Vizkelety László: Ki kicsoda a magyar tájékozódási versenysportban? (Budapest, 2003)

Beköszöntő Kedves Sporttársak! A lassan hagyománnyá váló dobogókői hegyi futás után a turis­taház egyik asztalánál fényképeket, térképeket, egykori versenykiírásokat nézegettünk az első magyar bajnokságok győzteseivel és első világbajnokunkkal. A felbukkanó arcokról, nevekről még nagy többségében tudjuk, „ki kicsoda". A nevek mögött még több-kevesebb bizonytalansággal felidézzük, melyik egyesületben, kikkel versenyzett, esetleg mikor, mit nyert. Ott az asztalnál azt hiszem mi is éreztük azt amit sokan mások, sportá­gunk történetének egy érdekes szakaszához érkezett. Még éppen összegyűjthetők és pontosíthatók a legfontosabb informá­ciók a kezdeti időkről. A szájhagyomány, az egyéni emlékezet azonban már kevés a megőrzésükhöz. A tájfutás hazánkban is a turisták térképolvasásban és tájékozódásban megnyilvánuló versengéséből indult fejlődésnek. Főként a fiatalok körében nagy népszerűségre tettek szert a tájékozódási terepversenyek, a csapat- és egyéni bajnokságok. A résztvevők terep­tani ismeretei és azok alkalmazási készsége hamar elérte a maximumot. Egyre nehezebb volt győztest hirdetni, egyre gyakrabban merült fel, hogy a táv megtételéhez szükséges időt is mérni kellene. Törvényszerűen került előtérbe a futás, a fizikai elem, amely ter­mészetesen nagy ellenérzést váltott ki a klasszikus természetjárás kedvelőiből. Ettől a ponttól felgyorsult a tájfutás önálló sportággá alakulása, így is mintegy évtized szívós munkájára volt szüksége mindazoknak, akik megalapították és vezették a szakosztályokat, létrehozták a megyei, budapesti és országos szövetségeket. Őszinte elismerés jár a versenybírák százainak, akik hazai és nemzetközi versenyek rendezésével, pályakitűzés­sel, térképhelyesbítéssel vitték előbbre a sportág ügyét. Hasonló dicséret illeti a sportág edzőit, akik szaktudással és szorgalommal irányították a versenyzők felkészülését. Az elmúlt évtizedekben több mint hatvan ország lett a tagja a sportág nemzetközi szövet­ségének, kialakult a világversenyek rendszere. Válogatott versenyzőink a világ- és konti­nens bajnokságokon, világranglista futamokon értek el kiemelkedő helyezéseket. A legutóbbi időkben megjelentek és megerősödtek a kerékpár, sí és lovas szakágak. Egyre népszerűbbek a sokoldalúságot igénylő táj-triatlon versenyek. A versenynaptár minden hét végén vonzó alkalmat kínál a szellemi és fizikai erejüket egyaránt próbára tenni kívánó ezernyi versenyzőnek. A hazai tájfutás szereplőiről szól most ez a kiadvány, amelyet dr. Vízkelety László sport­társunk szakértő és fáradságos munkával szerkesztett meg, Argay Gyula pedig a felnőtt bajnokságok eredményei egész sorának összegyűjtésével járult hozzá minél teljesebbé tételéhez. Hajdú István az MTFSZ elnöke .

Next