Tarjáni Acél, 1993 (43. évfolyam, 1-23. szám)

1993-01-15 / 1. szám

2. Szakszervezeti álláspont a „kollektív alku” előtt Az új Munka Törvény­­könyvtől az igen hosszú és alapos előkészítő szakasz után úgy a munkavállalók, mint a szakszervezetek azt várták, hogy tisztességes, de­mokratikus és emberi viszo­nyokat teremt majd a munka­helyeken. A Parlament által 1992. március 30-án elfoga­dott és a Magyar Közlöny 1992. május 4-én megjelent 45. számában kihirdetett 1992. évi XXII. törvény isme­retében sajnos azt kell megál­lapítani, hogy a törvény nem teremt esélyegyenlőséget a „munka világában”, nem a munkavállalók érdekeit szol­gálja, hanem az a fő célja, hogy a piacgazdasági viszo­nyokra történő hosszú átál­lás folyamatában megkön­­­nyítse a munkáltatók hely­zetét. A törvény legfőbb hibá­jának azt tartjuk, hogy kiszol­gáltatottá teszi a munkaválla­lókat és olyan szemléletet tükröz, mintha Magyarorszá­gon már jó ideje megvalósult volna a tőkés piaci viszo­nyokra történő teljes áttérés. Látható, és ezt a parlamenti vita során benyújtott több mint félezer módosító indít­vány is megerősítette, hogy hiába volt a különböző szinte­ken és fórumokon folytatott több mint egy évig tartó vita, maguk a képviselők sem tar­tották minden tekintetben jó­nak a törvényjavaslatot. Az új Munka Törvény­­könyve nem más, mint a kezdeti „vadkapitalizmus”, az eredeti tőkefelhalmozás munkajoga, amely elsősor­ban a tőke érdekeit ismeri és védi. Ezért ma már nem is na­gyon vitatott tény, hogy a gazdasági átalakulás és a pri­vatizáció egyedüli vesztese a munkavállaló. Az új Munka Törvény­­könyv megalkotásának egyik fő oka az volt, hogy a gazda­sági környezet erőteljes válto­zását a munkajogi szabályo­zásnak is tudomásul kellett vennie és ezért a közigazgatá­si jellegű szabályozás helyébe a munkaviszony sajátosságai­nak kell lépnie. Az állami szerepvállalás csökkenése mi­­­att az állam már nem tulajdo­nosi, hanem közrendvédelmi funkciója alapján kíván sza­bályozni. A többszintű törvé­nyi szabályozás helyett egy­szintű szabályozás kell és erő­teljes hangsúlyt kapott a ga­rantált minimális feltételek meghatározása, a felek megál­lapodása és a kollektív alku szerepe. Az új Munka Törvény­­könyv - a korábbi szabályo­záshoz képest - lényegesen kevesebb kötelező érvényű (kogens) szabályozást tartal­maz és előtérbe került a meg­engedő (diszpozitív) és a vi­szonylagosan megengedő (re­lative diszpozitív) szabályo­zás. Mit jelent ez a szabályozás a gyakorlatban? Mivel az állami szerepvál­lalás átértékelődött, a kötele­ző érvényű szabályoknak je­lentősen csökkeniük kell. A megengedő (diszpozitív) szabályozás azt jelenti, hogy a törvény nem kíván minden részletkérdésben tételesen rendelkezni, ezért a szabályo­zást a felek alkujára - a kol­lektív szerződésre - bízza. A viszonylagosan megen­gedő (relative diszpozitív) szabályozás esetén a munkál­tató csak a munkavállaló ja­vára térhet el, azaz a törvényi szint ún. alsó korlátnak tekin­tendő és a tényleges mérték megállapítása a felek kollek­tív alkujának tárgya. Következésképpen belátha­tó, hogy felértékelődik a kol­lektív szerződések szerepe, mivel csak nagyon gondosan összeállított és egyértelműen megfogalmazott kollektív szerződés töltheti be a jövő­ben funkcióját. Ez azt jelenti, hogy a mun­kavállalóknak jogaikat saját maguknak kell kikényszerí­­teniük, érdekképviseletükön keresztül. Ezért nagyon fon­tos, hogy minden munkahe­lyen működjön szakszerve­zet, mert szakszervezet nélkül nem köthető kollektív szerző­dés. Az SKU vasas kötelékébe tartozó szakszervezeti bizott­sága e gondolatok jegyében kívánja elkezdeni az új válla­lati Kollektív Szerződés elő­készítésének munkálatait,­­ melynek mielőbbi befejezésé­hez ezúton is kérjük a munka­­vállalók segítségét­­ illetve aktív, támogató közreműkö­dését. SKÜ­ Szakszervezeti Bizottsága Drágábban utazunk, de a buszon is vehetünk jegyet Január elsejétől a Volán vállalat valamennyi üze­megységénél emelkedtek a távolsági és helyijárati vi­teldíjak. Az emelkedés mértékét az önkormányzatok határozták meg, figyelembe véve azt az új lehetőséget is, hogy Salgótarjánban és Balassagyarmaton ezentúl nem csak elővételben, hanem a gépkocsivezetőknél is vásárolhatók helyijétől­ jegyek. Városunkban az el­ővételi jegy ára 25, a járművön vásárolté pedig 30 forintba kerül. Az emelések term­éezrteeen a bérletek árában is kifejeződnek. Salgótarjánban az összvonalas bérlet ára 745, az egyvonalas pe­dig 525 forint lett, a tanulók 180, a 70 év alatti nyugdíj pedig 152 forintos havi bérlettel utazhatnak január 1-től. Váro­sunkban lehetőség van félhavi egy-és összvonalas, valamint arc­kép nélküli havijegy vásárlására is. .............. fc......4 4....4..........4 4................................................................................................................................................. TARJANI ACÉL A magyar gazdaság helyzetéről Az elmúlt hetekben került be­mutatásra a Kormány 1993. évi költségvetése és ezzel összefüg­gésben a várható gazdasági hely­zet. Sok fórumon vitatták, véle­ményezték ezt a programot, így kétoldali közelítésben is érzékel­hetjük a gazdaság helyzetét és várható alakulását. Alapul min­denképp az 1992 évi állapotot kell venni. A Statisztikai Hivatal nemré­giben tette közzé az év első 3/4 részének gazdasági mutatóit. Eb­ből az olvasható ki, hogy a ma­gyar gazdaság teljesítménye to­vább csökkent, mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés romlott az előző évhez képest. Az ipari termelés visszaesése várha­tóan 6-8 %, míg a mezőgazdaság hozama alig 50 %-a a korábbi évekének. Különösen nagy visszaesés a gabonatermesztés­­­ben, amit nemcsak az aszályos időjárás okozott, hanem a vetés­­terület mintegy 40 %-os csökke­nése is közrejátszott abban. To­vább csökkent az állatállomány is és már húsimportról esik szó a folyamatos ellátás érdekében. Egyedüli pozitívumot az export 16-17 %-os növekedése jelent, ami a fizetési mérleg kiegyensú­lyozottságán túl a minőségi szín­vonal lassú emelkedésére is mu­tat. Az iparban nem látszik a szük­séges termékszerkezetváltás, nem nagyon javul piaci helyzetünk. A kiesett, megszűnt keleti irányú export helyett alig bővül a nyuga­ti piac, a belső kereslet visszaesé­se sem szűnik meg. A külföldi tő­ke nem a termelő ágazatok iránt érdeklődik elsősorban, beáramlá­sa nem elegendő mértékű. Bár az Ipari Centrumok Nemzetközi Szövetsége ígér iparfejlesztési tá­mogatást, de egyenlőre nincs ele­gendő és megfelelő pályázó.­­ Az új vállalkozások döntő többsége inkább a kereskedelem és ven­déglátás területére esik. Lassan gond lesz a szellemi, irányító munkakörök betöltése körül, a fejlődést megteremtő ku­tató fejlesztő folyamatok szerve­zésénél, mert nincs elegendő szakképzett felsőfokú végzettsé­gű szakember. Amíg Nyugat eu­­rópában 400 ezer lakosra átlago­san 2600 fő, az USA-ban 5500 fő, Kanadában 3900 fő felsőfo­kon képzett szakember esik, ad­dig nálunk csak 920 fő. A mezőgazdasági hozamok visszaesése már drasztikus mérté­keket ölt. A gabonafélék termése a 2-3 évvel ezelőttinek csak fele, az állatállomány csökkenése 30- 35 %-os. Sok a parlagon hagyott föld, megindult a TSZ területek magánkézbe adása, de kevés az érdeklődő, a gazdálkodni vágyó ember. Nehezen alakulnak ki a termékgazdaságok, a TSZ-ek 30 %-a pedig csődeljárás alatt áll. Nem hoz fellendülést a szol­gáltató, kereskedelmi szféra sem. Itt a legnagyobb mértékű a priva­tizáció, de a magas adóterhek, a növekvő költségek, főleg a magas kamatok, hamar megfojtják a vál­lalkozókat. Kicsi a kereslet, a vá­sárló­erő az infláció hatások foly­tán egyre jobban csökken. Mere­deken nő a munkanélküliek szá­ma, ez év végére várhatóan eléri a 700 ezer főt, ami már országos átlagban is az aktív kereső réteg 14 %-át jelenti. Jövő év végére 900 ezer fős munkanélküliséget jósolnak. A reálbérek növekedése elmarad az infláció mértékétől.­­ Ugyanakkor erősen növekedik a fekete piac a csempész és lopott áruk értékesítésére támaszkodva. Sokan és sokszor vetik fel a kérdést, hogy mi a megoldás, ho­gyan javulhat a gazdaság? Egyet­len út van a termelés bővítése. De ennek alapfeltétele a piaci igény. A belső piac igénynövekedésével igen kis mértékben számolha­tunk, hiszen előbb a termelési szerkezet átalakulását kell megol­dani. A nagy kapacitásokkal bíró kohászat, nehézgépgyártás, ne­hézvegyipar, az alaptermékeket adó mezőgazdaság helyett a ma­gasabb minőségi színvonalon mű­ködő feldolgozó iparra (híradás­technika, műszer, automatika, a feldolgozó élelmiszer, csomago­lástechnika stb.) van szükség. De ugyanezen áruféleségekre tartana igényt a külső piac is. Itt hama­rabb várható a kereslet növekedé­se, ha megfelelő minőségi szín­vonalon tudunk produkálni. A ki­vitel évről-évre emelkedik, de a termékszerkezet lassú átalakulása miatt igazi áttörés nincs. A szer­kezet átalakítás több befektetést igényelne, amihez az üzemeknek nincs pénzük. Szükség lenne az exporttámogatások állami rend­szerének javítására, a kamatter­hek és adóterhek csökkentésére. Ezt a folyamatot az államnak kell megelőlegezni, annak reményé­ben, hogy a bevételek gyorsabb növekedése folytán az alacso­nyabb adókulcsok is magasabb állami bevételt biztosítanak. Erőteljesen kell foglalkozni a munkanélküliek átképzésével, hi­szen ebben a folyamatban alig néhány %-uk vesz részt. A mun­kanélküliek bevonásával például elő lehetne segíteni a hulladék­­hasznosítás folyamatait, mert a célszerű szelektálással, lehetsé­ges feldolgozással, bontással je­lentős értéknövekedést, bevétele­melkedést is el lehet érni. Ezen a téren az önkormányzatokra várna a kezdeményezés. a Célszerű lenne tanulmányozni finn gazdaság fejlődésének módszereit és eredményeit, hátha találunk követésre alkalmas pél­dákat. - Ü.L. - 1993. január 15. A jövő Ürügyén Évszámok játéka Nemrégiben néhány egykori munkáséletünket tükröző tár­gyi emlékhez jutottam. Ózdról városunkba jött éremgyűjtő kollégától csere útján az 1893-ban alakult Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjas Egyletének ovális alakú, hazafias színezetű jelvényét sikerült megszereznem. A felirat piros szegélyű, közepén,­­ ezüst lapkán­­ az összetartozás jelképeként, egy idős és egy fiatal szaktárs fog kezet, az év­szám pedig zöld mezőben helyezkedik el. A jelvényről eszembe jutott, hogy Egyletet a mi vállala­tunk elődjénél is alapítottak 1878-ban - Két csoport is mű­ködött, mármint az újságolvasást, pipafüstös, eszmecserét kedvelőké valamint a játékos szórakozást, virtuskodást szere­tőké, melyek 1882-ben egyesültek, s vették fel a Rimamu­­rány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Acélgyári Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasó Egylete nevet Szabályzatukból csak egy idézet: „A rendes" tagok havi díja 60, a „pártoló" tagoké 50 fillér. Az intézmény a fentiek ellenében nem csupán kulturális szolgáltatást nyúj­tott, hanem az egyleti tagok elhunyta esetén minden tagot kötelezett a hátramaradottak megsegítésére 60 filléres hoz­zájárulás erejéig. Az Olvasóegylet az elmúlt évtizedekben sok változáson ment át, de pezsgő életét sokáig megőrizte. S hogy hová jutott? Ma az eladás ténye fenyegeti az öreg Kohász Mű­velődési Központot. Most az elhivatott népművelők - fűtés hiányában - nagykabátban és elkeseredetten végzik munkáju­kat őrzik és mentik kulturális értékeinket. Nemrégiben pél­dául a hagyományos Városi Ifjúgási Versmondó versenyt már a József Attila Művlődési Központban tartották meg. Elgondolkodtató a kérdés, hogy mi lesz a jövőben felhalmo­zott kulturális értékeinkkel? Gyűjteményem nemrég 2 darab a Rimamurány-Salgó-Tar­­jáni­ Vasmű Részvénytársaság által 1925 december 23-án ki­­bocsájtott részvénnyel is gyarapodott, melyek 250 és 500 pengő értékűek. Meglepődéssel fedeztem fel a dátum alap­ján, hogy a pengő, mint pénz, csak később vált fizetőeszköz­zé. (A pengő értékéről és az ezzel összefüggő rendelkezések­ről szóló 1925 évi XXXV.tc. 1X1.211 értelmében 1927 január 1-től lépett a korona érték helyébe a pengő érték.) A Rima vezetése ezzel - abban a nehéz gazdasági helyzetben - már a jövő felé kötelezte el magát, hiszen a rendelet megjelenése után már egy hónapra kinyomtatta részvényeit és a Pengő megjelenésekor csak piacra kellett dobnia azokat. A jelenkori vállalati átalakulás kezdetén ha jól emlék­szem dolgozói részvények kiadását is felvetették és azóta néma csend...!? A Műkincs figyelő című lapban olvastam, hogy 1 egység­nyi, 50 pengőről szóló Rima részvény kikiáltási ára 5.000 Ft-ról indult. Ezen kis értéket a dolgozók vásárolták annak idején. Visszakanyarodva az 1893-as évre­ - amikor az Olva­sóegylet tagjainak száma elérte a 130-at - akkor a gyár dol­gozóinak létszáma 1340-re emelkedett. Érdekes, hogy 93 van ismét és a vállalat létszáma a 100 évvel ezelőttihez hasonló­an alakult. Lehet, hogy a történelem megismétli önmagát? Vállalatunk 125. évfordulója talán kedvező meglepetéssel szolgál majd, de azért jó lenne most legalább fél évvel előbb­re látni a jövőnket. Van, akik számára ez a jövőbelátás könnyebb, de az én cikkemben illetve kérdéseimben - úgy vélem, jogosan - most az egyszerű munkásember néhány ag­godalma szólalt meg. Éppen úgy mint a Tarjáni Acél előző számainak hasonló írásaiban, melyek problémafelvetése, - mint ahogyan a japán reklámemberke mondaná - „Nekem Tetszik", s remélem válaszra is érdemes. - Jakab László - Magnót és stopperórát loptak Ismét betörtek az óvodába Január 6-án reggel, úgy 7 óra tájban vállalatunk felé igyekez­ve meglassította lépteim két ren­dőrautó látványa a gyári óvoda bejárata előtt. Sejtettem, hogy nem egy késői mikulás ajándé­kát hozták, hanem - mint kide­rült - azok ,,talpalatnyi” nyomait keresték, akik ismét elloptak va­lamit az intézményből. Amíg a rendőrség szakemberei dolgoz­tak, természetesen semmiféle in­formációval nem szolgálhattak, de nem adtam föl. Néhány óra múlva ismét be­tértem az óvodába. Még akkor is villant néhányszor a technikus vakuja. Ám a termekben a gyer­kőcök semmiről sem tudtak. Az óvónénik oltalma alatt ismét énekelték kedvenc dalaikat. Vé­gül is sikerült néhány szót válta­nom Szeles Gyulánéval, az in­tézmény vezetőjével, aki vissza­fogott feszültséggel, majd leple­zetlen elkeseredéssel válaszolt kérdéseimre: - A legkorábban érkező da­­dusnéni vette észre, hogy hívat­lan látogatók jártak itt az éjsza­kai vagy hajnali órákban. Az ed­digi felmérés szerint „csupán” egy Videoton gyártmányú mag­netofont, valamint egy stopperó­rát vittek el. - Pénz nem találtak? - Nem, bár néhány szekrény is nyitva volt álkulcs segítségé­vel. - A véleményét már nem is kérdezem... - Hát nem is tudom mire vél­ni, hogyan adhatja fejét valaki arra, hogy egy óvodába betör­jön, s olyan dolgot vigyen el, amelyet a gyermekek nevelése, fejlődése érdekében vásároltunk, használtunk. Embertelenségre vall, hogy olyan helyre törnek be, ahol a csöppségek minden­napi örömét, nyugalmát, szel­lemi-testi fejlődését kell biztosí­tanunk. Legutóbb nem is olyan régen arról írtam, hogy tejfölt ettek a betörők ugyanebben a gyermek­­intézményben. Akkor az óvoda konyhájának készletét dézsmál­ták meg. A magnót nehezen le­het megenni, de ha mégis, azt talán stopperolhatnák, hogy me­lyiküknek törik bele legelőször a foga. Bízom benne, hogy ez stopperóra nélkül is rövid időn belül bekövetkezik majd. Ha rács mögött lesznek, cel­lájukat telehordanám búgócsigá­val, hajasbabával, építőkocká­val, hogy egy pillanatra se fel­ejtsék el, mit tettek az acélgyári ovisok kárára. - Bagyinszki -

Next