Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-02-25 / 16. szám
16dik szám Pest, február’ 25k én TÁRSALKODÓ. Mr. EDWARD LYTTON BULWER MINT ÍRÓ. (Folytatás.) Ezen átmenetei’ szakában lépett fel Sir Edward Lytton BulWer mint író. Régi nemes származása, bő vagyona ’s hazájának előkelő családival rokonléte kétszeres érdemet tulajdonítanak neki, hogy a’vele egy rangnak’ kényelmes életmódját a’ rögös és világi sikerrel hazájában sem igen biztató irói pályával cseréljefel ’s körének előítéletein túl emelkedve nemzetének közérdekeivel szövetkezzék. Első munkáiban (Falkland, O’ N’eil 1827) még byroni mélaság’ nyomait vehetni észre, de noha költészi képzeletnek szép bizonyságai, az éles eszű iró hamar átlátta, hogy idejük elmúlt ’s hogy népszerűséget, és szellemi hatást egészen ellenkező uton kell keresnie; átlátta, hogy a’jelen körülmények alatt mindenek előtt szükség nemzetét önmagával megismertetni, érzésit nemesbíteni, véleményét felvilágosítni , erkölcseit tisztítani , ismeretei’ körét tágítani, szóval: azt társasági előmenetre készíteni ’s érdemesíteni. Ennek eszközlésére kész vala inkábbmásodrangú iró’ szerepét elvállalva nagy körben haszonnal olvastatni, mint olvasatlanul kevesek által nagy tudós vagy költész gyanánt magasztaltatni; ’s hogy e’ választását nem alapos tudomány vagy dús képzelet’ híja okozta, könnyen meggyőződik akárki is munkáinak olvastából. Ezek hamar jelentek meg egymásután ’s ritka sebességgel nyertek európai hírt ’s méltán , mert valamennyi gyönyörű mutatványa charakter-és tájfestő ügyességének, az emberi lélek’ legtitkosb munkálatai’ megtestének , szabadelmű de józan ’s mérsékelt politikai, philosophiai ’s művészeti nézeteinek, végre a’ legőszintébb haza-és emberszeretetnek. Nem szándékom Bukver’ románjainak művészi becsét itt megítélni, az azokban festett charaktereket fejtegetni vagy egyéb sokoldalú érdemeit a’ magyar közönséggel kimerítőleg megismertetni; mindez igen hasznos’s érdekes, de műbirói tehetségimet felülmúló merénylet volna, mellyel fel kell hagynom; csak egy pár szóval akarom tehát, figyelmeztetésem’ zárta előtt, azon benyomást érinteni , mellyet egyes munkái nagy számú olvasóiban ’s bennem is, mint individuális olvasóban, magok után hagytak ’s így véleményt adok csak, nem elhatárzó ítéletet. — Pelham vagy egy gentleman’ kalandjai 1828 ban jelent meg, és első nagyobb hatású munkája volt. Nemesi testi ’s lelki tulajdonokkal felruházott , de a’ világ’ csábjainak szerfelett hóduló ifjú piperkőcz’ személyét öltvén, az úgy nevezett divatos életnek (fashionable life) nevetségeit, álnokságit és szellemi alacsonyságit rejtett gúnnyal festi’s ez által csökkenti nem érdemlett tekintetét ’s bitorlott társasági befolyását, mellyel Angliában bír az egész nemzet charakterének nem csekély ártalmára. De ez nem egyedüli érdeme ezen románnak, hanem mind ebben mind a később kiadottakban bőven elhintvék az élet’ minden húrjait pendítő bölcs észrevételek, mellyek hol csipős hol komoly hangon figyelmeztetik az embert majd közelebb majd magasb érdekeire ’s egybegyűjtve gazdagabb s valódi életphilosophiával teljesb gyűjteményt tennének, mint Rochefoucauld híres és Kazinczynk fordításában magyarul is gyakrabban olvasott maximái. The Disowned (a’megtagadott)Mordauntban az erkölcsi szépségnek ritka, de a’ lehetőség’ határin túl nem fellengző ideálját állítja élőnkbe, mintegy példányul törekvésinknek ’s emlékeztetésül isteni eredetünkre s czélainkra, mellyeket olly hajladók vagyunk elfeledni magunkra ’s embertársinkra nézve, ha szenvedelminkkel összeütköznek. Említést érdeme ezen románban az indulatok minden nemeinek ’s árnyéklatinak szoros ismerése, mellyet Clarence heves és világi sikert vadászó Váz ifjú festész’ utókori magasztalást szomjazó dicsvágyának , vagy W of e’ zordon, szenvedélyes ’s előítéletekkel vegyes Viordaunt’ tiszta emberszereteti elvekből induló patriotismusának remek festése bizonyít. Érdekesek még Anglia’ külön vidékeinek élénk leírásai is, mellyeket a’költész olly ragyogó , a’ természettől ellesett színekkel varázsol képzeletünk elibe, hogy látott tájak vagy képek gyanánt maradnak emlékezetünkben meg. Devereux akár mint históriai, akár mint philosophiai vagy mulattató románt tekintsük, minden tekintetben csak javulás ’s magasztalás’ tárgya lehet. Anna angol királyné’s a’ franczia régensség’ századját, a’ belbecs nélkül csillogót , fondorkodót , erkölcstelent hivebben ’s velősb vonásokkal egyik azonkori memoire-iró sem ábrázolta, ’s több, hasznosb ’s életrevalóbb tanulságot ritka bölcselkedő munkából meríthetni. Egyebet elhallgatván, csak Devereuxt magát akarom említeni, kit hibás nevelés, ifjabb testvéreinek adott elsőség, örömein ’s bánatain nem osztozó« nyiltszivü ’s meleg-érzésű fiúból, magába zárkozott, fagyos színeskedővé változtatott. De különös és illynemü munkában hallatlan érdeme ezen románnak, egy históriai név’ emlékének megmentése, mellyet korabeli történetírók pártos indulattól és szűkkeblű nézetektől vezéreltetve meggyalázni elég igaztalanok voltak. ér-