Táncművészet, 1980 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

nagy, romantikus kitárulkozását a modern színpadi hatások, a szakmai tudás, a szcenika világszintű tudásával párosítja. Vannak, akik féltő gonddal kérdezik, vajon lesz-e talaja Győrben és környékén ennek az új művészetnek? Ha századunk zenéjével, Luigi Nono, Lutoslawski, vagy akár Bozay Attila, Li­geti György zenéjével mutatkoznának be, ak­kor talán csakugyan lenne mitől tartanunk. Strausshoz, Wagnerhez azonban régen felnőtt a győri közönség, a modern koreográfiai tol­mácsolás befogadását pedig szavatolja az erős színpadi hatás. Az egész estének címet adó, műsornyitó kompozíciót már az Operaházban, az évfolyam vizsgakoncertjén, az együttes megszületésé­nek első megnyilvánulásaként köszöntöttük. A nap szerettei csakugyan a fiatal Győri Balett méltó indulása, valóságos programnyilatkoza­ta. Benne testet ölt Markó Iván és az őt követő fiatal csapat hitvallása: a „dal az emberről", aki a napkorong sugárzásától megtermékenyített földön elindul küzdelmes, munkálkodással, társkereséssel, szerelemmel, fájdalommal, el­bukással és újabb küzdelemmel teli útján. A közösség, az egymásrautaltság sokféle vál­tozatban jut el a befejező „küzdj és bízva bíz­zál" szép és meglepő táncos áttöltéséig, ami­kor velünk szemben, a színpad előterében tö­rökülésben a közönség felé forduló táncosok felnagyított légzésének szüntelen folytatása közben megy le a függöny. Korábban, az első látásra úgy éreztük, hogy Orff Carmina Burá­­nájának a középkor mélyéről feltörő vérbő, sokszor triviális, az élethabzsolás és szorongó vezeklés kettősségéből született dalainak en­nél nyersebb a világa. Most a kompozíció erő­teljesebb, dinamikusabb, a tragikus feszültsé­geket és lírát plasztikusabban kidomborító be­érett tolmácsolása meggyőzőbbé tette az ön­magában hiteles, jól végiggondolt szuverén táncalkotást. Markó Iván táncnyelve a balett és a modern tánc keveréke, amelyet a mondandó kovácsol harmonikus egységbe. A klasszikus spicc-tánc is mindenkor belsőleg indokoltan, a kifejezés szolgálatában jelenik meg. Most megismert műveiben úgy tűnik, kompozícióinak szerkeze­te talán inkább a belső tartalmat tolmácsoló művészi gesztus-nyelvre, mint egy stilizáltabb táncos motivika kibontakoztatására épít. Kivá­ló rendezői képességeit és a művészi színpadi hatást a nagyobb csoportokat mozgató művei­ben tudja valóban mesteri fokon érvényesíteni. Ezért kissé jelentéktelenebbnek tűnt az Áloméj című táncjáték kamaraszámainak kore­ográfiai megformálása. Wagner dalciklusa a Trisztánnal való vívódás időszakában és ennek világában fogant. (Studie zu Tristan und Isol­de - írja alcímként a ciklusnak „A melegház- 2

Next