Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-01-04 / 1. szám
TÁRSALKODÓ. I. szám Pest, Januuar 4, 1831. MOORE TAMÁS, BRITT KÖLTÉSZ. W i 11 i s’amerikai az ő„Penciflings by the Way4* czimű iratiban igen érdekes rajzolatot közöl M o o re’ személyes tulajdoniról ’s szeretetre méltó társalkodó*sáról, mikép neki azt különösen egy esti társas körben, vagy bivebben szólva egy esti nyolcz órakor kezdett ebédnél Blessington grófné’szállásán látni és csudáim' alkalma volt; e’ rajzolat, azonkívül hogy az „izlandi melódiák’** költőjének olly kellemes , szép *s eleven képét adja, még a’ Scott Walter’ végső életnapjaiból beleszőtt anekdota által is némi érdeket nyer. „Én ajánlólevéllel ellátva beszélek Moore úrnál és szállásának ajtaja előtt találkozom vele. Én azonnal rá ismerek azon festvényekből, miket róla már láttam , azonban mégis csodálkoznom kelle alacsony termetén. Ő jóval kisebb mint középnagyságú; fejér kalapjával ’s hosszú csokoládszínű felruhájával nem igen kedveltető volt külsejében. E’ lényeges fogyatkozást azonban bőven kipótolja viselete, melly egy valódi gentlemané, ’s én úgy hiszem, minden ember, ki Moorét látja ’s vele beszél, szivéből fogja őt megszeretni. Mivel ebédnél úgy is vele összejövendő valék , tehát nem tartóztatám fel. Rövid beszélgetésünk’ folytában különös részvéttel tudakozódott barátjáról Irvingről, ’s kérdezé, mint folynak Cooper’ dolgai. Nyolcz órakor megjeleném lady Blessingtonnál. A’ hivatalos vendégek , Moore urat kivévén , már mind itt voltak, jelesül: egy orosz gróf, ki minden európai nyelven olly ügyesen beszélt , mint saját anyanyelvén; egy római gazdag pénzváltó; egy okosan pillantó angol nobleman, ’s ,,a’ minden szemlélő’ szemléltje“ d’Orsay gróf (London’ „Pelham“-je, a’ divat’ csillaga , egy kitűnő szépségű férfi.) Ezek mindnyájan a’ parkra nyíló ablaknál álllanak ’s a’ nehézkes szürkületi fél-órát,melly az ebédet megelőzi, úgy tölték, a’ mint lehetett. „Moore úr!“ kiáltá a’ csatlós alant a’hágcsón, „Moore úr!“ kiálta egy másik csatlós fon. — ’S szemüveggel fegyverzetten, önrövidlátása ’s a’ teremben uralkodott homály miatt egy pandagba botolva—belép a’ költész. Már csak egy reppenő fél pillanat is meggyőz téged arról, hogy ő nem először jár szőnyegeken. Lábacskáival lady Blessington felé lejtve (kinek mint tizenhat éves hajadonnak egykor imádója volt,’s kire ő néhány leggyöngédebb dalait irá) megtevő üdvözletét derült fesztelenséggel, pálosiba bizonyos mélyen tisztelő bódulattal, mikép a’ szépség’ udvarában egy elnökministerhez ülhetik. Az urakat, kik mindnyájan ismerősei voltak, egy meghitt kedvencz’ szabad ’s vidor nyíltságával köszönte ’s tőlük is azonkép fogadtaték, Ő egyiktől a’ másikhoz ment, miközben fejét feszesen hátraszegé, hogy hozzájok fölnézhessen (mert, ’s ez elég csudálatos ! — a’ teremben jelen volt urak közül mindegyik megüté a’ hat láb mértékét ’s ő mindegyiknek monda valamit, mi akárkitől mástól rendkívül szerencsés választásnak fogott volna látszani, mindazáltal Moore’ alakból olly természetesen olly szabadon ’s önként ömlött az, mint lehelete. Asztalhoz hivatánk ; az orosz gróf „Miladyt“ vezeté’s én Mooreval szemközt nyertem ülést, kinek Bacchus feje körül dicsfény sugárzott, miközben a’ tükrök, mellyekkel a’ pompás, nyioczszegü ebédlőterem’ falai kirakva voltak , minden mozdulatot visszatüntetének. Ki Moorét asztalnál látta csak, az nem tartható őt kis embernek. Fő hosszát testének felső része teszi,feje ’s vállai sokkal magasb termetü emberei. Ő ennélfogvást magasan ül ’s mivel fejét ’s nyakát rendkívül egyenesen tartja , elenyészik testének kisdedsége. — A’ leves étket azon munkás némaságban ,melly hozzá illő, kanalozók mi vendégek, ’s midőn az éteksor megindult, lady Blessington a’ beszélgetést azon fénynyel ’s könnyűséggel vezeté, mellyel ő korának valamennyi asszonya közt legkitűnőbb mértékben bir. Sir Wiliam Gell ()neki Nápolyból egy saját kezével irt munkácskát külde Scott Walter’ végső életnapjairól. Ez szomorú jegyzőkönyve volt az emberi elme-gyengültségnek ’s nyomtatás alá soha sem jutott; mindazáltal két vagy három körülmény, melly benne le van irva, némi érdekkel bír , ’s megérdemlik, hogy világ elé jussanak. Scott csak hamar Nápolyba érkezte után meglátogatótt orvosával ’s egy vagy két jó barátjával a’ nagy Museumot. Ugyanazon napon történetesen a’ museum’ egyik teremében nagyszámú tanuló ’s olasz tudomány-kedvelő gyűlt össze, hogy néhány ujdon talált kézirat felől értekezzenek. Csakhamar hire szárnyalt , hogy „Éjszak’ nagy varázslója“ az épületben van , ’s a’ tanulók’ gyülekezete rögtön követséget külde hozzá azon kéréssel , hogy tanácskozásaikat elnöklése által tisztelné meg. Scott akkor már csak szomorú töredék vola , — emlékezetének mezeje kopár, teste pedig erőtlen ’s majd színtolly tehetlen magával , mint csecsemős gyermek. Ő épen a’ museumnak Pompejiban talált régiségei közt lézengett, részvétlenül minden iránt , a’ mit látott , midőn orvosa a’ tanulók’ kérelmét közlé vele. „Nem, nem — válaszoló— én zagyva beszédükből (lingo) mit sem értek; mondja csak Ön nekik, hogy nem jöhetek, hogy magamat nem igen jól érzem“ — ’S ezzel odébb vánszorgott; hanem mintegy félóra múlva ismét orvosához fordult, mondván: „Kicsoda — monda Ön nekem előbb — akart engem látni?“ A’ doctor újabb nyilatkozást ten. „Elmegyek — szóla most Scott — hadd lássanak engem, ha látni kívánnak; ’s ő kísérőinek tanácsa ellen, kik aggódtak, hogy ez által majd sokat teszen föl magáról, a’ hágcsón felvánszorgott ’s megjelent az ajtóküszöbnél. A’ terem most zengett a’ harsány üdvözlésektől, ’s a’ fiatal tudósok két sort képezve, sokan közölök térden állva, nyúltak a közepeit elhaladó aggnak kezei után, ’s csókolák azo n) Angol író, ki nevének tiszteshírt szerze Olasz- ’s Görögországban tett utazásai ’s régiségnyomozásai által. Ő szerzője „a’ görögországi vándorkönyvnek/* „Troja és Pompeji Topographiájának“ nemkülönben Roma’ és környeke Topographiájának ’s a’ t. ’s a’ t.