Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1836-12-03 / 97. szám
let,a’ másik nem-épület, azaz: egyik anyagi, másik szellemi, mindkettőnek összeköttetése épen olly szűkséges a’ létre, mint a’ testé a’ lélekkel az emberben, melly egymástól két különböző, és még is egymás nélkül el nem lehető. — Ezen okoskodási gyűlés pedig annál inkább szükséges, mert a’ tárgy iránt még tisztában nem vagyunk, mint azt, hogy sok egyébrűl hallgassak, a’ következő — egy vastag’s egy vékony úr, egy napraforgó, egy színész,egy katonatiszt,egy kisasszony, egy fiatal özvegy, egy hajdú,’s egy napszámos közti beszélgetés is bizonyíthatja, mellyel többekkel együtt fülhegygyel hallék a' napokban,’s mellyel czikkelyemet jelenleg végezni kívántam. Vastag úr: (pipáját csizmasarkán kiverve) Hej barátom, mondja meg nekem, lesz ő már valahára e’ kövekből színház? — Szinész: Hogy színház lesz, uram, azt nyilván láthatja Kegyed; de hogy játékszínnek kellene lenni belőle, azt régen hallom.—Vékony úr: Hány esztendős maga ? — Színész: (sóhajtva) 1622 ben születtem. — Vastag úr: ’S azóta mindig hallással táplálta füleit? — Színész: Gyomromat is. — Vékony úr: Ne búsuljon maga, én is adok egy voksot. — Színész: (tüsszent.) — Katonatiszt: Adja isten egészségére ! — Színész: Hogy meghízzam talán, mint e’nagylelkű úr?—Vékony úr: Kérem, ez sértés! én elégtételt kívánok. — Katonatiszt: Secundansa vagyok; pisztolyra vagy kardra? — Színész: Nekünk részvétre van szükségünk; de mind a’ pisztolyt mind a’ kardot elfogadom öltözettárunk’ számára. — Hajdú: Mit csinál itt kend, földi? hisz kend nem a’ napszámosak közé tartozik? — Napszámos: Vagy igen, hajdú uram, csak a’ béresek közé nem. Én gazdag nem vagyok, pénzt a’ színházépítésre nem adhatok; de megáldott az isten egészséggel ’s tiz körömmel; megengedi tehát, uram,hogy feleségemmel két hétig itt dolgozzam. — Vastag úr: Mit kiván, kelmed, jutalmul? — Napszámos: Azt, hogy hazafi kötelességemet tehetségem szerint teljesítettem. — Sokanelpirulnak.)— Többenbámulnak.) — Legtöbben (nevetnek). GARAY. BABONA. (Igaz történet.) Szomorú dolog, midőn feltűnvén egünkön a’ józan világosodás’ jobb százada , még is hazánkban sok helyen , különösen pedig a’ köznépnél a’ balga vélemények’ s babona’ olly sok nemét tapasztaljuk létezni, mellyeket annyi oktatás ’s a’ vallás’ szónokának iparteljes munkássága is mindeddig ki nem irthattak. Igazolni látszik ezt bizonyos S * megyei pórnőnek, őt még nagy homályban borongó elmével vádoló példája, mellyet itt néhány vonásival toltamnak rajzolni szándékom. A’ könnyelmű ember, kit ilyen,mint neki csekélységnek látszó,dolog kevésbbé érdekel, csak kaczagja a’ vakságot, de a’komolyan gondolkozó férfi’ lelke nem marad illetőtlén nélkül ilyesminek hallatára ’s titkos sajnálkozás vonalmai mutatkoznak arczán. A’ dolog mintegy öt év előtt történt,’s e’ tárgyban a’ leghitelesb forráshoz vala jutni szerencsém. A’ történet’ helyét azonban itt elhallgatom. — Egy hazaszerte kóborló barna czigánynő, ki azok’ számába tartozott, kik ezelőtt is a’ tudatlan köznépet sokféle jövendölésikkel ’s egyéb bűbájolás’ leplébe burkolt tetteikkel ámíták ’s csalák, hogy tőlök gazdag dírt csikarjanak, többek közt az említett pórasszony’ viskóját is megkereső, felkészülve határtalan üdvözletekkel. A’szalmakunyhó’ asszonya szegénységét hordván elő, kevés ajándékkal biztatá a’ sanyarú szemekkel pillongó barnát De most egyszerre más ötlet támadván agyában, az agglant’ barna pofáján a’ kedvetlenség’ redőji Lassanként lesimultak, miután a’ pórasszony’ hosszas panasziból a’ pénz’ szűkét sejdítette volna. „Azt szeretem én—szólt közbevágva,— ha kevés pénzzel bír asszonyom , mert így legalább megint egygyel jót tehetek,’s varázs-erőmnek újabb próbáját adhatom; de ugyan mondja meg hát nekem még is aszszonyom, mennyi pénze van?“ „Csak 15 bankóm*“ válaszolt a’kérdeztetett, — nyájasabb arczczal fordulván a’ barna felé, ’s az öröm’ burján zendítő meg az előbb panasszal vegyült hangokat. „Semmi az — folytatá a’ vén oraculum, — én ráolvasásom által (illyen kifejezéssel élt) ki fogom eszközleni, hogy tizenöt nap múlva három annyira szaporodik de egyszersmind a’ jutalomról is értekezett. A’ háziaszszony megörülvén a’szép summának, mellynek megnyeréséért egy veritékcseppet sem fogna homlokáról letörleni, elég útravalót ajánlott. Elmentek tehát mindketten a’ szőlőhegyre, mert a’ vén jósnő e’ helyet választá ki; elvivék magokkal a’ magzatokat hozandó 15 forintot ’s egy agyagkehelyt, mellybe a’ pénzt letenni állttá. Elérkezvén a’zamatos fürtökkel díszelgő halomra, a’ kis hegyilakba betértek. Most már a’ czigánynő, mint csudamunkájához készülendő, amazt távozni parancsolá, azt állítván, hogy a’ráolvasás másnak jelenlétében nem történhetik óhajtott sikerrel; ki is engedvén a’ parancsnak, azt egyedül hagyá a’ pinczében. A’ barna most senkitől sem láttatva, a’ pénzt,mint kiki gondolhatja.