Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-01-13 / 4. szám
14 szélekhez. Hasztalan iparkodik az ismeretlen idegent, kinek életét és szabadulását köszöni, megismerni, hogy hű vazall-szolgálatját jutalmazhassa; ez titkos homályba rejtezve kerüli a’ fejdelem’ szemeit; egyedül, kevés övéi által kisértetve keres nyughelyet és kíséretéből egy sem mutatkozik hajlandónak a’ hű fiatal leventát felfedezni. Az út ismét Sztrigy’ partjaihoz vezeti a’ királyt, Hátszeg’ völgye mellett.Megindulva keblében a’ multraemlékezés által, hű seregét nyugodni parancsolja; ő pedig néhányad magával Morszinai gróf’ várlakába siet, hogy hirt halljon Erzsébetről. Oldala mellett lovagol ismeretlen nemtője, utalma a’ királynak minden veszélyben ;s erős védfal minden megtámadás ellen.Kevés idő múlva , miután az öreg gróf fenséges vendégét szerény nyájassággal üdvözlé ’s kényelmére mindent elrendelt, terembe lép egy vidor, szöghajú ifjú ’s derült nyájas arczczal ugorván a’ király elébe, tányéron egy arany gyűrűt mutat be neki; utána lépdel az ismeretlen megszabadító ’s az eddig gondosan zárva tartott arczvértet felnyitja. Erzsébet volt az, ki élete’koczkáztatásával menté meg urát és szíve’ barátját, ki atyai karok közé vezeté a’ kis Jankást, a’ hajdani napok’ bizonyságát. — Zsigmond meghaltá most Erzsébettől, hogy férje nem régen halt meg,’s hogy a’ király iránt mutatott egykori barátsága miatt a’ vajda fenekedvén ellene, kénytelen volt ismét honjába visszatérni. Szivének forró vágya, néhai kedvesét háborúból viszszajöttekor még egyszer láthatni és gyermekét kegyelmébe ajánlhatni, arra bizta őt, hogy atyjának egy csapat kiválasztott fegyveresivel Oláhországba menjen és Zsigmondra ott várakozzék. Itt elhunyt férjének egy meghitt barátja felfedezé előtte Mirxa vajdának áruló szándékát. Benne, ki a’vidéket ismeri, ’s rendkívül elbusúlva azon merény’ hallásán , melly urát ’s pártfogóját bizonyosan elveszti, minden némbeli félelmet legyőzött azon kívánat hogy az árulónak gonosz szándékát meghiúsítsa hogy’s megmentse az,kinek életéért ’s boldogságáért örömest minden eset vérét feláldozni kész. — A’ király álmélkodván a’ nemeslelkű hölgy’ hősi bátorságán’s megindíttatván a’folyvásti vonzódásnak illy tettleges bizonyítványa által, megerösíte mindent, mivel azelőtt már őt és fiát megajándékozta , sőt hálájának ’s királyi kegyének uj adományival toldá meg azt. Rövid mulatozás után az öreg Morszinai gróf’ várában ismét elindult, átadta Erzsébetnek másodszor is a’ gyűrűt ’s fiával együtt Budára hitta meg , hol neki az ország’ nagyai, nemesek és udvaronczok előtt hálája’ bizonyságit ismételni ígérte. Kevés hónap múlva az öreg Morszinai gróf meghalt ’s így Erzsébet fölmentetvén koros atyja’ gondviselésétől , kit ő mint jó gyermek gyöngéd szeretettel ápolt , megkérte testvérbátyját, kisérné el Budára, mivel ő a' királyi fényes lakot látni , a’ vitéz hősök’ gyülekezetét üdvözleni ’s a’ kis tankust a' nemesi szokások és lovagi bátorság’ iskolájába vezetni szeretné , hogy ő is egykor merészen, és ügyes kézzel rántson kardot nemzete és vallása’ halálos ellensége ellen. Csak annak tudása , mit igért légyen gyermekének a’ király s hogy örömmel tartamtja meg fejdelmi szavát , birhata bátyját arra, hogy húgát Budára kisérje. Kis számús kísérettel utazott a’ két testvér az ország felső tájai fele. Akkor alsó—Magyarország még gyéren volt népesítve ’s messze földre sem falut sem várost nem lehete látni, ’s az utazóknak sátort és élelemszereket kelle magokkal vinniük, így haladva nyugodott egykor déltájban kísérőivel Erzsébet egy kies völgy’ csörgedező patakjánál, ’s azalatt, míg Gáspár testvére cselédivel a’ málhás lovak körül forgolódott, Erzsébet saját kezeivel mosta ruháit a’tiszta-vizű patakban , a’ kis Jankul pedig egyedül hagyatva ’s egy terepély fa’ árnyában ülve, sírni kezdett. Erzsébet, hogy őt lecsilapítsa, a’ Zsigmond királytól annak bizonyságául, hogy szerelméről ’s védelmező hűségéről , valamint adott királyi szaváról soha megfeledkezni nem fog, másodszor is neki ajándékozhatott gyűrűt húzta le újáról ’s a’ gyermeknek játszóeszközül adta. Vígan mulatozék Jankul a’ nagybecsű gyűrűvel. Azonban a’ kezében csillogó arany’ fénye lecsalt egy a’ fának ágai közt ülő hollót, ’s mivel a’ madár senkit közelben nem látott, hirtelen földre szállt ’s kiragadá Jankus’ kezéből a’ gyűrűt, kinek sírására oda siet Erzsébet, ’s a fájdalom a’ gyűrűt a’ holló’ szájában látja. Erre jajveszékelve kiáltja elő testvérét , kinek elbeszélvén a’ szerencsétlenséget, kéri, lejele nyilával a’ szárnyas tolvajt , mert, úgymond, gyűrű nélkül nem bátorkodik a' király’ színe elébe lépni ’s a’ nélkül nem biztos, kegye és ígérete’ teljesítéséről. Felfogja tehát Gáspár az íjat, de — a’ nyíl süvöltve hasítja a’ levegőt, czélt téveszt, ’s a’ holló, zsákmányával tovaszárnyal. — Elszomorodván e’ gyászos eseten, nem tudja magát elhatározni Erzsébet, vájjon visszatérjen e hazájába, vagy útját tovább is folytassa. A’ királyi kegynek kétszer nyert emlékjelét nélkülözni, a’ drága királyi ajándék iránti gondatlanságnak látszott neki. Hazatérni, az adott szó iránti bizalmatlanság’ jele lett volna. A’ kis Jankul’ folyvást unszoló kérelmét kedvező előjelnek nézte „Nem bánom, menjünk tehát; Zsigmond azért engem mégis megismer, ’s igazságos királyi szaváról nem fog megfeledkezni.“ Zsigmond király, tanácsnokai és hívei’gyűlésében ült, azon tanakodván, mikép lehessen a’ szenvedett kudarczot hitetlenek’ vérével lemosni ’s a’ hűtelen vajdát megfenyíteni. Ekkor belép egy szolga azon jelentéssel, hogy bizonyos nemes ember jött a’ palotába ’s a’ királynak egy drága gyűrűt hozott eladásul. A’ szolga elömutatá a’ drágaságot. Zsigmond tüstint ráismert az Erzsébetnek adott gyűrűjére. Komolyan ’s gondolkodva parancsolá meg a’poroszló-hadnagynak, hogy a’gyűrűhozót mint foglyot biztos helyre zárják, mivel az nem igaz után férkezett a’ kincshez ; ő minden bizonynyal a’ birtokosnét útjában megölte ’s most távol helyen keres gonosz tettéből hasznot húzni. Hasztalan állítá váltig a’ nemes, hogy ő egy hollót látott, melynek szájában a' gyűrű volt; hogy ő a’madarat űzőbe vette ’s végre nyilával lelőtte. Véleménye szerint illy drágaság csak királyi ékességhez illik; azért jött tehát a’ királyi udvarba , reméllvén, hogy ő felsége’kegyelme által szegény sorsán segíthetend. Hiába jelenték Zsigmond’ udvaronczai a’ nemesnek állítását ; igen mély gyökeret vert gyanúja, igen mély és heves volt fájdalma. „A’ gyilkos haljon meg irgalom nélkül!“ monda Zsigmond haragjában. Számos nagy’ és főnemes’ hangos mozgása, hogy a’ király illy igaztalan tettre kész , tudatá vele a’ köz neheztelést, le hiába! Ő az ellenmondásra nem hallgatott , föl sem vette a’ közbaszankodás’ jeleit. Akaratja végrehajtást követelt. — Erzsébet azalatt félénken folytata útját , szomorún ’s aggódva érkezők el Budára, a’ királyi lakvárosba. Épen palotájából lovagok’, udvaronczok’ és poroszlók’ fényes kíséretében indult ki Zsigmond a’vesztőhelyre , hogy a’ vétkesnek hitt ártatlant kivégeztesse.