Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1838-11-21 / 93. szám

03. szám tár in&mmmé. Pest* november’ 31. Egy kitiltó inség. A’ hazában nem egy az ínség ’s nyavalya , melly orvosi és segéd-kezek után kiáltoz az élő nemzedékhez; de azok közt talán legkiáltóbb a’ —fa-ínség. Ez halkan ugyan, de óriási léptekkel közelget hozzánk, mint valamelly ellenséges paizsos bajnok; utolér maholnap házainkban , ’s a’ miatta ránk (úgy is szegényekre) nehézkedő nyomor előre kiszámíthatatlan. — Ugyan is romboltatnak a’ hazában a’ böcsös erdőségek mindenfelé, a'jövő maradékra nézve gondtalanul. Emésztik azokat folytonosan épületeink , (pedig hány égésről hallunk esztendőnkint!) emésztik konyháink , kemenczéink , a’ hosszú szigorú télen által kályháink , és a’ sokféle famüves’ műhelyei. De még ezek fainséget nem szülnének. Mert lám emésztették ezek a’ fát régenten is, ’s az erdők még sem jutottak végpusztulásra, miilyenhez most már közeljárnak. Hanem az újabb időkben támadtak az élő fáknak olly dúló ellenségei , mellyek előtt minden erdő megrémül, ’s mintegy ótalmért a’ haza’ atyjaihoz folyamodik. Ezek az elszaporodó hámorok, üveghuták, gyárok, gőzhajók ’s a’ mindennemű nagyszerű erőművek, mellyek’ mindenike a’ fát sok száz ötszámra fogyasztja évenkint. Szép ’s dicséretes dolog ugyan a müvészségben, kereskedésben ’s iparban előhaladni más népekkel. Méltán örvendünk , mikor olly dicső intézeteket ’s alkotmányokat szemlélhetünk, miilyeneket atyáink nem láthattak. De hátha ezen mi nagyszerű intézkedéseinknek, ezen tömérdek költségbe került erőműveinknek nem örülhetünk állandóan ! Hátha velők majd fel kell hagynunk , egyedül a’ lábul-kifogyás miatt! Mosolyogva olvassuk a’ kegyes Melanchtont, ki a’ világ’ végezetének jeleit akarván adni, annak főjeléül a’ fából teljes kifogyást teszi. Ő korán jövendölt ugyan, mert még akkor több erdő volt, mint a’ mi időnkben , ’s a’ fainség iránti panasznak nem volt helye. De lehet annyi igazság jóslatában , hogy a’ fa hovátovább illy előhaladási arányban szűkülvén , mint látjuk , — első vége, nem az isten’ roppant világának, hanem az emberi találékony ész’— az erőművek’ világának. Vele járand pedig e’ nagy romlással a’ konyhák’, szobák’ fázása, a’műhelyek’ üressége , ’s minden esetre a’ fának meggyőzhetlen drága ára. Már is keseredett szívvel tapasztalja a’ nép , melly igen bajos, fához jutni. Ezelőtt, bár drága volt is a’ tüzifa, de illő pénzért csak lehetett szert tenni reá. Ellenben most a’ novemberi fa-árverések az erdőkben vagy megszüntetnek, vagy olly sok pénzt kívánnak, mennyit e’pénz szűkös időkorban a’ vásárló felek , névszerint a’ föld’ népe, meg nem bírhatnak. — Mind erre azt mondhatják a’ jelenbe elmerült, vagy a’ maradékkal nem törődő hazafiak, hogy ez idétlen aggódás; ’s azon leleményes ész, melly most a’ fafogyasztó erőműveket hozta létre, találand eszközt annak idejében a’ fának pótlására is. De ez nagy kétséget szenved. Pótolhatni mást akármit, de az áldott fát alig alig. Osztán a’ surrogatum csak surrogatum marad, — ’s a’ fát soha fel nem éri. Ennek hiánya csak azzal lenne pótolható , ha a’ levagdalt vagy levágatandó fák’ ’s erdők’ helyébe egyfelől uj erdők’ nevelésérül gondoskodnánk, de a’mit hazaszerte majd egészen elmúrasztatni látunk. Ez volna tehát, mit a’ fa inség kiáltoz a’ mostan élő hazai nemzedéknek: „Urak, birtokosak! kik a’ fának , életében halálában olly sok hasznait veszitek, ültessetek telkeiteken élő fákat, neveljetek a’ lerombolt erdők helyett uj erdőket. Haza’atyjai és hatóságai terjeszszétek ki gondoskodástokat, mig idő van, a’ faügyre. Mig nemzeti nyelvet, kereskedést, dunahidat, folyamok szabályozását ’s más nagy fontosságú ügyeket hévvel pártoltok: ne feledjétek el pártolni a' faügyet, egy felől több üdves intézkedéssel jótékonyan kívántok hatni a maradékra, és terveitek meszsze évekre kiszámitvák : ne engedjétek meg , hogy a’ pártolatlan maradt faügy viszont kártékonyan hasson a’ maradékra!“ — Vajha e’ szózat el ne hangzanék a’levegőbe süker nélkül; 's vajha e’sorok, mellyek csak egy tekintetlen hunti’ tollából folytak, atkálmul szolgálnának arra, hogy a’ fának ügye hazánk’ tekintettel ’s nyomadékkal biró fiaitól felvétetnék, ’s mig nem késő, pártoltatnék foganattal. Vasmegyei. Vasmegyei régi várak és várromok. Szevelesében: 1. Levél (folytatása és végéé) A X X. szám alatti képen olvasom : „Magnificus Balthasar de Batthyányi Cubicularius Regis Ludovici cum Stipendio 50 equorum, V. Banis Regni Slavoniae — Supremus Comes complur. Comiluluum. Impetrat cum Fratre suo Francisco tandem Slavoniae Bano Possessionem Hedervarianum Enying, Alap et Zamárd.— Ismét a’ Xd. sz. alattin : „Franci sens de Butt, ’s a’t. 1500.“ — Boldizsár, Ildik Lajos’ kedvencz kamarása 1528 ban meghalt. — Ferencz, első Boldizsár’ fia, ki Ildik Ulászló’udvarában nevelkedett, a’ pórhadban (1514) szerzé első érdemeit. Nagy, szép ’s erős bajnok volt. A’ hősviadalokban gyözni szokott Tarló János lengyel előkelőt Bécsben, 3 fejdelem előtt, porba teríté. Ildik Lajos előbb a’ Héderváry- birtokot, azután az Uszef basán nyert győzelméért Németujvárt, melly Ujlaky Miklós vezérnek örökös nélküli elhunyta után, a’ koronára szállott vala, Ferencznek ajándékozta. De külsőkép is diszesíté , mert 1525 ben Vasmegye’ főispánjává’s pozsonyi várgróffá nevezte, ’s igy az ország’ bárói közé iktatta. A’ szerencsétlen mohácsi ütközetből, hol 3000 lovagival megjelenvén az egész sereg’jobb szárnyát kormányzá, megmenekülvén a’nádorral Pozsonyba sietett Mária királynéhoz. Lajos’ halála után , ámbár Ferencz franczia király saját iratu levelével Zápolyához édesgeté, Ferdinand’híve maradott. Az 1554diki országgyűlésen a’ nádori méltóságot nem fogadta el, hanem Németujvárba vonult’s egészen a’ tudományoknak élt, több tudósak’, jelesen: Friciin, Molnár Albert és Beithe **) tanárok’ ’s tanítók’körében. Második Mik ó) Hiheti", hogy Németujvárott Ferencz alapít a tudományos intézeteket ,,15'j-ben Beithe István superintendens egy kis könyvet nyomatott Encomion Ubiquisticon Németujvárban Beithe András költségével , mellyben nevezet szerint megdicséri az.alattalevő főpredikátorokat Pethő’ Kronik.