Tarjáni Acél, 1972 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-07 / 1. szám
2 t arjani acbl az atomszázad talaján AZ ÉV FORDULÓJA általában az összegezés időszaka. Ilyenkor aláhúzzuk az eltelt esztendő számoszlopát, matematikai értelemben: osztunk, szorzunk, összeadunk, hogy aztán végül is mérleget tudjunk vonni. Keressük a jellemzőket, amelyek munkánkat, életünket kifejezik és rendszerbe foglalják. Nos, ha az 1971-es év mérlegét készítjük, feltétlenül meg kell állnunk energia számoszlopa az atommellett, hogy az analízisben megfelelő helyet adjunk századunk e néha félelmetes, néha biztató és nagy reményekkel kecsegtető szavának: atomenergia . Az ősszel Genfben ülésezett az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó IV. nemzetközi konferencia Ez alkalommal az APN tudósítója is kérdést intézett a Nemzetközi Atomenergia II. főigazgatójához, Ecklund professzorhoz, mindannyian A kérdés, amire kíváncsiak vagyunk, és egyben az 1971-es év számvetésének figyelemre méltó számoszlopát is képezi, nem más, mint, hogy maga Ecklund professzor milyen lehetőségeket lát az atomenergia békés felhasználásának együttműködésére. Íme, Ecklund professzor szavai: Elöljáróban néhány szót a jelenről és a jövő kilátásairól. Az atomerőművek kapacitása ma mintegy 20 ezer megawatt, vagyis a világ energiatermelésének két százaléka. 1980-ra azonban eléri a 13, a század végére pedig az 50 százalékot. Akkor az atomerőművek összteljesítménye abszolút számokban meghaladja a hárommillió megawattot. Az atomenergia békés felhasználása már ma rendkívül nagy jelentőségű az emberiség számára. A fejlődés egyik mércéje az egy főre jutó energiatermelés. Sok országban egy évtized alatt megkétszereződik az energiatermelés, de vannak olyan államok is, ahol ehhez csak 5—7 évre van szükség. Ezzel együtt azonban a földkerekség lakóinak igen jelentős része nem rendelkezik elegendő villamosenergiával. Az emberiségnek több mint a fele például Ázsiában él, de a világon megtermelt energiának mindössze 110 százaléka jut erre a földrészre. Kétségtelen, hogy az energiában szegény országok igényeit csak közös erőfeszítéssel lehet kielégíteni. AZ ATOMERŐMŰVEK gyors és gazdaságos fejlesztése, ma elképzelhetetlen a nukleáris fűtőanyagot és a legkorszerűbb technikát biztosító kölcsönös kapcsolatok és együttműködések nélkül. A genfi konferencián nem véletlenül szenteltek oly nagy figyelmet annak, hogy milyen jogi normák és keretek között valósítható meg a hasadóanyagok, a nukleáris berendezések és technológiák szabad nemzetközi cseréje. E téren még sok a tennivaló, de a nukleáris hatalmak, így a Szovjetunió segítségével és közreműködésével, van remény azok megoldására. A nukleáris fegyver elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés éppen azoknak a feladatoknak a megoldását hivatott teljesíteni, amelyeket a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szolgál: a béke és a nemzetközi együttműködés szilárdítása, annak biztosítása, hogy a nukleáris energiát a haladás és az alkotás érdekében használjuk fel. A szerződés csökkenti a nukleáris háború kirobbanásának veszélyét és nagy távlatokat nyit az atomenergia békés felhasználásához. Az energetikai atomreaktorokban előállított plutónium egyaránt alkalmas békés (új reaktorok fűtőanyaga stb.) és háborús célokra. Ezért feltétlenül meg kell teremteni egy olyan nemzetközi biztosítékrendszert, amely kizárja, hogy a hasadóanyagokat a militarizálás érdekében felhasználják. Ezért követeli meg a szerződés minden, az egyezményhez csatlakozó, de nukleáris fegyverrel nem rendelkező országtól is a hasonló garanciákat. A legfőbb figyelmet most a hatékony garanciarendszer kidolgozására szenteljük, mert csak az ad kellő biztonságot az atomenergia békés felhasználására. A szerződést aláíró nukleáris hatalmak vállalták: lehetőségeik szerint hozzájárulnak ahhoz, hogy minél teljesebbé váljon a hasadóanyagok, a berendezések, tudományos és technikai inaformációcsere az atomenergia békés felhasználásáról. A szerződés életbelépése azt eredményezte, hogy 68 államban gyorsan terjed az atomenergia békés alkalmazása. Mindazoknak, akik felelősséget éreznek az emberiség jövőjéért, állandóan gondolniuk kell arra, hogyan lehet megvédeni természetes környezetünket. Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a radioaktív szennyeződéstől megmentse az emberiséget,a természetet. Meg vagyok győződve arról, hogy már ma elérkezett az atomenergia százada. Az ásványi fűtőanyagok kitermelése, mind nagyobb költségeket igényel, tartalékai viszonylag korlátozottak, így joggal jutunk arra a következtetésre, hogy az emberiség jövőjének e kérdését legkedvezőbben nagy az atomenergia segítségével oldhatjuk meg. Jó EZ ESETBEN reményt kelgondolatok csatlakoznak az atomenergiának, e fantasztikus és nagy erejű „munkásnak” a szolgálatához. A nemzetközi biztosítékrendszer a jószándékú emberek intelmére megszelídítheti, és az egész emberiség szolgálatába állíthatja az atomenergiát, s talán a jövő embere már nélkülözhetetlen segítőtársként tiszteli majd. O. B. Marika, a könyvtáros A s írott szó hirdetője Egyszer már meg kellene örökíteni képen ezt a hőskorszakot: a karján, táskájában vagy ruhakosárban könyvet cipelő üzemi könyvtárost, aki a jó könyvnek hinni és örülni tanítja munkatársait, ki úgy osztja szét olvasói között a frissen hozott könyvújdonságokat, mint kedves csemegét, aki örül minden új olvasónak, mert ismét egy barátot szerzett a könyveknek. Közülük való a kovácsológyári GYGO szerszámműhelyben Marika a könyvtáros, teljes nevén Csizmadia Jánosné. Közel 8 éve, hogy ellátja a műhelyben a könyvtárosi teendőket- Kezdetben egy használt vasszekrényben tartotta a könyveket az üzem egyik sarkában, alig egy lépésre az egyik hatalmas esztergagéptől, míg végre méltó helyre kerültek a könyvek. Jelenleg közel 100 olvasót tart nyilván, s havonta 120—130 kötet könyvet kölcsönöz ki olvasóinak. Mindig jó érzékkel találja meg annak nyitját, hogyan hozza közelebb az irodalmat, ezt a szép és nemes művészetet munkatársaihoz. Az üzemi könyvcsere alkalmával egész kis kívánságlistát hoz mindig magával, mert azt szeretné, hogy törzsolvasói az őket legjobban érdeklő témájú könyveket kapják meg- Vadásztörténetek, sportkönyvek, izgalmas kalandos regények, kinek-kinek ízlése szerint ajánl, válogat azzal az önzetlen szándékkal, hogy jó és nemes ügyet szolgál. Legjobb olvasói között említi Kazár Máriát és Burovinyec Attilát a fiatalok közül, az idősebbek is szívesen olvasnak, Miskolczi László és Hárskúti Istvánné legszorgalmasabb látogatói a kiskönyvtárnak. Irodalomnépszerűsítő munkája nyomán évről évre bővül, gyarapodik munkatársai között az olvasni szeretők száma-Csizmadia Jánosné a munkásműveltség emeléséért végzett népművelő munka egyik leglelkesebb társadalmi munkása, s ezért jogosan illeti meg őt az elismerés és köszönet. Vonsik Ernőné Az osztálykassza Egy 28 éves fiatalasszony állt a nőgyógyászati rendelő ajtaja előtt. Kezével idegesen szorongatta kis fekete táskáját, s a szégyenkezéssel vegyes izgalomtól kipirult az arca. Érthető az ilyen izgalom, mert kevés aki szívesen az olyan ember, megy az orvoshoz, még akkor is, ha igen sokra becsüli a gyógyító munkát. Ennek a fiatalasszonynak az izgalmát még az is fokozta, hogy kényszerű látogatása a rendelőben terhességének megszakítása miatt történt. Férje, s ő is, de nem utolsósorban iskolás kislánya is szeretett volna még egy öcsikét, de egy korábbi betegség miatt ez csak vágy marad. Tehát muszáj volt eljönnie és bejelenteni az orvosnak, mit akar tulajdonképpen. Elhozta a szanatóriumi zárójelentést, hogy kevesebbet magyarázkodjon, mégis izgult — s azt a keveset is elfelejtette, amit már este megfogalmazott magában. Nem úgy a két középiskolás lány, aki később állt meg fiatalasszony mellett, és hanagos zavartalansággal beszélgettek egymással. Korunkra és a fiatalságra jellemző őszinteséggel beszéltek, s nyíltságukra mutat, hogy egymás legintimebb dolgairól is tudnak. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy valószínűleg jó barátnőkről van szó. Ők nem szégyellték magukat, mint a fiatalasszony, pedig ugyanazért jöttek a nőgyógyászati rendelésre. Talán az egyikben támadt egy kis drukk, mert barátnője igyekezett bátorítani őt. Csak semmi izgalom! És különben is nem tart az egész kétszer huszonnégy óráig. Ezt tapasztalatból tudom. Reggel bemész a kórházba, délután már haza is mehetsz, és senki nem tud semmit. Különben is ma már nem divat a szüzesség. Anyagi oldala rendezve van a dolognak? — Igen, megvan a pénz .— válaszol a másik. — Nálunk az osztály minden hónapban letesz néhány forintot a zsebpénzből és mindig annak adjuk a pénzt, akinek abortálásra kell menni. Ennyi elég is a két diáklány beszélgetéséből. Meghajlunk a gyengébb nem e két fiatal szépsége előtt, becsüljük őszinteségüket, de mélységesen felháborodunk cinizmussal határos könnyelmű viselkedésükön. A demográfiai robbanás korát éljük, s majd minden nemzetnek gondot okoz a népszaporulat egyensúlyban tartása, szabályozása. Nálunk is biztosítva van törvényesen a terhesség megszakítása, de csak abban az esetben, ha azt kellően megindokolják. diáklány esetében is „elfogadható”, hiszen való tekintettel kiskorúságára engedélyezik a művi úton történő terhességmegszakítást. Rendben van, hogy a biológiailag fejlett lányok vágynak a szexuális életre, aminek gyakorlati megvalósulását kezdve számtalan, a házibulitól lehetőség segíti. Előfordulhat, hogy rossz társaság sodrásába kerül egy fiatal lány és megbotlik, de, hogy egy középiskolai osztály szervezett formában haladjon a tiltott prostitúció felé, az semmiféleképpen nem engedhető meg. Társadalmi ügy a népszaporulat emelése és ezért az állam jelentős áldozatokat hozott — a gyermekgondozási segély biztosítása egyedülálló a világon — ugyanakkor megelőző intézkedésekre is lehetőséget ad az állam. Mindenki számára igénybe vehető az orvosi felvilágosítás, a fogamzásgátló szerek használata. Ha érettségére vagy érzelmeire hivatkozva mindezt igénybe veszi egy lány, azt nem lehet egyértelműen elítélni, de fenti eset mellett nem lehet és a nem is szabad szó nélkül elmenni. A felelősség megállapítása mégsem olyan egyszerű. Mert kit is lehetne felelőssé tenni az ilyen esetekért? A szülőt sem lehet minden esetben elmarasztalni, még kevésbé a tanárokat, akik bizonyíthatóan tudásuk legjavát igyekeznek átadni a jövő nemzedékének. Sokkal inkább mondhatjuk azt, hogy az ilyen esetekért valamennyien felelősek vagyunk és a társadalmunk által biztosított törvényes lehetőségek mellett nagyobb összefogásra, felvilágosításra van szükség a hasonló bajok megelőzése érdekében. El kell érni azt is, hogy ennyi áldozatkészség után — amit szocialista rendünk biztosít — megfelelő módon ellenőrizzék azokat, akik magukat sem becsülve fellazítják morális tartásunkat, romboló hatással vannak a társadalmi és politikai törekvéseinkre. G. L. Krónika az első munkanapról !gyesek odahaza családias környezetben, mások a WJ szórakozóhelyeken baráti társaságban, vidám hangulatban búcsúztak az óévtől, és még jobb kedvvel, pezsgősüvegek pukkanása kíséretében köszöntötték a reményt keltő 1972-es új esztendőt. És amit már ekkor szokás, az ünnepi hangulatban a fogadkozások egész sora hangzott el — jobb, rendszeresebb, kemény munkával új életet kezdve szorgoskodom a jövőben — továbbá a tervek, vágyak, elképzelések sokasága fogalmazódott meg. Közben alaposan megfogyatkozott az éléskamrák és vendéglátóipari egységek raktárainak készlete, majd az ünnepise után fáradalmak kipihenéelérkeztünk január harmadikához, az új év első munkanapjához. És íme a nap krónikája. — Nem, ma volt későn jövő reggel nem — közölte örömteli hangon Rákos János, az üzemrendészet vezetője. Majd hozzátette: • Különösnek tartom, de mégis így van, italosan sem érkezett senki az üzembe. Bevalljuk őszintén, meglepődtünk ezen a bejelentésen, hiszen ilyen nagy ünnep után a korábbi időben, ha kevesen is, de voltak fegyelemsértők. Az igaz, hogy a fogadkozások néhány órával korábban hangzottak el, és ennek hatása még élt az emberekben. Mi tagadás, azt szeretnénk, ha ez a felfogás tovább erősödne az év folyamán, és 1972 végéig tartana. Bár minden kezdet nehéz, de minden bizonnyal az egyéni tervekben szerepel a nagyobb tenniakarás, serényebb, fegyelmezettebb munka is. Körútunk során bekopogtattunk a diszpécserekhez is, hiszen köztudott, hogy ide az üzemek minden eredményt és rendellenességet jelentenek. Szalontai István a következő szavakkal fogadott: — Minden a legnagyobb rendben folyik. A gyárrészlegek nem jelentettek akadályokat. Máskor az ünnepek után „hideg apác”, a „darukocsit kérünk”, ilyen és ehhez hasonló panaszok, óhajok hangzottak el. Ezúttal az új év első munkanapján ilyenekről nem kaptunk hírt. A kapott tájékoztatásból arra lehetett következtetni, hogy minden üzemben jól előkészítették az új évre való áttérést. És ha adódtak is problémák, mint a hideghengerműben — kohászati eredetű anyagselejtés -hiány — abban a gyárrészleg vétlen. Az említett hiányosság kedvezőtlen helyzetet teremtett a hideghengerműben, az év első munkanapján. A gyárrészleg nem tudta teljesíteni napi előirányzatát. Jól indult viszont a huzalmű és a kovácsoló gyárrészleg. Mindkét üzem kollektívája 100 százalék felett teljesítette az egy napra eső feladatát. A kovácsoló gyárrészlegben találkoztunk Gyarmati Alajossal, az üzem diszpécserével. Az idős, de mindig víg kedélyű Lajos bácsi készségesen nyújtott tájékoztatást. — Mi tagadás, szeretnénk versenyezni az élüzem címért. Éppen ezért munkánkat az új esztendőben még átgondoltabbá, szervezettebbé kívánjuk tenni. Ma is már reggel öt órakor szétnéztem az üzem portáján. Anyag volt, a kemencéket kellően felfűtötték és a dolgozók frissen, lelkesen láttak munkához. A kovácsológyár diszpécserének optimizmusa érthető, hiszen az első napot jól zárta a részleg. És ha az év minden munkanapján így dolgoznak, akkor valóban pályázhatnak majd a büszke élüzem címre. A diszpécser szavai még fülünkben csengtek, amikor az újévi jókívánságok közepette Birkás Zoltánnal, a közlekedési és szállítási üzemek vezetőjével szorítottunk kezet. — Az ünnepek alatt sem tartottunk pihenőt — mondotta az üzemvezető. — Elkészítettük az éves leltárt, majd a beérkezett anyagokat pakolták ki dolgozóink a vasúti kocsikból. Számomra a mai nap úgy tűnik, mintha nem is egy új évet kezdtünk volna. A MÁV bőven ellátott vasúti kocsival, bár csak így lenne egész éven át! Szinte furcsa volt ma reggel, hogy a korábbi évek januárjaiban megszokott váltólefagyás, hóakadályok elhárítása ezúttal elmaradt. Az első napi tapasztalatotok, vélemények és az 'M ismert birtokában eredmények reménytkeltően indult vállalatunk az 1972-es esztendőben. Január 3-án több mint ezer tonna terméket szállítottak el a gyár készáruraktáraiból. A kitűzött gyártási feladatot a már említett alapanyaggondok miatt nem teljesítette ugyan a vállalat, de bízunk abban, hogy az elsőnapi akadályok nem tartanak egész éven át. És ha adódnak is majd a termelő, az alkotó munka során akadályok, azok elháríthatók, ha olyan lelkesedéssel és az eddiginél még jobb hozzáállással tevékenykednek majd a gyár munkásai, mint ahogyan azt az év első munkanapján tapasztaltuk. — dl.— 1972. január 7. A figyelem meghatározó tényezői Ingerek, amelyek felkeltik az ember figyelmét Az ember figyelmét valamely inger — pusztán azért, mert fellép egy szituációban, amelyben eddig nem hatott —, még nem vonja magára. Megyünk az utcán, miközben egymás után különböző emberek mennek el mellettünk, felhangzik a gépkocsik és egyéb járművek zöreje, mindezek egymagukban még nem váltják ki okvetlenül figyelmünket. Esetleg problémáinkon gondolkodva megyünk tovább. Milyen ingerek keltik fel az ember figyelmét? A figyelemkeltő hatás mindenekelőtt attól függ, hogy más dolgok már mennyire kötik le figyelmünket. Mindennapi tapasztalat, hogy a figyelem könnyen átsiklik egyik tárgyról a másikra, sőt úgy tűnik, a tendenciája az, hogy vándoroljon egyik dologról a másikraMár a mindennapi megfigyelés tanítja, hogy az intenzív ingerek — erős fény, erős hang, szag, érintés stb. — megragadják figyelmünket. Az általános szabály az, hogy az intenzívebb inger — ha a többi tényező állandó — nagyobb valószínűséggel vonja magára a figyelmet, mint a kevésbé intenzív. Néha a relatív erősség döntő: a feszült csendben egészen kis zörej is magára vonhatja a figyelmet. Viszont a harci zajban, ágyúdörgés közepette esetleg a mennydörgésre sem figyelünk fel. Az inger erősségének különleges formája területén a tárgy nagysága. A nagyobb tárgyak inkább megragadják figyelmünket, mint a kicsinyekvan . Ugyancsak jelentősége figyelemkeltés szempontjából az inger tartamának. A hosszabb csengetést inkább rövidet. A meghalljuk, mint a hosszabb ingerre, még ha kevésbé intenzív is, előbb-utóbb felfigyelünk. Még hatékonyabb a megismétlődő inger. Az üzemi munkafolyamatot is tulajdonképpen a megismétlődő inger sokasága jellemzi. A gyors vagy hirtelen változás különösen erős figyelemkeltő mozzanat. Hatásos például a hang vagy zörej hirtelen elhalkulása munkavégzés közben. Előfordul, hogy elsősorban a munka eredménye érdekel bennünket, a munkafolyamat egyes részletei nem kötik le figyelmünket. Erőfeszítésre van tehát szükség, hogy azokat is figyelmesen végezzük. Kedvező körülmény mindenesetre, ha maguk a munkafolyamatok — részleteikben is — „érdekesek” a munkát végző személy számára. Pályaválasztáskor ügyelni kell tehát arra is, hogy ne csak a munkaeredmény vonzó jellege legyen döntő, hanem maguk a munkafolyamatok is vonzók és érdekesek legyenek az illető számára. Szinte lehetetlen, hogy foglalkozásunkat egész éven át úgy végezzük, hogy annak minden részfolyamatát csak szándékos és erőfeszítést kívánó figyelemmel — kedv nélkül, csak „kötelességből” — hajtsuk végre. A szocialista arra törekszünk, társadalomban hogy mindenki mélyen érdekelt legyen munkájában. Szorcsik Lászlóné munkapszichológus