Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-03-31 / 26. szám

Graefenbergi levelek. in: PRIESZNITZ VINCZE. Őszelő, 1840. Ha Pri­e­sz­ni­t­z­röl azon czimes tudós , nagyhírű gyógytanárok után állitsz magadnak eszmeképet, kiket némi fénysugárokkal övezetten a’ közlelkek’ gőzkörén felülemelkedve képzel’s bámul 102 mellyet honfi javaslani soha nem fog. De azért hogy engem gyaláz és mocskol, Hl. ur meg nem tiszta ; ab­ból legfelebb is az következnék, hogy mindketten szennyesek vagyunk; vagy tán nem tiltja e bűnöket az erkölcstan akkor, midőn Hl. urnak kedve van más­sal nemtelenül bánni? vagy tán azt is szeretetbül te­szi ? Mélyebb pillantást engedett ő lelkületébe tennünk , mint bajosan szerzett becsületének’s hírének jó! Azért is igen helytelen volt az erkölcsi leczke, mellyet a’ fiatal embernek tartani kegyeskedik; mert a’fél figyel­műt is elvezeti azon gondolatra, hogy az idézett er­kölcsi mondatokat és bibliai szavakat szájában hordja ugyan, de nem szivében. Hihetőleg van erkölcsiségről valami elkopott iskolaporos fogalma, mellynek gya­korlati alkalmazását igen szép, igen jeles, igen sze­retetteljes válaszában hiában keressük. ’S még is édes Hl. ur, lássa, Kegyed nagy bűvész; leczkéjével a’ keresztyén felebaráti szeretet’ minden húrját megpen­­díté keblemben , ’s következésit már érzem is.—Hal­lunk Hl. úrtól is szép szavakat a’keresztyén szeretes­ről , szájában hordja a’ keresztyén erkölcstant, de aligha meghatotta őt a’ mennyei szelídség’ sugára, aligha volt reá hatással az üdvözitő’ példája, kinek szavai­val rekeszti épületes mosakodását. Ha hibásan szól­tam , kimutathatá hibámat; — ha pedig jól szóltam, miért csap meg? Minden esetre tanácslom nemes ellenem­nek, mint becsületes ellenség (mert e’czímmel is tisz­tel) hogy hasonló válaszokban több figyelmet fordít­son az ügyre, kevésbet a’ személyre; mert ha még egyszer úgy találna felelni, elhiheti, hogy ismét egy fokkal alább fog sülyedni a’ közönség’ véleményében. — Ha felelete nem talál előbb érkezni mint sohanap­ján , az Szatócsnak kárára, Hl.-nek hasznára nem lesz; ha a’ szünnapok alatt míg egy láncsát akar velem törni, válaszához képest vagy néma bajnokot fog bennem találni, vagy ollyant, ki minden méltatlanságot vissza­utasítani tud. Engesztelhetlen nem vagyok, annál inkább mert nem gyűlölök,’s kész vagyok a’ béke’ feltételiről al­­kudozni.De előre jelentem, hogy első, sőt egyetlen , de elengedhetlen föltételem az lesz,hogy Hl. ur túlságos tó­­toskodásáról lemondván , társaságának olly szellemi irányt adjon , melly a’ nemzet’ érdekibe ne ütközzék, ’s kövessen el mint tanító mindent, mi arra való , hogy honért ’s nemzetiségért — de nem szláv hanem a ma­­gyar nemzetiségért buzgó ifjakat adjon a’magyar ha­zának. Ellenkező után Csehországban rokonok vol­nánk, itt csak ellenséges érintkezésben lehetünk, mert a’ mi ott érdem, az itt bűn! Vitánknak szeretnék véget vetni, mert fájdalmamra eltértünk az útról, mellyen marad­nunk kelle ; az ügy’ vitája személyek’ csatájává al­­jasult, pedig higye el Hl. úr, hogy mind kettőnk’ sze­mélye együttvéve sem méltó arra, hogy azt untató személyességekben az olvasó közönség­ekibe toljuk. — Az ügy érdekes lehet, személyünk nem. — Én azt, a’ mit mondtam , nyugodtan bocsátom a’ közönség* vizsgálata’s ítélete alá; legyen jó sikere vagy nem, én megelégszem azzal, hogy a’ jót ’s igazat akartam! Sz­a l­őcs, a' külszin után rohanó tömeg, úgy igen csalatkoztál. Priesznitz semmi nem egyéb inkább , mint ezek’ el­lentéte.­­ Külseje nagyon igénytelen. Semmi nincs rajta, miről első tekintetre a’ világhíres vizgyógyászt megismerhetnéd. Ha őt egy idegennek tiz ember közt elibe állítom, fogadni merek, hogy hetedik, nyol­­czadik találgatásnál hamarébb rá nem akad. _ Kö­zépnél valamivel magasb termet, kurtán­ nyitott szőke haj, keskenyke homlok, kissé himlőhelyes , sovány­ka , bajusztalan savókép , fül mellett egy ujnyi pofa­­szőrrel , éles tekintetű, aprós szemek, hoszszúkás orr , némi mosolyra vonulni látszó szájmetszés, miből beszédközben szembeötlőleg villog ki a’ fogcsorba, emlékezetes nyoma azon nagykövetkezményü lórugás­­nak; bal fülben egy kisded karikafüggő; — képzeld még ezekhez az ötven év felé hajló életkornak jellem­ző arczvonalait, — nem kövér, de nem is sovány, erőteljes testet, ’s öltönyül, egy széles kari­aáru, félrangas, de viseltes, fejér kalapot, hajtott galléru, térdig érő , csinos szabású fekete­­ szövetkabátot, ’s hasonló kelméből pantalont , ’s előtted áll Priesz­nitz’ képe, a’maga legfőbb vonalaival. — Lelküle­­tében ’s viseletmódjában sem találod nyomait azon varázsveszszőknek, mikkel bizonyos Dulcamaraféle gyógyászok magok körül nimbuszt köritnek. Hiában keresed nála a’ mély elmélkedés’ harczában fel-fel­­forgó pythiai szemeket, a’ tudós homlok’ ránczainak Minervát szülni akarni látszó vonaglásit, a’ görcsö­sen öszszenyomuló ajkakat, a’ beteg’ tapogatott üte­­rének lökődésit kísérő mély-titkú felbillentéseket, a’ betanult tagjártatásokat, az időmértékre szabott te­kintélyes lépteket, ’s a’ charlatanságnak, az ég tud­ná, hányféle alakú attributumit, miket kigondolt az ámítás, betanult a’ haszonlesés , a’ könnyenhivőség bámul ’s az együgyüség olly igen gazdagon fizet. — Priesznitz a’ természet’ embere, gondolkozásmód­ja ’s eszméji, beszéde és tettei, ennek bélyegét vise­lik. Őt nem az academiák képezték, nem a’ tanárok graduálták, et a’ természet szülte annak, a’mi. Ő nem az, a’ mit mi tudósnak nevezünk; több mint lángész a’szó’ divatos értelmében: óigazi, valódi ember.—Magatartása nemes, de fest nélkül; vise­lete nyájas, de nem hajlongó ; udvarias , de nem hízel­gő ; társalkodása, beszéde, taghordozása természetes, de szögletesség nélkül, — egyszerű , de póriasság nél­kül. Beszédében kevés szóval él, szinte a’ fösvénység­ig , de szavai teljesen kiteszik az eszmét, mit ő ki­fejezni akar. Neki saját nyelve van , mi az ujoncznak először nehezen, ’s csak akkor érthető , ha a’ műszó­kat, mikkel néhánynapi gyakorlat ’s társalkodási köz­lekedés után megismerkedhetni, betanulta. Családját nálánál jóval ifjabb nője , a’ bömischdor­­fi t­­örökbíró’ (Erbrichter) lyánya , egy kis zömök , vi­dám , kedves társalgásu hölgy, — ’s hat lyánya teszik, kiknek két idősbje, 10—12 éves, Troppauban neveltetik. Múlt tavaszon születik a’ legkisebbik, — ’s hiszed-é, hogy félhideg vízben füröszté­ meg bábája először ? hiszed-é , hogy e’ gyermek, ki soha meleg vizet nem érzett, kit dajkája mindig szabad levegőn hordoz, ép, erős, vidám? hogy sírását alig hallhatni? A’többi apró lyányka is mindennap kétszer fürdik hideg vízben, játsz­va lubiczkolnak ’s locsolgatják magokat kis dézsáik­ban , meztelen nyakkal’s könnyű öltözetben űzik, több­nyire szabad ég alatt, játékikat, és soha rájok köhö­ .Falu lent a" hegy" tövében

Next