Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-08-01 / 61. szám
elibe látszottak sietni, egészen kiválva, halványodni, ’s eként hirdetni kezdé a’ nappal’ pompás uralkodójának közeledését; elenyésztek lassanként a’ déli tisztább ég’ csillagai, 's mi a’ szürkülő koránynak kétes fényében, a’reggel’frisében látók előttünk merengni Cherso’ közel-fokait, ’s a’ Monte maggiore alatt hosszan, zöldelőleg elnyúló olaj- ’s repkényfákkal sűrűn meghintett partokat, ’s a’„bocca maggioreban“ valánk. *) Jobbra a’ Flanaticus öbölbül kiálló szirtes partokra épített csinos kis Voloscát, a’ többi kopár halomtól Szigligetként kiválva álló, kerekes és gesztenyefákkal megrakott dombra helyzeti karos sz. Jakabi Abbáziát, a’repkényfákkal bővelkedő Lauránát, Ischichit ’s skát, Monte maggiore’ aljában, a’ nagyobb távolság miatt csak borongni látták már. Val Cessara, a’most emlitett hegyen innen, tisztábban álla előttünk, ’s a’sziklavölgyes Mos ellenselét, hajdan az Uscoccoknak, a’ Quarnero’ és szigetei’ hires, kegyetlen ostorának egyik nevezetes erősségét **) reggeli pompájában láthatók; ugyszinte a' felette álló két sudár-tornyu ’s erősség alakú Berscheczet is. „Balra, balra, Signori!“ — szólt a’ Fiuméból velünk jött kormányos, — Faresina előtt vagyunk már.“ ’S mi balra tekintvén, egy, most dőledékhez hasonló, erősséget pillantánk meg, hol az omladozott külfalak közül fél épségben emelkedikki egy barna, alacsony torony. „Ez san Nicolo’ monostora volt hajdan — folytató szavait a’ kormányos— miglen az ezen tengerpartokról a’ francziákat elűzendő angolok a’ monostort erősséggé változtatván, az ájtatos atyákat belőle Faresina kikötőbe szoríták.“ Alig végzé beszédét a’ jámbor, és egy kis öböl felett, nem messze a’monostortól, délre egy házat látónk a’ domb alul felbukni; „az ott a’ Faresina nevet viselő kikötő— szóla folytatólag ciceronénk—mellybe tengeri vész elől menekedni szoktak a’kisebb hajók; ’s azon házban lakik jelenleg a’ monostorból kiűzött szent atyák közül még életben levő két barát, kik ma a’ felette fekvő hegyen túl lakó hiteknek ünnep- ’s vasárnapokon , az erősségben még fenálló kis templomban isteni szolgálatot tesznek. — Ah, Signori!__ szóla tovább komolyan, — isten bocsásson meg azon francziáknak ’s angoloknak, de iszonyú sok kárt tettek ezen partokon! —S most, ha egy a’ fedezet* közepén hallott zsir nem vonja magára figyelmünket, szélest hosszast fogott volna regélni a’ franczia ’s angol gályákról ’s azon ínségekről, mellyeket ezen tengermelléki részek, miattok századunkban szenvedtek; — de én a’ zaj felé siettem. „Jaj, de rosszúl van szegényke!“ szóla ott egyik; „ő bizony megemlegeti a’ pólai utazást“ szóla mosolygva a’ másik; „ki, ugyan ki?“ kérdé, velem együtt, illetődve egy harmadik; „már halállal vivődik S* asszonyság“ felett enyelgve egy negyedik. — Oda sieténk többen a’ tatba vezető ajtóhoz, de hasztalan, lemenetelről még most szó sem lehetett; mert szűk lévén a’ lépcső, rajta mint rajzó méhek a’ kasból, csak egyenként szállongtak fel ’s alá a’ tatban levők, vagy annak ajtajához előttünk érkezettek.— „Orvost, orvost!“ kiálta most egy zagyva hang kifelé a’tatból; de olly hang,mellyben több enyelgést, mint komoly valóságot lehetett sejteni; „nincs orvosunk“ leve felülről a* válasz. ’S valóban nem is volt közöttünk orvos, mert egy, ki az utazásra meg volt híva ’s ígérkezett is, indulásunk előtt egypár órával tudató a’ társasággal, hogy velünk jőnie lehetetlen. — Alább vergődvén azonban én is, halkan közelgék a’ tat’ belső,’s különösen a’ hölgyeknek szánt — szobácskájához. „Hatalmas Eskuláp !—szólék félig komolyan ’s félig mosolygva — vess kegyes szemet ezen szenvedőkre!“ — »Ah, csak csintalankodjék ügyvéd úr, — nyögé elembe a’ máskor szép, lángoló , de most valósággal lankadt fekete szemít L*né— majd Önre is rákerül még a’ sor.“ — „Attól nem tartok, szép Beteg! — Jön válaszom—minthogy azonban orvosi kézhez és segélyhez reményünk többé nincs és nem lehet, ha közeledni érzi vég óráját, mitől Neptun mentsen meg mindnyájunkat!, legalább itt az ügyvéd, hogy írásba iktassa végrendelését.“ — „Hát csak ugyan meg kell halnom? — kérdi rezgő hangon a’ kezét felém terjesztő beteg; — én a’ halálra készen vagyok ---de-------nem, nem akarok még most meghalni, nem lehet meghalnom;“ folytató csintalan boszankodással a’ gyenge hölgy szavait, ’s kerekded fejér kacsáit visszahúzva, indulatosan fordúlt meg fekhelyén. — „Menjen ki, ne háborgasson bennünket Sz* úr — inte nyájas me- *) A’ földközi tengernek Istria, magyar tengerpartok és Dalmatia közt fekvő, hajdan „Flanaticus sinus“ vagy „ 11yricum mare“ név alatt ismeretes öble ma Quarnero-nak (melly elnevezést Cluverius carnivorum-ból igyekszik származtatni) hívatik, ’s benne több nagyobb terjedelmű szigetek feküsznek. Fiume előtt vannak: kelet-délre Veglia (hajdan: Curicca ’s Veggia), délre Cherso (egykor Ossero- val együtt Absurts vagy Absorus); az e’ között ’s Istria’ fokai közt levő tengernyílást, minthogy szélesebb , „bocca maggior-nak“, a’ Cherso ’s Veglia közöttit „bocca minor-nak“ nevezik hajósnak. **) Istoria degli Uscocchi, da Minuero Minuci, Archiv, di Zara 21. és 98. lap.