Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-01-14 / 4. szám
TÁRSALKODÓ. 4. szám Pest Január’ 14." 1832. ANACONDA, AZ ÓRIÁS KÍGYÓK’ LEGNAGYOBBIKA. Edwin angol, ki Keletindiában residens vala, egy kígyóról e’ következő nevezetességet beszeli: „Előjáróimnak parancsolatjából az arany, gyémánt és kigyó termő Ceylon’ szigetére valék küldve bizonyos dologban. Lakásom egy erdőcske ’s a’ város között volt. Ablakimtól nem messze egy kis dombocska emelkedett, mellynek tetején három pálmafa állott. Egy reggel midőn e’ dombocska felé tekintenék úgy tetszett mintha egyik pálmafának ága, melly igen vastagnak látszék , csudalatosképen mozgana, bár semmi szél nem fújt. Szemeim még a’ tárgyon függtek, midőn egy ceyloni ember szobámba lépett, kit azonnal figyelmessé tettem reá. Az ember elhalványodék rémültében ’s kényszerite, hogy ajtaimat zárjam be , mert úgymond a’ faágnak gondolt tárgy nem egyéb egy irtózatos nagy kígyónál, melly magát játszi fordulatokkal az ágon ide é s tova hintázza. A’ dolog’ valósága felől csak hamar meg is győződtem, mert figyelmesebben oda nézvén láttam, mint kapott ’s nyelt el lassanként egy kis állatot. A’ ceyloni ember azt monda, hogy hallatlan ezen szörnyeteget emberi lakáshoz illy közel látni. Ezen kígyók, mond ő , Ceylon’ szigetén igen ismeretesek ’s rendszerint csak az erdők’ sűrűiben tartózkodnak, hol magokat a’ fák’ magasságairól véletlenül lehajítván irtózatos képen lepik meg és fojtják agyon a’ veszélyt nem gyanító vándort. Egy óra’ elfolyta alatt eltökéltük magunkat, hogy tizenketten lóra ülvén, jól felfegyverkezve ellene megyünk ’s megöljük. Midőn hozzá közeledőnk még sokkal nagyobbnak találtuk e’ szörnyeteget mint a’ mi ilyennek előbb tetszett , félelem szállott meg bennünket ’s mindnyájan óhajtottuk, hogy bár ép tagokkal juthassunk haza és egyikünk sem merészlé fegyverét elsütni. Mivel azonban illy közel valánk hozzá, nem mulasztottuk el, hogy jól meg ne néznék. Mind azon leirások, mellyeket valaha illyetén szörnyetegekről olvastam, semmik ahhoz képest a’ mit láttam volt. Rémítő vegyűlete a’ borzasztónak és szépnek, mellyet csudálat és rettegés között szemléltünk. A’ lakosok azt állíták, hogy nagyobb mind azoknál, mellyeket valaha láttak. Vastagabb vala mint akármelly férfi, teste’ legvastagabb részén. Némellykor felakaszkodott farkánál fogvást a’ faágra, máskor ismét játékos tekercsekben ezerféle irányzatok közt, csudálatos könnyűséggel foná magát az ágak közé, majd ismét lejött a’ fáról ’s gyűrűkben fonódott a’ fának törzsökéhez. Egy ízben pedig legnagyobb rémülésünkre villámsebességgel hajította fel magát a’ fára. ’S íme mi vala oka ? Egy róka nagyságú állat csendesen andalgott a’ fa felé. A’ kígyó, melly felszökése után mozdulatlanúl maradt a’ fán, hirtelen lerohant a’ szegény állatra, elkapá azt ’s egy pillantat alatt elnyelé. Ezután a’ földre feküdt hosszában, farkát a’ törzsökhez fonva ’s elkezdő magát kettős fekete nyelvével nyalogatni. Ekkor láttuk , hogy mint a’ krokodil, domborít pikkelyekkel (squama, Schuppe) van befedve. Feje zöld volt, nagy fekete folttal középen; szája körűl sárga vonások, nyaka körűl pedig egy sárga kövület, hasonló a’ nyakkötőhöz. Oldalai sötét olajszínűek, háta pedig különféle