Táncművészet, 1956 (6. évfolyam, 1-9. szám)

1956-01-01 / 1. szám

Táti Cistű­vészei A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK FOLYÓIRATA VI. évfolyam 1. szám 1956. január 1956 ÚJÉVÉN A­z őszi évad kezdetén az elmúlt év szeptemberében írtunk három hivatásos ** tánckarunk alkotó terveiről. Most, bár a színházi évad a közepén van, mégis a régi és az új év határa számunkra is a számbavétel, a tervezések, a lendületes újra­kezdés ideje. Az észrevétlenül múló idő egy-egy határkőnél mindnyájunkat megállít : mit végeztél és mit kell tenned ezután ? Mind a Táncművészeti Szövetség, mind a Táncművészet ma is azt vallja : első­sorban az új, és minél több új alkotásért kell harcolnunk. Hiszen a magyar táncművészet­nek és ezen belül maguknak a művészeknek fejlődését mindenekelőtt a megalkotott művek jelentik. Sem elméleti viták, sem esztétika, kritika, tánctörténeti gyűjtés, pedagógia önmagukban nem jelenthetik a művészet virágzását, ha pang az alkotó munka, ha nem születnek új művek, ha ezek a művek nem törnek utat az új felé. Az esztétika elveinek az alkotásokban kell megvalósulniok, az alkotás és a valóság kapcsolatának törvényszerűségeit csak a műveken mérheti a tudomány, a kritikai élet is csak az alkotás nyomában és az alkotás szolgálatában fejlődhetik. Ezért minde­nekelőtt az alkotómunka segítését, a mind zavartalanabb feltételek megvalósításáért folyó harcot, a bátor kísérletezés légkörének megteremtését, a művészek minél több új alkotásra való ösztönzését tekintjük legfőbb feladatunknak. Ha végigjárjuk mindazokat a tánckarokat, amelyeknek terveiről szeptember­ben beszámoltunk, azt látjuk, hogy ami az alkotások mennyiségét illeti, nem lehetünk túlságosan elégedettek. Egy balettkara van az országnak. Színvonala, tagjainak tehet­sége, felkészültsége (mint azt vendégművészek is tanúsították) nemzetközi viszonylat­ban is kitűnő. Két jónevű koreográfus művészünk : Harangozó Gyula és Vashegyi Ernő a maguk sajátos alkotói stílusával a repertoár színessége szempontjából nagy­szerűen kiegészíthetik egymást. De kérdés, hogy tudnak-e eléggé fejlődni ezek a művészek, történik-e haladás a magyar nemzeti balett művészet, a realista balett­alkotás és az új magyar balett zene irányában, ha az operaházi repertoár megter­vezésénél oly kevés lehetőséget biztosítunk az új alkotásoknak, oly kevéssé ösztö­nözzük, vagy akár kényszerítjük az új alkotásokra a művészeinket. Kielégítheti-e a táncosokat bármilyen szép klasszikus szerep, vagy kielégítheti-e közönségünket,, ha nem látja a balettművészet mai új arculatának kifejlődését is ? Azt hiszem, semmi esetre sem. Operettszínházunk tánckara az új évet moszkvai sikerekkel kezdte. Bizonyára nagy élményekkel térnek majd haza. S bízunk benne, hogy sok tervvel is, amelyek a táncosok fejlődésének új lehetőségeket nyújtanak. Vidéki színházaink tánckarainak lehetőségeivel azonban nem elégedhetünk meg- E színházak általában kitűnő fejlődésén belül sokszor siralmasan nehéz a táncművé­szet helyzete. Egyik helyen van néhány táncos, de hiányzik a koreográfus. Máshol a táncosoknak nincs módjuk a gyakorlásra, vagy túl kevesen vannak a feladatok meg­oldásához. El kell ismernünk, hogy minden akadály ellenére hősiesen megállják a

Next