Társalkodó, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)

1840-02-26 / 17. szám

mostani oktatóját Kövyhez, mint ideálhoz, méri. — Kövy, a kitől a’ mostani oktató nemcsak „helyét“, de conser­­vativ elveit is öröklé, nagy embere volt korának; de fejemet merném rátenni, hogy soha sem vala eszében a’ magyar jog’ philosophiáját alkotni. Legalább erröli gon­dolkodását iratai nem bizonyítják. — Én „Elementa Juris­­prudentiae Ilungaricae“ czímű munkáját, higye el H. E., sokáig, ’s tőlem telhető legnagyobb figyelemmel olvastam; napokat ’s éjeket telték fölötte; de azt azért a’ magyar polgári jog’ philosophiájának nem, — legföljebb is a’ ma­gyar polgári magányjogra egy igen jó ’s használható com­mentarnak tartom. A’ magyar jog’ philosophiáját én kétségen kivül egy Montesquieu, Beccaria, vagy Living­­ston­ erejü szellemtől várnám, ’s megnyervén is fejet haj­tanék azon elv előtt, hogy még ez idő szerint, magyar ország’ tanitószékein, a’ honi jogot, csak legszorosb posi­­tivitásában lehessen tanitani. A’ mit N­. E. Csaplovics paradoxomról felhoz, az csak tréfaság. Ő talán nem tudja, hogy egy tanitónak szeszé­lyes órái is lehetnek; ’s hogy nyomozé tanítvány az, ki illy szeszélyes pillanatokat komolyan vesz, vagy utónok felhevül. Csaplovics, én azt hiszem, ismert paradoxoni­­val, egy messzirül kerített fenekű apológiát akart írni a’ honi jognak Mint sült­ el ez, nem nagy fontosságú dolog előttem. De ha illyféle röpkeiratot, vagy ujságczikket, egy honi jogtanító, bármi szín alatt, ha mindjárt ironice viszen is fel kathedrájába, azon ismét, részemről, kinek e’ jog praktikai oldalával jutott bibelődnöm , legkevésbbé sem csudálkozom. — Azonban most legyen végük az iskola’ szellemét ’s tanitószékeit tárgyazó ezen részletes észrevételeknek. Elég, ha még egyszer elmondom, hogy Patakon minden tan legdivatosb tudományos állása szerint, ’s az egy ha­zai jogot kivevén, magyar nyelven adatik elő. De bármelly czélszerű oktatás mellett is , mint már feljebb érintért , mindenkiből nem válhatik philosophus,’s nemcsak kétnyel­vű Calepinus, de egynyelvű okos ember sem. Mert a’ tu­dományok nem éreztethetik, mint N­. E. akarja, mindenki­vel egyiránt szépségűket, a’ mennyiben nem is mindenki­nek rendeltették. — N­. E. nem is kivánna illyeket, ha a’ közéletben gondosabban körülnézett, — ’s a’ lélek- ’s em­bertudományt gyakorlatilag is kitanulta volna. Hány ta­nulót ismerünk — fájdalom!—kivel a’föld’ minden mes­tere sem fogja megértetni, hogy a’ háromszögnek három szöglete két rectust legyen. Hány — még pedig elsőbb­­házbeli ifjat hallék csak én is, ki részint butaságában, ré­szint szüleitől belevert balitéletiben megnyugodva , nem átalló nyilatkoztatni: „Ha semmit nem tudok is, van miből élnem, ’s úr leszek.“ ’S mind ezen lelt dolgokon kivül, ha ki pusztán szemléletileg veszi is fel e’tárgyat, — meg­gondolván azon leirhatlan sokféleséget, mellyel egyedek­­ben test-alakúlati viszonyok, szerkezetek , véralkatok , vágy- ’s kedélyhajlamok, és a’ sors’ közbenszólásai esz­közölnek, — kezet fogand velem, ’s az emberi test’ és lélek’ nagy ismerőjével Burdachchal, mondván : W­as dem Einen ein leichtes Spiel wird, ist dem Andern bei der ernstesten Anstrengung nicht möglich. *) — Mult és jelen a’jövendő’ csiráját hordják m­éhekben; de a’ fának, m­elly e’ csirából kihajtand, minő lesz virága ’s gyümölcse ? a’ pillanatra szorított ’s ebben is csak ta­pogatózó halandó előtt, sötét titok marad — Álmodnunk szabad, ez igaz,— sőt jobbat reménylenünk sem vétek; mert az álom ’s remény, lényegéhez tartoznak tökéletesü­­lésre rendelt természetünknek. Azonban legyünk mér­tekletesek,’s agyunkat vagy dúczunkat soha ne terheljük meg nehéz alomra, mellynek sülyesztő nyomása alatt, na­gyokat kelljen kiáltanunk mások’ félelmére ; vagy némelly holdkórosként hunyt szemekkel fölkelnünk, ébereket ’s nyugvókat utunkban összefojtogatni. És ki reméli, szá­molva reraélljen, és ki magát a’ reális élet’ barátságában meg akarja tartani: a’ kész vagyont a’ képzeltért ne gya­­lázza, ne kisebbítse,— hanem inkább szilárdítsa, szédítse, ’s e’ végett terveivel mindig a’ legnagyobb lehetőség kö­rül forogjon. A’sárospataki főiskolának is van múltja, még pedig emlékezetes, classicus képekkel gazdag; van je­lenje is, ’s ez, hála az égnek­ termékeny ’s reménytel­jes. Jövendőjét nem tudjuk; de ha múltjából ’s jelenjéből történetszerűleg fog az következni, nincs okunk sorsán megijedni, vagy épen, mint N­. E. gondolja, virágának meg­tartását a’ föld’ ’s égalj’ megváltoztatásától függesztenie fel. — A’ nevezett iskola’ jövendőjét illetőleg, N­.E. vé­lekedése röviden ennyibe szorul: „Addig is, mig a’ pro­testáns iskolák’ szükséges országos kincstárból födöz­­­tetnének, legüdvösb az élő tőkére, népességre építeni. „Népesség ad az iskolával jövedelmet ’s tanítványt. In­dien annál sikerkozóbb az iskola, kivált felekezeté, m­i­­­nél nagyobb saját közönség’ közelében, vagy épen kö­zepében áll; ellenkezőleg a’központosulás gyönge, mert „gyönge a’ központ maga, ’s helyét más váltsa fel, így „nézve a’ pataki főiskolát, lehetetlen ki nem mondani, hogy „az öreg intézet végre is olly becsületes szegénységre „száll alá, hogy egy két alapítvány, száraz tőkéből ke­serves kamat, tartamtja benne a’ lelket, mihez járul, „a’városnak, melly előtt semmi nagy jövendő nincs többé, „egyhangú műveletlensége, lakosinak megcsontult termé­szete.“ — Melly okoknál fogva: „tétessék át a’ pataki főiskola Miskolczra.“ — ’S vannak, kiknek e’ beszéd tet­szik, csupán azért, mert újság , mert nyugtalanság, mert ohajtozás. Én az egészet csak nehéz álomnak veszem, mellynek görcseit, hihető, maga az alvó nem érzi; de ré­mes jelenségei részint állatólag, részint kedvetlenül hat­nak a’körülállókra , — ’s azért minden esetre szó és fi­gyelem nélkül nem maradhatnak. — Hogy a’ hely, ’s a’ né­pesség sokat tehetnek, sőt tesznek is az iskola’ virágzá­sára, nem tagadja senki; állítják , és tettleg bizonyítják Berlin, Páris, Bécs. De hogy kisebb népességű helyen is zöldelhet, virágozhatik ’s megkerestethetik a’ tudomány’ fája, erre ismét számos tanú lép elő. Köztük látjuk a’ 11,0()'J lakosú Göttingát, fényes ’s európai­ hirű egyete­mével. Közöttük látjuk Jenának, egy OOOO népességű kis városnak, keblében azon iskolát, melly annyit ’s olly so­kat ten a’ tudományok’, különösen a’ philosophia’ megú­jítására ’s tökéletesülésére. Tanú lehet maga’ a’ meggá­zolt ’s elhagyottnak hirlett Patak is, — mellynek legalább tudtunkkal soha sem volt nagyobb kiterjedése és népes­sége, mint most, ’s mind a’ mellett a’ XVIIdik század’ első felében még angolok is látogatók iskoláját, — melly újabb időkben sem volt csak egyszer is legalább 1201­— 1500ra menő tanulósereg nélkül. Továbbá Patak, ha geo­­graphiai helyzetét vizsgáljuk, iskola’ tekintetéből nem is olly gyönge központ, mint ezt N­. E. az olvasó közönség­gel elhitetni szeretné; bárha Miskolcz kereskedési tekin­tetben nagyobb közép,’s nagyobb piacza is a’gabonának, mint a’ Patakkal szomszéd Tokaj, Bodrogkeresztűr, és Sátoralja-Újhely összevéve. Patak, mondhatni, kellő de­rekán fekszik Zemplény megyének, mellyben, tudjuk, a’ protestáns felekezet’ száma nem megvetendő ; ’s a’ közel Zabolcs, Bereg , és Szatmár megyék, mellyekböl ven­ *) Lásd* Anthropologie für das gebildete Publicum: ven K. F. Bardach. Stuttgart. 1837. S, 690. *­ Lásd: Johannis Scipilii: Studii Hterarii commendatio. Leu­­tschoviae. 1611. 4-*­ —

Next