Tarjáni Acél, 1960 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-08 / 1. szám
KLAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK: a salgótarjáni acélárugyár pártbizottságának lapja X. ÉVFOLYAM 1. SZÁM. ARA 30 FILLÉR 1960. JANUÁR 8. Töretlen lendülettel jóleső érzés töltött el minden becsületes dolgozót, amikor azokról az eredményekről hallott, amelyek a kongresszusi munkaverseny során üzemeinkben születtek. Jóleső érzés már csak azért is, mert az eredményekben valamennyi dolgozó munkája benne van. Nem volt hiábavaló az erőfeszítés, mert kitűzött célt, amit el kívántunk érni, elértük, becsülettel teljesítettük kötelességeinket, eleget tettünk az adott szónak. Az acélárugyár dolgozóinak nincs okuk a szégyenkezésre. Igaz, az eredmények lehettek volna jobbak is az elmúlt évben, ha az lendület és lelkesedés, ami a a kongresszusi versenyben kibontakozott, már az év elején jellemzője lett volna a versenymozgalomnak. A márciusi határozat után azonban nagy lendületet vett a munkaverseny, aminek hatása a termelésben is megmutatkozott. A verseny időszakában gyárrészlegeink általában teljesítették, sőt túlteljesítették tervüket, beleértve az exportterveket is, kedvezően alakultak a gazdasági mutatók. A nyár folyamán volt egy időszak, amikor a verseny lendülete visszaesett, de később, ahogy közeledett a kongresszus időpontja, új erőre kapott. Ennek köszönhető, hogy vállalatunk határidő előtt — ha nem is részleteiben —, de teljesítette éves tervét. Most, hogy az elmúlt éves tervet sikeresen befejeztük, újabb nagy feladatok állnak előttünk. Sikerre kell vinnünk a hároméves terv utolsó évét, hogy ezzel megfelelő alapot teremtsünk ötéves tervünk beindításához. Ha ezt sikerrel akarjuk elvégezni, akkor már most, az év elején is úgy kell dolgoznunk, hogy a terveket túlteljesítsük. hónapról-hónapra Nem szabad, hogy lemaradjunk bármelyik területen is, mert a lemaradást már nehéz pótolni. A munka során a tervek teljesítése mellett figyelmünket elsősorban az anyagtakarékosságra fordítsuk, mert ezen a területen szép eredményeket lehet elérni. Ezt gondosabb, figyelmesebb munkával, a selejt csökkentésével, újítások bevezetésével és sok más módon lehet elérni. Tartsuk szem előtt a termelésben a gazdaságosságot, célszerűséget, mert eredményeink alakulásánál ezek rendkívül fontosak. Szélesítsük ki az egyéb versenyformák mellett a szocialista brigád címért folyó versenyt, mely már az elmúlt évben is szép eredményeket hozott. Ne kerülje el figyelmünket a munkamódszerátadás sem. Igen sok példát lehetne felhozni több üzemből arra, hogy milyen eredményeket értek el ott, ahol alkalmazták. Eddigi eredményeink ne tegyenek elbizakodottá bennünket, hanem azokon felbuzdulva, pártunk VII. Kongresszusának szellemében, töretlen lendülettel munkálkodjunk valamennyien, egymást segítve az előttünk álló feladatok megvalósításán. Megérkezett az áthúzó pácoló műanyagbélése Ezen a héten igen nagy lendületet vett a hideghengerműi építkezés menete, mivel egyéb tényezőkön kívül az időjárás is igen kedvez az építőknek. fürdőépület A lebontott régi helyén kedden már megkezdték az alapok ásását. Az alapok elkészülte után már gyorsan fog menni a munka, mert a kazánkovács brigád előre elkészítette az épület acélvázát, csak az összeállítás maradt hátra. Megérkezett az áthúzó pácoló műanyagbélése is. Előreláthatólag e hónap közepén szakemberek jönnek gyárunkba, akik a szerelés munkálatait fogják majd irányítani. Munkában, sportban élenjár Melihercsik József fiatal ember még, de igen öreg tagja már az SKSE ökölvívó szakosztályának. Idestova 12 éve, hogy első ízben húzta fel kezére a kesztyűket. Edzője, Varga János elmondotta, hogy a kitűnő másodosztályú versenyző egy év alatt csupán egy esetben szenvedett vereséget Sztálinvárosban. Húsz mérkőzéséből 19-szer került ki győztesen. Jó képességeivel és hírével egyáltalán nem él vissza, jó segítője edzőjének, segítséget nyújt neki a fiatalok nevelésében. Ha az edzésekről olykor-olykor nem hiányozna, minden szempontból kifogástalan versenyzőt lehetne faragni belőle. Melihercsik József nemcsak a szorítóban, de munkahelyén a szegraktárban, — ahol mint rakodó dolgozik — is megállja a helyét. Szereti munkáját, kedvvel és szorgalommal végzi. Felettesei elégedettek vele, sok dicséretet is kapott már. De így van ez jól. Van egy szabály, amelyet Melihercsik József is jól ismer: csak az lehet jó sportoló, aki emellett munkájával is törődik. Ismeri ezt a szabályt és eszerint él. A szegcsomagolós KISZ exportbrigád felhívása Gyárunk fiataljai! Kiszesek! Hároméves tervünk utolsó évébe léptünk. Országunk népe mindenütt a gyárakban, bányáikban, földeken azon munkálkodik, hogy hároméves termünk sikeres befejezést nyerjen. Ebből a hatalmas országépítő munkából nekünk fiataloknak is ki kell vennünk részünket. Éppen ezért felhívással fordulunk szervezetünk alapszervezetéhez, valamennyi valamennyi KISZ brigádhoz. Indítsunk munkaversenyt a hároméves terv sikeres befejezése érdekében és április 4-e, hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére. Mi a szegcsomagolós KISZ exportbrigád tagjai — Bazsó Gábor brigádvezető, Telek János, Lipták János, Rengő István, Kiss János, Szabó Béla, Filkor Sándor, Hegyi János, Csirke István, Fükő Erzsébet, Rapi Erzsébet, Balogh Teréz, Kertész György, Stumf János és Juhász József — a következő felajánlást tesszük: Vállaljuk az exportszeg csomagolását mennyiségben 110 százalékra és minőségi csomagolásban. Anyagtakarékosság terén vállaljuk a vegyes szeg teljes kiküszöbölését és a kartondobozok selejtjének csökkentését. Vállaljuk a munkafegyelem megszilárdítását, a 480 perc kihasználását és az igazolatlan mulasztások megszüntetését. Munkahelyünket és gépeinket tisztán tartjuk, a esetveszélyt csökkentjük báraz 1959. évhez viszonyítva. Ezeken felül vállaljuk, hogy társadalmi munkában 300 kg. hulladékpapírt és 10 tonna hulladékvasat gyűjtünk össze. Felhívásunk és vállalásunk kezdeményezés. Kérünk benneteket, kövessétek példánkat, vegyetek részt e nemes versengésben, mert eredményeinknek népünk, az egész ország látja hasznát. BAZSÓ GÁBOR brigádvezető Már évek óta állt használatlanul a gazdasági szerszámgyár B-üzemében két darab úgynevezett Davida-gép, amiket különböző okok nem tudott üzemeltetni miatt a gyárrészleg vezetősége. Végül is az a döntés született, hogy a gépeket más vállalatnak eladják, s a közelmúltban akadt is rájuk vevő. Úgy tervezik, hogy a két gép helyére valamilyen új profilt fognak beállítani. TARTALOMBÓL: A MUNKÁRA VALÓ NEVELÉS FONTOSSÁGA (2. oldal) PÁRTOKTATÁSUNK JELENLEGI HELYZETE (2. oldal) VISSZATÉRVE AZ ANYA, A HAZA ÖLELÉSÉBE (2. oldal) RIPORTON A GAZDASÁGI UDVARBAN (3. oldal) Már az elmúlt év decemberében véglegesen befejezték az energiagyárrészleg emeletes fürdőjének és öltözőjének építését, melyet a dolgozók nemsokára birtokukba is vettek. Az új fürdőben 140 dolgozó számára van öltöző, valamint 50 férőhelyes modern, csempézett zuhanyozó körmosdó. A gyárrészlegnél dolgozó nők számára 20 féésrőhelyes öltözőt és zuhanyozót építettek. A zuhanyoknál a Lorkó-féle újítást is alkalmazták. Az épület földszintjén lakatosműhelyt helyeztek el. Képünkön a fürdő egyik részlete látható. S eredmények, tervek, nehézségek Séta a gyárban az év első munkanapján • Mögöttünk vannak az ünnepek, új évet kezdtünk. szilvesztert mindenki megünnepelte, ki így, ki úgy. Az ünnepek, a pihenés után ismét a munka következik. Gyárunk dolgozói jó munkát végeztek az óévben. Sikeres munkájuk nyomán, túlteljesítettük kongresszusi felajánlásunkat, határidőre befejeztük éves tervünket. Az óévben elért eredményeink azonban az ú. évben is köteleznek bennünket. Munkasikereinket továbbra is fokoznunk kell, hogy hároméves tervünk utolsó évét eredményesen zárhassuk. Az 1960-as év első munkanapján körutat tettünk gyárban. Meglátogattunk néhány üzemet, kérdezősködtünk, milyen eredmények születtek az első napon, mik a tervek a jövőre nézve. Első utunk a hatalmas drótkötőbe vezetett. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan kezdte az évet az immár gyárszerte hírnevessé vált Buda-brigád, amely elnyerte a szocialista címet. A kérdéseinkre kapott válaszokból A gyárrészleg napi tervét 40 tonnával megemelték. A hazalmű vezetői tudják, hogy a megemelt tervet csak úgy tudják teljesíteni, ha egészséges munkaverseny-szellemet alakítanak ki az üzemben. A munkaverseny legjobb formáját a szocialista címért küzdő brigádok versenyében látják. Ennek érdekében mintegy 18-20 fővel új brigádot szerveznek. A szervezésnél figyelembe veszik és javítani fognak az eddig tapasztalt hibákon. Arra fognak törekedni hogy a brigádokba ne csak az úgynevezett „stabil arra következtettünk, hogy a Buda-brigád munkalendületét egy pillanatra sem törték meg a többnapos ünnepek. Pihenten, friss erővel fogtak ismét munkához, hogy bebizonyítsák: méltóak a kitüntető szocialista brigád címre. A brigád az első munkanapon igen jó munkát végzett. Egynapi összteljesítményük 134 százalék volt, összkeresetük 667,35 forint, amelyből kb. 74,10 forint jut egyreegyre. A brigád már korábban vállalta, hogy három új dolgozót betanít. Ezt a feladatot is elvégezték, így Dankó Dezső, Neizer Károly és Lászlók Ulrik ma már teljes értékű tagjai a brigádnak. A 134 százalékos teljesítményükkel nagymértékben hozzájárultak a drótkötő üzem első napi 128,3 százalékos eredményéhez. A hazalmas gyárrészlegnél is születtek jó teljesítmények. Hanzelik Ferenc 118, Fekete Barnabás 111, Vartik István 105, Berki József 1. 105 és Mészáros István 102,5 százalékos eredményt értek el az első munkanapon. Jüljenek be, akikkel lényegesen könnyebb jó eredményeket elérni, hanem a gyengébb dolgozók is. Egyben a brigád tagjainak feladatává teszik a gyengébbekkel való foglalkozást, tanítást. A jövőben több gondot fordítanak az ifjúsági brigádokra is. Hanzelik Ferenc ifjúsági brigádja az elmúlt év első felében kfogástalanul dolgozott, később elhanyagolódott a brigád tagjaival való foglalkozás. Hanzelik Ferenc ígéretet tett, hogy a jövőben meg fog javulni a brigád hathatós segítségre volna szükség, mert még a napi tervük teljesítése is nehézségekbe ütközik, nem beszélve lemaradás behozásáról. Kell az intézkedés, mert lemaradásuk —, mint mondották — a vállalat tervteljesítését is veszélyeztetheti. És végül egy hír Az új esztendő első napjaiban megindult a csavar és anya próbagyártása. Január 4-én, hétfőn reggel üzemvezetők és szakemberek jelenlétében kezdték meg a próbagyártást. Az elhangzott vélemények szerint és a látottak alapján nincs különösebb akadálya, hogy ez a munka komolyabb ütemben induljon meg. A csavarárugyár hidegüzemi részlegénél is nagy ütemben folynak a gépek szerelési munkái. Valamennyi gép még nincs itt, de azok megérkezése és beszerelése után itt is megindulhat majd a gyártás. A huzalműben már terveznek is emberek ke- munkája. A gazdasági szerszámgyár B-üzemében kissé akadozva ment a munka ez első napon. A 600 tonnás sajtológép hirtelen meghibásodott és ez nagymértékben akadályozta a folyamatos termelést. Ennek ellenére jónéhány kiváló egyéni teljesítmény született. Többek között Hornyák János villasorja-hengerész teljesítménye méltó figyelemre. Az első napon 130 százalékot teljesített, de hasonló jó munkát végzett Deák Pál 1. villanemesítő is. Munkájában az a dicséretes, ami sajnos még kevés dolgozónál tapasztalható, hogy selejtmentes munkát végez az által, hogy az anyaghibás villákat félreteszi és újból nemesíti őket, ezáltal a minőség lényegesen javul. A rúdvasüzemben úgyszintén nehézségekkel küzdöttek már az első napon. Az üzem napi tervét, mintegy 100 mázsával emelték meg, emellett az 50 vagonos múlt évi lemaradásukat is pótolniok kell Anyag pedig nagyon kevés van. Sürgős és Hidraulikus másolómaró érkezett gyárunkba A hét első felében érkezett meg a gazdasági szerszámgyár C-üzemébe egy hidraulikus másolómarógép, a hozzátartozó szerszámokkal együtt. A hidraulikus másolómaró alapozó és villamos szerelési munkálatait hamarosan megkezdik, a kezelési fogásokat, valamint a munkafolyamatokat pedig egy külföldi szakember fogja bemutatni. Szabó Gyula kazánfűtő brigádvezető munka közben.