Tarjáni Acél, 1974 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-04 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A SALGÓTARJÁNI KOHÁSZATI ÜZEMEK PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. £ VF_ 1. SZÁM______________ARA: 30 FILLÉR__________________1974. JANUÁR 4, Versenyfelhívás Kedves elvtársak, munkatársak! Az 1974-es esztendő kiemelkedő év lesz népünk, ezen belül városunk lakóinak életében. Ez éviben hívják össze pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusát, a magyar szakszervezetek következő kongresszusát, és ez évben ünnepli városunk népe felszabadulásának 30-ik évfordulóját. A történelmi események mindig hatással vannak az emberekre, így lesz ez most is. A vállalat előtt álló feladatok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy méltóképpen készüljünk a fenti eseményekre. E gondolatok jegyében tartotta meg az óév utolsó napjaiban tanácskozását a karbantartó és szolgáltató gyárrészleg központi üzemének MHSZ szocialista brigádja Molnár Sándor vezetésével. A tanácskozáson határozat született: A kollektíva felhívással fordul a vállalat minden dolgozójához, szocialista és munkabrigádjához, évet tekintsék hogy az 1974-es versenyévnek. Felhívunk mindenkit, hogy sajátos helyzetének és feladatainak megfelelően készítsék munkaverseny-i vállalásukat, elvállalásukban domborodjon ki a szocialista brigádmozgalom hármas jelszava. Kívánjuk, hogy bontakozzék ki, nemes vetélkedés a feladatok minél kiemelkedőbb eredményesebb és teljesítésére, amelyet február 10-ig készítsenek el. Meggyőződésünk, hogy a versenymozgalom elindításával hűségünket, tiszteletünket fejezzük ki pártunk, egész kollektívánk iránt. Sikerekben, gazdag, eredményes munkát kívánunk mindenkinek, aki a versenyfelhíváshoz csatlakozik. Salgótarján, 1973. XII. ,30. Dicső András párttitikár Tóth Imre gyárrészlegvezető h. Válóczy Béla műhelybizottisáigi tag Molnár Sándor brigárdivezető Osztrák érdeklődés szántóvasak iránt Minta Szíriába A koviácsoló-gyárrészleg korábban főleg Lengyelországba szállított jelentős mennyiségben szántóvasat. Az elmúlt év végén a szomszédos Ausztriából, érdeklődött egy vevő fenti termék iránt. A Ferunion a Külkereskedelmi Vállalaton keresztül először novemberben, majd az év utolsó napjaiban is levélben keresték meg vállalatunkat az általuk küldött szántóvasminták gyárthatósága miatt. A gyárrészleg műszaki osztálya hozzálátott a mintáik bevizsgálásához, a műszaki paramétereik megállapításához és az első érdeklődés után 1000 darab szántóvas gyártására elkészítették az árajánlatot is. A második érdeklődés azonban már tízezer darabra szólt. Ennek megfelelően további felmérés szükséges a vevő által kért szántóvas árajánlatával kapcsolatosan. Az már biztos, hogy a kérdéses szántóvasak gyártása lehetséges a kovácsoló-gyárrészlegben. Remélhető, hogy a vevő a tízezer darab előállítására tett árajánlattal is elégedett lesz. Végül a teljes mennyiség gyártása marad majd hátra, amelyet jó minőségben a megjelölt időre minden bizonnyal elszállít majd a kovácsoló-gyárrészleg. A fenti érdeklődésen túl a közelmúltban a Metalimpex Külkereskedelmi Vállalat tolmácsolta az egyik szíriai cég kérését. Ez a vevő hőkezeit pántolószalagokból kért mintáikat. A hideghengermű örömmel eleget tesz ennek az újabb érdeklődésnek, melyből valószínű üzlet is lesz majd a jövőben. Elismerő szavak — jó munkáért tataink eredményeként a részünkről megrendelt kovácsolt termékek mind minőség, mind mennyiség, valamint határidő vonatkozásában eredményesen realizálódtak. E körülmény éves tervünk sikeres befejezésében jelentős segítség volt számunkra, melynek elismeréséért vállalatunk nevében köszönetüinket fejezzük ki, s ezt kérjük társainak is tolmácsolni munkaszíveskedjék. Egyben ez úton kívánunk eredményekben gazdag boldog A nehéz és fáradságos munka után jólesik az elismerő szó. A partner megelégedése csak megerősíti igyekezetében és szorgalmában a vezetőt is a dolgozót is. Az új év alkalmával Marosi László, a miskolci Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat igazgatója, Treiba Gyula anyag- és áruforgalmi osztályvezetővel egyetértésben levelet küldött Molnár Józsefnek, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kovácsológyár részlegvezetőjének. A levél így szól: 1973. év folyamán igen jó és kellemes kereskedelmi kapcsolj esztendőt! Üzemel már az új rúd vaspácoló. Képünk a korszerű üzem egyik berendezését mutatja .Nyit a KISZ-klub A szokásos téli szünet után január 8-án délután 17 órakor ismét kinyitja kapuit a KISZ- klub. A klubot Rudinszky László, a nagyüzemi KISZ-bizottság titkára nyitja meg. A megnyitás alkalmával ismertetik az ifjúsági klub negyedéves programját a fiatalokkal, s megválasztják a klubvezetőséget. Rövidesen kiadják a fiataloknak a klubigazolványokat is. A KISZ-klub megnyitására a KISZ nagyüzemi bizottsága és a művelődési központ várja a kohászati üzemek fiataljait. Gyártmánykatalógus Az elmúlt év végén újabb ^ártomány,katalógusokat jelentetett meg vállalatunk. Többszínű nyomásban került forgalomba a hideghengermű, valamint az öntöde gyártmánykatalógusa. Az ízléses gyártmányismertetőt a balassagyarmati nyomdában készítették. Az első munkanapról jelentjük A gyár dolgozói fegyelmezetten láttak munkához Néhány nappal ezelőtt a jól végzett munka tudatában joggal vidám hangulatban búcsúzott a gyár kollektívája az óévtől és köszöntötte a még reményteljesebb új esztendőt. A jó hangulatban — mint ahogy már ilyenkor lenni szokott — mindenki új terveket kovácsolt. Új terveket, mert a mai, szüntelenül fejlődő életünk ezt parancsolóan elő is írja. A magasabb célkitűzéseket azonban, amelyek előttünk állnak csakis fegyelmezett, jól szervezett munkával, hatékonyabb gazdálkodással, eredményeink fokozásával érhetjük el. Gyárunk történetében ez az év ismét kiemelkedőnek ígérkezik. Kiemelkedőnek, mert célul tűztük ki, hogy termelési értékben túlszárnyaljuk majd a kétmillárd forintot. Ezért viszont mindannyiunknak többet kell tentennünk 1974-ben. Ijabb rekordokért Szerdán reggel egy olyan év dolgos hétköznapjai kezdődtek, amikor rekorderedmények elérésére indult a vállalat kollektívája. Olyan esztendő kezdődött, amelyikben nagy eseményre, a XI. pártkongresszusra kerül majd sor és amikor szeretett városunk felszabadulásának 30. évfordulóját ünnepeljük. Az alkotó munka zajában e jelentős eseményekre tehát kell gondolni és ki-ki a maga munkaterületén az eddiginél is többet nyújtva készüljön, köszöntse a párt legmagasabb fórumát és városunk felszabadulási évfordulóját. Az első munkanapon annak rendje-módja szerint láttak munkához dolgozóink. A rendészeti osztály arról tájékoztatott, hogy nem volt későnjövő. Bárcsak így lenne ez egész éven át! Optimizmusra ad okot, hogy gyárrészlegeink termékei iránt nagy az érdeklődés, amely a leadott rendelésállomány mennyiségéből is lemérhető. Rendelés tehát van, amely egyik feltétele az éves célkitűzések megvalósulásának. A karbantartóüzem vezetője szintén örömmel újságolta, hogy különösebb fennakadás nem volt az indulásnál. Csupán olyan berendezések álltak, amelyet a termelőrészlegekkel közös egyetértésben vettek főjavításba, javítás alá. Ilyenek a TÜKI II. lágyítórendszer, a martinkemence és a kovácsoló-gyárrészleg „B” vashenger, üzemében a szántón hozzátartozó körkemencével, valamint 6000 méter kilogrammos ellen a ütésű kalapács. Kisebb fennakadást idézett elő a huzalmas alállomás hármas trafójánál a szekunder számú főkapcsoló meghibásodása. A hibát szerdán reggel egy órán belül ideiglenesen elhárították, majd szabad szombaton folytatják a javítást. Biztató kezdet A rendelésellátottságon túl egyelőre biztosított minden termelőrészleg számára az alapanyagigény. Ez különösen lényeges, hiszen a vállalatnak számos esetben alapanyaghiány okoz gondot. Reméljük azonban, hogy ebben az évben folyamatosabban szállítanak majd az alapanyagot előállító üzemek. Az első munkanapon a hideghengerű műben kisebb zavart okozott túlzsúfoltság. Ez azonban folyamatos kiszállítással elhárítható. A szerdai eredményekről a fődiszpécsertől érdeklődtünk. Vállalati öszesenben, 100,2 százalékos termelési eredményről adhatunk hírt. A gyárészlegek teljesítménye az alábbiak szerint alakult: öntödék 106.3, huzalma 101,1, hideghengermű 98.8, kovácsológyár 91.2 százalék. Ettől is kedvezőbb volt a kiszállítási eredményünk. Ezen a napon 31 jó minőségű termékkel megrakott vasúti kocsi hagyta el a gyárat. Több mint 700 tonna szalagacél-féleséget huzalárut, és kovácsolt terméket indítottak útnak a gyár raktáraiból. Első napi kiszállítási eredményünk 100,7 százalék. A küldeményeket elsősorban a hazai megrendelők címére adták fel. A vidéki vas- és műszaki nagykereskedelmi vállalatok, az építőipar, a csavaripar, kéziszerszámi gyár, a Ferroglóbus főként huzalárut, a Csepeli Kerékpárgyár, a Bakony Művek, pedig szalagacélt kaptak a gyártól. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárnak szántóvasat küldtek, míg a járműprogram segítésére gömbcsuklókat szállítottak. Az új év első munkanapján elért teljesítmények arról tanúskodnak, hogy vállalatunknál gondosan készítették elő az átmenetet. Persze a további sikeres munka nem nélkülözheti majd az eddiginél is megalapozottabb üzem- és munkaszervezést, az észszerűbb létszámgazdálkodást. A 8,5 százalékos értéknövekedés ezt termelési mindenképpen feltételezi. A magasabb elvárásokat a vállalat csak úgy tudja majd teljesíteni, ha mielőbb átadják rendeltetésüknek az új folyamatban lévő beruházásokat. Ugyanis ezek a nagy teljesítményű sorok kedvezően befolyásolhatják 1974. éves eredményeink alakulását. Csapolás közben a martinkemencénél Kitüntetik a legjobb társadalmi munkásokat Kiemelkedő eredmények a „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalomban A Hazafias Népfront „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom szervező bizottsága az óév végén, megvizsgálta mennyi társadalmi munkát végeztek Salgótarján dolgozói városuk érdekében. A felmérés, az eredmények számba vétele még korántsem fejeződött be, azonban lapunk már birtokába jutott a vállalat szocialista brigádjai eredményeinek. A kohászati üzemek szocialista brigádjai 1973-ban a lakóterületen, illetve a kommunális létesítmények fejlesztése érdekében több mint 19 ezer óra társadalmi munkát végeztek. Pontosabban: e sokrétű és nagy munkában több mint 900 szocialista brigádtag vett részt a vállalat 70 szocialista brigádjából. Ezek a szocialista brigádtagok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a lakóterület rendezésében, az utcák és járdák javításában, korszerűsítésében, az óvoda bővítésében stb. A vállalat dolgozói azonban nemcsak ennyi, társadalmi munkát végeztek tavaly, hanem sokkal többet. A vállalatnak mind a 134 szocialista brigádja kivette a részét a társadalmi munkából — hiszen ezt a brigádvállalások is előírják a kollektíváik számára. Ezeket az egyéb munkákat számítva a szocialista kolllektívák csaknem 31 ezer óra társadalmi munkát végeztek el. Ez a szám megfelel 3875 nyolcórás csaknem 11 műszakinak, vagy ember egyéves ■ munkájának. Ezekben az egyéb munkákban szerepelnek a vállalatnál lezajlott társadalmi műszakok, a nyári belső munkáik, s általában valamennyi társadalmi jellegű tevékenység. A vállalat szocialista brigádjai közül különösen kiemelkedő teljesítményt ért el a „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom keretében az „Ady Endre” karbantartó, a „Tyitov” szerszámkészítő, a „Letnin” programozó és a „Komarov” szalagedző szocialista brigád. A társadalmi, munkáról készített felmérés még nem végleges, azonban már az eddigi eredményeik alapján is megállapították, hogy a vállalat szocialista brigádjai minden egyes tagjának 8 óra fölött alakul a múlt évi társadalmi munka teljesítménye. Rövidesen elkészül a végleges felmérés aminek alapján mozgalom szervező bizottsága a elismerésben részesíti a legjobbakat. A korábbi, időszakhoz és gyakorlathoz hasonlóan elismerésiben részesítik azokat, akik 50, 100, illetve 150 óra társadalmi munkát végeztek, akik a munka szervezésével és bonyolításával járó nyilvántartásban tevékenykedtek, illetve azt az 5 szocialista brigádot, amelyekben a lyenkénti teljesítmény szememeghaladja a 18 órát. ‘SÁL Jobb kooperációt Az azonban eddig említetteken túl szükséges még a kapcsolódó részlegek, osztályok átgondoltabb kooperációja, együttműködése is. Egyszóval területén ki-ki a maga munkatöbbet kell, hogy adjon a korábbinál. Ez lesz a biztosítéka annak, hogy 1974- ben újabb rekorderedményeket érhessünk el, amely mindannyiunk életkörülményeinek további javulását is eredményezi. Hangulatos búcsú — Jó hangulat, vidámság jellemezte a szilveszteri bált — mondta örömmel Illés Művelődési Pál, a Kohász Központ igazgatója, amikor érdeklődtünk. De folytatta: — A várakozáson felül sikerült minden. Az emberek hangulatából éreztük, hogy elégedettek voltak a rendezéssel... — Hány részvevője volt a bálnak? — Hatszáznál is többen voltak, pedig csak ötszáz emberre számítottunk. De megoldottuk, hogy elférjen mindenki. — Mi fogyott? — Pontosan nehéz lenne válaszolni rá. A büfé nagyon forgalmas volt. Sláger volt a virsli és a kolbász, s meglepően sok pezsgő fogyott... — Hogy sikerült a tombola? — Több mint kétszáz tombolajegy kelt el, s nem sokkal a hagyományos éjféli „szertartás” után történt meg a sorsolás. A tombolán különféle italokat, s egy kismalacot lehetett nyerni. — Ki nyerte el a kismalacot? — Az öt ötvenkettes tombolajegy tulajdonosa, Bottyán Katalin. — Köszönjük a tájékoztatást a következő szilveszteri bál után ismét érdeklődünk.