16.177 az újszülöttek száma. 1915-ben 3145 zsidó gyermek született. Innen kezdve egészen 1919-ig apad a születések száma. 1919-ben 2266, 1920-ban pedig 3506 zsidó gyerek született. Az 1921-es év 2968-as, az 1924-es év pedig 2577 zsidó újszülöttel szerepel. A római katolikus házasságokból legtöbb gyerek — 933 — 1924-ben március hónapra esett. Legtöbb zsidó gyerek — 257~ ugyanabban az évben februárban született. A tüdővész Magyarország egyik legveszedelmesebb ellensége, a tüdővész, sajnos, növekvő tendenciát mutat. 1921-ben 3563 budapesti ember halt meg tüdővészben. Ebből a zsidók 420 embert vallottak magukénak. A református ,vallási magyarok 431-el, a római katolikusok 2414-el szerepelnek. 1922-ben már 3641 a tüdővészben elhaltak száma, amelyből 2487 római katolikus magyar volt és 400 zsidó. 1923-ban 3820 a The halottak száma, amelyben a zsidók 407-el szerepelnek. 1924-ben a tüdővészben elpusztultak száma 3873, ebből a zsidókra 411 esett. A tüdővész 1921-ben foglalkozási ágak szerint 253 kovácsot, 128 asztalost, 145 szabót, 570 egyéb iparághoz tartozót, 215 tisztviselőt, 91 vasúti szolgát és 29 különböző napszámos munkát végző embert ragadott el. Legtöbb tüdővészes — 381 — a 25—29 éves korában pusztult el ebben az évben. Legkevesebb — 168 —160 As öngyilkosok 1921-ben 235 férfi és 148 nő öngyilkos volt. 1922-ben 229 férfi és 173 nő. 23-ban 241 férfi és 173 nő. 1924-ben 261 férfi és 190 nő. Az 1921-es öngyilkosok közül római katolikus férfi, volt 126, nő 95. Zsidó férfi 45, nő 22. Görög keleti férfi 2, nő nem volt. Ebben az évben 181 férfi követett el szegénysége miatt öni gyilkosságot, ugyanebből az okból 119 nő. 1925 AUGUSZTUS 1 SZOMBAT évein túl volt. A következő évben jobbára ugyanezen foglalkozási ágakban pusztít borzasztó módon ez a betegség. 1924-ben 280 kovács, 126 asztalos, 159 szabó és 604 más ipari munkás pusztult el tüdővészben. Ebben az évben 416 tüdővészes 40—49 éves korában halt meg, míg legkevesebben — 169-en — 35—19 éves kor között haltak meg tüdővészben. Budapesten legtöbb tüdővészes 1921-ben a VII. kerületben volt: 411. A következő évben a VIII. kerület vezet 454-el, 1923-ban ismét a VII. kerület 439-el és 1924-ben ugyanez a kerület 449-el. Általában a VI., VII., VIII. kerületet a tuberkulózis fészkének lehet mondani a statisztikai adatok szerint. Legtöbb tüdővészes 1921-ben az 1—2 szobás lakásokra esik: 459. Ugyanakkor tüdővészben a 6 szobás lakásokban 10-en haltak meg. 1922-ben meghalt tüdővészesek közül 534 lakott 1—2 szobás lakásban, ugyanakkor a 6 szobás lakásokban lakókhoz 4 tüdővészben elhalt ember tartozott. 1923-ban az 1—2 szobás lakásokban lakók közül 510, 1924-ben 515 halt meg tüdővészben. A gyermekhalandóság és a zsidó bevándorlás 1921-ben 5 éves koráig 4844 gyermek halt meg. Ebből római katolikus 3505 volt, zsidó 3711. A gyermekhalandóság apad a következő években: 1922-ben 4564, 1923-ban 4422, 1924-ben 3843, 1922-ben 358, 1923-ban 1096, 1924-ben 1068 zsidó vándorolt be és telepedett meg Budapesten. Legtöbben Lengyelországból jöttek, ezeknek a száma 797. Csehországból 65 zsidó vándorolt be. Rennes remondását követelik a csehs szociáldemokraták Másik koalíciónak kell jönnie (A Százat tudósítójától.) Prágában a cseh szociáldemokraták tegnap gyűlést tartottak, amelyen megbeszélték a legutóbbi politikai eseményeket. Meissner, aki az ötös bizottságban képviseli a cseh szociáldemokratájsait, Stribrny legutóbbi beszédét nagy politikai hibának mondotta. Az lett volna helyes, ha mindkét párt teljes élességgel lép fel a klerikálisok ellen. A nemzeti szocialista párt taktikája híjján van minden komolyságnak. A szónok ezután élesen támadta Benes miniszter kivételes helyzetét. Benes megmaradt hivatalában, holott párttársai lemondottak. Az ötös bizottság megbízta Benest, hogy tárgyaljon a nunciussal az ünnepnap szabályozása ügyében, tény, hogy Benes ezt nem cselekedte meg. Az ötös bizottság azzal is megbízta, hogy a Vatikán képviselőjével a kettős ünnepnapok újabb bevezetéséről tárgyaljon. Ennek sem tett eleget. Ha Benes számára túlságosan nehéz a külügyi tárca terhe, akkor kötelessége visszalépni. A valláshoz való viszonyról a szónok azt mondotta, hogy ellentétben „az állam és egyház szétválasztása“ jelszóval követelni kell az állam elválasztását valamennyi egyháztól. Aki az elválasztást akarja, annak önmagán kell megkezdenie. Bedyné képviselő annak a meggyőződéseinek adott kifejezést, hogy ismét a szociáldemokrata pártnak kell a kezdeményezést a kezébe vennie. Ha a mostani koalíció nem való az egyházpolitikai kérdés megoldására, akkor egy másik koalíciónak kell jönnie. A szociáldemokrata párt elérkezettnek tartja az időpontot az új választásokra. r kezik Az eszméknek ebben, a zűrzavaros világában szinte elvesztettük tájékozó képességünket. Innen a fogalmak eltolódása. Azt hisszük, hogy sok időnk van, miért is avval pazarlóan bánunk. „Qui habet tempus, habet vitam“ elvéből nem engedünk. Azt gondoljuk, hogy az idő mellettünk dolgozik. Mindent lehetőleg minden érdeket kielégítő módon akarunk létrehozni ahelyett, hogy valami elfogadhatót a maga idejében nyújtanánk. A nemzeti lélek ismerete ma is csak másodrendű szerepet játszik alkotásainkban. Innen van az, hogy elméletileg — mondjuk — igen sok jó törvényünk van, melyek azonban nem gyökerezvén a nép lelkéiben, végrehajtatlanul vagy csak fogyatékosan végrehajtva élnek a köztudatban. Egészséges ösztönünkkel helyesen kiérezzük mi a tennivalót, csak következetesen elkésünk vele- Az azután már csak óvóintézkedésnek tűnik fel, azaz szenvedőlegesen védekezünk a fejlődést gátló bajok ellen ahelyett, hogy azokat megelőznék. Márpedig mikor volt nagyobb szükség arra, hogy öszszes erkölcsi, szellemi és testi erőinkkel nemzeti újjászületésünk szent ügyét szolgáljuk, mint ma, letiprásunk és sanyargattatásunk e szomorú idején! A most említett három irányban kell nekünk többet termelnünk, mint a bennünket közrefogó ellenségeink, legalább is abban az arányban, amennyivel azok nálunk számbelileg erősebbek. A nemzet sorsát előrelendíteni hivatott hatalmas tényezők egyike az 1921. évi LIIL főnváp.wcikk ». testnevelésről. Hihetetelnül elhanyagolt terület volt ez nálunk és a mai napig is az. Pedig a feltámadás erőit ebből kell nekünk kitermelnünk. Idézett törvénycikk 1. szakasza a következőket tartalmazza: ,,A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét“ Közegészség és nemzeti munkaerő! Vajjon lehet-e ma fontosabb, szükségesebb és időszerűbb célkitűzésben egyesíteni minden hasznos energiánkat és törekvéseinket, mint ebben a kettőben?! Amíg a közegészség terén mélyen lesülyedtünk, addig nemzeti munka- erőnk éppen a közegészség terén való elma-radottságunk folytán kifejlesztetlenül és ki-aknázatlanul hever, tesped tovább- Az önző embernek mások, jelesen pedig a nemzet sorsa iránti közönyével kezeltük eddig feltámadásunk eme két legfontosabb feltételét. Ez így tovább nem mehet, ha élni akarunk, össze kell tehát, szednünk minden erőnket, hogy elaléltságunkból feleszmélve, számot vessünk önmagunkkal és jövőnkkel. Előbb azért önmagunkkal, hogy képességeink tudatára ébredjünk; jövőnkkel pedig azért, hogy tudjunk célt kitűzni és hogy lássuk azt az utat, melyen a cél felé haladnunk kell. Mivel pedig a magyarság jövőjét egyedül az ifjúság nevelése útján biztosíthatjuk elsősorban, annak kell érdekelni bennünket, hogy ebben az ifjúságban milyen erő és képesség lakozik és hogy ezeket jövőnk érdekében miként aknázhatjuk ki? És itt engedjék meg nekem igen tisztelt olvasóim, hogy én most a 19. század elején a Napóleoni háborúk alatti Poroszország példájára nyúlhassak vissza. Midőn báró Stein, a porosz kabinet feje és az akkori nagy idők vezéreinek vezére 1808-ban Wittgenstein herceghez írott, levele miatt — mely Napóleon tudomására jutott — a porosz államügyek vezetésétől megválni kényszerült, „politikai végrendelet“-et adott ki, melyben többek között a következőket írja: „A reformok célja az, hogy a népben erkölcsi irányban mindenki szabadon fejthesse ki erejét... .Majd: „A nemzet belső fejlődése terén legtöbbet a neveléstől és az ifjúság oktatásától várhatunk Az Isten, a király és a haza iránti szeretet aggodalmas ápolása avval a reménnyel tölthet el mindnyájunkat, hogy a jövő nemzedék fizikailag és erkölcsileg erős lesz és így egy jobb jövő küszöbe előtt állunk...“ Várjon nekünk, a Poroszországéra, vagy a mostani Németországéra emlékeztető siralmas helyzetünkben, nem ugyan csak a testneveléstől, nemzetünk ifjúságának megfelelő — elsősorban erkölcsi és fizikai — előkészítésétől kell várnunk sorsunk jobbrafordulását? A testnevelést ezen az alapon képzelem tehát a nemzetnevelés óriási horderejű munkájába belekapcsolni. Igen ám, de a nevelésnek mindig a nemzet helyzetéhez, ennek ezen helyzetében felismerhető szükségleteihez kell alkalmazkodnia. Ezen szükségletek kielégítése pedig kizáróan a nemzet sajátosságainak fej