Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-06-30 / 52. szám
relméért, térjen vissza ! — kiált végre a’ félénk várnagy — ne lépjen a’ gyűlésterembe; ott kisértenek — kivált éjszakán ... 's a’ mi királynénknak— Fölséged legkegyelmesebb hitvesének halála óta .... mondják, az ő lelke vándorol benne .... Isten irgalmazz!4* — ,Hallja Fölséged , —rebeg a' gróf — hallja-é a különös zajt, melly a’ Rendek' termébül hangzik ! Ismeretlen éjjeli veszélyekbe akar-e itt Fölséged rohanni? — „'Kegyelmes uram! — szólt akadozva Baumgarten , kinek égő gyertyáját a’ szélvonat eloltá — engedje meg legalább , hogy előbb mintegy 20 embert hozzak a’ testőrseregből !" — ,Csak utánam!’ — szólt a' király, erős hangon, miközben egészen a' Rendek’termének ajtajáig lépett. — ,Nyissd meg, várnagy!‘ E’ szókra olly zordonan taszitá-meg lábával a’ nagy szárnyasajtót, hogy az ezáltal keletkezett zaj, a' boltozattól visszhangoztatva, mint álgyűdörgés morajlott a’ folyosókon végig. — A’ várnagy olly igen reszketett, hogy a’ kulcslyukat semmikép sem találhatá el. — ,Te reszketsz? vén katona, szégyenld’ magad! — rivalt rá a’ király. — Brahe, nyissd fel! — „Parancsolja meg fölséged — válaszolt a’ gróf, egy lépéssel hátrálva — hogy nyílt csatamezőn tartsam mellemet az ellenség árgyúi elibe , 's én tétovázás nélkül engedelmeskedem; de itt ez annyit tesz, mint a’ poklot magát kísérteni!’4 — A’ király kirántá a’ várnagy' kezéből a' kulcsot. „Csak magam vagyok férfi! — szólt a’ megvetés’ hangján , 's mielőtt kisérőji gátolhaták, már a' nagy szárnyas-tölgyajtót megnyitotta, ’s e’ szókkal: ,Isten, légy velem!, a’ terembe lépett.—Utána, inkább kíváncsiságtól űzetve , mint félelemtől visszatartóztatva, 's talán királyi urát magára hagyni szégyenlve, a’ három vitéz legény is besompolygott. Számtalan szövétnek világitá meg a’ roppant teremet. Fekete gyászfüggönyök válták fel a’ régi tarka, vidorabb szinü kárpitokat; ámde a’falak mellett hosszant, mint egyébkor ? sorvást függenek még Gustáv Adolf diadaljelei, a’ német, dán és orosz hadi zászlók , mellyek fölött a’ terem középén , most befátyolozva emelkedtek a’ svéd lobogók. — Nagyszámú 's tetőtül talpig feketén öltözött gyülekezet foglalá el ősi szokott rendben képviselői székét. Minden egyes ember arcz azonban olly csudálatos szemkápráztató fényt lövelt a‘homályos színfenékrül szét, hogy e’ rendkívüli jelenet’ négy szemtanúja közül egy sem volt képes egy ismeretes arczot felfedezni, valamint a’ színművész a’ nézőkkel tömött teremben csak homályos tömeget lát, egyes emberalakot pedig sehol sem különböztethet meg. Magas trónon , hesmét a’ király az összegyűlt Rendekhez beszédét intézni szokta, egy véres holttetem mutatkozik, a’ kir. méltóság diszjeleivel ékesítve. Jobbra felöl egy gyermek állott, fején koronát, ’s kezében királyi palozát tartva ; balrul egy ősz férfi vagy is inkább kisértetes alak támaszkodik a' Wasa-előtti idők’ országhelytartói palástjában a királyi székre. A’trónnak átellenében több férfi-alak ült , komoly bírói tekintettel egy asztalnál, mellyen nagy könyvek 's pargamenek kiterülve fehüttek. A' trón és rendek’ ülései' közt végre egy feketén behúzott töke 's bakószekercze vala látható. — E’ tulvilági gyülekezetből senki sem látszék Károlynak 's az ő három kísérőjének jelenlétét sejteni. Ezek beléptükkor csak tompa mormogást hallottak, de egy értelmes szót sem vehettek ki. Azonban nemsokára látták a’ bírák' legidősbikét, ki, mint látszék, elnökhivatalt viselt, szekértit felemelkedni, s tenyerével az előtte fekvő roliantokra háromszor ütni. Most egyszerre halotti csend uralkodik. Erre csakhamar a’ királytól megnyitott ajtó’ átellenében, több nemes termetű ifjú lépett e’ terembe, mindnyájan rablánczot viseltek, de gazdagon valának öltözve , arczukon nemes büszkeség és nyugalom sugárzék , utánok szürke utas-bőrmellényben egy izmos ember jött, a' fogoly ifjak' lánczvégét kezében tartva. Az első, s mint látszék legelébbkelő fogoly, a’ vesztő töke előtt állapodott meg, mellyre büszke megvetéssel tekinte. Ugyanezen pillanatban a' trónon ülő holttetem görcsösen vonaglani látszék, ’s tiszta piros vér özönlék sebeiből. Az ifjú letérdelt, fejét a' vesztőtőkére fekteté, a’ bakabárd villant, 's azután ismét zaj nélkül esett le. A érpatak ömlenge tova, a’ halott vérével vegyülvén össze; a’ fej a’ véres deszkákon rángódva , Károly’ lábaihoz gördült, ’s azokat véresre füsté. — Az álmélkodás eddig a' királyt merevült 's néma szoborrá tévé; hanem e’ borzasztó nézőjáték végre megoldá nyelvét. Ő előrelépett, az országhelytartói palástba burkolt rémalakhoz fordult ’s bátran e' szókat intézte hozzá: „Ha istentől vagy, szólj; ha ördögtül vagy, ne háborgass bennünket!“ A’ rémalak halkan és ünnepélyesen válaszolt: Károly király t e vér nem folyami még te uralkodót ... (Most érthetetlen szók következtek) hanem folyni fog öt uralkodás’ letölte után. Jaj, jaj, jaj A Vasa’ vérének ! Ekkor a’ csudálatos gyülekezet’ alakjai lassankint elhomályosodtak,s többé nem valának olly tiszták és szépek, mint eleinte; nem sokára csak mint tarka árnyak jelentek meg, ’s végre egészen elenyésztek; a’ bűbájos fáklya fény elaludt, 's csak Károly király’ néhány gyertyája világositá meg az ismeretes régi falkárpitokat, mellyeket a’ szélvonat ide ’s tova lebegtetett. Egy ideig hallatszott még némi melódiás nesz, melly a’ jelenet’ szemtanúinak vallomása szerint, lombok közti szellő-sziszergéshez, vagy tökéletlen, elelakadó hárfahangokhoz hasonlíta. Az egész jelentés mintegy 10 perczig tartott — a’ fekete falfüggönyzet, a'testőrzsöktül elvágott fej, a'terem’ padlatán szétömlött vér, minden egyszerre elenyészett a’ rémszellemekkel együtt; csak Károly’ papucsán maradt meg egy vérfolt, 's ez elég vala neki ez éji jelenet’ borzasztó képét jelenvalóvá tenni, melly már a’ nélkül is elég mélyen volt emlékezetébe oltva. A’ király visszatérvén kabinetébe, legott mindent, a’ mit látott, írásba foglaltatott, a’ jegyzéket 3 kísérője által aláíratta , ’s azután azt maga saját kezével irá alá. de bármilly gondosan iparkodtak annak tartalmát titkolni , még is már Károly’ idejében mindenki tudta azt. Az eredeti iromány még ma is megvan,s eddig még senkinek sem jutott eszébe annak valódiságáról kétkedni. Kiváltkép nevezetesek az iromány’ zárszavai! „és ha az, mit toll alá mondottam — igy fejezi ki magát a'király — nem szorul szóra igaz, úgy ne legyen részem soha jobb jövendőben , ha mindjárt néhány jó cselekvény,s különösen azon őszinte törekvés által, hogy népem’jóllétét előmozdítsam’s atyáim’ vallását ótalmazzam, némileg azt talán megérdemeltem volna is.44 — Aki most 1r1dik Gustav’ halálára ’s Ankerström nevű gyilkosának lefejeztetésére emlékezik, annak ezen esemény, 's ama’rendkívüli jövendölés’ körülményei közt az összefüggést könnyű megtalálni. — A’ rendek' teremében lefejeztetett ifjú jelöli ugyanazon királygyilkost, t. i. Ankerströmet; a' koronás halott jelöli III. Gustávot ; a’ gyermek IV. Gustáv Adolfot, Gustáv’ fiát é s utódját. Végre az ősz jelöli Südermanlandinget, IV. Gustáv’ nagybátyját, ki eleinte országhelytartó vala , miután pedig unokaöcscse a’koronától megfosztatott,királylyá lön.