Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám

községe közül az utolsó ötven év alatt 81-nek fogyott a népessége. Ezek­nek a községeknek majdnem fele református lakosságú. Némelyik község­ben szinte mathematikai következetességgel csökken. A lélekszám volt pl. Téves az a felfogás, mintha a reformátusság mindenütt elvesztette volna szaporodó képességét és mintha a reformátusság fogalmával vele járna a szaporotlanság fogalma is. Nagy-Magyarország egész keleti részén a reformátusok szaporodása mindig elég jelentékeny volt és sok esetben meghaladta a velük együtt élő más felekezetnek, különösen a görög keletiek és ágostaiak s néha még a római katholikusok szaporodását is. Csonka- Magyarországból ehhez a szapora területhez tartozik Szabolcs vármegye is, ahol azt látjuk, hogy pl. a háború utáni években a reformátusok születési aránya 41:9, halálozási aránya 23­ 4 és szaporodási aránya 18'5. Igaz, hogy a szabolcsmegyei római katholikusoknak még magasabbak a születési és szaporodási arányai (az utóbbi 217), de az kétségtelen, hogy a szabolcs­megyei reformátusok hasonlíthatatlanul szaporábbak még a somogymegyei katholikusoknál is, kiknek száma csak 870­00-kel növekszik évenként. Hozzá kell még tennünk, hogy a szabolcsmegyei reformátusok, úgy, mint a többi szabolcsmegyei felekezetek is, a háború után még magasabb szü­letési és a szporodási arányokat produkálnak, mint a háború előtt. Különö­sen feltűnő a szaporodás nagy növekedése a szabolcsmegyei görög­katho­­likusoknál, akiknek a szaporodási aránya a háború előtt 17'1 μД- ost, pedig 24'5 évenként 1000 lélekre. Igaz, hogy a görög katholikusok 49'3-es születési arányuk van. Szabolcs vármegye ma valósággal ember­tartalékja Csonka-Magyarországnak, mert bár lakossága körülbelül csak 4%-át teszi a csonka ország lakosságának, mégis az évi szaporodásnak közel 10%-át produkálja. Somogy megye ezzel szemben, bár több lakosa van, mint Szabolcsnak, csak 3,2%-kal járul hozzá a nemzet számbeli fejlődéséhez. Nem von le Szabolcs vármegye érdeméből semmit az, hogy a háború után amerikai kivándorlók közül sokan tértek vissza, mert ez részben Somogy vármegyére is áll s ez a körülmény azt az óriási különbséget, amely Somogy és Szabolcs vármegye népességének szaporodása között fennáll, egymagában nem magyarázza meg. Láttuk, hogy Szabolcs vármegye népességének nagy szaporodásában a reformátusoknak is jelentékeny részük van. A reformátusság tehát tud nemzetfentartó lenni ott, ahol az egyke átkos szokása ősi erkölcseit ki nem kezdte. A legutóbbi népszámlálásból akarok még néhány adatot felsorakoz­tatni ennek igazolására. Az 1920. évi népszámlálás a házas és özvegy nőknél a született és életben levő gyermekek számát is tudakolta. Ezek Csökölyön Drávafokon 1869-ben......................................... 2004 1124 1880-ban .................................. 1993 1035 1890-ben.......... .......................... 1878 1020 1900-ban .................................. 1786 920 1910-ben....................................... 1721 813 1920-ban .................................. 1 615 798

Next