Táncművészet, 1980 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
nagy, romantikus kitárulkozását a modern színpadi hatások, a szakmai tudás, a szcenika világszintű tudásával párosítja. Vannak, akik féltő gonddal kérdezik, vajon lesz-e talaja Győrben és környékén ennek az új művészetnek? Ha századunk zenéjével, Luigi Nono, Lutoslawski, vagy akár Bozay Attila, Ligeti György zenéjével mutatkoznának be, akkor talán csakugyan lenne mitől tartanunk. Strausshoz, Wagnerhez azonban régen felnőtt a győri közönség, a modern koreográfiai tolmácsolás befogadását pedig szavatolja az erős színpadi hatás. Az egész estének címet adó, műsornyitó kompozíciót már az Operaházban, az évfolyam vizsgakoncertjén, az együttes megszületésének első megnyilvánulásaként köszöntöttük. A nap szerettei csakugyan a fiatal Győri Balett méltó indulása, valóságos programnyilatkozata. Benne testet ölt Markó Iván és az őt követő fiatal csapat hitvallása: a „dal az emberről", aki a napkorong sugárzásától megtermékenyített földön elindul küzdelmes, munkálkodással, társkereséssel, szerelemmel, fájdalommal, elbukással és újabb küzdelemmel teli útján. A közösség, az egymásrautaltság sokféle változatban jut el a befejező „küzdj és bízva bízzál" szép és meglepő táncos áttöltéséig, amikor velünk szemben, a színpad előterében törökülésben a közönség felé forduló táncosok felnagyított légzésének szüntelen folytatása közben megy le a függöny. Korábban, az első látásra úgy éreztük, hogy Orff Carmina Buránájának a középkor mélyéről feltörő vérbő, sokszor triviális, az élethabzsolás és szorongó vezeklés kettősségéből született dalainak ennél nyersebb a világa. Most a kompozíció erőteljesebb, dinamikusabb, a tragikus feszültségeket és lírát plasztikusabban kidomborító beérett tolmácsolása meggyőzőbbé tette az önmagában hiteles, jól végiggondolt szuverén táncalkotást. Markó Iván táncnyelve a balett és a modern tánc keveréke, amelyet a mondandó kovácsol harmonikus egységbe. A klasszikus spicc-tánc is mindenkor belsőleg indokoltan, a kifejezés szolgálatában jelenik meg. Most megismert műveiben úgy tűnik, kompozícióinak szerkezete talán inkább a belső tartalmat tolmácsoló művészi gesztus-nyelvre, mint egy stilizáltabb táncos motivika kibontakoztatására épít. Kiváló rendezői képességeit és a művészi színpadi hatást a nagyobb csoportokat mozgató műveiben tudja valóban mesteri fokon érvényesíteni. Ezért kissé jelentéktelenebbnek tűnt az Áloméj című táncjáték kamaraszámainak koreográfiai megformálása. Wagner dalciklusa a Trisztánnal való vívódás időszakában és ennek világában fogant. (Studie zu Tristan und Isolde - írja alcímként a ciklusnak „A melegház- 2