Tarjáni Acél, 1972 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-07 / 1. szám

2 t arjani acbl az atomszázad talaján AZ ÉV FORDULÓJA álta­lában az összegezés idősza­ka. Ilyenkor aláhúzzuk az el­telt esztendő számoszlopát, matematikai értelemben: osz­tunk, szorzunk, összeadunk, hogy aztán végül is mérleget tudjunk vonni. Keressük a jellemzőket, amelyek mun­kánkat, életünket kifejezik és rendszerbe foglalják. Nos, ha az 1971-es év mér­legét készítjük, feltétlenül meg kell állnunk energia számoszlopa az atom­mellett, hogy az analízisben megfe­lelő helyet adjunk századunk e néha félelmetes, néha biz­tató és nagy reményekkel kecsegtető szavának: atom­energia­­ . Az ősszel Genfben ülé­sezett az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó IV. nemzetközi konferencia Ez alkalommal az APN tudó­sítója is kérdést intézett a Nemzetközi Atomenergia II. főigazgatójához, Ecklund pro­fesszorhoz, mindannyian A kérdés, amire kíváncsiak va­gyunk, és egyben az 1971-es év számvetésének figyelem­re méltó számoszlopát is ké­pezi, nem más, mint, hogy maga Ecklund professzor milyen lehetőségeket lát az atomenergia békés felhasz­nálásának együttműködésé­re. Íme, Ecklund professzor szavai: Elöljáróban néhány szót a jelenről és a jövő kilátásai­ról. Az atomerőművek kapa­citása ma mintegy 20 ezer megawatt, vagyis a világ energiatermelésének két szá­zaléka. 1980-ra azonban eléri a 13, a század végére pedig az 50 százalékot. Akkor az atomerőművek összteljesítmé­nye abszolút számokban meghaladja a hárommillió megawattot. Az atomenergia békés fel­­használása már ma rendkí­vül nagy jelentőségű az em­beriség számára. A fejlődés egyik mércéje­­ az egy fő­re jutó energiatermelés. Sok országban egy évtized alatt megkétszereződik az energia­­termelés, de vannak olyan államok is, ahol ehhez csak 5—7 évre van szükség. Ezzel együtt azonban a földkerek­ség lakóinak igen jelentős része nem rendelkezik ele­gendő villamosenergiával. Az emberiségnek több mint a fele például Ázsiában él, de a világon megtermelt ener­giának mindössze 110 százalé­ka jut erre a földrészre. Kétségtelen, hogy az ener­giában szegény országok igé­nyeit csak közös erőfeszítés­sel lehet kielégíteni. AZ ATOMERŐMŰVEK gyors és gazdaságos fejlesz­tése, ma elképzelhetetlen a nukleáris fűtőanyagot és a legkorszerűbb technikát biz­tosító kölcsönös kapcsolatok és együttműködések nélkül. A genfi konferencián nem vé­letlenül szenteltek oly nagy figyelmet annak, hogy mi­lyen jogi normák és keretek között valósítható meg a ha­sadóanyagok, a nukleáris berendezések és technológiák szabad nemzetközi cseréje. E téren még sok a tennivaló, de a nukleáris hatalmak, így a Szovjetunió segítségé­vel és közreműködésével, van remény azok megoldására. A nukleáris fegyver elter­jedésének megakadályozásá­ról szóló szerződés éppen azoknak a feladatoknak a megoldását hivatott teljesí­teni, amelyeket a Nemzetkö­zi Atomenergia Ügynökség szolgál: a béke és a nem­zetközi együttműködés szilár­dítása, annak biztosítása, hogy a nukleáris energiát a haladás és az alkotás érde­kében használjuk fel. A szerződés csökkenti a nukle­áris háború kirobbanásának veszélyét és nagy távlatokat nyit az atomenergia békés felhasználásához. Az energetikai atomreakto­rokban előállított plutónium egyaránt alkalmas békés (új reaktorok fűtőanyaga stb.) és háborús célokra. Ezért fel­tétlenül meg kell teremteni egy olyan nemzetközi bizto­sítékrendszert, amely kizár­ja, hogy a hasadóanyagokat a militarizálás érdekében fel­használják. Ezért követeli meg a szerződés minden, az egyezményhez­ csatlakozó, de nukleáris fegyverrel nem rendelkező országtól is a ha­sonló garanciákat. A legfőbb figyelmet most a hatékony garanciarendszer kidolgozá­sára szenteljük, mert csak az ad kellő biztonságot az atomenergia békés felhaszná­lására. A szerződést aláíró nukle­áris hatalmak vállalták: le­hetőségeik szerint hozzájá­rulnak ahhoz, hogy minél teljesebbé váljon a hasadó­anyagok, a berendezések, tudományos és technikai in­a­formációcsere az atomener­gia békés felhasználásáról. A szerződés életbelépése azt eredményezte, hogy 68 állam­ban gyorsan terjed az atom­energia békés alkalmazása. Mindazoknak, akik felelős­séget éreznek az emberiség jövőjéért, állandóan gondol­niuk kell arra, hogyan lehet megvédeni természetes kör­nyezetünket. Az atomenergia békés fel­­használásával foglalkozó Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nagy erőfeszíté­seket tesz azért, hogy a ra­dioaktív szennyeződéstől meg­mentse az emberiséget,­­a természetet. Meg vagyok győződve ar­ról, hogy már ma elérkezett az atomenergia százada. Az ásványi fűtőanyagok ki­termelése, mind nagyobb költségeket igényel, tarta­lékai viszonylag korlátozot­tak, így joggal jutunk arra a következtetésre, hogy az em­beriség jövőjének e kérdését legkedvezőbben nagy az atomenergia segítségével old­hatjuk meg. Jó EZ ESETBEN reményt kel­gondolatok csatlakoznak az atomenergiának, e fantasz­tikus és nagy erejű „mun­kásnak” a szolgálatához. A nemzetközi biztosítékrend­szer a jószándékú emberek intelmére megszelídítheti, és az egész emberiség szolgála­tába állíthatja az atomener­giát, s talán a jövő embere már nélkülözhetetlen segítő­társként tiszteli majd. O. B. Marika, a könyvtáros A s írott szó hirdetője Egyszer már meg kellene örökíteni képen ezt a hőskor­szakot: a karján, táskájában vagy ruha­kosárban könyvet cipelő üzemi könyvtárost, aki a jó könyvnek hinni és örülni tanítja munkatársait, ki úgy osztja szét olvasói között a frissen hozott könyvújdonsá­gokat, mint kedves csemegét, aki örül minden új olvasónak, mert ismét egy barátot szer­zett a könyveknek. Közülük való a kovácsoló­gyári GYGO szerszámműhely­ben Marika a könyvtáros, teljes nevén Csizmadia Já­­nosné. Közel 8 éve, hogy el­látja a műhelyben a könyvtá­rosi teendőket- Kezdetben egy használt vasszekrényben tar­totta a könyveket az üzem egyik sarkában, alig egy lé­pésre az egyik hatalmas esz­tergagéptől, míg végre méltó helyre kerültek a könyvek. Jelenleg közel 100 olvasót tart nyilván, s havonta 120—130 kötet könyvet kölcsönöz ki olvasóinak. Mindig jó érzék­kel találja meg annak nyitját, hogyan hozza közelebb az iroda­lmat, ezt a szép és ne­mes művészetet munkatársai­hoz. Az üzemi könyvcsere al­kalmával egész kis kívánság­­listát hoz mindig magával, mert azt szeretné, hogy törzs­olvasói az őket legjobban ér­deklő témájú könyveket kap­ják meg- Vadásztörténetek, sportkönyvek, izgalmas ka­landos regények, kinek-kinek ízlése szerint ajánl, válogat azzal az önzetlen szándékkal, hogy jó és nemes ügyet szol­gál. Legjobb olvasói között említi Kazár Máriát és Buro­­vinyec Attilát a fiatalok kö­zül, az idősebbek is szívesen olvasnak, Miskolczi László és Hárskúti Istvánné legszorgal­masabb látogatói a kiskönyv­tárnak. Irodalomnépszerűsítő munkája nyomán évről évre bővül, gyarapodik munkatár­sai között az olvasni szeretők száma-Csizmadia Jánosné a mun­kásműveltség emeléséért vég­zett népművelő munka egyik leglelkesebb társadalmi mun­kása, s ezért jogosan illeti meg őt az elismerés és köszö­net. Vonsik Ernőné A­z osztálykassza Egy 28 éves fiatalasszony állt a nőgyógyászati rendelő ajtaja előtt. Kezével idegesen szorongatta kis fekete táská­ját, s a szégyenkezéssel ve­gyes izgalomtól kipirult az arca. Érthető az ilyen izgalom, mert kevés aki szívesen az olyan em­ber, megy az orvos­hoz, még akkor is, ha igen sokra becsüli a gyógyító mun­kát. Ennek a fiatalasszonynak az izgalmát még az is fokozta, hogy kényszerű látogatása a rendelőben terhességének megszakítása miatt történt. Férje, s ő is, de nem utolsó­sorban iskolás kislánya is sze­retett volna még egy öcsikét, de egy korábbi betegség miatt ez csak vágy marad. Tehát muszáj volt eljönnie és beje­lenteni az orvosnak, mit akar tulajdonképpen. Elhozta a szanatóriumi zárójelentést, hogy kevesebbet magyaráz­kodjon, mégis izgult — s azt a keveset is elfelejtette, amit már este megfogalmazott ma­gában. Nem úgy a két középiskolás lány, aki később állt meg fiatalasszony mellett, és han­a­gos zavartalansággal beszél­gettek egymással. Korunkra és a fiatalságra jellemző őszinte­séggel beszéltek, s nyíltságuk­ra mutat, hogy egymás legin­timebb dolgairól is tudnak. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy valószínűleg jó barát­nőkről­ van szó. Ők nem szé­­gyellték magukat, mint a fia­talasszony, pedig­ ugyanazért jöttek a nőgyógyászati rende­lésre. Talán az egyikben tá­madt egy kis drukk, mert ba­rátnője igyekezett bátorítani őt.­­ Csak semmi izgalom! És különben is nem tart az egész kétszer huszonnégy óráig. Ezt tapasztalatból tudom. Reggel bemész a kórházba, délután már haza is mehetsz, és senki nem tud semmit. Különben is ma már nem divat a szüzes­ség. Anyagi oldala rendezve van a dolognak? — Igen, megvan a pénz .— válaszol a másik. — Nálunk az osztály min­den hónapban letesz néhány forintot a zsebpénzből és mindig annak adjuk a pénzt, akinek abortálásra kell men­ni. Ennyi elég is a két diáklány beszélgetéséből. Meghajlunk a gyengébb nem e két fiatal szépsége előtt, becsüljük őszinteségüket, de mélysége­sen felháborodunk cinizmussal határos könnyelmű viselkedé­sü­k­ön. A demográfiai robba­nás korát éljük, s majd min­den nemzetnek gondot okoz a népszaporulat egyensúlyban tartása, szabályozása. Nálunk is biztosítva van törvényesen a terhesség megszakítása, de csak abban az esetben, ha azt kellően megindokolják. diáklány esetében is „elfogad­­­ható”, hiszen való tekintettel kiskorúságára engedélyezik a művi úton történő terhes­ségmegszakítást. Rendben van, hogy a biológiailag fejlett lá­nyok vágynak a szexuális életre, aminek gyakorlati megvalósulását kezdve számtalan, a házibulitól lehetőség segíti. Előfordulhat, hogy rossz társaság sodrásába kerül egy fiatal lány és megbotlik, de, hogy egy középiskolai osz­tály szervezett formában ha­ladjon a tiltott prostitúció fe­lé, az semmiféleképpen nem engedhető meg. Társadalmi ügy a népsza­porulat emelése és ezért az állam jelentős áldozatokat hozott — a gyermekgondozási segély biztosítása egyedülálló a világon — ugyanakkor meg­előző intézkedésekre is lehető­séget­ ad az állam. Mindenki számára igénybe vehető az orvosi felvilágosítás, a fogam­zásgátló szerek használata. Ha érettségére vagy érzelmeire hivatkozva mindezt igénybe veszi egy lány, azt nem lehet egyértelműen elítélni, de fenti eset mellett nem lehet és a nem is szabad szó nélkül el­menni. A felelősség megállapítása mégsem olyan egyszerű. Mert kit is lehetne felelőssé tenni az ilyen esetekért? A szülőt sem lehet minden esetben el­marasztalni, még kevésbé a tanárokat, akik bizonyítha­tóan tudásuk legjavát igyekez­nek átadni a jövő nemzedéké­nek. Sokkal inkább mondhat­juk azt, hogy az ilyen ese­tekért valamennyien felelősek vagyunk és a társadalmunk által biztosított törvényes le­hetőségek mellett nagyobb összefogásra, felvilágosításra van szükség a hasonló bajok megelőzése érdekében. El kell érni azt is, hogy ennyi áldo­zatkészség után — amit szo­cialista rendün­k biztosít — megfelelő módon ellenőrizzék azokat, akik magukat sem be­csülve fellazítják morális tar­tásunkat, romboló hatással vannak a társadalmi és poli­tikai törekvéseinkre. G. L. Krónika az első munkanapról !­­gyesek odahaza családi­as környezetben, mások a W­J szórakozóhelyeken ba­ráti társaságban, vi­dám hangulatban búcsúztak az óévtől, és még jobb kedv­vel, pezsgősüvegek pukkaná­­sa kíséretében köszöntötték a reményt keltő 1972-es új esz­tendőt. És ami­t már ekkor szokás, az ünnepi hangulat­ban a fogadkozások egész so­ra hangzott el — jobb, rend­szeresebb, kemény munkával új életet kezdve szorgoskodom a jövőben — továbbá a ter­vek, vágyak, elképzelések so­kasága fogalmazódott meg. Közben alaposan megfo­gyatkozott az éléskamrák és vendéglátóipari egységek rak­tárainak készlete, majd az ünnepi­se után fáradalmak kipihené­elérkeztünk január harmadikához, az új év első munkanapjához. És íme a nap krónikája. — Nem, ma volt későn jövő reggel nem — közölte örömteli hangon Rákos Já­nos, az üzemrendészet vezető­je. Majd hozzátette: •­ Külö­nösnek tartom, de mégis így van, italosan sem érkezett senk­i az üzembe. Bevalljuk őszintén, megle­pődtünk ezen a bejelentésen, hiszen ilyen nagy ünnep után a korábbi időben, ha kevesen is, de voltak fegyelemsértők. Az igaz, hogy a fogadkozások néhány órával korábban hangzottak el, és ennek ha­tása még­­ élt az emberekben. Mi tagadás, azt szeretnénk, ha ez a felfogás tovább erő­södne az év folyamán, és 1972 végéig tartana. Bár min­den kezdet nehéz, de minden bizonnyal az egyéni tervek­ben szerepel a nagyobb ten­­niakarás, serényebb, fegyel­mezettebb munka is. Körútunk során bekopog­tattunk a diszpécserekhez is, hiszen köztudott, hogy ide az üzemek minden eredményt és rendellenességet jelentenek. Szalontai István a következő szavakkal fogadott: — Minden a legnagyobb rendben folyik. A gyárrészle­gek nem jelentettek akadá­lyokat. Máskor az ünnepek után „hideg a­pác”, a „daru­kocsit kérünk”, ilyen és ehhez hasonló panaszok, óhajok hangzottak el. Ezúttal az új év első munkanapján ilyenek­ről nem kaptunk hírt. A kapott tájékoztatásból arra lehetett következtetni, hogy minden üzemben jól előkészítették az új évre való áttérést. És ha adódtak is problémák, mint a hideghen­germűben — kohászati erede­tű anyagselejt­és -hiány — abban a gyárrészleg vétlen. Az említett hiányosság ked­vezőtlen helyzetet teremtett a hideghengerműben, az év el­ső munkanapján. A gyárrész­leg nem tudta­ teljesíteni na­pi előirányzatát. Jól indult viszont a huzal­mű és a kovácsoló gyárrész­leg. Mindkét üzem kollektí­vája 100 százalék felett telje­sítette az egy napra eső fel­adatát. A kovácsoló gyárrész­legben találkoztunk Gyarmati Alajossal, az üzem diszpécse­rével. Az idős, de mindig víg kedélyű Lajos bácsi kész­ségesen nyújtott tájékoztatást. — Mi tagadás, szeretnénk versenyezni az élüzem cí­mért. Éppen ezért munkánkat az új esztendőben még átgon­doltabbá, szervezettebbé kí­­vánjuk tenni. Ma is már reg­gel öt órakor szétnéztem az üzem portáján. Anyag volt, a kemencéket kellően felfűtöt­­ték és a dolgozók frissen, lelkesen láttak munkához. A kovácsológyár diszpécse­rének optimizmusa érthető, hiszen az első napot jól zár­ta a részleg. És ha az év minden munkanapján így dolgoznak, akkor valóban pá­lyázhatnak majd a büszke élüzem címre. A diszpécser szavai még fülünkben cseng­tek, amikor az újévi jókíván­ságok közepette Birkás Zol­tánnal, a közlekedési és szál­lítási üzemek vezetőjével szorítottunk kezet. — Az ünnepek alatt sem tartottunk pihenőt — mon­dotta az üzemvezető. — Elké­szítettük az éves leltárt, majd a beérkezett anyagokat pa­kolták ki dolgozóink a vasúti kocsikból. Számomra a mai nap úgy tűnik, mintha nem is egy új évet kezdtünk vol­na. A MÁV bőven ellátott vasúti kocsival, bár csak így lenne egész éven át! Szinte furcsa volt ma reggel, hogy a korábbi évek januárjaiban megszokott váltólefagyás, hó­akadályok elhárítása ezúttal elmaradt. A­z első napi tapasztala­to­tok, vélemények és az '­M ismert birtokában eredmények reményt­­keltően indult vállalatunk az 1972-es esztendőben. Január 3-án több mint ezer tonna terméket szállítottak el a gyár készáruraktáraiból. A kitűzött gyártási feladatot a már említett alapanyaggondok miatt nem teljesítette ugyan a vállalat, de bízunk abban, hogy az elsőnapi akadályok nem tartanak egész éven át. És ha adódnak is majd a termelő, az alkotó munka so­rán akadályok, azok elhárít­hatók, ha olyan lelkesedéssel és az eddiginél még jobb hozzáállással tevékenyked­nek majd a gyár munkásai, mint ahogyan azt az év első munkanapján tapasztaltuk. — dl.— 1972. január 7. A figyelem meghatározó tényezői Ingerek, amelyek felkeltik az ember figyelmét Az ember figyelmét vala­mely inger — pusztán azért, mert fellép egy szituációban, amelyben eddig nem hatott —, még nem vonja magára. Megyünk az utcán, miközben egymás után különböző em­berek mennek el mellettünk, felhangzik a gépkocsik és egyéb járművek zöreje, mind­ezek egymagukban még nem váltják ki okvetlenül figyel­münket. Esetleg problémáin­kon gondolkodva megyünk tovább. Milyen ingerek keltik fel az ember figyelmét? A figye­lemkeltő hatás mindenekelőtt attól függ, hogy más dolgok már mennyire kötik le fi­gyelmünket. Mindennapi ta­pasztalat, hogy a figyelem könnyen átsiklik egyik tárgy­ról a másikra, sőt úgy tűnik, a tendenciája az, hogy ván­doroljon egyik dologról a másikra­Már a mindennapi megfi­gyelés tanítja, hogy az inten­zív ingerek — erős fény, erős hang, szag, érintés stb. — megragadják figyelmünket. Az általános szabály az, hogy az intenzívebb inger — ha a többi tényező állandó — na­gyobb valószínűséggel vonja magára a figyelmet, mint a kevésbé intenzív. Néha a re­latív erősség döntő: a feszült csendben egészen kis zörej is magára vonhatja a figyelmet. Viszont a harci zajban, ágyú­dörgés közepette esetleg a mennydörgésre sem figyelünk fel. Az inger erősségének kü­lönleges formája területén a tárgy nagysága. A nagyobb tárgyak inkább megragadják figyelmünket, mint a kicsi­nyek­­van . Ugyancsak jelentősége figyelemkeltés szem­pontjából az inger tartamá­nak. A hosszabb csengetést inkább rövidet. A meghalljuk, mint a hosszabb ingerre, még ha kevésbé intenzív is, előbb-utóbb felfigyelünk. Még hatékonyabb a megismétlődő inger. Az üzemi munkafolyama­tot is tulajdonképpen a meg­ismétlődő inger sokasága jel­lemzi. A gyors vagy hirtelen változás különösen erős figye­lemkeltő mozzanat. Hatásos például a hang vagy zörej hirtelen elhalkulása munka­végzés közben. Előfordul, hogy elsősorban a munka eredmé­nye érdekel bennünket, a munkafolyamat egyes részle­tei nem kötik le figyelmün­ket. Erőfeszítésre van tehát szükség, hogy azokat is fi­gyelmesen végezzük. Kedve­ző körülmény mindenesetre, ha maguk a munkafolyama­tok — részleteikben is — „érdekesek” a munkát végző személy számára. Pályaválasztáskor ügyelni kell tehát arra is, hogy ne csak a munkaeredmény vonzó jellege legyen döntő, hanem maguk a munkafolyamatok is vonzók és érdekesek legyenek az illető számára. Szinte lehe­tetlen, hogy foglalkozásunkat egész éven át úgy végezzük, hogy annak minden részfolya­matát csak szándékos és erő­feszítést kívánó figyelemmel — kedv nélkül, csak „köte­lességből” — hajtsuk végre. A szocialista arra törekszünk, társadalomban hogy min­denki mélyen érdekelt legyen munkájában. Szorcsik Lászlóné munkapszichológus

Next