Tanácsok Lapja, 1954 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1954-01-11 / 1. szám
ÚJ ESZTENDŐ 4 ÚJ TERVEI Az óesztendő utolsó napjaiban a megyei, járási, községi tanácsoknál, a termelőszövetkezetekben, az egyénileg dolgozó parasztok otthonaiban javában folyt a tervezgetés. A mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat alapján ezekben a napokban kezdték meg saját terveik kidolgozását. Fejér megyében a helyi adottságok figyelembevételével készítették el az 1954-es mezőgazdasági tervet. Ez helyes is, mert az elmúlt évben bizony íróasztal mellett készült a mezőgazdasági terv. A helyi adottságokat figyelmen kívül hagyva, a tervszámok szerint határozták meg az egyes községek feladatait. Okultak a tavalyi hibákból. Idén már a tervkészítésnél meghallgatták a termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok véleményét és jól felhasználták kezdeményezéseiket. Az elkészült tervet a megyei tanács mezőgazdasági és tervosztálya megbeszélte a járás szakembereivel és a gépállomások körzeti agronómusaival. Tavaly nem vették figyelembe az olyan országos hírű kultúrákat sem, mint Cece környékének hagyományos paprikatermesztése. Most 400 holddal nagyobb területen termelnek csemegepaprikát. Ez a különbözet körülbelül 4 millió forint többletbevételt biztosít a termelőknek. Az új terv szerint fejlődik a megyében az állattenyésztés is. Biztosítja ehhez a takarmányozási feltételeket az, hogy nagyobb területen termeltek takarmányt és jelentősen csökkent a beadás is. Az állami gazdaságokat nem számítva, ebben az esztendőben 2000- rel több tehén, 5000-rel több anyakoca lesz a megyében, mint tavaly. A megyei terv megvitatása során a járási szakemberek több hasznos javaslatot tettek, így például az adonyi járás mezőgazdasági osztályvezetője javasolta, hogy a járás minden községét kapcsolják be Sztálinváros és Budapest ellátó övezetébe. A bicskei járási szakemberek azt javasolták, hogy a kormányprogramja óta nagyobb erővel dolgozó kisipari szövetkezetek az eddiginél több mezőgazdasági kisgépet gyártsanak. A számos javaslatot felhasználva, alaposan megbeszélték és kibővítették a megye mezőgazdasági tervét. Tanulnak a putnoki állandó bizottságok tagjai Ahogy a borongós, téli estén, hivatal után hazafelé ballagok, a községi tanács épülete előtt megállok egy pillanatra. A tanácsterem ablakából erős fénysugár tör utat a lassan elnéptelenedő utcára. — Talán valami szokványos értekezlet lehet — gondolom, — amely a éjtőszakába nyúlik — s ahol bóbiskoló arcok hallgatják a fáradhatatlan előadót. Legjobb azonban az ilyesmiről az elhamarkodott ítélet előtt személyesen meggyőződni — így én is a tanács felé veszem utamat. A sötét udvaron keresztelbotorkálok a tanácsteremig. Benn hosszú asztal körül tizennégyen ülnek, előttük papírok, könyvek , s mindegyiknél a Tanácsok Lapja egyik legutóbbi száma. Az első, akit megismerek, Mogyoróssy Pál, Putnok községi VB titkár, aki éppen felolvas a Tanácsok Lapjából. Mint nem sokkal később kiderül, a „Tanácsok működésének alapja a törvényesség’’ című cikket ismerteti. Végigtekintek a figyelő arcokon — csupa ismerős. Itt látom pl. Csikády Ferencet, a begyűjtési állandó bizottság elnökét, Varga Elemér 6 holdas egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztot — a mezőgazdasági állandó bizottság elnökét, Szombati Pált, a pénzügyi állandó bizottság elnökét, Fazekas Lászlónét, a mezőgazdasági állandó bizottság tagját — s ahogy tovább ismerkedem, kiderül, hogy valamennyien állandó bizottsági tagok. Semmi kétség, itt az állandó bizottságok szakmai megbeszélését tartják. Bizony a törvényesség megszilárdítása , mint a tanácsok működésének alapelve, igen nagy figyelmet vált ki a hallgatóságból. BÓNA ANDOR, a begyűjtési állandó bizottság tagja alig várja, hogy az ismertetés után kimondja: az állandó bizottságok szakmai megbeszélése komoly segítség a számára. Azt javasolja, minél gyakrabban jöjjenek össze ilyen megbeszélésekre, ahol ne csak általánosságokban, hanemhelyileg konkretizálva foglalkozzanak az egyes kérdésekkel. Hogy azután gyakorlati munkájuk mindenkor a törvényesség szigorú betartásával történjen, szükséges, hogy az egyes állandó bizottságokat érintő és érdeklő rendeleteket rendszeresen ismertessék. A javaslatot az előadó támogatja s egyszerre olyan lelkes tanulásvágy, munkakészség bontakozik ki a hallgatóságban, hogy egyöntetűen elhatározzák: a szakmai megbeszélésen ezentúl is pontosan részt vesznek , sőt egyes AB tagok versenyre is kihívják egymást. KOVÁCS MIHÁLY mezőgazdasági állandó bizottsági tag arról beszél, hogy noha a községi tanács komoly erőfeszítéseket tett a törvényesség megszilárdítása érdekében, még mindig igen sok a tennivaló, így pl. a földhasznosításnál nem egy esetben előfordult, hogy ebben az évben nem az kapta meg a földet, aki tavaly használta, noha a rendelkezés erre vonatkozólag semmi kétséget nem hagy. Kijelenti, hogy a kormányprogramm teljesítéséhez a parasztságnak is nagy mértékben hozzá kell járulnia, az állandó bizottsági tagoknak elsősorban személyes példamutatással. — Ne felejtsük — mondja — jövőre úgy eszünk, ahogy az idén vetünk. S így lassan a kormányprogramm megvalósítására, s ezen belül a tanácsok feladataira terelődik a szó. Egyszerűnek látszó, kis dolgok vetődnek fel — mindez azonban része a kormányprogramm végrehajtásának és a dolgozókról való gondoskodásnak. Sok a panasz a putnoki sütőüzmekre, legelsősorban az, hogy nem tiszták. A jelenlévő Elek Gusztávné, az egészségügyi állandó bizottság elnöke vállalja, hogy ezentúl rendszeresen ellenőrzi a sütőüzemeket. A kereskedelmi állandó bizottság tagja, Zombori József igen élesen veti fel, hogy a ritkább árukat, mint pl. a rizs, még mindig sógor-koma alapon osztják el, ezért a jövőben fokozottabb gonddal kell az üzleteket ellenőrizni. A szakmai megbeszélés kissé el is kalandozik a tárgytól, mert sok a panasz. Ez azonban mégsem baj. A hiányosságok őszinte feltárása biztosítja az állandó bizottság további jobb működését is. MOGYORÓSSY PÁL VR titkár a megbeszélés végén nem kis büszkeséggel mondja: — A tömegkapcsolatok elmélyítésének egyik legjobb eszköze az állandó bizottság rendszeres, aktív munkája. S ehhez nyújt nagy segítséget az AB szakmai megbeszélése, mert a tagok jobban megismerik a rendeleteket, alaposabban felkészülnek feladataikra, tehát majd jobb munkát is végezhetnek. Éppen a szakmai megbeszélés eredménye, hogy olyan állandó bizottsági tagok, mint Solymosi János és Fazekas Lászlóné, akik több éve szinte felénk sem néztek, ma aktív állandó bizottsági tagok. Hasznos, lelkiismeretes munkával segítik a kormányprogramm végrehajtását. A tanácsok fejlesztése és tömegkapcsolatának megteremtése most a legfontosabb feladat. Itt vár a legtöbb munka az állandó bizottságokra. Az egész ország tanul, és nem kétséges, hogy e szép és megtisztelő feladattal szakmai képzettség, tisztánlátás nélkül nem tudunk megbirkózni. A Putnok községi tanács felismerte ennek szükségességét — s amikor elbúcsúztunk Mogyoróssy elvtárstól, az a jóleső érzésünk támadt, hogy jó úton haladnak az állandó bizottságok megerősítése terén.