Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1837-11-08 / 89. szám

m­be­n megváltoztató a’ legelőt, és olly helyen mutatá azt ki, hol a’ marha turján­ vizet ihatott, — ’s ez által a’ dö­gleletesség semmivel sem nagyobbodott. Ráczkevi szigetben , a k a­d helységben az idén igen döglöttek a’ marhák, és ott is sok fölűsleges ismeretnek hajlottak hinni ’s elhitetni, hogy a’ posványos viz a' dög’ oka. De, hisz a’ szomszéd Lóré helység, ugyanazon pos­­ványnak az ő határába benyúló másik végén, szinte u­­gyanazon időben ugyanolly éghajlat alatt, épen azon légmérsékletben, ugyanazon posványos vizet itta, és még sincs ott a’ marhának semmi baja máig is. A’ nemragadósságot azzal akarja bebizonyítani, hogy „igy mind meg kellene az egy csorda belieknek dögleni.“ Furcsa kis okoskodás az előtt, ki a’ nya­valyára való dispositióról, fogékonyságról valamit tud vagy hallott. Hisz hány ember nem kapja­ el a’ ru­het , vagy szinte a’ bujasenyvet, a’ legszorosabb érintkezés, vagy közlekedés után is! De azért, ma­gok ezen szerencsés emberek is, kiket az illy­es fegy­ver nem jár, nem állítják a’ rühnek és bujasenyvnek ragadhatlanságát. Illy fogékonytalanság hát oka né­­m­elly marhák’ meg nem betegülésének. Másik oka pedig annak, hogy mind meg nem döglött a’ beteges csordabeli, az, hogy némellyeken ezen ragadványos dög olly csekélynek mutatkozott, hogy mindjárt az iső, 2dik vagy szinte még 3dik stádiumában is szerencsésen megfordult a’ természet’ hathatós sege­delme által, és igy előbb, mintsem homályos szeme és gondatlan ügyelése a’ pásztornak ’s gazdának azt észrevehette volna. Olly valamit tehát állítni, minő a’ most fentebb látott okoskodás, ’s olly erőtlen okból, minőkül T. P. úr indúl el, valóban nagy lelki erőtlen­ség, de hírlapban azt közzé tenni, akkor, midőn az emberek’ oktalan hitetlenségének orvoslására, előíté­letek’ fogyasztására, a’ köznép’ számára a’ nmélt. Helytartó-tanács a’ legü­dvösebb tanításokat, utasításo­kat, rendeléseket terjeszti, ’s parancsolatokat osztja az ország minden részeibe, nem egyébnek gondoltat­­h­atik, mint azon kegyelmes parancsolatokkal ’s ren­­delményekkel akarva szembeszökőn törzsönködni, ’s a’ szent-ezésű kegyelmes engedménynyel visszaélni. Hogy az eddigi javaslati és használt gyógysze­rekkel ’s bánásmóddal sok egyes esetben a’ dögös betegség gyógyíthatlan volna, abból következtetni, mert „Nagy-Födémesen (hol T. P. úr’ szava szerint fűhöz-fához kapkodtak, és igy tiszta princípiumból semmit, de mindent vak talál­óimra tettek) nem tud­ták a’ betegeket meggyógyitni,’ helytelen dolog. Mert valljon akkor kezdették-e a’ gyógyítást, mikor még a’ betegség gyógyulható volt? Nem kevertek­ össze fü­­hörfához-kapkodás közt jót és rosszat? Vélekedésük szerint a’ legnagyobb vigyázat mellett, eléggé hasz­nálták-e azt, a’ miben bizodalmok lehetett ? — az és több illyes nincsen fölvilágosítva. A’ halálból vissza­lépni , emberi tehetséget halad. Egy­ rothadt almát ép­pé tenni embernek nincs hatalmában. A’ most uralko­dott marhadögben is a’ 3dik, de legfőkép a’ 4dik gyomor’ belső, igen gyenge alkotásit ’s igen igen fon­tos munkálatit hártyája egészen megfenésülvén ’s rot­hadván, ’s az egész vértömeg az elakadt forgás miatt megszenesedvén, üszögösülvén (szemmel észrevehe­­tőleg megfeketülvén s megaludván), többé emberi segítségnek nincs helye; akármennyi érvágás, akár­mennyi hidegvíz mellett is a’ megrothadt nemes tag, vagy rész többé vissza nem terem, pedig azon ne­mes rész nélkül nincs táplálkozás, nincs élet ’s a­­t. Ha hát csakugyan mindent, a legjobbat és legjobb móddal próbáltak az orvoslásra, és az még sem hasz­nált­ oka lesz, hogy alkalmasint Nagy-Födémesen sem­ voltak okosbak a’ marhabirtokosak, mint nálunk a’ közönséges emberek, kik, míg csak mozogni (annyi­val inkább enni) tudott marhájok, addig betegnek sem lárták, addig eret vágni sajnáltak, azon balvélemény­ben , hogy az ált­al elgyengülne vagy megcsappanna a’ marha; ’s bevárták azon időt, mikor az már többé nem használhatott. Látnivaló hát, hogy T. P. urnak minden itt köz­­lött tudománya alaptalan, tanítása helytelen, állítása — mind ’mellett, hogy Szerkesztő úr is nyomós­nak gondo­t Certificatját a’ jegyzékben *) ránti, igazta­lan, mellyet csa­kf i­gy e l e m g er j­e s­z té s ír­­ is kár volt az olvasó közönségnek újra feltálalni, — egy lelkitáplá­lékot , melly olly sokszor, olly sok formában föl volt már adva a’ közönségnek, mint a’ vendéglőnél egy áporodott hússzerdék, de mint czéltalan ’s helytelen mindannyiszor visszautasítatott. Való, hogy az ujságlevelek a’ közvélemény kormány­zásába általában nagy befolyással vannak. De a’rosz­­szat mégis százszor előbb elfogadja a’ nép , mint a’ jót. Az orvosoknak egy kissé mélyebb belátással ’s gonddal­­— mint minővel T. P. úré történt, tett vizs­gálatai , — az ezer meg ezer szomorú tapasztalás — a’ legfelsőbb kegyelmes Rendelések és bölcs tanítások, utasítások, a’ veszélyes marhadög’ ragadósságát, a’ köznépnél is már meglehetős hiedelemre juttatók. De mivel az annak következésében következni kellő elkü­­lönzések a’ kényelmes pásztoroknak ’s birtokosoknak nehezecskén esnek : a’ mobile vulgus megtudván, hogy a’ szép Hírnökben is hirdetik az ő inge­ szerinti parasz­tos véleményt, bárha tanítását erővel senkire nem kö­ti is, mihamarább visszamegy a’ vastag törökös prae­­destinatióra; és sem beteg marháját nem ápolja, sem az üdvös elkü­lönzéseket megtartandóknak nem tart­ván, azon leghasznosabb rendeléseket is áthágja, ’s a’ veszélyt ezerek’ kárával odébb terjesztheti. Igen illő tehát, hogy a’ Hírnök’ szerkesztője a’ be­küldött ’s közlött darabokat jobban megválogassa; a’ már százszor meg százszor más újságokban is vitatott, de elvetett dögleletes állitmánynyal a’ köznépet ne kí­sértse, ne kinálgassa, ’s azt szegényt zavarba ne hoz­ *) Furcsa conclusu a Szerks­z­tő úrnak ezen jegyzéke : „A­­zon eredmények , m­ellyeket a’ fris­sútviz napjainkban em­bereknek ’s állatoknak nyújtóit, a’ beküldő úr’ nézeteit tökéletesen igazolják.“ Hisz napjainkban a’ fris kútvizzel embereken és állatokon orvoslások tétettek, a’ beküldő úr pedig a’ hidegvizet csak év ősz­érül ajánlá; sőt, hogy azzal a’ betegség gyógyíthatatlan, ezen csak né­hány sorral fentebbi szavaiban : „sőt m­ég a’ hat­a­l­­mas viz­c urával sem lehetett a’ betegen se­gítői,“ nyilván állítja. Pedig a’ gyógyszer és véd­sz­er az orvosok ’s nemorvosok előtt is nem mindegy; a’ betegségbe nem hagyni esni, és abból kihúzni is, szinte más más dolog. És így tehát, a’ mondott ál­latok és emberek körülli eredmények, beküldő úr’ néze­teit nemcsak nem igazolják, de ezt egyenesen meg­hazudtolják — legalább a’­­ zan logica szerint.

Next