Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-13 / 4. szám

14 szélekhez. Hasztalan iparkodik az ismeretlen idegent, kinek életét és szabadulását köszöni, megismerni, hogy hű vazall-szolgálatját jutalmazhassa; ez titkos homály­ba rejtezve kerüli a’ fe­jdelem’ szemeit; egyedül, kevés övéi által kisértetve keres nyughelyet és kíséretéből egy sem mutatkozik hajlandónak a’ hű fiatal leventát felfedezni. Az út ismét Sztrigy’ partjaihoz vezeti a’ királyt, Hátszeg’ völgye mellett.Megindulva keblében a’ multra­­emlékezés által, hű seregét nyugodni parancsolja; ő pedig néhányad magával Morszinai gróf’ várlakába siet, hogy hirt halljon Erzsébetről. Oldala mellett lovagol ismeretlen nemtője, utalma a’ királynak minden veszély­ben ;s erős védfal minden megtámadás ellen.­­Kevés idő múlva , miután az öreg gróf fenséges vendégét sze­rény nyájassággal üdvözlé ’s kényelmére mindent elren­delt, terembe lép egy vidor, szöghajú ifjú ’s derült nyájas arczczal ugorván a’ király elébe, tányéron egy arany gyűrűt mutat­ be neki; utána lépdel az ismeretlen meg­szabadító ’s az eddig gondosan zárva­ tartott arczvér­­tet felnyitja. Erzsébet volt az, ki élete’koczkáztatá­­sával menté­ meg urát és szíve’ barátját, ki atyai ka­rok közé vezeté a’ kis Jankást, a’ hajdani napok’ bizonyságát. — Zsigmond meghaltá most Erzsébet­től, hogy férje nem régen halt­ meg,’s hogy a’ király iránt mutatott egykori barátsága miatt a’ vajda feneked­vén ellene, kénytelen volt ismét honjába visszatérni. Szivének forró vágya, néhai kedvesét háborúból visz­­szajöttekor még egyszer láthatni és gyermekét kegyel­mébe ajánlhatni, arra bizta őt, hogy atyjának egy csapat kiválasztott fegyveresiv­el Oláhországba menjen és Zsigmondra ott várakozzék. Itt elhunyt férjének egy meghitt barátja felfedezé előtte Mirxa vajdának áruló szándékát. Benne, ki a’vidéket ismeri, ’s rend­kívül elbusúlva azon merény’ hallásán , melly urát ’s pártfogóját bizonyosan elveszti, minden némbeli fé­lelmet legyőzött azon kívánat hogy az árulónak go­nosz­ szándékát meghiúsítsa hogy’s megmentse az,kinek életéért ’s boldogságáért örömest minden eset vérét feláldozni kész. — A’ király álmélkodván a’ nemes­lelkű hölgy’ hősi bátorságán’s megindíttatván a’foly­­vásti vonzódásnak illy tettleges bizonyítványa által, megerösíte mindent, mivel azelőtt már őt és fiát megaján­dékozta , sőt hálájának ’s királyi kegyének uj adományi­­val toldá meg azt. Rövid mulatozás után az öreg Mor­szinai gróf’ várában ismét elindult, átadta Erzsébet­nek másodszor is a’ gyűrűt ’s fiával együtt Budára hit­­ta­ meg , hol neki az ország’ nagyai, nemesek és udva­­ronczok előtt hálája’ bizonyságit ismételni ígérte. Kevés hónap múlva az öreg Morszinai gróf meg­halt ’s így Erzsébet fölmentetvén koros atyja’ gond­viselésétől , kit ő mint jó gyermek gyöngéd szeretet­tel ápolt , megkérte testvérbátyját, kisérné­ el Budára, mivel ő a' királyi fényes lakot látni , a’ vitéz hősök’ gyülekezetét üdvözleni ’s a’ kis tankust a' nemesi szoká­sok és lovagi bátorság’ iskolájába vezetni szeretné , hogy ő is egykor merészen, és ügyes kézzel rántson kardot nemzete és vallása’ halálos ellensége ellen. Csak annak tudása , mit igért légyen gyermekének a’ király s hogy örömmel tartamtja meg fejdelmi szavát , birhata bátyját arra, hogy húgát Budára kisérje. Kis számús kísérettel utazott a’ két testvér az or­szág felső tájai fele. Akkor alsó—Magyarország még gyéren volt népesítve ’s messze földre sem falut sem várost nem lehete látni, ’s az utazóknak sátort és éle­lemszereket kelle magokkal vinniük, így haladva nyu­­godott egykor déltájban kísérőivel Erzsébet egy kies völgy’ csörgedező patakjánál, ’s azalatt, míg Gáspár testvére cselédivel a’ málhás lovak körül forgolódott, Erzsébet saját kezeivel mosta ruháit a’tiszta-vizű pa­takban , a’ kis Jankul pedig egyedül hagyatva ’s egy terepély fa’ árnyában ülve, sírni kezdett. Erzsébet, hogy őt lecsilapítsa, a’ Zsigmond királytól annak bi­zonyságául, hogy szerelméről ’s védelmező hűségé­ről , valamint adott királyi szaváról soha megfe­ledkezni nem fog, másodszor is neki ajándékozha­tott gyűrűt h­úzta­ le újáról ’s a’ gyermeknek játszó­­eszközül adta. Vígan mulatozék Jankul a’ nagybecsű gyűrűvel. Azonban a’ kezében csillogó arany’ fénye lecsalt egy a’ fának ágai közt ülő hollót, ’s mivel a’ madár senkit közelben nem látott, hirtelen földre szállt ’s kiragadá Jankus’ kezéből a’ gyűrűt, kinek sí­rására oda siet Erzsébet, ’s a fájdalom­ a’ gyűrűt a’ holló’ szájában látja. Erre jajveszékelve kiáltja elő testvérét , kinek elbeszélvén a’ szerencsétlenséget, kéri, leje­le nyilával a’ szárnyas tolvajt , mert, úgy­mond, gyűrű nélkül nem bátorkodik a' király’ színe elébe lépni ’s a’ nélkül nem biztos, kegye és ígérete’ teljesítéséről. Felfogja tehát Gáspár az íjat, de — a’ nyíl süvöltve hasítja a’ levegőt, czélt téveszt, ’s a’ holló, zsákmányával tovaszárnyal. — Elszomorod­ván e’ gyászos eseten, nem tudja magát elhatározni Erzsébet, vájjon visszatérjen e hazájába, vagy útját tovább is folytassa. A’ királyi kegynek kétszer nyert emlékjelét nélkülözni, a’ drága királyi ajándék iránti gondatlanságnak látszott neki. Hazatérni, az adott szó iránti bizalmatlanság’ jele lett volna. A’ kis Jankul’ folyvást unszoló kérelmét kedvező előjelnek nézte „Nem bánom, menjünk tehát; Zsigmond azért engem mégis megismer, ’s igazságos királyi szaváról nem fog meg­feledkezni.“ Zsigmond király, tanácsnokai és hívei’gyűlésében ült, azon tanakodván, mikép lehessen a’ szenvedett kudarczot hitetlenek’ vérével lemosni ’s a’ hűtelen vajdát megfenyíteni. Ekkor belép egy szolga azon jelentéssel, hogy bizonyos nemes ember jött a’ palotába ’s a’ ki­rálynak egy drága gyűrűt hozott eladásul. A’ szolga elömutatá a’ drágaságot. Zsigmond tüstint ráismert az Erzsébetnek adott gyűrűjére. Komolyan ’s gondolkodva parancsolá meg a’poroszló-hadnagynak, hogy a’gyű­­rűhozót mint foglyot biztos helyre zárják, mivel az nem igaz után férkezett a’ kincshez ; ő minden bizony­nyal a’ birtokosnét útjában megölte ’s most távol he­lyen keres gonosz tettéből hasznot húzni. Hasztalan állítá váltig a’ nemes, hogy ő egy hollót látott, mely­nek szájában a' gyűrű volt; hogy ő a’madarat űzőbe vette ’s végre nyilával lelőtte. Véleménye szerint illy drágaság csak királyi ékességhez illik; azért jött te­hát a’ királyi udv­arba , reméllvén, hogy ő felsége’ke­gyelme által szegény sorsán segíthetend. Hiába je­lenték Zsigmond’ udvaronczai a’ nemesnek állítását ; igen mély gyökeret vert gyanúja, igen mély és heves volt fájdalma. „A’ gyilkos haljon meg irgalom nél­kül!“ monda Zsigmond haragjában. Számos nagy’ és főnemes’ hangos mozgása, hogy a’ király illy igazta­lan tettre kész , tudatá vele a’ köz neheztelést, l­e hiá­ba! Ő az ellenmondásra nem hallgatott , föl sem v­et­te a’ köz­baszankodás’ jeleit. Akaratja végrehajtást követelt. — Erzsébet azalatt félénken folytata útját , szomo­rún ’s aggódv­a érkezők el Budára, a’ királyi lakv­á­rosba. Épen palotájából lovagok’, udvaronczok’ és po­roszlók’ fényes kíséretében indult ki Zsigmond a’vesz­tőhelyre , hogy a’ vétkesnek hitt ártatlant kivégeztesse.

Next