Társalkodó, 1833. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1833-10-09 / 81. szám
81 szám Pest, October’ 9dikén 1833. TÁRSALKODÓ. BÚCSÚ-DAL. Mint lengeten öleben Lehunyt nap’ alkonyán, Kedves ! kisírt s/.eniemben Köny reng a’ kaj után ; Ah! hagyd feládomolni E’ búcsu-könnyeket, Ha dúlt keblem’ borúi Elfojtják szívemet. — Máskor mi kéj merengni Hókebled’ édenán, Migi kár pihegni Láng-ajkid’ ihletén: ’S ah ! most hideg kebellel Omolsz karom közé, *S csókod fagyos szellettel Leng ajkaim felé! Mikor szán éjjelébe E’ szív sóhajtani ’S viszonlátás’ kéjébe Menüre ringani? — „Ha majd mint rét’ ölében Korányi harmatok, Kedves! kisírt szememben Örömkönyv ragyog!“ T. M. UTAZÁSI LEVÉL TÖrlEDÉK. Budapest, Jun. Iokán 1833. Végre itt vagyok , Barátom! egy évtized’ elfolyta után ismét; — itt vagyok e’ néhányezer szerencsés születésűre nézve áldott ’s azért édes haza’ fővárosában. — Buda — egykor királyink’ lakhelye — sötét fellegek’ árnyéklati alul már messze távolban tűnt elő. A’ Duna , sűrű ködfátyol alatt mintegy osontva hömpölygett aláfelé azon partok közt, mellyeken a’lakosság a’ folyam’ kártékony erejétől tart inkább, mintsem hatalmas árjait áldaná ’s Rómaként egy jóltevőnek alakjában képzelve azt tisztelhetné. Az egy gőzhajó — a’ műveltebb emberi ész’ ’s buzgóbb szorgalom’ találmányinak szép remeke — melly rajta küzdve 's mégis olly könnyeden, épen ekkor végzé Zimonyból visszatértével egyik pályafutását, Salvator Rosa’ tájékzatit juttatá eszembe, hol egy magányos vándor, vagy élő lény valami különös érzést okoz a’ néző’ szivében ; mellyet azonban csak az ismer, kinek keblét elégületlenség tölti ’s fél, mihelyt az életnek csak annyi jeleit veheti észre maga körül, mennyit egy pillanat elragadhat ’s meg is semmisíthet. Pestnek továbbá csuda gyorsasággal — kunyhók ’s mindenfelől szegénység’ közepette, pazar bőséget mutatólag — létrejött fényes épületei : a’ roppant Ludovicea várandó sikerrel; a’ ritka szépségű színház mint idegen musok’ állandó hajléka; a’ pompás börse, az ékes kávéházak , számos idegen újság közt egykét magyar hires havilapokkal; a’ rakott műtárak, külkészitvényekkel ’s a’ könyvárusboltok, hol a’ magyar munkák apparent rari in gurgite vasto ; a’ nagy és dús tudományi egyetem holt latin nyelve ’s népnevelő intézetink’ szegénységük mellett; a’ két testvérváros’ egybekapcsoltatása , egy romlékony ’s a’ téli zivatarok elől gólyaként el-elvándorgó fahíd által; a’ magyarodás’ hatalmas terjedése ’s gyarapodása’ jelei itt is, mint egész honszerte, néhány utczaszög’ ’s bolt’ magyar fülirásival — ’s több e’féle, mingyárt első tekintetre föltűnök. Mindezek lelkemet andalgásiból a’ csak most odahagyott vidékről — mellynek emlékezete főtt töltvényel életem’ legszebb éveit előttem mindig kedves leend — kiszólitották ugyan, de a’ változaton óhajtásnál nem nyerek egyebet. Utazásom, melly, Temesvárról Budára, öt napig tartott, mingyárt Szegeden innét kezdve a’ végtelen homokpusztákon keresztül — hol most egykét helység , postaállás ’s kétes hirü tanyákon kivül semmi vonzatost , semmi táplálót nem talál az emberi szem, — unalmas és alvásra kénytő vala ’s elhitető velem, hogy az ájtatos Moslem , ki éltében egyszer a’ nagy próféta’ koporsóját — nálunk is divatozó bucsukép Meccában meglátogatja, kebelében méltán érdemel helyet. A’földművelési szorgalomnak csak itt ott vehetem észre némelly nyomait; a’ legelők, kopár tarmezők gyanánt, sárgultak ’s a’ pásztori életről itt, hol egy fa , egy bokor, egy csörgedező forrás sincs, melly enyhívei kínálkoznék , bájos idyllek’ írására a’ költést csak egy tárgy sem ébreszti. A’puszták — kiverét