Tarjáni Acél, 1993 (43. évfolyam, 1-23. szám)
1993-01-15 / 1. szám
2. Szakszervezeti álláspont a „kollektív alku” előtt Az új Munka Törvénykönyvtől az igen hosszú és alapos előkészítő szakasz után úgy a munkavállalók, mint a szakszervezetek azt várták, hogy tisztességes, demokratikus és emberi viszonyokat teremt majd a munkahelyeken. A Parlament által 1992. március 30-án elfogadott és a Magyar Közlöny 1992. május 4-én megjelent 45. számában kihirdetett 1992. évi XXII. törvény ismeretében sajnos azt kell megállapítani, hogy a törvény nem teremt esélyegyenlőséget a „munka világában”, nem a munkavállalók érdekeit szolgálja, hanem az a fő célja, hogy a piacgazdasági viszonyokra történő hosszú átállás folyamatában megkönnyítse a munkáltatók helyzetét. A törvény legfőbb hibájának azt tartjuk, hogy kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat és olyan szemléletet tükröz, mintha Magyarországon már jó ideje megvalósult volna a tőkés piaci viszonyokra történő teljes áttérés. Látható, és ezt a parlamenti vita során benyújtott több mint félezer módosító indítvány is megerősítette, hogy hiába volt a különböző szinteken és fórumokon folytatott több mint egy évig tartó vita, maguk a képviselők sem tartották minden tekintetben jónak a törvényjavaslatot. Az új Munka Törvénykönyve nem más, mint a kezdeti „vadkapitalizmus”, az eredeti tőkefelhalmozás munkajoga, amely elsősorban a tőke érdekeit ismeri és védi. Ezért ma már nem is nagyon vitatott tény, hogy a gazdasági átalakulás és a privatizáció egyedüli vesztese a munkavállaló. Az új Munka Törvénykönyv megalkotásának egyik fő oka az volt, hogy a gazdasági környezet erőteljes változását a munkajogi szabályozásnak is tudomásul kellett vennie és ezért a közigazgatási jellegű szabályozás helyébe a munkaviszony sajátosságainak kell lépnie. Az állami szerepvállalás csökkenése miatt az állam már nem tulajdonosi, hanem közrendvédelmi funkciója alapján kíván szabályozni. A többszintű törvényi szabályozás helyett egyszintű szabályozás kell és erőteljes hangsúlyt kapott a garantált minimális feltételek meghatározása, a felek megállapodása és a kollektív alku szerepe. Az új Munka Törvénykönyv - a korábbi szabályozáshoz képest - lényegesen kevesebb kötelező érvényű (kogens) szabályozást tartalmaz és előtérbe került a megengedő (diszpozitív) és a viszonylagosan megengedő (relative diszpozitív) szabályozás. Mit jelent ez a szabályozás a gyakorlatban? Mivel az állami szerepvállalás átértékelődött, a kötelező érvényű szabályoknak jelentősen csökkeniük kell. A megengedő (diszpozitív) szabályozás azt jelenti, hogy a törvény nem kíván minden részletkérdésben tételesen rendelkezni, ezért a szabályozást a felek alkujára - a kollektív szerződésre - bízza. A viszonylagosan megengedő (relative diszpozitív) szabályozás esetén a munkáltató csak a munkavállaló javára térhet el, azaz a törvényi szint ún. alsó korlátnak tekintendő és a tényleges mérték megállapítása a felek kollektív alkujának tárgya. Következésképpen belátható, hogy felértékelődik a kollektív szerződések szerepe, mivel csak nagyon gondosan összeállított és egyértelműen megfogalmazott kollektív szerződés töltheti be a jövőben funkcióját. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak jogaikat saját maguknak kell kikényszeríteniük, érdekképviseletükön keresztül. Ezért nagyon fontos, hogy minden munkahelyen működjön szakszervezet, mert szakszervezet nélkül nem köthető kollektív szerződés. Az SKU vasas kötelékébe tartozó szakszervezeti bizottsága e gondolatok jegyében kívánja elkezdeni az új vállalati Kollektív Szerződés előkészítésének munkálatait, melynek mielőbbi befejezéséhez ezúton is kérjük a munkavállalók segítségét illetve aktív, támogató közreműködését. SKÜ Szakszervezeti Bizottsága Drágábban utazunk, de a buszon is vehetünk jegyet Január elsejétől a Volán vállalat valamennyi üzemegységénél emelkedtek a távolsági és helyijárati viteldíjak. Az emelkedés mértékét az önkormányzatok határozták meg, figyelembe véve azt az új lehetőséget is, hogy Salgótarjánban és Balassagyarmaton ezentúl nem csak elővételben, hanem a gépkocsivezetőknél is vásárolhatók helyijétől jegyek. Városunkban az elővételi jegy ára 25, a járművön vásárolté pedig 30 forintba kerül. Az emelések terméezrteeen a bérletek árában is kifejeződnek. Salgótarjánban az összvonalas bérlet ára 745, az egyvonalas pedig 525 forint lett, a tanulók 180, a 70 év alatti nyugdíj pedig 152 forintos havi bérlettel utazhatnak január 1-től. Városunkban lehetőség van félhavi egy-és összvonalas, valamint arckép nélküli havijegy vásárlására is. .............. fc......4 4....4..........4 4................................................................................................................................................. TARJANI ACÉL A magyar gazdaság helyzetéről Az elmúlt hetekben került bemutatásra a Kormány 1993. évi költségvetése és ezzel összefüggésben a várható gazdasági helyzet. Sok fórumon vitatták, véleményezték ezt a programot, így kétoldali közelítésben is érzékelhetjük a gazdaság helyzetét és várható alakulását. Alapul mindenképp az 1992 évi állapotot kell venni. A Statisztikai Hivatal nemrégiben tette közzé az év első 3/4 részének gazdasági mutatóit. Ebből az olvasható ki, hogy a magyar gazdaság teljesítménye tovább csökkent, mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés romlott az előző évhez képest. Az ipari termelés visszaesése várhatóan 6-8 %, míg a mezőgazdaság hozama alig 50 %-a a korábbi évekének. Különösen nagy visszaesés a gabonatermesztésben, amit nemcsak az aszályos időjárás okozott, hanem a vetésterület mintegy 40 %-os csökkenése is közrejátszott abban. Tovább csökkent az állatállomány is és már húsimportról esik szó a folyamatos ellátás érdekében. Egyedüli pozitívumot az export 16-17 %-os növekedése jelent, ami a fizetési mérleg kiegyensúlyozottságán túl a minőségi színvonal lassú emelkedésére is mutat. Az iparban nem látszik a szükséges termékszerkezetváltás, nem nagyon javul piaci helyzetünk. A kiesett, megszűnt keleti irányú export helyett alig bővül a nyugati piac, a belső kereslet visszaesése sem szűnik meg. A külföldi tőke nem a termelő ágazatok iránt érdeklődik elsősorban, beáramlása nem elegendő mértékű. Bár az Ipari Centrumok Nemzetközi Szövetsége ígér iparfejlesztési támogatást, de egyenlőre nincs elegendő és megfelelő pályázó. Az új vállalkozások döntő többsége inkább a kereskedelem és vendéglátás területére esik. Lassan gond lesz a szellemi, irányító munkakörök betöltése körül, a fejlődést megteremtő kutató fejlesztő folyamatok szervezésénél, mert nincs elegendő szakképzett felsőfokú végzettségű szakember. Amíg Nyugat európában 400 ezer lakosra átlagosan 2600 fő, az USA-ban 5500 fő, Kanadában 3900 fő felsőfokon képzett szakember esik, addig nálunk csak 920 fő. A mezőgazdasági hozamok visszaesése már drasztikus mértékeket ölt. A gabonafélék termése a 2-3 évvel ezelőttinek csak fele, az állatállomány csökkenése 30- 35 %-os. Sok a parlagon hagyott föld, megindult a TSZ területek magánkézbe adása, de kevés az érdeklődő, a gazdálkodni vágyó ember. Nehezen alakulnak ki a termékgazdaságok, a TSZ-ek 30 %-a pedig csődeljárás alatt áll. Nem hoz fellendülést a szolgáltató, kereskedelmi szféra sem. Itt a legnagyobb mértékű a privatizáció, de a magas adóterhek, a növekvő költségek, főleg a magas kamatok, hamar megfojtják a vállalkozókat. Kicsi a kereslet, a vásárlóerő az infláció hatások folytán egyre jobban csökken. Meredeken nő a munkanélküliek száma, ez év végére várhatóan eléri a 700 ezer főt, ami már országos átlagban is az aktív kereső réteg 14 %-át jelenti. Jövő év végére 900 ezer fős munkanélküliséget jósolnak. A reálbérek növekedése elmarad az infláció mértékétől. Ugyanakkor erősen növekedik a fekete piac a csempész és lopott áruk értékesítésére támaszkodva. Sokan és sokszor vetik fel a kérdést, hogy mi a megoldás, hogyan javulhat a gazdaság? Egyetlen út van a termelés bővítése. De ennek alapfeltétele a piaci igény. A belső piac igénynövekedésével igen kis mértékben számolhatunk, hiszen előbb a termelési szerkezet átalakulását kell megoldani. A nagy kapacitásokkal bíró kohászat, nehézgépgyártás, nehézvegyipar, az alaptermékeket adó mezőgazdaság helyett a magasabb minőségi színvonalon működő feldolgozó iparra (híradástechnika, műszer, automatika, a feldolgozó élelmiszer, csomagolástechnika stb.) van szükség. De ugyanezen áruféleségekre tartana igényt a külső piac is. Itt hamarabb várható a kereslet növekedése, ha megfelelő minőségi színvonalon tudunk produkálni. A kivitel évről-évre emelkedik, de a termékszerkezet lassú átalakulása miatt igazi áttörés nincs. A szerkezet átalakítás több befektetést igényelne, amihez az üzemeknek nincs pénzük. Szükség lenne az exporttámogatások állami rendszerének javítására, a kamatterhek és adóterhek csökkentésére. Ezt a folyamatot az államnak kell megelőlegezni, annak reményében, hogy a bevételek gyorsabb növekedése folytán az alacsonyabb adókulcsok is magasabb állami bevételt biztosítanak. Erőteljesen kell foglalkozni a munkanélküliek átképzésével, hiszen ebben a folyamatban alig néhány %-uk vesz részt. A munkanélküliek bevonásával például elő lehetne segíteni a hulladékhasznosítás folyamatait, mert a célszerű szelektálással, lehetséges feldolgozással, bontással jelentős értéknövekedést, bevételemelkedést is el lehet érni. Ezen a téren az önkormányzatokra várna a kezdeményezés. a Célszerű lenne tanulmányozni finn gazdaság fejlődésének módszereit és eredményeit, hátha találunk követésre alkalmas példákat. - Ü.L. - 1993. január 15. A jövő Ürügyén Évszámok játéka Nemrégiben néhány egykori munkáséletünket tükröző tárgyi emlékhez jutottam. Ózdról városunkba jött éremgyűjtő kollégától csere útján az 1893-ban alakult Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjas Egyletének ovális alakú, hazafias színezetű jelvényét sikerült megszereznem. A felirat piros szegélyű, közepén, ezüst lapkán az összetartozás jelképeként, egy idős és egy fiatal szaktárs fog kezet, az évszám pedig zöld mezőben helyezkedik el. A jelvényről eszembe jutott, hogy Egyletet a mi vállalatunk elődjénél is alapítottak 1878-ban - Két csoport is működött, mármint az újságolvasást, pipafüstös, eszmecserét kedvelőké valamint a játékos szórakozást, virtuskodást szeretőké, melyek 1882-ben egyesültek, s vették fel a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Acélgyári Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasó Egylete nevet Szabályzatukból csak egy idézet: „A rendes" tagok havi díja 60, a „pártoló" tagoké 50 fillér. Az intézmény a fentiek ellenében nem csupán kulturális szolgáltatást nyújtott, hanem az egyleti tagok elhunyta esetén minden tagot kötelezett a hátramaradottak megsegítésére 60 filléres hozzájárulás erejéig. Az Olvasóegylet az elmúlt évtizedekben sok változáson ment át, de pezsgő életét sokáig megőrizte. S hogy hová jutott? Ma az eladás ténye fenyegeti az öreg Kohász Művelődési Központot. Most az elhivatott népművelők - fűtés hiányában - nagykabátban és elkeseredetten végzik munkájukat őrzik és mentik kulturális értékeinket. Nemrégiben például a hagyományos Városi Ifjúgási Versmondó versenyt már a József Attila Művlődési Központban tartották meg. Elgondolkodtató a kérdés, hogy mi lesz a jövőben felhalmozott kulturális értékeinkkel? Gyűjteményem nemrég 2 darab a Rimamurány-Salgó-Tarjáni Vasmű Részvénytársaság által 1925 december 23-án kibocsájtott részvénnyel is gyarapodott, melyek 250 és 500 pengő értékűek. Meglepődéssel fedeztem fel a dátum alapján, hogy a pengő, mint pénz, csak később vált fizetőeszközzé. (A pengő értékéről és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925 évi XXXV.tc. 1X1.211 értelmében 1927 január 1-től lépett a korona érték helyébe a pengő érték.) A Rima vezetése ezzel - abban a nehéz gazdasági helyzetben - már a jövő felé kötelezte el magát, hiszen a rendelet megjelenése után már egy hónapra kinyomtatta részvényeit és a Pengő megjelenésekor csak piacra kellett dobnia azokat. A jelenkori vállalati átalakulás kezdetén ha jól emlékszem dolgozói részvények kiadását is felvetették és azóta néma csend...!? A Műkincs figyelő című lapban olvastam, hogy 1 egységnyi, 50 pengőről szóló Rima részvény kikiáltási ára 5.000 Ft-ról indult. Ezen kis értéket a dolgozók vásárolták annak idején. Visszakanyarodva az 1893-as évre - amikor az Olvasóegylet tagjainak száma elérte a 130-at - akkor a gyár dolgozóinak létszáma 1340-re emelkedett. Érdekes, hogy 93 van ismét és a vállalat létszáma a 100 évvel ezelőttihez hasonlóan alakult. Lehet, hogy a történelem megismétli önmagát? Vállalatunk 125. évfordulója talán kedvező meglepetéssel szolgál majd, de azért jó lenne most legalább fél évvel előbbre látni a jövőnket. Van, akik számára ez a jövőbelátás könnyebb, de az én cikkemben illetve kérdéseimben - úgy vélem, jogosan - most az egyszerű munkásember néhány aggodalma szólalt meg. Éppen úgy mint a Tarjáni Acél előző számainak hasonló írásaiban, melyek problémafelvetése, - mint ahogyan a japán reklámemberke mondaná - „Nekem Tetszik", s remélem válaszra is érdemes. - Jakab László - Magnót és stopperórát loptak Ismét betörtek az óvodába Január 6-án reggel, úgy 7 óra tájban vállalatunk felé igyekezve meglassította lépteim két rendőrautó látványa a gyári óvoda bejárata előtt. Sejtettem, hogy nem egy késői mikulás ajándékát hozták, hanem - mint kiderült - azok ,,talpalatnyi” nyomait keresték, akik ismét elloptak valamit az intézményből. Amíg a rendőrség szakemberei dolgoztak, természetesen semmiféle információval nem szolgálhattak, de nem adtam föl. Néhány óra múlva ismét betértem az óvodába. Még akkor is villant néhányszor a technikus vakuja. Ám a termekben a gyerkőcök semmiről sem tudtak. Az óvónénik oltalma alatt ismét énekelték kedvenc dalaikat. Végül is sikerült néhány szót váltanom Szeles Gyulánéval, az intézmény vezetőjével, aki visszafogott feszültséggel, majd leplezetlen elkeseredéssel válaszolt kérdéseimre: - A legkorábban érkező dadusnéni vette észre, hogy hívatlan látogatók jártak itt az éjszakai vagy hajnali órákban. Az eddigi felmérés szerint „csupán” egy Videoton gyártmányú magnetofont, valamint egy stopperórát vittek el. - Pénz nem találtak? - Nem, bár néhány szekrény is nyitva volt álkulcs segítségével. - A véleményét már nem is kérdezem... - Hát nem is tudom mire vélni, hogyan adhatja fejét valaki arra, hogy egy óvodába betörjön, s olyan dolgot vigyen el, amelyet a gyermekek nevelése, fejlődése érdekében vásároltunk, használtunk. Embertelenségre vall, hogy olyan helyre törnek be, ahol a csöppségek mindennapi örömét, nyugalmát, szellemi-testi fejlődését kell biztosítanunk. Legutóbb nem is olyan régen arról írtam, hogy tejfölt ettek a betörők ugyanebben a gyermekintézményben. Akkor az óvoda konyhájának készletét dézsmálták meg. A magnót nehezen lehet megenni, de ha mégis, azt talán stopperolhatnák, hogy melyiküknek törik bele legelőször a foga. Bízom benne, hogy ez stopperóra nélkül is rövid időn belül bekövetkezik majd. Ha rács mögött lesznek, cellájukat telehordanám búgócsigával, hajasbabával, építőkockával, hogy egy pillanatra se felejtsék el, mit tettek az acélgyári ovisok kárára. - Bagyinszki -