Táncművészet, 1981 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Magyar Táncfórum 80 A tánctalan évadok hosszú sora után a Budapesti Művészeti Hetek igazgatósága felkarolta a Magyar Táncművészek Szövetségének javaslatát, s az elmúlt őszön ismét ráirányította a figyelmet a hazai táncművészet eredményeire: megrendezte a Fővárosi Operettszínházban a Magyar Táncfórum '80 előadássorozatát. Hasonló, teljességre törekvő színpadi áttekintést legutóbb 1968-ban rendeztek a fővárosban, így érthető, ha október 13-20. között széles körű érdeklődés övezte társulataink fellépését. A sorozatot a Győri Balett nyitotta meg A nap szerettei, A szamuráj és a Stációk előadásával, s a Pécsi Balett zárta le, a Salome budapesti bemutatójával. A közbeeső időben az Állami Népi Együttes előadta az elmúlt tavasszal bemutatott új műsorát, a Fővárosi Operettszínház balettkara és a Népszínház táncegyüttese pedig közös esten lépett fel, szemelvényes „műsorajánlattal" és részben ősbemutatóval. Vezető amatőr együtteseink ugyancsak közös esten mutatják be legfrissebb eredményeiket. Három társulat - a BM Duna Művészegyüttes, a Budapest Táncegyüttes és a Néphadsereg Művészegyüttes - új táncprogram bemutatójával kapcsolódott be az előadássorozatba. - Szükségesnek véltük, hogy e három premier kritikái mellett a Salomeról, valamint az Operettszínház és a Népszínház közös estjéről is hírt adjunk olvasóinknak, nemcsak a pécsi darab fővárosi bemutatója miatt, hanem azért is, mert a másik két társulat táncai Budapesten ugyancsak ritkán láthatók. A Szövetség az előadásokra megfigyelőket hívott meg Csehszlovákia és Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió táncművészeti köreiből. Magyar partnereikkel folytatott, okt. 20-21 -i szakmai vitájukról remélhetőleg később szintén beszámolhatunk lapunkban. M. L. : Tűzciterák A Budapest Táncegyüttes legújabb műsora Nagy László egyik kötetének címét viseli. A költő rangja óhatatlanul magas mércét állított az együttes elé, melyet a társulat - az erőtlenebbre sikerült operettszínházi bemutató ellenére is - elért. Mivel a bemutatott műveket - néhányat már a gondolat születésétől - az alkotómunka folyamatában többször is megtekintettem, egészen az elsodró erejű jelmezes színpadi főpróbáig, úgy érzem, nyugodt szívvel írhatom le: az összeállítás az utóbbi évek egyik legjobb folklór ihletésű műsora, a múlt évi bemutatóhoz képest pedig óriási előrelépés. A kétrészes program Molnár Lajos Mese c. kompozíciójával indul. Már régen várjuk, hogy mindaz a személyes táncos-színpadi tapasztalat, amellyel a koreográfus rendelkezik, egyszer csak egy „igazi" műalkotásban összegeződjék. De nem csak a koreográfustól vártuk már régen e művet. A mese és a magyar koreográfusok hosszú idő óta elkerülik egymást. Úgy érzem, hogy ez a darab kitöltheti az űrt, mert hibáival együtt hatni tud gyermek és felnőtt nézőire. Szükséges, hogy szerte az országban - netán azon túl is - megismerjék. Akadhatnak, akik kifogásolják a koreográfia mozgáskincsét. Miért él a Kárpát-medence folklóranyagán túli, netán más mozdulatnyelvekhez tartozó elemekkel? Azért, mert mese. A koreográfus jól él velük, a különféle mozgások adekvátan fejezik ki elgondolásait. A „mű" tehát most megszületett. Nem teljesen hibátlan, akadnak még arányproblémák, túl hosszúra nyújtott táncképek és kidolgozatlan helyzetek, de a hibák csak a mese egészében, a szituációk egymáshoz való viszonyában jelentkeznek. Ha a jeleneteket önálló képként nézem - mindegyik szép és jó. Az aránytalanságok elsősorban a komponálás módszeréből fakadnak, de gondolom, a koreográfusnak nem okoz komoly nehézséget a feszesebb szerkezet kialakítása. Természetesen mindez Győre Zoltán zenéjére is vonatkozik. Önálló műként hallgatva a triviális elemeket is felvonultató, de nagyszerű, felüdítő muzsi.