Tanácsok Lapja, 1959 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-08 / 1. szám
MIÉRT MARADTAK? (Folytatás az 1. oldalról, esztendeig voltam bíró. Igaz, tiszteletdíjas, de emlékszem, hogy egy rendelet a bírókra is kiterjesztette az SZTK-biztosítást. —* Végül is árulja el, miért maradt? «— Szeretek az emberekkel foglalkozni, s azt hiszem, meg is értem őket. Bíró Gusztáv, Pilisborosjenő : Szeretem ezt a pályát. 1936 óta dolgozom a közigazgatásban, apám is nyugdíjas jegyző. Az újaknak csak azt tanácsolhatom, szívvel-lélekkel éljék bele magukat a közigazgatásba. Nagy Lajos, Telki: A falu többségével a gyergyói fennsíkról települt ide. 1948- ban választották meg bírónak. Akkor házasodott össze a közigazgatással. — Valahogy úgy mentünk a közigazgatásnak, mint kutya a mosatlannak — mondja ízes székelységgel. Aztán komolyra fordítja a szót: «— Az akkori tudásommal most nem vállalnám. Még az írás is nehéz volt. A begyűjtési híradóban figurát is rajzoltak írásomról. S éveken át, titkár nélkül, egyedül kellett megoldanom minden feladatot. Fegyelmit nem kaptam, a jelentéseket, a határidős aktákat sem igen kellett sürgetni. Most már könnyen megy. Sajnos, most meg a betegség vett erőt rajtam. Az orvosok szerint a magaslati levegő használna. Szeretném, ha hozzásegítenének, hogy néhány hétre eljuthassak Erdélybe. Meg is érdemelné tíz évi munka után. Aztán a tapasztalatairól beszél. — A társaságtól nem lehet elhúzódni ...de tudni kell a mértéket. Mi lenne, ha a titkár elvtárs, meg én is elvétenénk a dolgot, s akárcsak néhanapján is borgőzös fejjel dülöngélnénk végig a falut. Mert itt nagy veszély a bor. Ott, a gyergyói fennsíkon, ilyen itóka nem termett, most pedig legtöbbnek saját termésű bora van. Hát vigyázni kell... ,rizsek János, Pilisszentiván : Ipari dolgozó voltam, az íróasztal nem nagyon tetszett. A feladatok azonban, szinte magukka ragadták az embert. — Fűzi még valami e munkakörhöz? — A jó kollektíva. Van olyan vb.-tag is, akit már harmadszor választottak meg. Aztán az is, hogy amit egyedül nem tudtam megoldani, abban segített a pártszervezet. És szeretek a közügyekkel foglalkozni, s érdekel az emberek gondja-baja. — A legkellemesebb emléke? !— Olyan nincs. — S volt-e már elkeseredve? — Gyakran. Sokszor mondtam, hogy szívesen felmennék a Zsíros-hegyre lakni, mindentől távol... — A járás és a megye hogyan segítettek? — Nagyon ritkán jöttek ide. A megyei vezetőt a nyolc év alatt csupán három ízben láttam kint a községben. « Hogyan foglalhatjuk össze válaszaikat? •Titkárnak lenni nem hivatalnoki munkakör” ■— vélekedik Bíró Gyuláné. „Szeretek az emberekkel foglalkozni” — mondja Nagy Sándor. „Érdekel az emberek gondja-baja” ■— jelenti ki Krizsák János. Valamennyi válaszban az tükröződik, hogy maradásuk legfőbb oka: hivatásuknak érzik, hogy emberekkel és ügyes-bajos dolgaikkal törődjenek. Az is igaz, amit Bíró Gusztáv mond, szívvel-lélekkel benne kell élni a közigazgatásban. Bíró Gyuláné diáklány korában az iskolai szünidőben az elöljáróságon segített, vajon nem kellene a nyári szünidőben középiskolás diákokat küldeni a tanácsokhoz? Nem véletlen, hogy éppen a budai járásban találhatunk hét 1950. óta dolgozó községi vezetőt. Együtt kezdtek a járási tanácselnökkel, Lapusnyik elvtárssal. Jól ismerik egymást, s ez a legjobb orvosság az elhamarkodott vélemény s a félreértések ellen. Igazat kell adni Nagy Sándor elvtársnak, hogy a régi elnökökre és titkárokra többet lehetne bízni. S érdemes volna. (gallé) Bíró Gusztávot leltározás közben a 2. számú Földszöv.boltban leljük. A pilisborosjenői titkár „civilben” az FMSZ ellenőrző bizottságának elnöke. ami szűk utcájára nyílik: erdőborította hegyek, gyárkémények, füst, kis házak, az utcán járókelő emberek. A barna ablakkeret a munkásváros életének egy darabját keretezi, az üveg pedig elválasztja a valóságot a látszattól, s a képet önálló kompozícióként hozza a szobába. A munkásváros tanácselnöke az a magas, hosszú fiatalember, az egykori polgármesteri rezidenciában. Az üveggyár környékén született, ott is nőtt fel, üveggyári munkás volt. Nyolc éve dolgozik az államigazgatásban. A nyolc év alatt csiszolódott, vezetővé formálódott, öltözetén, viselkedésén, körülményein is meglátszik ez a változás. Gondjairól beszél: — ... Nem volna csúnya a város fekvése, de új terület nincs: nem terjeszkedhetünk. A városban barakkok, zegzugos utcák, sikátorok, s ha az egészet rendezni akarjuk, az épületek 30—35 százalékát szanálni kell... Gond a víz is. Hidrológiai ankétot tartottunk, megépítjük a regionális vízművet ... Főtér rendezés, több milliós kultúrház ... málnatelepítés a hegyoldalban... a nők foglalkoztatása... Egy értelmes, munkáját szerető vezető ezernyi gondja. Bonyolult problémák sorával kell megbirkóznia, s úgy látszik, lesz ereje hozzá. Tanul, szakemberek véleményét kéri, tervez, mérlegel. Belső tűz fűti és hajtja előre. Az élet — akár akarja, akár nem — szinte minden nap mellének szegezi a kérdést: merre és hogyan? S tudva vagy nem is sejtve, így vagy úgy, de válaszol reá. Egy reprezentatív főtér reonvilágítással, modern épületekkel, monumentális vonalakkal — lelkesítő terv, látványos eredmény. A bányászlakótelep útját rendbehozatni, járdát építeni — amolyan „hétköznapi” dolog, a fantázia, a szépség és a monumentális vonalak hiányzanak belőle. De vajon, mi felel meg jobban a munkások érdekének és hogyan gondolkodnak ők erről? S ha szembekerül a kettő, az elnök melyiket választja? Földhözragadt gondolkodás vagy merész, nagyratörő tervek? — így is fogalmazhatná valaki a kérdést. De ez a szembeállítás nem igaz, ehelyett azt kell kérdeznünk: vajon a városszéli munkástelep gondja mennyit nyom a döntés, a költségvetés mérlegén? Az elnök lélekben kint lakik-e a kicsiny munkásházban, magára húzza-e mindennap a gumicsizmát, s bányászlámpával a kezében elindul-e a sáros úton? Nyolc esztendő nagy idő. A régi munkástársak még emlékeznek rá, számon tartják. De valljuk meg: más ez, mint akkor, amikor még ott dolgozott. S ahogy telnek az évek, úgy homályosul a régi idők emléke. Bármily sokat nyom a latban, hogy éveket dolgozott köztük és velük, az idő ezt az érzelmi tőkét elkoptatja és elfogyasztja, ha nem gondoskodik hétről hétre és napról napra a pótlásáról. ■— 90 tanácstagból 35 ma is fizikai munkát végez. Velük minden tanácsülésen találkozom. Egyébként a munkásokkal a feladatok végrehajtása közben beszélgetek. Kimegyünk gyűlésre és a hivatalos rész után még ottmaradunk egy félórára, órára. Néha családlátogatás, de ez nem rend-] szeres. A legjobb az volt, ami a] kor részt vettem velük együtt a társadalmi munkában. Érezh] tem, hogy akkor feloldódtak az emberek. A munkások között a tanács-! elnök jelenik meg, a hivatalos! ember, a város vezetője. Mind-j járt a panaszt, a kívánságot, aj problémát mondják. Igaz, fon- tos szál, fontos összekötő ka-: pocs ez is. De egyoldalú: nem! mindent és nem úgy hall meg, ahogy azt egymás közt mond-! ják. Inkább csak következtet-! rá tud az emberek valódi vé-!leményére. S vajon a követ-! keztetés mindig helyes és helytálló lesz-e? Leülni a konyhában, benézni az italboltba, ahol az öregek isszák pohár sörüket és a fiatalok rexeznek, végigbaktatni a sáros úton, felkapaszkodni a domboldalra a házak között kanyargó sáros, csúszós ösvé-nyen — elvinni egy-egy dara-bot hétköznapjaikból, hogy ne kopjon és ne fogyjon az ér-! zelmi tőke... Az akták, elintézendő ügyek, gyűlések, foga- dások és tárgyalások közti mindez elfecsérelt időnek látszik. De, ha megritkulnak és felszakadnak a szálak, ha elfogy: a lentről hozott „tőke” , a sok gyűlés, a véget nem érő tanácskozás, s az egymást követő tárgyalás lesz a hiábavaló, ez lesz az üresjárat. A csúcsra felért embernek számot adni arról, hogy ki honnan jött és hová tart, lehet nagyon könnyű és nagyon nehéz is. Könnyű, ha a szavakat nem fontolgatja, hanem a formulák kész formáiba önti. Nehéz, ha vizsgáló■ dó szemmel nézi önmagát, s ha gondolatait, terveit és törekvéseit volt munkástársainak mérlegén méri. Hiába várják tőlem, nem adok számot — helyette. Nem mentem fel e tépelődéssel, sőt gyötrődéssel járó és napról napra ismétlődő feladat alól. S ha az olvasók most azt követelik, mondjam meg kereken, hogy lélekben és gondolkodásban elszakadt-e az illető a munkásoktól vagy sem? törpének látja-e a „lent” járó embereket vagy felcipelte magával hétköznapjaik terhét? — minderre csak azt felelhetem: őt kérdjék és őt figyeljék, mert erre ő fog válaszolni. Válaszolni fog min,den nap és minden órában! Gallé Tibor !épés az (Ц CI&C Jegyzetek a Vas megyei községi tanácselnökök értekezletéről Böngészem a kusza ceruzat sorokkal telerótt jegyzetfüzetet, s nem tudom, valójában mit is írjak meg belőle? Úgy érzem, soha nem hatott őszintébben a jellemzés valamely tanácskozásról szólva, mint erről a szombathelyiről: legszívesebben minden elhangzott szót közölnék a nagy nyilvánossággal. Ha pedig egy mondatban foglalnám össze az egybegyűltek szándékát, akaratát, törekvését — amelynek a hogyanját megbeszélni jöttek össze a Vas megyei Tanács végrehajtó bizottságának a hívására — akkor azt mondhatnám: a fő feladat a szocialista falu megteremtése! Mert az igazi felemelkedést a magyar falu számára csak a szocializmus hozza meg. Erről tett tanúbizonyságot az a több mint kétszáz községi tanácselnök is, akiknek egy része rendkívül okosan és felelősségteljesen szólott Gonda György elvtárs, a megyei tanács elnökének beszámolójához. Négy fő kérdés taglalása közben bontakozott ki előttünk a mai politikai, gazdasági és kulturális helyzet sokrétűsége, amelyek közös, szocialista nevezőre hozása tanácsaink legfontosabb teendői közé tartozik. Íme, az első kérdés: a vezetés színvonala, a vezetők magatartása. Mennyi apró és mégis fontos tényező húzódik meg a két címszó mögött! Többek között az is, hogy 25 ezer ember vett részt a megyében a választások előkészítésében. Mi köze van ennek a vezetéshez? Tükrözi azt a bizalmat, amely a tanácsrendszerünk iránt kialakult az emberekben nyolc esztendő, de különösképpen az elmúlt két év alatt A vezetők magatartása címszó inkább a tanácsok elnökeire vonatkozik. A választókkal kialakult jó, baráti kapcsolat nem gyengülhet, csak erősödhet a következő esztendőkben. S ez nagyrészt az elnökökön múlik! Hogyan tudja közös irányba terelni a különböző kívánságokat a tanácson belül, megteremteni az alkotás és a kitartó építés szellemét? Hozzáértéssel, megfelelő szakmai tudással kell az elnöknek irányítania a munkát. Csak a tudás, a tapasztalat biztosítja sszámára az igazi tekintélyt, s laz, hogy miképpen tudja azt községe javára gyarapítani, a [valóságban pedig hasznosítani. [Nehéz dolog a tanulás — hangsúlyozta Gonda elvtárs — ki] tartás, akarat kell hozzá, de nehéz dolog az építés is, amire [vállalkoztunk, s hogy becsülettel helyt tudjunk álli, szakadatlanul tanulni kell! [ A mezőgazdaság átalakításálhoz nem elegendő azt tudni, s hogyan is kell tartani a kaszát I — szükségesek az agrotechnikai I ismeretek, s bizonyos közgaz- Idasági ismeretek is. Éppen I ezért valamennyi elnök végez-sze el mielőbb a nyolc általános iskolát, akik pedig már ezzela végzettséggel rendelkeznek, s iratkozzanak be a mezőgazdasági technikumba. Olvas, mitr vetődik a falu, az egész ország, ahát akkor elmaradhatnak-e цеаеп a téren a vezetők? S ugyanilyen fontos a tájékozódás: a községi tanács elnökén Ц kívül senki sem ismerheti jobnban a Tanácsok Lapja, a Szafgbad Föld vagy a napilapok érkükeit. Lépést kell tartani azélettel, ha azt irányítani, formálni akarjuk. Az élet bizonyította be azelőbbiek igazságát. Ahol művétt, szakképzett, olvasott ember az elnök, ott nagyon széperedményeket ért el az egész ófalu lakossága az építésben. Sőt most érkeztünk el a második fő kérdéshez: a községfejlesztéshez. A kzségfejlesztés a szocialista mezőgazdaság kibontakoztatásánnak és a tudatformálásnak egyik fontos eszköze. A közös tervezés, a közös építés, legyen ,az akár utak, járdák vagy műgvelődési otthonok megteremtésse, a közösségi szellem kialag kilósához vezet, a szocialista Ófalu kialakításához. Az emberek egyre inkább azt az utakeresik, hogy egyesült erővel rendezzék be szép életüket. Azidei esztendőben 30 millió foilrint értékű anyaggal és munkával gyarapszanak, szépülnek garas megyei községek. S ebből 5 és félmillió forintot társadalmi összefogással teremtenek elő a községfejlesztéshez. Nagy szerep vár a tanácsokra, nekik kell megértetni az emberekkel, mit is jelent az öszszefogás, nekik kell megszervezni az alkotó erőt, a kétkezi munkát. A megyében 5017 községi tanácstagra vár e hatalmas feladat! Nagyon fontos ebben a munkában, hogy az elnökök tartsák tiszteletben a tanácsülés határozatát, hiszen, ha azt jól készítették elő , a kisgyűléseken, a lakossággal megbeszélve akkor az a község akaratát tükrözi. S ha megsértik, a község akaratát sértik meg. Nem szabad megtűrni semmiféle önkényeskedést. Az anyaggal, pénzzel pedig úgy kell gazdálkodni, hogy gyanúra, bizalmatlanságra soha ne kerüljön ok. Minden forintról bizonylat legyen és pénzt az alapon kívül ne kezeljen senki. Nem vagyunk tőkések, zsebből nem fizethetünk! Senki sem engedheti meg, hogy a párt és a kormány, s a tanácsok iránti bizalmat az ellenőrizhetetlen anyagkezelés csorbítsa meg. Sok szép művelődési otthon épült és épül még az esztendők folyamán. De nem építhetők csak egyetlen nagy teremmel, mit sem ér a hatalmas hodály, szükség van az olvasószobákra, klubhelyiségekre, ahol az emberek találkoznak egymással, beszélgetnek, és művelődhetnek. S a fő kérdések közül ez a harmadik: a művelődési munka. Többnyire a pedagógusok végzik. Hogy miképpen, jól-e avagy rosszul, ennek megítélésében nem mentesíti a tanácsot, s annak elnökét a pedagógusok hivatástudata, felelőssége. A tanács a község gazdája, az felel a kultúráért is! Vizsgálják meg, hogy egy-egy tantestületben mindenki egyformán — képességéhez és tehetségéhez mérten — végez-e társadalmi munkát? És ez a társadalmi munka főképpen a művelődési munka legyen. Foglalkozzanak a tanácsok és az elnökök az iskolák belső életével, járjanak el a tantestületi értekezletekre, baráti szóval osszák el a falu kulturális felemelkedésében végzendő munkát. Sok helyen megviselt állapotban van a népkönyvtár, kopottak a könyvek— ne sajnálja a tanács azt az egy-kétezer forintot újabbak vásárlására, hogy a téli estéken jó könyv kerüljön az emberek kezébe. S ha a választók a könyvtárban találkoznak a tanács elnökével, ne higgye senki, hogy attól kisebb lesz a tekintély. Ellenkezőleg! S időnként számoltassák be a tanácsok a kultúra munkásait, hogyan és mit végeztek addig s a jövőben mik is a terveik? Következetesen végigvisszük a kulturális forradalmat! Azért, hogy okosodjék a falu, s mielőbb győzzön mindenütt a szocialista átszervezés. És ez a negyedik fő kérdés, amelyre választ, megoldást keresnek és találnak tanácsaink. Nem is olyan kényes kérdés a szövetkezet A parasztság sokszor bátrabban beszél róla, mint egynémely tanácsi vezető. Éppen a választási munka alatt győződhettek meg róla, hogy megérett a helyzet a tartalmas vitákra, a meggyőzésre. Sok gondot kell fordítani a meglevő szövetkezetekre, mert azok gyarapodása, gazdagsága a legjobb érv a gazdák előtt. S a tsz- és a tanácselnökök viszonya, kapcsolata nem lehet a személyes barátság függvénye, értve ezalatt, hogy szimpatizálnak-e egymással vagy nem. A magasabb terméshozamok elérésére, a jobb technika alkalmazására egyedül a szövetkezet képes, de azért a községi mezőgazdasági felügyelők beállítása nem mentesíti a végrehajtó bizottságokat, hogy ne foglalkozzanak a napi problémákkal, a hibridkukorica elterjesztésével, a legelők víztelenítésével stb. Az első hozzászólók között volt Szijj Zoltán, a répceszentgyörgyi tanácselnök, aki elmondotta, hogyan szervezték meg újra a falu termelőszövetkezetét az iskolaigazgatóval és a VB-titkárra. Baráti kapcsolatot alakítottak ki néhány olyan parasztgazdával, akinek számos rokona, barátja volt, s miután ezek elhatározták a közös gazdálkodást, hozzátartozóik is velük mentek. Konrád Alajos, a csepregi tanácselnök a községfejlesztésről, a tanácsi munka szépségéről beszélt érdekesen, elevenen. S a felsőőrzásokban pontosan az volt a jó, hogy egy bizonyos feladat megoldását elemezték, felsorolták az összetevőit, hogy világosan lássuk, miből is lett az eredmény. Sokszor elmondottuk és leírtuk ezt a szót is: eredmény. Sok erőfeszítés, töprengés, harc húzódik meg e szó mögött. Sokan felelőtlenül is a szájukra veszik. Ezen a szombathelyi értekezleten nem éreztem ezt. A beszámolók az előbbre lépő életet jelentették, azt, hogy valamennyien végezzük a munkánkat, néha hibákkal, néha buktatókkal, de azért kitartóan haladunk a cél felé. Gede Márton • Az új év első termelőszövetkezete a sellyei járás Sámod községében alakult meg. Az ünnepélyes alakuló közgyűlésen a belépési nyilatkozatot aláíró 21 dolgozó paraszt úgy határozott, hogy közös gazdaságuknak az Újesztemdő nevet adják. December 21-én, vasárnap délelőtt 10 órára zsúfolásrg megtelt a földesi kultúrház. A tanács itt tárgyalta nyilván a tanácsülésen a község 1959. évi községfejlesztési tervét és költségvetését. A községfejlesztési alapból 12 km új villanyhálózat építését tervezzük 345 000 forint értékben. 150 méter makadámút építését 60 000 forintért, 1000 méter járdát 40 000 forintért, betonozni kívánjuk a piacteret 31 000 forint értékben. A sportpálya bekerítésére 50 000, a temetők bekerítésére 10 000 forintot szántunk. Magnetofon, televízió vásárlására 12 000, könyvtár fejlesztésére pedig 8000 forintot terveztünk. A tanácsülés lelkes hangulatban tárgyalta a lakosság javaslatait tükröző tervet. S miközben az 1959. évi tervet vitatták, egyik-másik tanácstag már messzebbre is nézett. Dienes András javasolta, hogy a lakosság jó ivóvízellátása érdekében építsünk törpevízművet a községben. Szalai István tanácstag pedig azt ajánlotta, ültessünk erdőt a község határába, hogy a község faellátását biztosíthassuk. Tóth Sándor tanácstag javaslatára a tanácsülés két albizottságot választott a községfejlesztési munka segítésére. A takarékossági albizottságba Gyöngyösi Imre, Rácz Ferenc és Szalai Lajos tanácstagokat, a villanyhálózat építési albizottságba pedig Gaál Zsigmond, Hodosi Sándor és Dienes András tanácstagokat választották meg. Szilágyi Józsefné tanácstag aközvagyon megvédésének fontosságáról beszélt. Elmondotta, hogy egyik-másik lakos nem kíméli az új betonjárdát, van, ahol szekérrel is ráhajtottak, egyesek a parkba kiültetett fákat ellopták. Követelte, hogy a rongálókkal szemben szigorúan járjon el a tanács, s minden tanácstag tartja kötelességének, hogy a lakosságot a közös vagyon védelmére nevelje. Gaál Zoltán tanácstag elvállalta, hogy a 12 km új villanyhálózathoz a szomszédos községekből oszlopokat vásárol. A tanácsülésen 19-en szólaltak fel az 1959. évi községfejlesztési terv vitájában. A 20 százalékos községfejlesztési hozzájárulást a tanácsülés két évre, 1959-re és 1960-ra megszavazta. Gaál Ziermond gazdasági előadó fonács