Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1834-03-26 / 25. szám

c­.élt el nem érhetvén , megszűnik a‘ jog is. — Meg van mindazáltal úgy hisszük , minden emberi szívben azon homályos sejdítés, hogy a’ gyilkos meg­érdemli a’ halált. Hogy pedig ezen sejdítés­­nek jogtudománybeli alapja is van, azt heidelbergi professor , és titkos egyházi tanácsos, Doctor P­a­u­­lus, egy nem régen megjelent, más tekintetből is nagyon érdekes értekezésben így­­igyekszik meg­mutatni : *) Az embernek legfőbb joga a’ köztársaságban az, hogy élete bátorságban legyen ; az életnek legna­gyobb biztosítást szerezni a’ köztársaság’ kötelessé­ge. Már a’ lehetőkép legnagyobb, — ámbár ez sem tökéletes — biztosítás abból áll, hogyha mingjárt akkor, midőn a’ köztársaság öszveáll, kihirdettetik ama’ törvény, melly már Noé’ idejében kihírdette­­tett, ámbár akkor az emberi­ nem csak 8 személy­ből állott, tudniillik : A’ ki mást megöl, az maga is a’ többitől ölessék­ meg. Midőn pedig az egyes ember , a' társasághoz állván, ezen törvénynek alá veti inasát ’s életét a’ többi társakéért zálogba vet­vén , viszont a’ többiektől is hasonló zálogot nyer, nem tesz semmit, a’ mire joga nem volna, sőt va­lamit, a’ mi a’ társaság’ fenállására elkerülhetlenül szükséges, mert illyetén biztosítás nélkül senki sem akarna nagyobb , sok előtte ismeretlen emberből álló­ társasághoz állani, hanem inkább kevés meg­hitt barátok’ társaságába húzná magát meg. Ha tehát az emberi nem’ kifejtése végett nem csak kívánatos, hanem szükséges is, hogy az emberek nagyobb tár­saságokba egyesüljenek, mert csak soknak egye­sült ereje művelhet nagyot, következik, hogy az el­ves embernek nem csak joga, de kötelessége is van, hogy illy nagy társasághoz álljon ,s követke­zőleg , hogy az annak szerkeztetésére ’s fenmaradá­­sára okvetetlenül szükséges törvények alá vesse ma­gát, mit ha tészen, tészen valamit, a’ mi tökéle­tesen szabad, valamint p. o. szabad, életét a’ társa­ság" védelmeért külső ellenség ellen koczkára tenni ‘s makrát a’ társaságbeli szerződés által előre is arra kötelezni. E’ kútfőből származtatván a’ köztársaság büntető jogát, az éles elméjű szerző igen természetesen el­jut azon következéshez, hogy a’ törvényhozó és bíró, nem az erkölcsi bűnt, (peccatum morale) ha­nem csupán a’ jogbeli vétkességet (imputa­­tionem juridicam) vizsgálja ’s bünteti. Amannak kitudására úgy sincsenek adatai, megbüntetésére pe­dig senkitől sincs meghatalmazva. Emennek pedig megállapítása csupán attól függ: ha valljon a’ vét­kesnek akkor, midőn a’ vétséget elkövette, öntu­­dása volt e arról, (an sibi conscits fuerit?) hogy tette által a’ törvény’ büntetését vonandja magára, vagy is, hogy a’ törvény által megtiltott vétséget, (delictum juridicum, non peccatum morale.) követ­ el ? E’ nézetekkel öszhangzásban áll azon elv, hogy a’ büntető törvény­nek c­­élja az, hogy a’ polgá­rokat a’ vétségektől elrettentse; a’ büntető­­­t­é-­­ e­­­nek czélja pedig az , hogy a’ büntető törvény­nek szentségét tartsa­ fenn, mellynek t. i. semmi si­kere nem volna , ha az emberek látnák, hogy vég­re nem haj­tatik. Miből megint az következik , hogy a’ vétkesnek , bármi őszintén bánja meg tettét, ’s bármi bizonyos legyen , hogy azt soha ismételni nem fogja , még is ki kell állani a’ törvénytől kiszabott büntetést. — Illy értelemben igaz , hogy a’ példa is a’ büntetés’ czélja. Mert ámbár különben senki sem tartozik legkisebb rosszat is szenvedni azért, hogy az által más jobbittassék , vagy hasonló résztól mentessék­ meg, még is nem kevésbé igaz Feder’ állítása is (Untersuchungen über den menschlichen Willen), hogy az, ki valamelly vétséget elkövet, az által másokat is annak utánzására késztet ’s az e'képen elcsábítottaknak vagy elcsábíthatóknak kár­mentéssel tartozik, melly abban áll, hogy azok , kiket a’ vétség’ büntetlensége annak utánozására nógatna, a’ büntetés’ látása által attól tartóztattas­­sanak­ meg. „De még mind ezek nem a’ magyar Törvény­­tudományból valók !“ — Igaz, kegyes Olvasó ! de majd mindjárt eljutunk oda is. Tagadhatlan, hogy régi törvényink , — valamint más nemzetekéi is , — sok vétségre halált szabtak büntetésül, mellyek ko­­ránsem méltók olly kemény büntetésre , azaz P­a­u-­­ us­ként, a’ mellyek olly jogokat sértenek­ meg, hogy nem épen szükséges azoknak a’ lehető kép legnagyobb biztosítást szerezni, mint p. o. az egyszerű tolvajság, hol a’ megsértett jog, nincs semmi idomzatban egy ember’ életével ’s maga a’ köztársaság is nagyobb kárt vall, ha egy tagját veszti el, mintha a’ vétséget bosszúlatlanul hagyná. Ezt a’ mai időben már mindenki által látja, még is sok bi­­ráink azt hiszik, hogy a’ bírónak a’ törvény’ bein­ *) Az értekezés’ czíinjeez: ,,Das Neueste über das politi­sche Problem, ob der Staat kein Recht habe, an» Le­ben zu strafen, oder ob durch die Criminaljustiz eigent­lich der Teufel und die Sündhaftigkeit bestraft werden müssen ? Mit Hinweisung auf einen neuen, misskanuten Gesichtspunkt der ganzen Untersuchung, und mit Be­merkungen zu Grobmanns, Groos, Heinroths, Pölitz hielter irehöiigen Schriften von G. K. R Dr. Paulus.“ Találtatik pedig ezen időszakirásban : Weicks Annalen für Geschichte und Politik az 1 és 2 kötetben. Dicsére­tes bizonysága ez a’ németek’ sokoldalú tudósságának , hol a‘ theologus, a’ törvény’tudományhoz illy értelmesen tud szólani, pedig bizony senki seat fogja mondhatni felőle : Ne sutor ultra crepidum. 98

Next