Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1833-02-23 / 16. szám
keztek, Truffaldino (színjátszó) mosolygó, Sineraldina jajgatott, eleje végre Pantalone ’s kezeit keresztbe kulcsolja. A’ nép tapsra fakad ’s örömtelve oszlik el. Az egész játék egy csepp vérbe sem került; de hiszen csak játék volt. A’ Rómaiak’játéki ellenben nem voltak játékok ; e’ férfiakat többé csupa külszin fel nem vidítható , híjával lévén ahhoz a’ gyermekes lélekterületnek; — ’s milly komolyak magok, ollyanok valónak játékik is , a’ nyers, véres komolyságig. Ők nem voltak nagy emberek , de állásuk által nagyobbak, mint a’ földnek minden egyéb gyermeke, mert Rómát bírták, Rómán állottak. Mihelyt alászálltak a’ hét halomról, már kicsinyek voltak. Innen azon kicsinységük, mellyet ott fedezünk fel, hol házi privát éltükre akadunk. Mutatják ezt az utazónak Herculanum és Pompeji, a’ természet’ ama’palimpsestjei *) melyekben most ismét a’ régi kotextus vájatik kifelé, picziny szobáju kis hajlékokban mutatják a’ Rómaiaknak magányos éltüket. Milly feltűnőn ellenkezők ezekkel ama’ colossal épületek, mellyek ugyan az ő nyilványos éltüket tükrözik, ama’ játékszínek , vízcsatornák , kutak , országutak, hidak ’s a’ t. romjaikban bennünket maiglan is álmélkodással eltöltők. De hisz épen ez az , mint nagy a’ Görög a’ művészet’ ideája által , mint nagy a’ Hebraeus legszentebb Istene’ ideája által , mint nagy a’ Római örök Rómája’ ideája által; nagy mindenütt, hol ez ideában lelkesülten harczolt, itt, épített. Minél nagyobb jön Róma, annál terjedtebb lön ez idea is; az egyes tettek vagy emberek elvesztek benne, a’ nagyokat, kik még maiglan is kilátszanak belőle egyedül maga ez idea lebegteti, ’s ugyan ez teszi a’ kicsinyek* kicsinységét is még szembetűnőbbé. Ezért voltak a’ Rómaiak legnagyobb bajnokok , egyszersmind legnagyobb satyristák : bajnokok, midőn harczolának ’s Rómára gondoltanak; satyristák, midőn sorsosik’ tetteit birálgaták, ’s azonban vissza Rómára gondoltának. Illy iszonyú mértékhez, Róma’ ideájához szabva, természetesen el kelle törpülnie a’ legfőbb személyes nagyságnak is, és igy a’ gúny vágynak gyökereznie. Tacitus ebben a’ legkegyetlenebb gúnymester, épen mivel ő érzé legmélyebben Róma’ nagyságát , legmélyebben az emberek’ piczinységét. Igazán elemében ir ő, valahányszor arról tudósíthat, mit beszéltek a’ piaczon a’ rágalomnyelvek , valamelly hibásb intézvényiről az igazgatásnak; szerencsés igazán bosszankodni, valahányszor e’ vagy ama’ senatornak mocskos tettét, vagy el nem sült, ezért nem ért hizelgésit rajzolhatja. — Én még sokáig sétálék e’ helyen, sétálék az amphitheatrumnak magasb kőpadain , képzelmimben a’ múltba omladozva vissza. Mint minden más épület, esti szürkületkorben lakozó saját szellemét tisztábban nyilatkoztatja, úgy e’ romfalak is, az ő töredékeny lapidár szűljökben érthetőbben szólónak mély komoly dolgokrul hozzám; emlegeték a’ vén Róma férfiait, ’s rémlett is már előttem, mintha látnám őket halvány árnyakként alant a’ homályos circusban bolyongani. Mintegy látom a’ Gradiusokat létesült martyr (vértanú) szemeikkel. — Tiberius Sempronius! lekiálték, én veled szavazandok az agraria lex-re. Láttam Caesart Marcus Brutussal karöltve járni, hát megbékültetek ? szólok feléjük, és Caesar felmosolygva fordult hozzám mondván: „Mindkettőnknek igaza volt,gondolánk egykor, én nem tudtam, hogy még Római, igaz Római van a’ világon, ’s felhatalmazottnak vélem magam Róma’ birtokába jutni; ’s mivel fiam Marcus volt épen az a’ Római, ő is felhatalmazottnak gondoló magát, engem azért megölni.“ — E’ kettő után Tiberius Nero sompolyga , árnyék-vázán most is tétovázó arczot viselve. — Láttam asszonyokat is ide ’s tova bolygani, ’s köztök Agrippinát uralkodni vágyó szép arczával , csudálatosan érzékenyítő volt szemlélni őt, mintegy hajdani márványképet, mellynek vonalaiban elkövült a’ fájdalom. Kit keressz Germanicus leánya? kérdém, ’s már hallám sohajtozó panaszit, —— midőn esti imádságra a’ bömbe harang megkondul, megered a’ takarodási dobsz.ó — ’s a’ büszke római szellemek eltűnnek, én pedig újra csak a’ keresztyén ausztriai világban valék. Etűnt. *) A régiek ugyan egy papirost vagy írott táblát, lemosván, vagy vakarván róla az előbbi írást, többszöri írásra is használtak; mivel azonban a’ letörlés gyakran csak felületes volt, az újabb írás pedig reájuk közönségesen az előbbi sorokkal keresztben történt, innen az előbbeni textusok sokszor később is, legalább chemiai szerek segedelmével olvashatókká váltak, mit palimpsesteknek hívnak.