Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)
1839-01-02 / 1. szám
4 Roger és Bonfinc. 30. Dec. II. Rev. Hang. Libr. Vlfll szerint: ez a’' Dunán átkelvén, felső Pannóniát tűzzel-vassal pusztítván Szombathelyt is összeromostá. „Sabariam diruerunt, divi Martini pátriám, nullum vicum intactum dimisere.“ — A’ tömérdek áldozatok közt: Mátyás esztergomi metropolita , Ugo-in kalocsai érsek, Ilik György győri, és Rajnáld erdélyi püspökök említtetnek. — (A’.IVik század.) Tizennégy prisp. alatt Szombathely romjaiból ismét felőlük, ’s Ildik Kálmán alatt 1360ban mint város (civitas) a’ már előbb létezett kórházból idomított kolostorba v. zárdába sz. Ferencz’ szerzeteseit beigtatja. (XVdik század.) Oklevelekben 1407 ben említetik Szombathely’ vára (aza Ilik János püspök t. i. adó iránti alkura lépett a’ városbeli polgárokkal. Ezek , minden egyéb adózás’ eltörlése mellett, 200 arany évenkénti fzetésre kötelezek magokat, amaz, többi közt, azon szabadalommal ruházá-fel őket, hogy ezután ne a’ várnagy (non a’ Castellano Eppali, seu a’Praefecto Arcis Sabariensis), hanem tulajdon tisztjeiktől ítéltessenek ’s a’ t. 1451dikben a’ Czileiek és Ulászló király közti alku nevezetesig. Ulászló Várnánál sírba szállott. Ildik Fridriktől rákosi követeink a’ gyermek-királyt ’s koronát hiába kérik vissza. Ezért a’ halhatatlan Hunyady János ország-kormányzó 1446-ban Szombathely mellett táboroz. Innen inté a’ bécsi tanácsot, hogy Fridiiket ne pártolná , ha az igaz ügy kardra kelend ellene. A’ válasz ingerlő lehetett, mellyre aztán toll helyett a’kard’markolatját ragadó, és Ujbécs’tájékát megrovó kézzel felelt hősünk. 1410 ben a’ szombathelyi vár Maximilian’ kezére került; a’ püspöki hajdúk kiverték ugyan belőle a’ német katonákat, 's 78at elfogtak ; de végre győzött a’ nagyobb erő. A’ következett évnek sz. lénárd napján tartatott pozsonyi szerződése a’ győri püspöknek ismét visszaadá. (Folytatjuk.) Emberbeirat és gyűlűló. {Élet után rajzott képek. .4 ngolstul.) 1. Kép. Januári hideg éjszaka volt. Csak kevés gyalog ember mutatkozott a’ fejdelmi lakváros’ utczáin. A’ lomhán elhúzódó folyamot sűrű jégtömegek boríták. Zordon szél süvölte éjszakkeletről, ’s éles jéghideg csókjával megdermeszte mindent. A’ székesegyházi Toronyóra tizenegyet ütött, ’s hangja reszketni ’s elhalni látszék a’ jeges légben ; de figyelmesen hallgatott ütésire egy a’ folyam’ partján fihoz támaszkodó alak ’s kétségbeesetten nézett a’ nyilványos börtön’ magas sötét falaira , mellyek , mint saját balsorsa, borzasztóan emelkedőnek az éj’ rémes árnyiban. — Nő alak volt. Az óra-ütés’ tompa hangjára a’ némber megrázkodék, ’s odébb tántorga, de újra megállapodott. „Csak három hét mult el — nyűgéit szorongó kebellel a’ szegény nő — csak három hét azon hosszú-hosszú évből, mellynek lefolyta után őt újra láthatom! ez évnek végét én nem fogom megélni, — érzem, hogy nem élhetem me**!“ — 8 ócska szűk leplegébe burkolózék, mert a’ szél csipősebben üvölte. Nyomorú, silány öltözete alul gyermeknyoszerges hallatszik vala; hiába iparkodott Jecsendesitin át , a kisded’ kínjai csaknem megrepedtek anyai szi\e . ,,i int segítsek rajtad, szegény gyermeki — K-Jf JajVeS1Zeke,f ~ *ell fagynod; lásd én 1 J, .a^*\° ’ n,1111^ a j®??’? —ah hogy segítsek magun!/T'i i i *ef e^esz ,,aP — s nincs mit adnom neked tápa f u ' ^ az anya itt erőnélkül rogyott le az utczaszögleten , s álmot látszék keresni. Hasztalan fő hirteen fékeit siialta: „Ő csak találkoznék emberbarát, ki szomorú történetemet hallani s engem gyavaositni kész volna , úgy még jóra fordulna minden. Szívszaggató bámmal tehát vínani kell, ’s kétségbeesnem itt a’ börtönfalak előtt sem szabad, mellyek férjemet, gyermekem atyját, fogva tartják.“— Most odébb ment, olly gyorsan, mint gyönge ereje engede, ’s a’ legközelebb utczasarokhoz ért. Egy elemeit férfi haladott el mellette , kit meleg bundája igen jól védett a’ hideg ellen. Mind a’ mellett is terhére volt a’csipős szél; köhetselni kezde ’s kénytelen volt megállapodni. Félénken közelített hozzá a’ szegény némber: „Kedves , jó úr! — imígy esengett — tekintsen emberbarátilag két szerencsétlen teremtményre, kik hajlék nélkül bujdosnak e’ hideg dermesztő éjben.“ —■ A’ melegbundás öreg úr nem felelt, hanem útját folytat; a’ szerencsétlen nő minden erejét egyesítő, ’s jajgatva nyomon követé őt. Az elemült úr kezével inte , hogy távozzék nyakáról, ’s ne alkalmatlankodjék neki. Végre megállt a’ nő, ’s mélyen felsohajtva nézett a' márványszívü ember után, ki őt visszautassá. Az agg férfi egy ószerű épület’ ajtajához ért, meghúzta a’ csengetyűt. De mielőtt az ajtó megnyílt, a’ kétségbeeséssel küzdő némber újra mellette volt. .,A’ megváltó Istenre kérem —könyörgött —szánakozzék rajtunk, kedves úr ! nincs menedékem , éhezünk ; — szánja meg itt e’ boldogtalan gyermeket!“ — ,„Hordd el magad!“ — kiáltott az agg mogorva férfi. — A’ nő letérdelt előtte ; a’ férfi gúnyosan mosolygott. ,„Csupa hazugság ’s ámítás! ismérlek gonosz had!‘’ dünnyöge, ’s másodszor is megránta a’ csengetyűt. Egy agg szolgaleány felnyitá az ajtót. ,„Margit —szólt az öreg úr a’ házajtón beléptekor - e’ koldus asszonyt be ne bocsássd !‘“ ’S az ajtó legott bezáraték. Másnap reggele’ ház’ lépcsőin egy szegény némberre akadtak, ki gyermeket tartakarjain. Mindkettő megfagyott. II. Kép. Langy tavaszi reggel volt ; a’ gyümölcsfák teljes virágzásban diszlének ; a’ madarak vígan csevegtek a’ bimbózó tövisbokron ; egy csinos mezei ház’ ablakai nyitva álltának, ’s az ajtóból egy deli-arczu fiatal férfi lépett ki, a’ szép hüves reggel’késeit élvezendő. Szolgáját magához inté, pénzt ad a kezébe, ’s meghagyá neki, vinné el azon halászember’ szegény özvegyének , ki néhány nap előtt életét veszté foglalatosságában. Azután kertészéhez ment ’s „nos, meg vagy elégedve sorsoddal ?“ kérdé tőle nyájasan. — ,„Hogy ne volnék, nemeslelkű úr!— válaszolt a’ kérdeztetett — áldani fogom, míg élek, azon napot, melly ide vezérlett ; ha Ön nem könyörüle rajtunk, én ’s családom éhen haltunk volna meg !“. Az ifju emberbarát azután egy könnyű csolnakba ugrott, ’s víganevezett a’ folyamon lefelé ; utóbb kedvenczlovára ült, a’ közelfekvő városba nyargalt, egyik legnépesebb kávéházba ment, ’s a’ nyilványos lapokban nem politikai híreket keresett, hanem hirdetményeit az ügyefogyottaknak , kiken segíteni legfőbb öröme volt. — így tölté a’fiatal emberbarát ifjúsága’ több éveit , sőt férfi korának első éveiben is jóltevőség volt legkedvesb foglalatossága. Meg levéli győződve, hogy nemes emberszeretete köz méltánylásra talált, úszott a’ boldogító értelemben, hogy jótetteinek magva az általa megszabadítottak’ szivében a’ hála’legszebb gyümölcsévé viruland; kecsegteté az édes realény , hogy azon áldozatokért, miket az emberiségnek tett, ennek hálájában leli fel jutalmát. — így vesztek el őt szemeink elől. — — E’ fiatal emberbarátot uy,'^.^tcko11^ kedélyével megtaláltuk újra azon keményszil s meleg'bundás agg* férfiban, ki a’ jéghideg téli éjszakán ajtajától eltaszítá gyermekestül a’ boldogtalan éhező anyát. — Gyakori csalódás ’s élettapasztalások okozak e’ szomorú változást. ) E vartól Schönvimer' 1. K. 2 lápján olvastiaini : „Vehistior altéra (arxj Jaurineiuinm quondam diverticulum valló foi«i»q»e olim e o m ni u n i ta , hódié(1791} undique pcrvia et brevi i n rudusabitura.,s