Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1834-03-26 / 25. szám
c.élt el nem érhetvén , megszűnik a‘ jog is. — Meg van mindazáltal úgy hisszük , minden emberi szívben azon homályos sejdítés, hogy a’ gyilkos megérdemli a’ halált. Hogy pedig ezen sejdítésnek jogtudománybeli alapja is van, azt heidelbergi professor , és titkos egyházi tanácsos, Doctor Paulus, egy nem régen megjelent, más tekintetből is nagyon érdekes értekezésben ígyigyekszik megmutatni : *) Az embernek legfőbb joga a’ köztársaságban az, hogy élete bátorságban legyen ; az életnek legnagyobb biztosítást szerezni a’ köztársaság’ kötelessége. Már a’ lehetőkép legnagyobb, — ámbár ez sem tökéletes — biztosítás abból áll, hogyha mingjárt akkor, midőn a’ köztársaság öszveáll, kihirdettetik ama’ törvény, melly már Noé’ idejében kihírdettetett, ámbár akkor az emberi nem csak 8 személyből állott, tudniillik : A’ ki mást megöl, az maga is a’ többitől ölessék meg. Midőn pedig az egyes ember , a' társasághoz állván, ezen törvénynek alá veti inasát ’s életét a’ többi társakéért zálogba vetvén , viszont a’ többiektől is hasonló zálogot nyer, nem tesz semmit, a’ mire joga nem volna, sőt valamit, a’ mi a’ társaság’ fenállására elkerülhetlenül szükséges, mert illyetén biztosítás nélkül senki sem akarna nagyobb , sok előtte ismeretlen emberből álló társasághoz állani, hanem inkább kevés meghitt barátok’ társaságába húzná magát meg. Ha tehát az emberi nem’ kifejtése végett nem csak kívánatos, hanem szükséges is, hogy az emberek nagyobb társaságokba egyesüljenek, mert csak soknak egyesült ereje művelhet nagyot, következik, hogy az elves embernek nem csak joga, de kötelessége is van, hogy illy nagy társasághoz álljon ,s következőleg , hogy az annak szerkeztetésére ’s fenmaradására okvetetlenül szükséges törvények alá vesse magát, mit ha tészen, tészen valamit, a’ mi tökéletesen szabad, valamint p. o. szabad, életét a’ társaság" védelmeért külső ellenség ellen koczkára tenni ‘s makrát a’ társaságbeli szerződés által előre is arra kötelezni. E’ kútfőből származtatván a’ köztársaság büntető jogát, az éles elméjű szerző igen természetesen eljut azon következéshez, hogy a’ törvényhozó és bíró, nem az erkölcsi bűnt, (peccatum morale) hanem csupán a’ jogbeli vétkességet (imputationem juridicam) vizsgálja ’s bünteti. Amannak kitudására úgy sincsenek adatai, megbüntetésére pedig senkitől sincs meghatalmazva. Emennek pedig megállapítása csupán attól függ: ha valljon a’ vétkesnek akkor, midőn a’ vétséget elkövette, öntudása volt e arról, (an sibi conscits fuerit?) hogy tette által a’ törvény’ büntetését vonandja magára, vagy is, hogy a’ törvény által megtiltott vétséget, (delictum juridicum, non peccatum morale.) követ el ? E’ nézetekkel öszhangzásban áll azon elv, hogy a’ büntető törvénynek célja az, hogy a’ polgárokat a’ vétségektől elrettentse; a’ büntetőté- enek czélja pedig az , hogy a’ büntető törvénynek szentségét tartsa fenn, mellynek t. i. semmi sikere nem volna , ha az emberek látnák, hogy végre nem hajtatik. Miből megint az következik , hogy a’ vétkesnek , bármi őszintén bánja meg tettét, ’s bármi bizonyos legyen , hogy azt soha ismételni nem fogja , még is ki kell állani a’ törvénytől kiszabott büntetést. — Illy értelemben igaz , hogy a’ példa is a’ büntetés’ czélja. Mert ámbár különben senki sem tartozik legkisebb rosszat is szenvedni azért, hogy az által más jobbittassék , vagy hasonló résztól mentessék meg, még is nem kevésbé igaz Feder’ állítása is (Untersuchungen über den menschlichen Willen), hogy az, ki valamelly vétséget elkövet, az által másokat is annak utánzására késztet ’s az e'képen elcsábítottaknak vagy elcsábíthatóknak kármentéssel tartozik, melly abban áll, hogy azok , kiket a’ vétség’ büntetlensége annak utánozására nógatna, a’ büntetés’ látása által attól tartóztattassanak meg. „De még mind ezek nem a’ magyar Törvénytudományból valók !“ — Igaz, kegyes Olvasó ! de majd mindjárt eljutunk oda is. Tagadhatlan, hogy régi törvényink , — valamint más nemzetekéi is , — sok vétségre halált szabtak büntetésül, mellyek koránsem méltók olly kemény büntetésre , azaz Pau- usként, a’ mellyek olly jogokat sértenek meg, hogy nem épen szükséges azoknak a’ lehető kép legnagyobb biztosítást szerezni, mint p. o. az egyszerű tolvajság, hol a’ megsértett jog, nincs semmi idomzatban egy ember’ életével ’s maga a’ köztársaság is nagyobb kárt vall, ha egy tagját veszti el, mintha a’ vétséget bosszúlatlanul hagyná. Ezt a’ mai időben már mindenki által látja, még is sok biráink azt hiszik, hogy a’ bírónak a’ törvény’ bein *) Az értekezés’ czíinjeez: ,,Das Neueste über das politische Problem, ob der Staat kein Recht habe, an» Leben zu strafen, oder ob durch die Criminaljustiz eigentlich der Teufel und die Sündhaftigkeit bestraft werden müssen ? Mit Hinweisung auf einen neuen, misskanuten Gesichtspunkt der ganzen Untersuchung, und mit Bemerkungen zu Grobmanns, Groos, Heinroths, Pölitz hielter irehöiigen Schriften von G. K. R Dr. Paulus.“ Találtatik pedig ezen időszakirásban : Weicks Annalen für Geschichte und Politik az 1 és 2 kötetben. Dicséretes bizonysága ez a’ németek’ sokoldalú tudósságának , hol a‘ theologus, a’ törvény’tudományhoz illy értelmesen tud szólani, pedig bizony senki seat fogja mondhatni felőle : Ne sutor ultra crepidum. 98