Táncművészet, 1990 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
ígéretek, portrék, estek Rábai-Molnár emlékműsor Elérkezett az ideje, hogy az Állami Népi Együttes vezetői beváltsák többéves és többször prolongált ígéretüket: a társulat október 30-án a két hajdani jeles táncalkotó felújított, műveivel állt ki a Fővárosi Operettszínház közönsége elé. Hogyan? - kérdezhetné valaki, főleg a régi tapasztalatok birtokosa, Rábai Miklós és Molnár István táncai közös műsorban? Életükben és műveikben valóban erősen különböző szemléletet képviseltek, a magam részéről azonban a vállalkozásban nem látok semmi megbotránkozni valót. Legfeljebb azt sajnálom, hogy a kiporciózott egy-egy félidő egyik alkotó életművének teljességét sem világíthatja meg a nyolcvanas évek végének nézője előtt. És most próbáljuk nosztalgiázás nélkül áttekinteni: mit látott és milyen minőségben az akaratlanul is utókorként szemlélődő publikum. Az előadói minőség kérdése tán egyszerűbb, noha egyenetlenségekről kell számot adni. A régen hallott teljes zenekarra is áll az észrevétel. Lajtha László darabja, a Soproni képek előadása például az együttes fénykorának legszebb pillanatait idézte: a felkészültség és ihletettség fonódott egybe Berki László irányítása alatt. A tánckíséretek - pontosabban a tánckarral való együttműködés módjai - már elviseltek volna további egybefegyelmező csiszolást. Gyanítható: a két kar elszokott egymástól az elmúlt három-négy évben. Az énekkarnál, melyet az adott alkalomra feltehetőleg visszakölcsönkértek, fordított hatás mutatkozott: az ún. triós számokban a kórus kielégítően helytállt, ellenben a Kállai kettős ének-zenekari előadását jobb lenne elfelejteni. De hát nem is volt nagyon tisztességes ezt a művet egy 27 főre redukált kórussal előadatni: tömörség, csengés, szárnyalás helyett szürke penzum lett Kodály műve. A tánckarnál érdekes helyzet adódott: testületileg a lánykar messze jobban bizonyított precizitásban és átélésben, s emiatt pl. a problematikusnak ígérkező Háromugrós hiteles előadást kapott. A férfikar sokkal egyenetlenebb képet produkált, vagyis mintaszerű szólókat (pl. a Négy erdélyi férfitáncban) s meglepő. Szüreten (Magyarossy Zoltán felvételei)