Társalkodó, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)

1840-01-29 / 9. szám

gekre, mind a’ személyekre nézve meghatározza, mennyi kiterjedésű földet bírhasson egy egy összesen az egész társaságban, t.i. mind összeszámítva, akár egy akár több darabban, akár egy akár több helység’ határában fekügye­­nek birtokai, melly mennyiségnél többet ne legyen sza­bad szerzenie, a’ fölöslegnek a’ társaság’, jelesül az il­lető helységek’ részére ingyen elvétetés’ büntetése alatt. Ha pedig valaki, e’ törvényt kijátszani akarván, más’ neve alatt jószágot szerzene a’ kiszabott legnagyobb mennyi­ségen felül, ’s ha ez bebizonyúl, joga legyen a’ jó­szágot annak , kinek neve alatt szerezteték, maga’ szá­mára megtartani, így nem kell félni, hogy valaki pén­zét, mellyet más utakon biztosan használhat, koczkáz­­tassa illyféle csalárdság által. Különben is más’ neve alatt senki sem tart örömest jószágot, a’ sok alkalmatlanság ’s másokban nem bizás miatt; ’s ha tart is, csak olly he­lyeken tart, hol egyenes útán kevés jószágot sem szabad maga’ neve alatt bírnia. — E’ legnagyobb földbirtok-mennyiséget azonban a’ környületekhez képest időnkint többre vagy kevesbre le­het ’s kell szabnia a’ társaságnak , arra vigyázván, hogy sem földek műveletlen, sem, a’ mennyire lehet, földet szerzeni kívánók föld nélkül ne maradjanak. A’ helysé­gek’ határai’ kiterjedését nevezetesen mindig csak any­­nyira kell szabni, hogy környékiken nagy pusztaságok ne legyenek, részint hogy a’ szükséges élelmi­szereket közel ’s hamar kaphassák a’ környékből, részint hogy a’ nagy pusztaságokon az utazás veszélyes ne legyen, részint hogy a’ földek’ művelése a’ nagy távolság miatt terhessé ne váljék, h a a’ munka’ ideje hasztalan jövés­menés által ne veszszen, részint végre hogy külső telki vagyonára kiki könnyebben fölügyelhessen, a’ mit nagy távolságban gyéren lehetne eszközleni, mi ismét a’ tol­vajkodásokra nyújtana alkalmat. Nevezetesen Magyar­­országban, hogy a’ többi alkalmatlanságot ne említsük, a’ marhalopások’ siralmas elhatalmazását főkép a’ helység­határok’ czéliránytalan nagy kiterjedésének ’s a’ sok nagy pusztának tulajdoníthatni, melly pusztaságoknak oka nem a’ néptelenség, mert a’ helységek igen népesek azon tá­jakon , hol gyéren feküsznek, hanem a’ meg nem tele­pítés , melly tolvajkodások soha addig meg nem szűn­nek , míg úgy nem lesz az ország megtelepítve, hogy legalább is egy mérföldnyi távolságra mindenfelé hely­ségeket találjon az ember; a’ mi pedig könnyen , min­denki’ kára nélkül, sőt mindenki’ nagy hasznával meg­történhetnék, annak törvénynyé­ tétele által, hogy minden puszta határból, a’ legközelebb helységhez éjszaki, ke­leti, déli ’s nyugati irányokban, legföljebb minden mér­földnyi távolságban, egy-egy falucskának elegendő men­nyiségére nézve törvény által megszabandó földtért a’ birtokosoktól az illető megyék’ kibecsülés’ útján átve­gyenek , ’s azt magyarul beszélő magyarok­nak darabonkint, részint házhelyül részint szántóföldül, az összes becsv­ árhoz aránylagos áron eladván, ott uj, de nem jobbágyi, hanem önállásu szabad helységeket te­lepítsenek; miben a’ tulajdonosak nemcsak nem vesz­tenének, földjeik’ árát teljesen megkapván, sőt nyerné­nek, mert igy többi földjük, ’s azok’ termékei, a’ hely­ségek’ közelében sokkal többet érnének , ’s munkásokat is könnyebben ’s olcsóbban , haszonbérlőket pedig na­gyobb számmal kapnának; a’vevők pedig mindenesetre igen szerencsések lennének, ’s épen azért nagy szám­mal találkoznának ; de kivált az egész társaságra nézve igen nagy áldás háramlanék belőle, mind a’ nép’ nagy részének boldogabbá tétele ’s ennélfogva honához szo­rosabban kapcsoltatása , mind a’ köz­bátorság’ biztosbi­­tása, mind a’ földnek a’ jobb megművelés miatt terme­­kenyebbé tétele által.­­ Az egyes személyeknek pedig, ha a’ földekre vevő találkozik, nem kell több földbirtok­­szerezhetést, legföljebb is csak annyit, megengedni, mennyin gazdaságot nagyban egy ember folytathat ön fölügyelése alatt; mert a’ nagy uradalmak, amellyeket némellyek egy gazdaság gyanánt tekintenek, nem egye­bek, mint egy számvevő tisztség alatt álló több külön gaz­daságok. Azaljában zsinórmértékül szolgáljon, hogy soha bármi esetben az egyes személyekre nézve megszabandó legnagyobb földbirtok-mennyiség, az egyes helységekre nézve meghatárzottat felül ne haladja, sőt annál ren­desen kisebb legyen. Annál is inkább, mert a’ gazdasá­got minden ágiban szinte kisebb mennyiségben folytathatni, sőt minél kisebb mennyiségben, annál nagyobb sikerrel foly az ; mert mit a’ nagyobb kiterjedésben nyerne a’ bir­tokos , annál mindig többet nyer a’ pontos utánlátásban, melly a’ kisebb gazdaságokban mindig aránylag nagyobb lehet. (Folyt. köv.) S. K. Felvilágosítás. T. Szerkesztő úr! Közönséget, nem pusztán egyest érdekelvén az ügy, mellyről szólani kívánok, jelen le­velemet Kegyedhez intézem , azon kérelemmel, hogy ezt lapjaiba felvenni ’s a’ közönséget, kit az ítélet e’ tárgy felett illet, ez után a’ tőlem mondandók iránt értesítni méltóztassék. — Levelem’ kiválasztott tárgya díszes ’s így nem szükség azt stylistikai piperék és szavak’ da­gályával emelnem, szól az önmagáért ’s ez okból szó-* zatom egyszerű. — Jelen valók magam is, pedig nem részvétlen hideg tanúkint, mert hiszen kimaradhata ekkor hidegen , — azon fő városunk’ szivét kétségen kívül még az utánemléke­­zetben is kevélyen emelő ünnepélyen, midőn Liszt Fe­re­ncz a’ koszorús hangművész, emberiségért’s hazája’ s több intézetiért tett áldozatai’ megismerése’jeléül, nemzeti színházunkban több, az öt méltányló nemzetet méltán kép­viselt, tisztelt honfiaktól rokonilag üdvözöltetvén, az erény ’s állhatatosság’ jelképéül ősi karddal tisztelteték. Ezen, Pest’ lakosai’szivében soká élendő ünnepély’ élvezete után némely ügyeim’ elintézte végett e’ díszes császári lak­városba jövök, hol több rokon­ érzetüre, a’ nagyszerű Liszt’ nagyszerű’s egy nemzethez illő megtisztelteté­sét lelkesen méltánylókra találék, de egyszersmind Bécs’ különben derék ’s szép ’s jó iránt lelkesült német lakosai közül ollyakra is, kik a’ tisztelet’ módját, annak szelle­mét nem fogva föl, hibáztaták. — Hangásznak kardot! illy gúnyos hangon kiálta föl némellyik, bár Liszt’ fe­­lülmúlhatlan tökélyét méltányosan tisztelő, ’s így ezért a’ hiba’ súlyát koránsem a’ megtiszteltre, hanem a’ nem­zet’ jelenlevő tagjaira rovó. — Én csekély erőm­ szerint igyekezem az e’ tárgy felett homályban levők’ balhie­­delm­ét, mellyen legkevésbbé csodálkozom, nem lévén nem­zeti intézkedéseink’ alapjával ismerősek, eloszlatni. Azon­ban nagy vala bámulásom, midőn a’Humorist’ s­­érülik, (január’ 18-i) számából a’ szerkesztő ur’ pesti levelezője’ hasonló szellemben irt nyilatkozatát ’s a’ szerkesztő ur­nak ebeli jóváhagyását olvasám; kik az egészet nemzet­hez illetlennek ’s éretlen enthusiasmus-szülte fölrobba­­násnak öszhangozva rajzolák. — Bocsánat a’ nemzettől szegény szerkesztő és levelező uraknak, hogy ők egyedi­­ parányiságukhoz mérve roppant testületet, egy nemzet­ -­ nek díszes fővárosi többségét merészkednek leczkézni , a’ mód felett, miképen jutalmazza érdemeseit! — de méltó­­ lakoltatás egyszersmind nekik, hogy az egyik pesti le­ -l­velezőnek írva magát, a’ másiknak magyar honbani szó­ -ii­letése köztudaton lévén, mindkettő elmulasztási hibáról .

Next