Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)

1839-02-23 / 16. szám

volt, ’s nem beszélhetett; gyógyszerül alkermest hasz­nált; a’ tusból, mellyel festett, egy darabot elharapott, ’s lenyelte. Azután hét moschus-port hozatott, négyet szállásán vett­ be, hármat pedig lovaglás közben. Felirá, hogy meghal; majd ismét , hogy hamar hozzák a’lovat, mert fél óra múlva már nem kell többé. Azelőtt kérte orvosát, hogy P. ur’ lovait, mivel igen jók, kérje el számára. Ezeket az orvos hony nem találván, M.asz­­szonysághoz fordult, ki odaígérte Cs. gróf lovait azon feltét alatt, ha őt a’ beteg meglátogatandja. — Nem várhatván a’ lovat, a’ nélkül hogy mondták volna , egye­nesen istállóba ment a’beteg, ’s némán felült a’ lóra. Mi­dőn a’ séta-lovaglásból hazatért, vig volt és beszélt, dr. Sárossyhoz fordult: Mikép háláltam­ meg e’ nagy szívességét ? én éltemet megmentette — ’s im­­­már be­szélni is tudok.“ — Beszélé azután, hogy az után lo­va egy emberre akart ugrani, ő megijedt, rákiáltott, ’s azóta beszél. Mondá, hogy kedden semmi baja sem lesz. Midőn az orvos, bucsuzása közben ígérte, hogy rajta tehetsége szerint segíteni kivan, a’ beteg megkö­szönte szívességét; megjegyzé egyszersmind , hogy nem tudománya, hanem csak jó szive által segíthet rajta. Később villanyoztatá magát; azután rajzolásra papirost hozatott; én csudálkozván azon ügyességén, mellyel a’ papirt rajztáblára ragasztó, kérdezem tőle: hol ta­nulta ezt. .,Hol tanultam? Eperjesen — viszonzá a’ beteg, úját homlokára téve — még pedig decemb. vkén.“ (E’ napon kezdődök t. i. betegsége.)— Jan. 4kén M .asz­­szonysághoz , kinek lovain nyargalt, vezeté-el orvosa, mikép azt megígérte. M * asszonyság, minthogy látta épségét, kétkedett betegségén ; ugyanazért kérdezé­ ,valljon tudja ő , mit gondol ő most ?­ A’ beteg fellob­­banva válaszolt: „Ne gondolja nagyság, hogy én bo­lond vagyok; igaz, már nem tudok annyit, mint aze­lőtt; de mégis tudom curámat.“ Azután megkérte M­z asszonyság , rajzolna neki valamit emlékül; ő megígérte ’s teljesítette is. Délután lovagolt, miután igen vígan beszélgetett, többek közt mondá , hogy szomszédja, kit szinte dr. Sky gyógyított, meg fog halni, mert gyomrában az erek megszakadoztak, hihetőleg valami nehéz emeléstől. Beszélé , hogy M * né milly asszony, ’s dicsekvék, hogy őt szívesen látta ; végre megjöven­dölte közelgő fájd­almit. — 5 órakor háborogni kezde ; de csak szíve’táját érinték’s azonnal lerogyott. A’fes­tett képeket mind elosztogatá, mondván, hogy már azokat el nem végezheti, azonban reményű , hogy az­ért még is kedvesek lesznek. — Agyat a’ szoba’ köze­pén székekre vettetett magának; vetkőzni nem akart, mondván , hogy most koporsóba lép. Azután búcsút von mindnyájoktól. „Bocsássanak­ meg , kiket nem tudva meg­sértettem; én szándékosan ’s kéezakarva senkit sem sérték meg. Isten­­ ki életet osztogatsz, ki az élet’ fo­nalát megrövidítheted ’s megnyujthatod ! könyörülj raj­tam, ’s végy utalmadba!“ Erre lefeküdt ’s elszunyadt; nem sokára fojtani kezdé a’kin; elnémult ’s nem moz­dulhatott ; nyála tajtékos , lehelete gyönge és lassú volt. Lassan kint megcsilapodék, de később a’­fojtó kín újra megszállá. Midőn csemcsegett, meghagyása szerint czit­­romlevet czukorral adónk szájába. Két óráig némán, de mindig eszmélve feküdt, ’s álhalottkint tudta a’kö­­rülte­ történteket. Kezeit összetéve mutogatá­­jait, de mi nem értők, mit akar; később integetett; oda adták neki az íróeszközt, mire ő „98 cseppet“ irt­ fel, azután ismét „lábfürdőt hamuval.“ — Végre sok erőködés után megszólamlott ’s egyszerre vígan beszélt. Újait mu­tatta , mondván, hogy még most is feketék; ámde feke­tébbek voltak akkor, midőn először mutogatta, de nem néztük­ meg; mi vel, úgymond, a’ vérkeringés elállt ben­nük, valamint lábujaiban is. Azután mondá, hogy az orvos nem sokára megérkezik ; igen nevete a’ körűlöt­te történő dolgokon. Kis idő múlva eljött az orvos. Jan­­őkén reggeli 6 órakor megszállók a’ fájdal­mak; gyógyszereit használta, villanyozta magát, ’s mellét hidegvízzel mosta. Délután lovagolt. — Jan­ fi­kán a’ jó és kincslét szokásszerint váltakoztak. A’ be­teg egyik barátját megtámadta, nyakát kezeivel, ’s lá­baival körülszorítva fojtogatá; de mihelyt szíve’tájékát illették, rögtön elájult. Egész délután szánkózott a’ne­­ki­ kedves személyekkel.— Jan, Zén néhányszor előtűnt a’ kínzó álom, de minden veszély nélkül. Délelőtt megláto­gatta a’ háziasszonyt L * nevű festész, ki a’ szenvedő ifjút betegsége előtt megharagítá; a’ beteg azonnal megtá­madta őt mondván, hogy ő oka gyötrelminek, ’s még most is meri őt kinézni jelenlétével. Délután megláto­gatta orvosát, kinél különféle tárgyakon gyönyörkö­dött. Egyszerre megdöbbent, a’mint L * festészre em­lékezett ’s átkozódni kezde , mondván, hogy még sze­me elé merészkedett reggel jönni. Felugrott azután ’s se­bes futásnak indult; az orvos sietve követte, de utól nem érheté ; villámkint eltűnt szemei elöl. A’ nép bámult a’ szokatlan futáson. Midőn az orvos a’ beteg’ labába ér­kezett , ez már csöndesen ’s némán asztalnál ült ’s pi­páját kötözgeté. A’beteg idegenkedve nézett rá ’s csu­­dálkozva kérdé jövetének okát; székkel kívánt neki szol­gálni, de már nem állhatott talpára. Ő felébredt — ’s ez volt betegségének második eszméleti­ szaka , mellyel egy héttel ezelőtt megjövendölt.— Gyengeségének okát tudakozá az orvostól; bámulá a’ berajzolt falakat, csu­­dálkozék az erős pézsma-szagon — mit sem tudván a’ történtekről.— A’ hallás’érzéke lassankint a’ magasz­­taltság’ olly nagy fokára lépett, hogy előtte sem fen­­szóval beszélni, sem az ajtót bezárni, sem körülte jár­kálni nem lehetett; neki legkisebb susogás álgyulövés-­­nek tetszett ’s legkisebb csengés toronybeli harangozás­­nak; a’ falonfüggő órát ütése miatt el kellett a’ szobá­ból vinni. Igen csudálta a’villanygépelyt, ’s akará tud­ni , mire használják; mondotta, hogy a prof. urat meg­­kérendi, magyarázza­ meg azt neki; azelőtt pedig, mi­dőn villanyoztatta magát, mindig maga készítette­ el, sőt még azt is meghatározta, hányszor forgassák­ meg az üvegkarikát. Hét órakor ismét háborgott; ereje nőtt — ’s az eszméleti szaknak vége jön. Qi'cge hűvel­hetik-'­ ISodsier"1 barlangjai. Látom, az ősz, a’ komor évszak, fejét nyuga­lomra mint hajtja­ le; csak néhány kellemes nap van hátra még. A’ nap felhőkön keresztűl lüvelli bágyadt sugárit, mint egy szép hölgy, ki kezeivel elrejtvén sze­meit, újain által pillang felénk. Ám a’ tél következik; a’ fagynak , esőnek és hónak hosszú uradalma. Most még tánczol Jóuia’ leánya a’ guitarre’ zengeményi mel­lett ’s rejtélyes susongásinál a’ hullámoknak, mellyek hattyúfejér lábait locsolják; ’s a’ tenger’ szigetei felma­­gasulnak, hogy őt nézdeljék. A’ smyrnai hölgyek’ azúrkék szemei, illatos kerteik’ ezerszinü virágai, a’ fiatal görögyök’ lobogó fátyol-övei, szellőben lengő arany hajfürteik, homályos kupreszek, zöldelő szántóföldek s szőlők, folyók, dombok ’s kéklő bérezek, — világo­sítják utamat, körülillatoznak engem, ’s erősítik sze­mem­, földerítik láthatárom’; ’s te Égi terjeszd ki még egyszer sátorodat fejem fölött védeleg, ’s leplezd­ föl még egyszer előttem napjaid’ fényét ’s éjjelid’ pompá­ját! -------Elbeszélni azt, mit vándorlásunkban láttunk.

Next