Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)
1843-03-26 / 24. szám
tárgyra nézve , roszul ne osztályozza , jellemét imer rövid szavakkal kisérve : „Mikor akart , nem lehete, mert mikor lehetett, nem akart.!“ Még egypár nap, é s illy érzetek közt találand folyó év mártius 27dik napja: Hunyady Mátyás születése négyszázados évfordulta. Timoleon születését hajdan egész Sziczilia megüllé. Megülli e nemzetem halhatatlan fejedelme születése dicső ünnepét? nem tudhatom; de nehogy a’ mi sirkantjaink fölött e’ nevezetes nap félezredes évfordultát ünneplendő magyar ivadék azt vélje , hogy korunk , mert róla senki nem emlékezek , két fülre szunynyadott, e’ viszszaemlékezés szülte soraimat születésnapi tiszteletére emlékül szentelem. Viszszaemlékezés szülte soraimat mondám, mert jutton jut elmémbe, hogy mikor legelőször kezembe vevém a’hazai történetet ’s olvasám, egy helyet nem olvashatok eléggé, egy helyen mulat a legörülestebb képzetem ’s tudám legjobban : Nándornak bajnokát ’s fát a nagy királyt. Mikor kolozsóvári azon egyszerű ház mellett, mellyben utazó anyja — a’ haza szolgálatában megőszült atya, az ismert győzelmi pálmák vezére, hadverő bátorságát meszsze táborban gyakorolván —őt szüle, főleg emelve elmendegélék , vagy megtekintém a’ helyet, hol bölcsője megrindult, olly tisztelet jelével lépem át a’ küszöböt, mintha az apjára ütött gyermek akkor is benne feküdt volna. — Mikor megfordulék Vajda-Hunyadon,nem ő lebegett e lelkem előtt? ő , itt az anyja keblére homorúsé, ott atyja fürteivel játszó, majd tüzlelkis bátyjával a’ hon védelmére vetekedve szálló sasít, kinek , hogy ősi fészkét láthatára , örülök, mint a’ fekete követ megcsókolható keleti zarándok. Mikor először látám Budát, e’szárazon vizen anynyiszor ostromlott magyar Tróját, mellynek falai alatt az ősz Duna tenger magyar vért eregete le, — és aztán is mikor öröm és keserv mozgatta szívvel benne és vidékén megjelentem : „Az István ur tornya. Szent György tere. Az ürült trónra sóvár pillanatot vető hívatlan vendégek. — Az özvegy anya kínjával és örömével. A’ hunyadi ház baráti alatt megroppant Duna jege. A’ rákosi gyűlés füleibe elhatott harsány kikiáltás. — László teteme felásatása. A’börtönbül Budára tért ifjú király. Anynyi kajánkodás, ármány, pártszövés ; a’ közjó literén hizó vérszipó itthon ’s külellenség ott kelet, nyűgöt, dél és éjszak felé ’s mégis győzelem és a’ sokat bujdosott szent koronával méltán ékített fejedelem uralkodása alatt vallás , tudomány és művészet felvirágzása. Nem erény , hanem vér miatt német és lengyel két kosár , mégis felpirult két menyekze , ezekből semmi gyermek , tehát nem nagy öröm ; de egy szerelem-ii ’s érette nem kevés gond. Ennyi bonyolult körülményekben a’ mások tanácsát inkább meghallgató mint követő , önereje ’s ítéletére támaszkodó, szigor de kegyelemre könnyen lágyuló jellem , mellynél fogvást ő uralkodott, de a’ haza fénylett, ’s uralkodott néha önkényesen, de mindig igazságosan, miért a’ fellengző elmék nem dicsőithetők jobban , mint a’ nép szivéről szakadt imez közmondat: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság“ — e’ rövid de tartalomdus szavakban élte vázlata hányszor nem merült fel gondolatimban! — ’S vájjon a’moldvai Bánya városkánál sebe, Spielberg és Brünn kapuinál a’brünni egyik templom szűz Mária képéről levett ’s fejére tétetett korona, Bécsben az ebersdorfi nemes aszszony háza, hol álgyugolyó , a’ Duna jege, hol leszakadás veszélyezteté életét, az Úrnap előtti este , nagy — és husvét-kedd nem ötlének elmémbe ? — vagy tán Székesfejérvárott —e’félezredig magyar királyok sírboltja fölött, hová utána csak három koronás fő teteme takarittaték el—ismétlem Székesfejérvárott laktomkor feledhetem el a szivem vérével öszszeforrot emlékűt?! Oh, fiatalabb akkor, hányszor nem haragvám azon vad kezekre , mellyeknek dulása miatt a’ maradék nem mutogathatja sírját unokáinak, mint apja síremlékét a’ gyulafejérvári székesegyházban, hogy megállapodván az emberi nagyság semiségének helyén keseregnének hogy elveszíték , de mégis örülnének hogy birhaták. ’S im a’ki jártamban , kertemben , bölcsőjétől elszórt hamváig, hazámban ’s kivüle , öröm és fájdalom vegyülete közt Hunyady Mátyásra annyiszor viszszaemlékszem, születése négyszázados évfordultán hazám határain kívül, ott, hol becses élete napja leáldozék , ott, hol a’ szelíd és jótékony kormány alatt a’ német ’s magyar kedélyek ma úgy hangulvak, hogy egyik könye nem keseríti a’ másik örömét, iránta fogyhatlan tiszteletemet nyilványitom. ’S erényiért nem istenelve, mert ember vala, de ember, kihez magyarul szólott ’s magyarértést hasonló — ha körülményekből mérjük meg tényeit — nem született, ’s vájjon „teremté Isten több — illy — magyart, mig a’ világ ’s mig napja tart’? a’jövendőre nézve is méltán kérdezhetjük; de mégis inkább emberelve, mint azon lap, melly nem hullékony virág vagy áldücs-körözte halántékin szennyeket keresgéled) , magam és rokon érzetü hazámfiai nevében emlékül imez sorokat szentelem. A Hunyady Mátyás emlékezetét áldó magyar nemzete’ dicső királya születéséért élő és éltető Istenének méltó hálát nem adhat; de azt, hogy méltó hálát nem adhat, születése négy százados év fordultán megváltja ’s aztán is, mig magyar él, hirdeti / A’ pesti kerületi börtönről. 4. §. A' börtön kiadásai 's bevételeiről. QV és e. 1. A’ kiadásról. Ha árverésen fog kiadatni a’ rabok élelmezése bátran állíthatni, hogy egy évet másra véve, lehet kapni is/4 fontos kenyeret 5, 1 adag főtt ételt 4 öszszesen 9 krön ; ’s ekép 100 böjti napot kivevén, főtt étele’s kenyere kerülne egy rabnak kerek számmal öszszesen 50 ft. körül. *) *) A’ Pesti Hírlap m. é. 194dik száma vezérczikkében Mátyás király imigy tisztelteték meg: ,,a’szegény Podjebradot zaklatá haszontalanul, háládatlanul,’s hiúságának Bécs meghódításával tömténete, a’helyett hogy a’ Duna fontosságát (le egészen a’torkolatig) méltánylaná.“ Mennyire igaz ezen puszta állítás ? az okokat és körülményeket szem előtt tartó részrehajlatlan történetbuvárok ítéletére bízom, ’s magam felsohajtok: szegény haszontalan és hiú Mátyás! tehát a’ te kebeled teljesebb vala hiúsággal, fejed üresebb józanságtól, mintsem a’Duna torkolatát méltánylani tudtad volna. Az akkor más terjedelmű Moldva, Oláhország, Szerbia, Bulgária ’stb. meghódított aldunai tartományok semmik! te nem értéd birodalmunk kigömbölyitését!I de bezzeg a’ külpolitikában állandó logikai következetességet igénylő némelly szerény honfiaink, ugyan értenék , annak , mi utánad fenmaradó, meglapítását! —