Társalkodó, 1839. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)
1839-02-23 / 16. szám
volt, ’s nem beszélhetett; gyógyszerül alkermest használt; a’ tusból, mellyel festett, egy darabot elharapott, ’s lenyelte. Azután hét moschus-port hozatott, négyet szállásán vett be, hármat pedig lovaglás közben. Felirá, hogy meghal; majd ismét , hogy hamar hozzák a’lovat, mert fél óra múlva már nem kell többé. Azelőtt kérte orvosát, hogy P. ur’ lovait, mivel igen jók, kérje el számára. Ezeket az orvos hony nem találván, M.aszszonysághoz fordult, ki odaígérte Cs. gróf lovait azon feltét alatt, ha őt a’ beteg meglátogatandja. — Nem várhatván a’ lovat, a’ nélkül hogy mondták volna , egyenesen istállóba ment a’beteg, ’s némán felült a’ lóra. Midőn a’ séta-lovaglásból hazatért, vig volt és beszélt, dr. Sárossyhoz fordult: Mikép háláltam meg e’ nagy szívességét ? én éltemet megmentette — ’s immár beszélni is tudok.“ — Beszélé azután, hogy az után lova egy emberre akart ugrani, ő megijedt, rákiáltott, ’s azóta beszél. Mondá, hogy kedden semmi baja sem lesz. Midőn az orvos, bucsuzása közben ígérte, hogy rajta tehetsége szerint segíteni kivan, a’ beteg megköszönte szívességét; megjegyzé egyszersmind , hogy nem tudománya, hanem csak jó szive által segíthet rajta. Később villanyoztatá magát; azután rajzolásra papirost hozatott; én csudálkozván azon ügyességén, mellyel a’ papirt rajztáblára ragasztó, kérdezem tőle: hol tanulta ezt. .,Hol tanultam? Eperjesen — viszonzá a’ beteg, úját homlokára téve — még pedig decemb. vkén.“ (E’ napon kezdődök t. i. betegsége.)— Jan. 4kén M .aszszonysághoz , kinek lovain nyargalt, vezeté-el orvosa, mikép azt megígérte. M * asszonyság, minthogy látta épségét, kétkedett betegségén ; ugyanazért kérdezé ,valljon tudja ő , mit gondol ő most ? A’ beteg fellobbanva válaszolt: „Ne gondolja nagyság, hogy én bolond vagyok; igaz, már nem tudok annyit, mint azelőtt; de mégis tudom curámat.“ Azután megkérte Mz asszonyság , rajzolna neki valamit emlékül; ő megígérte ’s teljesítette is. Délután lovagolt, miután igen vígan beszélgetett, többek közt mondá , hogy szomszédja, kit szinte dr. Sky gyógyított, meg fog halni, mert gyomrában az erek megszakadoztak, hihetőleg valami nehéz emeléstől. Beszélé , hogy M * né milly asszony, ’s dicsekvék, hogy őt szívesen látta ; végre megjövendölte közelgő fájdalmit. — 5 órakor háborogni kezde ; de csak szíve’táját érinték’s azonnal lerogyott. A’festett képeket mind elosztogatá, mondván, hogy már azokat el nem végezheti, azonban reményű , hogy azért még is kedvesek lesznek. — Agyat a’ szoba’ közepén székekre vettetett magának; vetkőzni nem akart, mondván , hogy most koporsóba lép. Azután búcsút von mindnyájoktól. „Bocsássanak meg , kiket nem tudva megsértettem; én szándékosan ’s kéezakarva senkit sem sérték meg. Isten ki életet osztogatsz, ki az élet’ fonalát megrövidítheted ’s megnyujthatod ! könyörülj rajtam, ’s végy utalmadba!“ Erre lefeküdt ’s elszunyadt; nem sokára fojtani kezdé a’kin; elnémult ’s nem mozdulhatott ; nyála tajtékos , lehelete gyönge és lassú volt. Lassan kint megcsilapodék, de később a’fojtó kín újra megszállá. Midőn csemcsegett, meghagyása szerint czitromlevet czukorral adónk szájába. Két óráig némán, de mindig eszmélve feküdt, ’s álhalottkint tudta a’körülte történteket. Kezeit összetéve mutogatájait, de mi nem értők, mit akar; később integetett; oda adták neki az íróeszközt, mire ő „98 cseppet“ irt fel, azután ismét „lábfürdőt hamuval.“ — Végre sok erőködés után megszólamlott ’s egyszerre vígan beszélt. Újait mutatta , mondván, hogy még most is feketék; ámde feketébbek voltak akkor, midőn először mutogatta, de nem néztük meg; mi vel, úgymond, a’ vérkeringés elállt bennük, valamint lábujaiban is. Azután mondá, hogy az orvos nem sokára megérkezik ; igen nevete a’ körűlötte történő dolgokon. Kis idő múlva eljött az orvos. Janőkén reggeli 6 órakor megszállók a’ fájdalmak; gyógyszereit használta, villanyozta magát, ’s mellét hidegvízzel mosta. Délután lovagolt. — Jan fikán a’ jó és kincslét szokásszerint váltakoztak. A’ beteg egyik barátját megtámadta, nyakát kezeivel, ’s lábaival körülszorítva fojtogatá; de mihelyt szíve’tájékát illették, rögtön elájult. Egész délután szánkózott a’neki kedves személyekkel.— Jan, Zén néhányszor előtűnt a’ kínzó álom, de minden veszély nélkül. Délelőtt meglátogatta a’ háziasszonyt L * nevű festész, ki a’ szenvedő ifjút betegsége előtt megharagítá; a’ beteg azonnal megtámadta őt mondván, hogy ő oka gyötrelminek, ’s még most is meri őt kinézni jelenlétével. Délután meglátogatta orvosát, kinél különféle tárgyakon gyönyörködött. Egyszerre megdöbbent, a’mint L * festészre emlékezett ’s átkozódni kezde , mondván, hogy még szeme elé merészkedett reggel jönni. Felugrott azután ’s sebes futásnak indult; az orvos sietve követte, de utól nem érheté ; villámkint eltűnt szemei elöl. A’ nép bámult a’ szokatlan futáson. Midőn az orvos a’ beteg’ labába érkezett , ez már csöndesen ’s némán asztalnál ült ’s pipáját kötözgeté. A’beteg idegenkedve nézett rá ’s csudálkozva kérdé jövetének okát; székkel kívánt neki szolgálni, de már nem állhatott talpára. Ő felébredt — ’s ez volt betegségének második eszméleti szaka , mellyel egy héttel ezelőtt megjövendölt.— Gyengeségének okát tudakozá az orvostól; bámulá a’ berajzolt falakat, csudálkozék az erős pézsma-szagon — mit sem tudván a’ történtekről.— A’ hallás’érzéke lassankint a’ magasztaltság’ olly nagy fokára lépett, hogy előtte sem fenszóval beszélni, sem az ajtót bezárni, sem körülte járkálni nem lehetett; neki legkisebb susogás álgyulövés-nek tetszett ’s legkisebb csengés toronybeli harangozásnak; a’ falonfüggő órát ütése miatt el kellett a’ szobából vinni. Igen csudálta a’villanygépelyt, ’s akará tudni , mire használják; mondotta, hogy a prof. urat megkérendi, magyarázza meg azt neki; azelőtt pedig, midőn villanyoztatta magát, mindig maga készítette el, sőt még azt is meghatározta, hányszor forgassák meg az üvegkarikát. Hét órakor ismét háborgott; ereje nőtt — ’s az eszméleti szaknak vége jön. Qi'cge hűvelhetik-' ISodsier"1 barlangjai. Látom, az ősz, a’ komor évszak, fejét nyugalomra mint hajtja le; csak néhány kellemes nap van hátra még. A’ nap felhőkön keresztűl lüvelli bágyadt sugárit, mint egy szép hölgy, ki kezeivel elrejtvén szemeit, újain által pillang felénk. Ám a’ tél következik; a’ fagynak , esőnek és hónak hosszú uradalma. Most még tánczol Jóuia’ leánya a’ guitarre’ zengeményi mellett ’s rejtélyes susongásinál a’ hullámoknak, mellyek hattyúfejér lábait locsolják; ’s a’ tenger’ szigetei felmagasulnak, hogy őt nézdeljék. A’ smyrnai hölgyek’ azúrkék szemei, illatos kerteik’ ezerszinü virágai, a’ fiatal görögyök’ lobogó fátyol-övei, szellőben lengő arany hajfürteik, homályos kupreszek, zöldelő szántóföldek s szőlők, folyók, dombok ’s kéklő bérezek, — világosítják utamat, körülillatoznak engem, ’s erősítik szemem, földerítik láthatárom’; ’s te Égi terjeszd ki még egyszer sátorodat fejem fölött védeleg, ’s leplezd föl még egyszer előttem napjaid’ fényét ’s éjjelid’ pompáját! -------Elbeszélni azt, mit vándorlásunkban láttunk.